Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Eke és toll

dr. Nagy Miklós emlékezete

Különös dolog, ha az ember olyasmiről számol be, vagy olyasmiről akar számot adni, ami mindenképpen közel áll hozzá, és lelkileg is igen fontos neki. Ilyen helyzet az, amikor tollat – mostanában billentyűzetet – ragad, és az édesapja emlékére született könyvről kíván ismertetést adni a kedves olvasónak.

Az Eke és toll – dr. Nagy Miklós emlékezete című kötetről szólok, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadója gondozásában, dr. Cseke Péter professzor szeretettel és gondossággal végzett munkájával született meg, és 2016 decemberében jelent meg.

Kis kitérőként néhány szót kell ejtenem a könyv kolozsvári bemutatását megelőző mozzanatról, a tényleges könyvbemutató előtt ugyanis a Házsongárdi temetőben koszorúkat helyeztünk el édesapám sírján barátaink körében. Ezzel hangolódtunk rá arra, hogy – a Kis herceget idézve – szívünkkel is figyeljünk a könyv szellemiségére, a benne megfogalmazott jövőbe mutató üzenetre. A könyvbemutató családias volt, hiszen ismerősök, barátok körében voltunk. Magam is sokat megtapasztaltam és megértettem a könyv megszületése folyamatában abból, amit édesapám élete folyamán tett. Hiszen dr. Cseke Péterrel – akinek a szeretettel és tisztelettel elvégzett áldozatos munkája nélkül a könyv nem született volna meg – sokat beszélgettünk, mérlegeltünk a tartalomról, az összeállításról. E közös munka kapcsán édesapám sok írását elolvastam, és ez nagyon jó és fontos volt számomra. Megérthettem – jobban, mint eddig bármikor –, hogy milyen szerepet vállalt édesapám egész élete során, tudatosan, önzetlenül, semmilyen elismerést nem várva. Tette ezt az erdélyi agrárértelmiség, de ugyanakkor a teljes erdélyi magyar közösség tudásbeli fejlődésének, lelki-szellemi ereje fenntartásának érdekében.

E kitérő után hadd szóljak a könyvről. Kezdjük talán a külcsínnel, majd beszéljünk a belbecsről is. Kézbe véve a könyvet, az az érzésem: jó megfogni. Szeretem a könyveket, a hagyományosakat. Ennek súlya van. Vagyis: tartalmas, valamit mond, közvetít, figyelni kell rá. És jó ránézni is. Jól sikerült a borító felépítése. A fotóról bizakodó, előre- és feltekintő, de ugyanakkor komoly arc néz ránk, azt sugallva, amire mindnyájunknak szüksége van: komolyan venni a jövőt, a munkát, bízni benne. Nem mehetek el szótlanul azon tény mellett sem, hogy ha kinyitjuk a könyvet, akkor megtapasztaljuk a papír kezünkbe simulását: az anyag is jó érzést kelt, akár fenségesnek is mondhatnám. Bennem a Biblia képzetét kelti. Számít-e ez? Úgy vélem, igen, mert azt jelzi: a nemes „hordozó” hangsúlyozza a jeles tartalmat.

Jómagam helyeslem, hogy a tartalomjegyzék a könyv elején kapott helyet, hiszen így már a borító felütésekor tudomást szerezhetünk a belső kínálatról. Két bevezető és összesen tíz fejezet – Agrártörténeti tanulmányok (1937–1974), Agrárpublicisztikai írások (1943–1987), Könyv és kenyér (Esszék, tanulmányok, méltatások), Válaszok Beke György kérdéseire, Centenáriumi megemlékezések az EME-nél (2013), Levelesláda (1968–1973), Dokumentumok, Fényképalbum, A dr. Nagy Miklós-életmű bibliográfiája (Újvári Mária szerkesztésében), valamint Kitekintés az 1990 utáni agrárszakoktatásra és gazdálkodásra – jól követhetően, széles átfogással tükrözik az életművet. Egyensúlyt igyekszik teremteni az emlékezetünkben megtartani kívánt szerző írásai, valamint a munkásságáról, sőt egyéniségéről szóló más írások között, így alakul ki több nézőpontból is vizsgált összkép.

A két bevezető egyikét Cseke Péter jegyzi ezzel a címmel: Tell Vilmos bizonyára nem importalmát lőtt le a fia fejéről. A másik tulajdonképpen dr. Nagy Miklós beszéde 1983-ból, amikor a Korunk szervezésében emlékeztek meg 70. születésnapjáról. Amint Cseke Péter is bevallja, a bevezető címadó mondata dr. Nagy Miklóstól származó „gondolatvillanás”, és ezzel arra is fény derül, hogy kikhez is szól(hat) ez a könyv. Hiszen idézem Cseke Pétert: „Nagy Miklós pedig úgy próbált szólni választott és egy életen át hűséggel vállalt szakmájáról, ahogy az megérdemli – a létkérdéseket megillető hangnemben”; és – szintén Cseke Pétert írja, hogy édesapám gyakran „irodalmias” stílusban írt, más szóval írásai – természetesen a szakmai írásokat és a szakkönyveket vagy szakmai fordításokat kivéve – kifejezetten széles körhöz szóltak. Ezekből ad ízelítőt a II. (Agrárpublicisztikai írások) és a IV. fejezet (Válaszok Beke György kérdéseire).

A könyv címében is szereplő emlékezet a másik bevezető íráshoz szervesen kapcsolódik. Abban dr. Nagy Miklós kérdések formájában javasol olyan témákat, amelyek tevékenységének, munkásságának folytatásaként is értelmezhetők. Édesapám ezek révén irányt szab, célokat tűz ki, és talán ez az egész könyv legfontosabb üzenete: folytatni kell, sok a tennivaló, vállalni és dolgozni kell, mert ez a megmaradás feltétele. Amint az egyik írás – a IV. fejezetben – címe is megadja: „Mindig a szakma s az ember mellett”. Másként szólva, a szakmai tudás sem lehet meg emberség, emberiesség nélkül, csak azzal együtt érdemes birtokolni és továbbadni azt. Ezt támasztja alá Dávid Gyulának a VI. fejezetben szereplő Szellemi hagyatéka ma is érvényes című írása, miszerint „Nagy Miklós (…) gazdasági iskolai tanárként, majd kollektív gazdaságok agrármérnökeként, végül a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként próbálta képviselni azt az elvet, hogy a kisebbségi magyarság számára életkérdés a gazdasági megmaradást biztosító szaktudás, s elengedhetetlen – amint ezt az 1970-es évek második felében megjelent könyveivel is jelezte – a világgal való lépéstartás.” Idekívánkozik még egy idézet, amely az egész könyvet és egyben dr. Nagy Miklós tudatos „népművelő” munkásságát is jellemzi: „A mezőgazdaság olyan területe a kultúrának – érvelt igaza és a felismert távlat tudatában (dr. Nagy Miklós – szerk. megj.) a reménnyel is biztató jövő idetalálásáért –, amely a legközvetlenebb kapcsolatban áll az élettel, és amelynek birtoklása létszükséglet, mert csak ez biztosíthatja mindennapi kenyerünket.” (Cseke Péter: Tell Vilmos bizonyára nem importalmát lőtt le a fia fejéről) Ez az a megállapítás, amely a kötet vezérfonalát adja, akár az agrártörténet, akár az agrárpublicisztika fejezeteket vizsgáljuk. De a Könyv és kenyér (III. fejezet) is ezt támasztja alá, hiszen a „külső” szemlélők adnak itt számot arról, miként alkalmazta és követte dr. Nagy Miklós élete és munkássága folyamán ezt a fontos felismerést. Major Miklós meg is jegyzi egy helyen a könyv használhatósága kapcsán, hogy „a témáról nem kielégítően tájékozottak, a pedagógusok (…) oktatói munkájukban sikerrel alkalmazhatják a könyvben olvasottakat”. Egyszóval a könyv IV. fejezetében olyan írások olvashatók, amelyek akár pedagógusok, akár „tanulók” számára tanáccsal, biztatással és ösztönzéssel érnek fel: a szakma szeretetére, sikeres művelésére, a folyamatos képzésre és tájékozódásra, valamint a szakírói tevékenységre hívják fel a figyelmet.


Kép a családi fotótárból

Az V., Centenáriumi megemlékezések az EME-nél című fejezet (sajnos, a kötetben ez VI. számmal szerepel) olyan méltatásokat tartalmaz, amelyek édesapám 100. születési évfordulóján tartott rendezvény során hangzottak el. Ezek révén árnyalt képet kapunk az emberről és munkásságáról, nagyon szubjektív, személyes kapcsolatokon alapuló megközelítésben.

A (tényleges) VI. fejezet (Levelesláda) kordokumentumnak és egyben egy emberi és szakmai kapcsolat fejlődéstörténetének is tekinthető, hiszen sokat megtudunk belőle az akkori viszonyokról, arról a küzdelemről, amelyet a nemes célokért vállalni kellett. A VII. fejezet (Dokumentumok) kapcsolódik az előbbiekhez, de különálló volta arra utal, hogy célszerű volt ezt a tevékenységet külön is vázolni. Bár újság- és naptár­tervezéséről és szerkesztéséről esik szó, az az érdekfeszítő benne, hogy tartalmat akart kínálni a vidéki olvasóközönségnek a művelődésre.

A VIII. fejezet (Fényképalbum) képi anyagban nyújt lehetőséget az emlékezésre. Itt bocsánatot kell kérnem a kedves Olvasótól, mert a képanyag egy része keltezésének és helyszínei megjelölésének a hiánya az én mulasztásom. Egyben ezúton köszönöm Szász István Tasnak a rendelkezésre bocsájtott fényképeket.

A IX. fejezet (dr. Nagy Miklós életmű bibliográfiája) Újvári Mária áldozatos munkájának eredménye, amelyért ezúton is köszönetet mondok neki. A fejezet számot ad édesapám szerteágazó tevékenységéről.

A X. fejezet (Kitekintés az 1990 utáni agrárszakoktatásra és gazdálkodásra) olyan része a kötetnek, amely előremutat, hiszen örömteli folytatását jelzi annak a hitvalló, elkötelezett munkának, amelyet dr. Nagy Miklós végzett. „A Sapientia – EMTE Marosvásárhelyi Kara az utóbbi évtizedben látványosan fejlődött mind a tanulmányi programok kínálata, mind a diáklétszám és az infrastruktúra tekintetében” – írja dr. Nyárádi Imre István Újraéledő erdélyi agrárképzés a Sapientián című írásában.

Szellemi élményt, lelki felüdülést a könyvet kézbe vevő olvasóknak!

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”