Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A székelység huszadik század eleji történetéről

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal* gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. No de ezekről emlékirataiban fog remélhetőleg beszámolni.

A mostani kötetnél maradva, a szerző aprólékos gonddal, helységről helységre haladva, Gyergyótól esetenként Háromszékig eljutva dolgozza fel az 1918 és 1922 közötti időszakot, a hazai magyarság történelmi hányattatásainak egyik mélypontját. Ezzel a kötet a helytörténészek számára is megkerülhetetlen kútfővé válik. 1916-ban például Szárhegy községben egy áldozatok nélküli robbantásért előbb nyolcvan összefogdosott lakost akartak tömegével kivégezni megtorlásként a megszálló csapatok, utóbb ezt a községi tanács kilenc tagjára korlátozták. A községet emiatt is, Szárazajtához hasonlóan, a mártírtelepülések közt tarthatjuk méltán számon. Az 1916-os betörés ismertetésének rendjén forrásközléssel felérő részletességgel taglalja a székely székeken történő eseményeket, ismerteti a drámai helyzetet, amely a települések és a lakások teljes kifosztása után éhínséget is zúdított a túlélők nyakába. Gyalokay Sándor főispán írta a miniszterelnöknek 1916 végén: „Az elmenekült lakosság visszajövetele a munkaképes férfiak és a ló- és ökörfogattal rendelkezők kivételével ne engedtessék meg egyelőre, mert a már eddig visszajöttek is éhínségnek néznek elébe, mert se gabona, se más közszükségleti cikk nincsen elegendő, s kivétel nélkül az egész Csík vármegyében a kirabolt és nagy részben tönkre ment kereskedő üzletek üresek”, és áruraktárak felállítására, vonaton behozott új készletekre lenne szükség. Az 1916-os erdélyi menekültek számát különben 150 ezer körüli­re teszik. A szerző sorra veszi ennek kapcsán egyebek mellett a gyógyszer­ellátás, az élelmiszer-kereskedelem, az egyéni gazdaságok gondjait, a mezőgazdasági munkálatok újrakezdését az 1917-es évben, mikorra aztán a menekültek kálváriája is véget ért. A helyi sajtó tudósításait levéltári kutatásai eredményeivel ötvözve, a komplex közelítés módszerét alkalmazza, az eseménysorok leírása mellett a társadalmi keresztmetszetet alkotó egyes intézmények működési módjára is kitérve, a közösségi csoportok egymáshoz való viszonyát is elemezve.





A korábbi közelítés eredményeit aztán a világháború végi apokaliptikus idők, a történelmi Magyarország széthullásának képe követi. A román hadsereg ezúttal jóformán minden ellenállás nélkül, sőt nem egy helyen a magyar elit csendes közreműködésével vonult be, amelynek egyik magyarázata az őszirózsás forradalom nyomán keletkezett felfordulás és a belső konfliktusok kirobbanásában keresendő, ezek az önvédelemre is képtelenné tették az elárult országot.

A Gyergyóban állomásozó cseh és horvát katonákat például ugyan lefegyverezték a nemzeti tanács megalakulása után 1918. november elején, de másutt ez nem sikerült, az új nemzetőrséget nem mindenütt tudták felállítani, mi több, nem egy helyen az a belső leszámolás eszközévé vált.

Háromszéken az új tanács feleskette a katonaságot is, a frontról hazaáramló katonákból azonban a kritikus novemberi hónapban ütőképes véderőt itt sem tudtak felállítani. A szerző a Károlyi-kormány és a kolozsvári központi erdélyi magyar hatóság felelősségének a kérdését sem kerüli meg. „Miután gróf Károlyi Mihály átjátszotta Székelyföldnek és Kelet-Erdélynek a megszállási jogát a francia és román katonai vezetésnek, a Nemzeti Tanács erdélyi bizottságának adta át Erdély kormányzati hatáskörét, hogy meneküljön a felelősség alól.” A krónika helységenkénti részletezésben veszi sorra, hol hány pap, új polgármester, nemzetőr, jegyző stb. került cselekvőképtelen helyzetbe. Az elit korrupciójáért is a legtragikusabb pillanatban nyújtották be nekik a számlát. Végül 1918. november 26-án Csíkszereda volt az első románok által megszállt város. A szerző úgy véli, Apáthyék a székely hadosztálynak nem engedték meg, hogy megakadályozza például Kolozsvár megszállását, ami 1918. december 24-én be is következett.

Különösen fájdalmas fejezetek foglalkoznak a kolozsvári magyar egyetem felszámolásának brutális körülményeivel s a felekezeti egyetem alapításának elgáncsolásával. 1919. „május 11-én az egyenként megkérdezett tanárok kijelentették, hogy az esküt (Ferdinánd királyra) nem teszik le. Schneller István május 12-én délelőtt 10 órakor átküldte a prefektusnak a karok nyilatkozatát, amelyben megtagadták a hűségeskü letételét, és óvást emeltek az egyetem román birtokbavétele ellen. A nyilatkozat elküldése után Poruțiu prefektus, Onisifor Ghibu államtitkár vezetésével három román gyalogsági szakasz körülfogta az egyetemet s minden kijáratot lezárt. Déli 12 órakor a tanároknak távozniuk kellett az épületből…” (252. old.)

A kötet sorra veszi ezt követően az egyes gazdasági ágazatok helyzetét külön-külön, közellátás, faipar, pénzintézetek, villamostelepek, anyakönyvi hivatalok, az egyházak, az bíróságok helyzetét a kérdéses négyéves időszakban, egyszerre közelítve alulról, a lokalitás szempontjából és felülről, az országos események felől e kérdéskörökhöz. Nem történészként, de meggyőződéssel gondolom, ezzel a feldolgozás módszertanából is példát ad.

A kiutat eme zűrzavarból a magyarság önmagára találása teremthette meg, több meghiúsult kísérlet után alakulhatott meg végül az Országos Magyar Párt, amely aztán az 1938-as királyi diktatúra idejéig próbálta életben tartani a közösségi reményt az egyenjogúsításra, melynek jogi garanciáival és egyéb feltételeivel ma is adósunk az ország.

Említsük még meg, hogy a kötet illusztrációs anyagát részben ama művészeti iskola növendékei készítették, akik iskolájuk létét is magának a szerzőnek a képviselői mandátuma idején végzett érdekvédelmi munkájának köszönhetik.

 

*Garda Dezső: Székelyföld az 1918-as román hódítástól az Országos Magyar Párt megalakulásának időszakáig. Impériumváltás Gyergyóban. F&F International, Gyergyószentmiklós, 2021.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*