Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A kolozsvári vívósport 200 éve margójára

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.


Kolozsvár első vívótermének épülete, a Redut

Kevés olyan közösség létezik, amely ilyen hosszú folytonos, szervezett eseménysort datál – és ami a legfontosabb, immáron dokumentál is. Mert mi, kolozsváriak, kisebb túlzással élve a kettőszáz év vívásának minden percével el tudunk számolni.

Tudjuk, ki alakított először vívóiskolát Kolozsváron: Gaetano Biasini 1818-ban. Ugyanakkor feljegyeztük, ez az iskola mikor vált nyilvános szervezetté: 1824-ben, Bölöni Farkas Sándornak köszönhetően. És ha már a nevét említettük, akkor ismerjük egyben az első erdélyi „sportmenedzsert” is.


Dr. Kőváry Mihály (1837-1890) vívómester,
a Kolozsvári Atlétikai Club tagja és alelnöke

Ismerjük ezen vívóiskola alapítóit: akik adományának köszönhetően az intézet 1833-tól részvénytársasági formában a szegényebb sorsú vívók számára is megnyithatta kapuit.

Tisztában vagyunk vele, hogy mekkora erőfeszítés volt elődeink számára a vívóiskola újraalapítása és fenntartása a bukott szabadságharc után.

Immáron fényképekkel is dokumentáltuk, hol volt Kolozsvár első szakszerű torna- és vívóterme, a Tornavívóda, amely 1872-től biztosította többek között a szakszerű vívás oktatását. Hasonlóképp korabeli képről ismerjük az 1880-as évek vívóit is.

A kolozsvári tudományegyetem volt az első Magyarországon, amely állandó torna- és vívótermet alakíttatott ki, ugyanakkor szakszerű oktatót alkalmazott, hogy az egyetemi sportélet a legmagasabb nívón történjen. Ennek alátámasztására elég egy név: Posta Sándor, aki Kolozsváron vált országosan ismert vívóvá, és 1924-ben magyar színekben olimpiai bajnok lett.

Becsüljük Ozoray-Schenker Lajos, Kolozsvár legsikeresebb edzőjének munkásságát, s mindazt, amit az 1920-as évek elejétől nyugdíjazásáig tett! Hiszen idősebb korában, az ötvenes években is igazi sikerkovács volt, három nemzetközi sikerben is fontos szerepe volt: tanítványai szerezték Románia első érmét világversenyen, az első olimpiai érmet, illetve az első világbajnoki címet: Uray Zoltán, Orbán Olga és ifj. Guráth Béla személyében.

Ma is „díva” Kolozsváron Orbán Olga – ma is rajonganak érte mindazok, akik ismerik, látták vagy hallottak arról, hogyan vívott ő közel harminc éves karrierje alatt. Erre három évszám a bizonyíték: 1956, 1962, 1969 – egy olimpiai ezüst és két világbajnoki cím, egyéniben és csapattal – a többiről oldalakat lehet írni.

És büszkeségünk, hogy Kolozsvárról indult Pap János ifjúsági világbajnok kardozó, olimpiai érmes versenyző, aki fantasztikus sportdiplomata karriert futott be: a nemzetközi vívószövetség technikai igazgatójaként forradalmasította a vívóversenyek lebonyolításának rendszerét. Öt olimpia és több mint harminc vívóvilágverseny főszervezője volt.

És ne feledkezzünk meg Habala Péterről, akinek az élete összefonódik a vívással, aki ma is aktív, emellett a legújabb sikerek kovácsa. Sikerei közül nehéz választani, ennek ellenére Radu Dărăban neve felett nem lehet elsiklani: mióta visszatért Kolozsvárra, Habala irányításával rekord számú román bajnoki címe lett (9 országos bajnoki cím – és ez a szám tovább nőhet), illetve immár kolozsvári edzőként tevékenykedik mestere mellett. Gyönyörű példája a kontinuitásnak.


Br. Kendeffy Ádám (1796–1834) erdélyi
főnemes, a kor kiemelkedő sportembere

Ízelítőként válogatott események, amelyekre igen büszkék vagyunk. De a realitáshoz hozzátartozik, hogy ezek közül számos eseményt nem jegyez a román sporttörténet. És itt álljunk is meg egy pillanatra két – szerintem igen reprezentatív – történet erejéig.

„Visszamentem a kollégiumba, ahol laktunk, megvacsoráztam, boldogan, hogy döntős vagyok, kértem egy üveg sört. Amikor a sör vége felé tartottam, Sanyi bácsi (Csipler Sándor – szerző megj.) jött ordítva: »Tedd le azt a sört, te szerencsétlen! Telefonáltak, hogy mégis megtartják a döntőt«.

Szerencsére a formám megvolt, a sör adott egy kis önbizalmat, én pedig életemben olyan jól nem vívtam, mint akkor. Egy találaton múlott, hogy nem kerültem kettős döntőbe Gyuriczával (Gyuricza József – szerző megj.), így lettem aztán harmadik, mert Szőcsnek (Szőcs Bertalan – szerző megj.) is ugyanannyi győzelme volt, mint nekem. Egy tuson múlott, hogy nem voltam második, és két tuson, hogy nem lettem első.” (Uray Zoltán visszaemlékezései)

„A döntőbe »besétált«, de ott megtorpant, és egy vereséggel indult. A középdöntőben id. Guráth Béla régi barátjának, a marosvásárhelyi születésű Szabó Lászlónak, a Budapesti OSC edzőjének a kérésére leadott Szekeresnek, a Honvéd vívójának egy asszót. A leadott asszókat pedig vissza kell adni (íratlan törvény, ezt kívánja a becsület), de a budapesti vívó a csörte előtt röviden közölte ellenfelével, nem adja vissza az asszót! Ez hirtelen megzavarta versenyzőnket, nem tudott koncentrálni és veszített. Ezután viszont sikerült legyőznie a későbbi háromszoros világbajnok Alekszej Nyikancsikovot. A kilences döntő folyamán a magyar szövetségi kapitány is segített, a szintén balkezes Dunay Pál (1932-es párbajtőr Európa-bajnok) taktikai tanácsai és biztató szavai: »Fiam, benned látom az utódomat«. A román ifjúsági válogatottat kísérő Csipler és Vîlcea edzőktől hiába várt stratégiai tanácsokat, mert egyikük sem párbajtőrözött.”


Az 1960-as leningrádi (szentpétervári)
ifjúsági világbajnokság párbajtőr versenyének
dobogósai. Balról: Wahlberg (Svédország),
Guráth Béla (Románia), Alekszej Nyikancsikov
(Szovjetunió)

Nagy volt a sértődés, amikor a frissen sült világbajnok a nagy nyilvánosság előtt megköszönte Dunay Pál támogatását. A legutolsó csörtét Nyikancsikov és Szekeres vívta. Guráth már csak drukkolni tudott a magyar vívónak, aki végül nyert, így Guráth megszerezte pályafutása legjelentősebb eredményét, és egyben Románia első ifjúsági világbajnoki címét.”(Guráth Béla visszaemlékezései)

Ne gondolják, hogy apró, jelentéktelen visszaemlékezésekről van szó. Egyik sincs túllicitálva. Az első eseménysor a román vívás első világversenyen szerzett érmét örökíti meg – Uray Zoltán nyerte az 1954-es főiskolás világbajnokságon. A második a román vívás első aranyérme – ifj. Guráth Béla „hozta” az 1960-as ifjúsági világbajnokságról. És miért fontosak? Mert ezeket egyetlen romániai szakirodalmi mű sem dokumentálta soha.

Kolozsvár sporttörténetét csak mi, kolozsváriak kutathatjuk fel, a helyi sportolók és hozzátartozók közreműködésével. S íme, a vívók élen jártak, adott a létező legjobb példa, hogyan kell ezt a feladatot elvégezni. Biasini, Farkas Sándor, Vermes, Posta, Ozoray-Schenker, a Hintz fiúk, Guráth és fia, Uray, Orbán, Ghilezan, Pap, Habala, Gyurkán, Codreanu, Dărăban. És sokan-sokan mások. Akiknek nevét és eredményeit immáron egy album őrzi, amely ráadásul két nyelven is megjelent, növelve ezzel hiánypótló jellegét.

Minden olyan munka szükséges, amely segít megmenteni a sportértéket: ezek még léteznek és ismertek, a kolozsvári kultúrtörténet szerves részét képezik. És ez volt a célja a szerkesztő csapatnak, élén dr. Guráth Bélával. A feladat pedig – szubjektív véleményem szerint – jelesre sikerült!

 

*Kolozsvári vívás. A kolozsvári vívók és vívómesterek bicentenáriuma 1818–2018 Kolozsvár, Kriterion Kiadó, 2018.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.