Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kide, a négytemplomos falu

„Ez a falu maga Erdély. Olyan tündérkert, amely a fejedelmi Erdély örökségét élteti halálában is. Négy templomában harangoznak itt, katolikusok, reformátusok, unitáriusok mellett görög katolikus románoknak is van itt egy piciny fatemploma”– foglalja össze tömören kissé nosztalgikus hangvétellel Kide sajátos társadalmi, földrajzi és vallásos jellegzetességét a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent Időringató című munkájában Kovács Katalin.


Kidei utcakép a református templommal

Kide a Szamosháti-dombságon keresztül húzódó, Válaszútnál a Kis-Szamosba ömlő Borsa-pataknak és mellékvizeinek völgyében fekvő tizenkilenc Borsa-völgyi település egyike. Sajátos kultúráját bizonyára annak is köszönheti, hogy dombok által körülövezett zsákfalu, azaz a Csomafájából induló és a Kide-patak völgyében haladó mellékút itt véget ér, a szomszédos falvakba Kidéből csak a környező hegyeken át lehet eljutni.

A régészeti kutatások szerint a magyarság által legkorábban megszállt területek közé tartozik ez a vidék; itt voltak az Erdélyben ősfoglaló nemzetségek birtokai.

Első okleveles említése 1332-ből ismert Kyda alakban, de a mai református templom épület a körülötte végzett régészeti feltárások szerint már a 12–13. században is állt. Erről állítja Erdély Építészete a 11-13. században című, az Erdélyi Múzeum-Egylet gondozásában 1994-ben megjelent írásában Entz Géza, a román kori stíluselemek alapján, hogy a környék legkorábbi, 12. századi falusi temploma.

Nevének eredetét illetően a következő naiv elméletet olvashatjuk az egykor itt szolgáló református lelkész által írt néhány lapos falu- és egyháztörténetében: „Akárhol ás az ember, mindenhol kőre bukkan. A KIDE név is a kőből származtatható s valahogy így lehet levezetni: itt kő van, kő itt, kőide, Kide.”

Földrajzi fekvése mellett a szamosháti települések közötti sajátos helyzetét annak is köszönheti, hogy a település lakói egykor a dobokai vár szolgálatában álltak, mint a várhoz tartozó falvakban élő, a vár katonai szolgálatát ellátó várjobbágyok és a gazdasági teendőket ellátó várnépek rétegéhez tartozók. Erről tanúskodik Nyírő József is az Isten igájában regényében: „Végre itt vagyok. Nem ismerek senkit. Senkivel semmiféle szálak össze nem kötnek a kíváncsiságon kívül. Társtalan, idegen, független vagyok a három erdő közé tévedt, sötét völgy fejében a világtól elzárt kis magyar faluban. A házaknak semmi köze sincs az emberekhez. Úgy vannak a görbe dombokon, hajlásokon elszórva, mintha a kőkorszakból maradtak volna vissza. Nyers terméssziklából vannak összerakva, vakolatlanok és fekete zsúpszalmából magas tetőt kontyoltak nekik. Kietlenül, furcsán hatnak. Négy templom és három pap imádkozik benne, nyolcszáz lélek lakja. Rátarti nemes emberek, kiknek elődei a dobokai várban Izabella királynőnek voltak ajtónállói.” Amint a fenti idézetekből kiderül, Kidét sajátos fekvése, elszigeteltsége, tündérkertszerű településsé varázsolja, és feltehetőleg ennek az elzártságnak köszönhető, hogy többségében magyar település maradt, az ország és rendszerváltások valamint az elnéptelenedés ellenére.

Kide jelenlegi életéről, kultúrájáról csak a fent említett sajátosságok tudatában lehet beszélni. Ezeket azonban azzal kell kiegészíteni, hogy az elmúlt közel egy évszázadban annyit változott ez a közösség, hogy már csak egy zsúpolt szalmafedeles ház maradt, valamint hogy az egykori nyolcszáz emberből és három papból, már csak száznyolcvan ember maradt és egy lelkész.

Kide nem a jellegzetes erdélyi faluminta, noha példázza az erdélyi élet sokszínűségét a nagyszámú egykori kisnemes, vagy a négy templom és az imaház az átlagos egy, vagy két templomos kistelepülésekkel szemben. Járdányi Pál is megjegyzi A kidei magyarság világi zenéje (Minerva, Kolozsvár 1943) című munkájában a kidei kutatása kapcsán, hogy a 18. századtól kezdve a teljes gazdasági önellátásra képtelen kideiek arra kényszerültek, hogy piacozással, fuvarozással, valamint iparűzéssel toldják meg jövedelmüket, amely gyakorlat a közeli városok (Szamosújvár és Kolozsvár) vérkeringéséhez kapcsolta a kis közösséget. Ilyen formában paradox módon a völgy legelzártabban fekvő és mindmáig legnehezebben megközelíthető települése a vidék legnyitottabb és kultúrájában legszínesebb falu a szamosháti térségben.

Az is sokat mond a kideiek igényeiről, hogy 1896-ra a millenniumi ünnepségre úgy készültek, hogy megfogadták a borsai Bánffy Ernő gépészmérnökét, Szabó Józsefet, hogy órát építsen be a református templom tornyába, amely az egész falut szolgálja. Erre a célra bálokat szerveztek, közös területet munkáltak meg, és az értékesített termény árát az órára ajánlották. (Erről bővebben itt olvashatunk: Bitay Enikő, Márton László, Nagy Tibor Sándor, Talpas János: Kide templomai, toronyórája, harangjai In: A XIV. Műszaki Tudományos Ülésszak előadásai – ebookhttp://eda.eme.ro)

A felekezetek közötti harmonikus együttélést íratlan törvények szabályozták, amelyek olykor nem voltak a helyben szolgáló papok és lelkipásztorok kedvére. Ilyen volt például a vegyes házasságok esetén a gyermekek szülők neme szerinti felekezeti hovatartozása. A kideiek arról is beszámolnak, hogy az együtt száz évet szolgáló Fülöp Mózes és fia, Elemér, unitárius lelkipásztorok nem egyszer a református vagy a katolikus lelkipásztorok hiányában, a Szentháromság nevében végeztek sürgős keresztségi szolgálatot.

A többszázados együttélés hagyománya erősebbé vált az olykor széthúzó egyházi vagy világi politikánál. E modernnek számító ökuménia és tolerancia szellemében – amely a kideieknek több évszázadon át a normalitást jelenti – kértek fel egykoron engem is: úgy végezzem a kidei szolgálatot, hogy az Árpád-kori református templom ősi falai között a reformátusok mellett sokszor a katolikus, unitárius, ortodox vagy evangélium szerinti keresztyén testvérek is jelen vannak.


A kidei római katolikus templom. Itt szolgált Nyírő József plébános. Vetési László felvételei

Az együttélés azonban mégsem jelentett egybeolvadást, hiszen minden nemzetiség és felekezet megtartotta identitását, és ennek megfelelően töltötte be szerepét a falu kulturális életében is. Így minden egyház rendezett például bálokat, az újévi bál a reformátusoké volt, a húsvéti az unitáriusoké, a hamvazó szerdai a római katolikusoké. Így osztották be, minden bál bevétele a szervező egyház javára ment.

A közösség vallásos és kulturális élete mindmáig egybefonódik Kidében, ahogy azt Keszeg Vilmos is megfogalmazza a szórványban élő magyarság kapcsán: „a vallás, a vallásos élet is átértékelődik, a nemzetiségi kultúra részévé […], a túlélés, a megmaradás egyedüli gyakorlati formájává, intézményévé”.

Bonczidai Dezső, a két világháború közötti időszak református lelkipásztorának a gyülekezeti lapja alapján, amelyet kézirat formájában terjesztett, felidézhető a világháborúk közötti közösség vallásos–művelődési élete. Ezekben számos kidei vallásos és világi rendezvényről szerezhetünk tudomást. A kidei amatőr színtársulat fellépései a kommunizmus utolsó évtizedéig tartottak. Amikor a falu a Ceauşescu tervei által lebontandó falvak fekete listájára került rohamosan elnéptelenedett. A kommunizmus időszakában mondhatni, hogy a falu kulturális élete felpezsdült a Kidében működő bentlakásos iskolának köszönhetően. Ennek tanári kara a kor kötelező összejövetelei mellett rendszeresen színdarabot tanítottak, sőt fúvós zenekart is indítottak, amelynek hangszereit a színtársulat ruhakellékeivel és az egykori daloskör zászlójával együtt a református egyházközség őrzi. Az egykori kidei kulturális élet számos eleme az elnéptelenedés, valamint a falu elöregedése miatt mára elmaradt vagy átalakult.

Több mint egy évtizede, hogy Kidében nincs iskola, sőt az egykori felekezeti iskola épületének sincs már nyoma. Ugyanakkor a falu lakossága ötödére csökkent. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Kidének 155 lakosa volt 2011-ben. Ezek az adatok azonban irányadóak, mivel Kidének nemcsak az elmúlt évszázadokban, hanem ma is megvannak a sajátosságai. Jelenleg a kidei házaknak több mint felét nyaralóként használják. Több a ház, mint az állandó lakosok száma. Így van az, hogy nyáron 200 és 300 között alakul a Kidében tartózkodók száma, télen pedig előfordul, hogy a lélekszám 100 fő alá csökken.

Ez a sajátos társadalmi dinamika a kulturális életre is hat. A vallásos és társadalmi sokszínűség azonban ellensúlyozni vélte a kommunizmus sebeit. Egyes rendezvényeket jól meghatározott időponthoz kötve rendszeresen megtartottak, mint a Húshagyó keddi bált (Farsangi bált); a március 15-e alkalmából szervezett ünnepséget, amelynek keretében kidei gyermekek és ifjak, meghívottak (a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei, történészek és művészek, valamint a Kolozsvári Református Kollégium diákjai) és egy vendégkórus szokott fellépni; az Anyák napja; a Szent István napi ünnepség. A legkiemelkedőbb rendszeres, egész napos rendezvény azonban a minden év október első szombatján szervezett falunap és szüreti bál. A falunap mindig ökumenikus istentisztelettel kezdődik a református templomban, a szertartáson felváltva szolgálnak a különböző felekezetek képviselői. Ezt követően október 6-ai megemlékezés, végül szeretetvendégség zárja a nap első részét. Délután énekkel kísért szekeres, lovas felvonulás van a faluban, este pedig a reggelig tartó élő zenés szüreti bál kezdődik. Ily alkalmakon az elmúlt években vendégül láttunk több kolozsvári kórust, valamint a magyar közélet számos személyiségét.

A közösség kulturális életének a szervezésében a korábban megalakított, de csak 2005-ben bejegyzett Kide Egyesület is részt vesz, amelynek célkitűzése az alsó utcán, a 31-es szám alatt levő szalmafedeles tájház fenntartása és működtetése. Emellett az egyesület szervező partner a rendszeres és rendkívüli rendezvények lebonyolításában. A Kide Egyesületet helyi kötődésű, valamint ide beköltözött, a falut és az értékeit őrizni és áthagyományozni kívánó emberek hozták létre. Az egyesületnek sikerült több, egykor a falu tulajdonában levő ingatlant megvásárolni és visszaszerezni, amelyek közül legnagyobb szellemi értéke az említett tájháznak van, és amelyet 2003 falunapján szervezett ünnepségen avattak fel. Felújításában a Szentendrei Szabadtéri Múzeum működött együtt a kideiekkel, berendezésében Kallós Zoltán néprajzkutató is személyesen vett részt. A jogi és tulajdoni kérdések rendezetlensége miatt az évtized vége fele a tájház megrongálódott. 2013-ra sikerült az egyesületre íratni az ingatlant; a kidei származású Kovács András filmrendező (a tájház családja egykori birtoka volt) folyamatos anyagi támogatásával 2014-ben sikerült újrafedni a tájházat és a nyári konyhát. Isten segedelmével 2015-ben újra berendezzük, és rendeltetésének megfelelően szolgálatba állítjuk Kide legöregebb házát.

A Kide Egyesület és a felekezetek szervezésében több rendezvény is volt az elmúlt öt évben. Bemutattuk Cs. Kovács Katalin: Időringató című kötetét; ellátogatott és koncertezett a Southminster Ringers Pittsburghből származó csengettyűkórus; valamint évenként több ízben is meglátogatják Kidét kanadai, egyesült államokbeli, hollandiai és magyarországi csoportok. E találkozások kiválóan jók az együttlétre, a tapasztaltcserére, a beszélgetésre, az együtt éneklésre és a különféle előadásokra. A külföldi vendégek látogatását megkönnyítik a faluban levő vendégházak, amelyek révén nemcsak anyagi támogatást nyer a közösség, hanem a kapcsolattartás is lehetővé válik.

A kideiek számára 2012 a megemlékezések éve volt. Tavasszal kidei küldöttség képviselte a közösséget egykori papja, Nyírő József tiszteletére Székelyudvarhelyen szervezett emlékünnepségen, majd ősszel a falunap alkalmából, a negyed évezreddel azelőtt elhunyt kidei Sipos Dávid kőfaragó mesterre, a református gyülekezeti otthon névadójára emlékeztünk Murádin Katalin előadásával, amely alkalomból egy, a mester munkáit 56 felvételen bemutató vándorkiállítást is megnyitottunk. Ezt azóta a bonchidai Bánffy kastélyban, valamint Szatmárnémetiben is kiállítottuk.

A magyar korona másolata is megfordult Kidében, amely alkalomból elmélyíthettük a korona történetével kapcsolatos ismereteinket.

Nagy örömben volt része 2014 nyarán a színházkedvelő kideieknek. A Shoshin Színházi Egyesület és a kolozsvári Jolly Színház szervezésében Kide volt a színhelye egy alkotó- és színháztábornak, amely a szervezők tervei szerint évente ünnepe lesz a falunak. Külön fénypontja e rendezvénynek a két közös este, amely alkalommal előkerülhettek régi kincsek a kideiek tarsolyából.

A 2014. évi falunap alkalmából lelkes adományozóknak köszönhetően megalapítottuk a Nyírő József könyvtárat, amelynek a Kide Egyesület biztosít székhelyet. Szólnunk kell arról is, hogy a lélekszámban megapadt kidei nép még mindig szeret olvasni. Egész Borsa völgyében nem járatnak annyi egyházi és világi lapot, mint Kidében, így hát reméljük, hogy a megalapított és idén megnyitandó könyvtárnak sok olvasója lesz nemcsak az idősek, hanem a fiatalok közül is; hiszen 14 gyermek is él a faluban. A szülök és a társadalom áldozatkészségének hála, gyermekeinknek lehetőségük van a Kallós és a Téka Alapítványnak köszönhetően Válaszúton, Szamosújváron, valamint a Kolozsvári Református Kollégiumban tanulni. Noha csak 14 gyermek lakik Kidében, az immár évtizedet meghaladó, évi rendszerességgel megszervezett Kidei Szórványtáborban nyaranként akár 50 gyermek és fiatal is részt vesz a vallásos, kulturális és magyarságtudat-erősítő tevékenységeket tartalmazó foglalkozásokon. A kideiek kulturális igényéről tanúskodik az is, hogy abban a két évben, amikor nem volt a faluban lakó lelkipásztor, téli időszakban mégis rendszeres vallásos-kulturális alkalmakat szerveztek, ahol az igeolvasás mellett, irodalmi felolvasások is voltak.

A szamosháti térségben levő falvakkal együtt tagjai vagyunk egy, a Kallós Alapítvány által szervezett Kerekasztalnak is, melynek céljai között egymás rendezvényeinek a támogatása, valamint a falvakban lakók képzése és segítése áll. Az együttműködés és a szervezés nem zökkenőmentes, azonban a megmaradás nemes célja érdekében bátorítjuk és segítjük egymást.

A Szamoshát egyetlen magyar többségű településének múltja és jelene a műveltség igényét táplálja a jövő nemzedékek számára. Nem tudni, hogy milyen arca lesz ennek a településnek tíz év múlva, hiszen túl sok a változó az egyenletben. Talán többen fognak kiköltözni? Talán megfiatalodik vagy tovább öregszik a közösség? Vajon sikerül-e a „nyaralókat” kideiekké formálni? – nos, ezek a kideiek kérdései. A bizonyosság az, hogy fel kell vállalni a küldetést, és feladatot kell betölteni ott, ahol a kőfaragó Sipos David élt, ahol Nyírő József szolgált, ahol Polcz Alaine szerető szívre is menedékre talált a háború pusztítása elől, ahonnan Kovács András elindult Cannes felé, ahol az egykori kisnemesek utódai Erdély egyik legcsodálatosabb falvát őrzik.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás