Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Nyitott szemmel XVIII. Magyarul a nagyvilágról (1)

„Magyarnak lenni mindenhol jó, bár a magyar zászlót pár éve Chilében, a 6893 méter magas Ojos del Salado vulkánon elrepítette a 100 km/órás szél. Így azt mondom: annyira magasan embernek lenni jó igazán!” – vallotta Heiling Zsolt mérnök-szakújságíró, mikor arról faggattam, hogyan érzi magát egy balatonmelléki magyar a világ legmagasabb aktív vulkánjának a tetején.




Kolozsváron is bemutatkozott A Földgömb. Bal oldalt Heiling Zsolt, a folyóirat főszerkesztője

Nyitott szemmel c. beszélgető sorozatunk egyedülálló tudományos kezdeményezésről számolt be a Györkös Mányi Albert Emlékház közönségének, hiszen a budapesti vendéget a világ tetejére szervezett magashegyi klímamonitoring-expedíció kalandjairól kérdezhettük. Ezzel együtt Heiling Zsolt legnagyobb érdeme talán mégis a Magyar Földrajzi Társaság ismeretterjesztő lapjának, A Földgömb című képes magazinnak a világszínvonalú kiadvánnyá fejlesztése. Leginkább az érdekelt bennünket, hogy miért annyira szívügye magyar tartalmakat hangsúlyosan is megjelenítő, mégis univerzális jellegű szaklap fenntartása és eljuttatása a Kárpát-medence különböző régióiban élő magyar ajkú olvasókhoz, akár veszteséges manőverek árán is?

Laczkó Vass Róbert: Szakmai pályafutásodat diákújságíróként kezdted, később okleveles villamosmérnök, majd lapkiadó lettél, ám a szakújságírás valahogy végérvényesen leszorított a mérnöki pályáról. Hogyan történhetett mindez, amikor a magasan képzett gyakorlati szakemberek után szinte kapkodnak a világcégek?

Heiling Zsolt: A villamosmérnökség akármilyen szépen is cseng, csak egy vargabetű volt az életemben. Azt mindenki tudja, hogy gimnáziumi tanáraink példája maradandó nyomokat hagy az ember életében. Osztályfőnököm, aki matematika-fizika szakos tanár volt, nagyon szerette volna, ha saját osztálya működteti az akkoriban még újdonságnak számító iskolarádiót és -újságot. Hamarosan pályázatot is nyertünk, és munkához láttunk, mint diákújságírók. Ez éppen a rendszerváltás idejére esett, az állami médián kívül nemigen volt lehetőség a megszólalásra, de voltak már hasonló próbálkozások, sőt: néhány fiatal szervezett is újságíró táborokat gimnazisták számára. Mi, siófoki diákok persze nagy izgalommal kapcsolódtunk be a budapestiek által kezdeményezett diákújságírói mozgalomba. Ez a szenvedély aztán megmaradt egyetemistaként, a villamosmérnöki karon is.




Mérnöki munkák a világ tetején

LVR: Hogyan tekintesz azokra az évekre, amikor úttörő módon magatok csináltatok újságot a semmiből? Hiszen akkor sem internet, sem például photoshop nem állt rendelkezésre. Ma már sokkal színesebbek, sokrétűbbek a lehetőségek, de sokkal nehezebb is eligazodni a zavaros média-dzsungelben…

HZs: Diákújságírói tapasztalataim nagyon érdekesek és alapvetőek voltak, nyilván nosztalgiával gondolok erre az időszakra, bár a világ gyorsan változik, és ami különösen sokat változott az elmúlt évtizedekben, az éppen a média. Nem is a digitális lehetőségekről van elsősorban szó, hanem inkább arról, ahogyan viszonyulunk a médiához. Az emberek többségének fogalma sincs, mennyire befolyásolja hétköznapjainkat a média. Szerencsés ember vagyok, mert én még akkor csöppentem bele a média világába, amikor még stencillel készítettük a lapszámokat. Terjedt a hír a diákújságíró táborban, hogy sorra alakulnak a pártok, és velük együtt kellett megtanulnunk, miről is szól ez az egész rendszerváltás. Azt tudtuk, hogy a rádió, amit működtetünk, még illegális, tehát ha bemérik a frekvenciát, akkor megüthetik a bokájukat a szerkesztők, sőt: a villamosmérnök is, aki az adót összeszerkesztette. Kalandos évek voltak ezek. Furcsa látni, hogy ki mire vitte a média-őrületben azok közül a diáktársak közül, akikkel együtt tanultuk az újságírást, és ma meghatározó emberek a szakmában.

LVR: Talán egy szakújságíró is annak számít, csak épp kevesebb figyelem irányul rá, mint egy-egy közéleti tollforgatóra…

HZs: Az a lehető legjobb, ami történhetett velem eddigi pályafutásom során, hogy nem kerültem a közéleti újságírás közelébe. Két szerelmem van: az elektronika és a földrajz. Általános iskolában Siófokon meglepő módon egy szombathelyi egyetemi tanár, dr. Veress Márton tanított nekem földrajzot, nem lehetett nem szeretni a tantárgyat. A szakújságírás nagyon hálás és szép dolog, én pedig boldog vagyok, hogy két olyan folyóiratot adunk ki, amelyek éppen a földrajzhoz, illetve az elektronikához kapcsolódnak.

LVR: A tájékozódáshoz való jog alapvető emberi jognak számít, érvényesítésében pedig fontos szerepe van a közéleti médiának. Ez komoly befolyással, ezzel együtt pedig nagy felelősséggel is jár. Miért ne tudnál eredményes munkát kifejteni e területen?

HZs: A közéleti újságírás Magyarországon rendkívül átpolitizált, és nem jó látni, hogyan szorul háttérbe a szakmaiság emiatt. Messzire vezetne, ha most elemezgetni kezdenénk a magyarországi médiaállapotokat. Hadd beszéljek inkább arról a felismerésről, amelyre a kollégákkal való beszélgetések során jöttünk rá. Szakújságírással foglalkozni rendkívül összetett feladat. Nem elég elsajátítani a professzionális újságírás mesterfogásait, de a téma szakértőjének is kell lenni, és az nagyon ritka, hogy e két dolog együtt is meglegyen. Gyakran okoz fejtörést A Földgömb lapszámainak elkészítése, hiszen külön szakértőket kell felkérni, hogy a tartalom azon a színvonalon is vállalható legyen, amelyen mi szeretnénk tartani, és ezzel még korántsem oldottuk meg az olvasmányosság problémáját.

LVR: Szakújságírásban is lehet mellébeszélni?

HZs: Nem szabadna, bár gyakran előfordul. Mi törekszünk arra, hogy ne tegyük.

LVR: Egykor olyan hírességek írták, szerkesztették a patinás földrajzi magazint, mint Baktay Ervin, Cholnoky Jenő vagy Germanus Gyula, mégis a megszűnés veszélye fenyegette, amikor gondjaidba vetted. Mit jelent és mennyit ér számodra A Földgömb?

HZs: Ezt a magazint 1929-ben alapították a Magyar Földrajzi Társaság akkori tagjai. Nem volt még televízió, rádió sem igazán, a világra tehát A Földgömb nyitott ablakot, ebből lehetett tájékozódni naprakészen. Szinte divatszámba ment a polgári családok otthonában könyvespolcon mutogatni a teljes sorozatot. Olyasmikről lehetett olvasni a magazinban, amelyek itthoni körülmények között elképzelhetetlenek voltak, például arról, hogy Amerikában felhőkarcolók épülnek. Ez volt az egyetlen „világnéző” forrás, amely viszont a ma megszokott televíziós csatornák feladatát is nagyszerűen ellátta.

LVR: Nektek is megvan a szerkesztőségben A Földgömb teljes sorozata?

HZs: Néhány lapszám kivételével igen, a Magyar Földrajzi Társaság könyvtárában viszont hiánytalanul. Kiadónk függetlenül működik a Társaságtól, bár sok szálon kötődünk a nagy múltú szervezethez, melynek magam is tisztségviselője vagyok. Ez különös büszkeséggel tölt el, hiszen az 1872-es alapítású Magyar Földrajzi Társaság az elsők között alakult ilyen jellegű szervezet a világon. Az amerikai National Geographic Society már később, 1888-ban alakult meg, viszont A Földgömbnél korábban indították el a National Geographic magazint. A mi kiadványunk népszerű ismeretterjesztő lapként indult, és a magyar expedíciós hagyományokra épült az az igény, amely a legmagasabb színvonalon működtetni tudta. Komoly értékeket örököltünk meg, érezzük is a felelősségét! Nem tűnik soknak, de indulásakor nyolcezres példányszámmal jelent meg a lap, ma pedig húszezer környékén járunk. Tudni kell persze, hogy ma más nyomdatechnikával dolgozunk, mint elődeink, és az olvasói szokások is teljesen megváltoztak. Ebben a műfajban azonban a húszezres példányszám jó adatnak számít.




A Földgömb szerkesztői Chilében

LVR: Milyen volt A Földgömb, amikor átvetted, és milyenné szerkesztettétek át?

HZs: A második világháború idején 1944-ben jelent meg az utolsó lapszám. Javában zajlott Budapest ostroma, mégis sikerült összeállítaniuk egy 12 oldalas kis füzetet. Mindig azzal szoktam érvelni a kollégáimnak, hogy válság ide, válság oda, ha ki lehetett adni A Földgömböt lövöldözés közben, akkor ki lehet még jó sokáig. A szocializmusban viszont rosszul csengett a lapot fémjelző földrajztudósok, például gróf Teleki Pál neve, ezért aztán a magazin sem folytathatta pályafutását, ellentétben sok olyan lappal, amelyeket sikerült átkozmetikázni. Részben a közismert Élet és Tudomány vette át A Földgömb szerepét. Később, az 1980-as években két próbálkozás is volt az újraindítására, végül 1999-ben sikerült Nemerkényi Antalnak, a Magyar Földrajzi Társaság emblematikus főtitkárának. Nemerkényi megszállott ember volt, kapott hideget is, meleget is amiatt, hogy A Földgömb érdekében háttérbe szorítja a kutatásait. Neki viszont a magazin volt a szerelme, és határozott elképzelésekkel rendelkezett a jövőt illetően. Rendkívül autoriter módon azonban senkinek sem hagyta, hogy beleszóljon a lap működtetésébe, hirtelen bekövetkezett tragikus halála pedig azt eredményezte, hogy a médiapiacon kevéssé beágyazott magazin alig néhány év alatt a megszűnés szélére sodródott. Egy baráti krumplipucolás alkalmával csöppentünk bele a folyamatba. Kiderült, hogy van egy lap és egy szerkesztőség, amely problémákkal küzd, és létezik egy kiadó, amely szívesen foglalkozna ilyen irányú dolgokkal. Így került A Földgömb a mi gondozásunkba. Továbbra is a Magyar Földrajzi Társaság lapja, de már mi szerkesztjük, és mi tervezzük az arculatát is, természetesen szakemberekkel. Azóta több mint 300 szerzője volt a lapnak, valamennyien magyarok.

LVR: Bárki kezébe veszi A Földgömb legújabb lapszámát, csak elismeréssel tud belelapozni. Varázslatos a külseje, változatos a tartalma, lendületes a szerkesztésmódja. Komoly konkurenciával kell számolnotok, hiszen a GEO magazin és a National Geographic magyar kiadásai szintén nagy népszerűségnek örvendenek. Hány embernek köszönhető, hogy fel tudjátok venni a versenyt ezekkel a lapokkal?

HZs: A szűk szerkesztőség gyakorlatilag három embert jelent.

LVR: El tudod képzelni, hogy a National Geographic-ot három, azaz három ember szerkessze?

HZs: Nem tudom, de a National Geographic több százmilliós piacon működik, nem pedig egy szűk 15 milliós piacon, mint A Földgömb, és ez óriási különbség. A laikusok szuperlatívuszokban gondolkodnak, ha lapkiadást vagy médiát emlegetnek, és mindig csalódás éri őket, amikor elmesélem nekik, hogyan is készül egy újság.

LVR: A Fölgömb például hogyan készül?

HZs: Az emberek többnyire úgy gondolják, hogy pénz, paripa, fegyver, minden a rendelkezésünkre áll. Ez így is van – a National Geographic esetében. Adott a téma, megveszik a repülőjegyet, van rá két hónapjuk, elmehetnek és megnézhetik, mit lehet kihozni a témából. Aztán hónapokig szerkesztgetik az anyagot, külön stáb dolgozik a grafikai szerkesztésen. Magyarországon ilyesmi szóba sem jöhet. Mi nem tudunk ekkora apparátust működtetni. Vannak lelkes magyar emberek, akik önerőből barangolnak a világban, geográfusok, földrajztanárok, világutazók vagy egyszerűen csavargók, egyszóval a jó értelemben vett őrültek, rájuk alapozunk folyamatosan. Ma már ott tartunk, hogy sikk nálunk publikálni, presztízst jelent fotósoknak, utazóknak, szakmabelieknek. Világhírű fotósunk például Gárdi Balázs, aki a World Press Photo versenyein többször lett első díjas. Ő keresett meg bennünket azzal, hogy a Times vagy a Newsweek oldalaira célirányosan kell szállítani például a képes haditudósításokat, ezért nem tudja magát úgy kifejezni, ahogyan szeretné. Ha publikálhatna nálunk, ingyen és bérmentve tenné, csak a szerkesztésbe kíván beleszólni. Nem kell ecsetelni, mennyire örültünk a lehetőségnek, sőt: megtiszteltetés, hogy nekünk dolgozik, hiszen egy nálunk megjelent anyaga Pulitzer-emlékdíjat ért, és bár a díj őt illeti, kicsit minket is fényez.

LVR: Cinikus kérdés, amit felteszek, de megkockáztatom: ha van Geo és van National Geographic magyar tartalmakkal és magyar szerkesztőségekkel, mi szüksége van a magyar olvasónak éppen A Földgömbre? Miért vegyem a kezembe, hacsak nem azért, mert magyar emberek írnak bele?

HZs: Például azért, amiért mi most itt beszélgetünk. Az emberek szeretik a világot a saját szemszögükből is látni, vagy közelebbről megtapasztalni. Ha bekapcsoljuk a televíziót, mondjuk a National Geographic Channel-t, ott elefántban mérik a tömeget, baseball-pályában a területet és általában minden San Franciscóban és Amerikában történik. Pedig ez nem így van, a világ ennél sokkal nagyobb. A magyar embert mi érdekli? Mindenekelőtt Magyarország, a Kárpát-medence és Európa, és utána szívesen kitekint a világ más szegleteibe is. Egy amerikainak más szempontjai vannak, másként gondolkodik, más dolgok fontosak a számára. Ha valaki tényleg olvasó ember, és nem divatból vásárolja a sárga keretes magazint, mert az jól mutat a polcon és ettől intelligensebbnek is látszik, ha valóban érdekli a tartalom, akkor hamar észreveszi azt az óriási különbséget, ami mondjuk a National Geographic és A Földgömb között van.

LVR: Helyesen fogalmaztam azzal, hogy Magyarul a nagyvilágról lett a beszélgetésünk címe?

HZs: Igen, amennyiben nem csak arra céloztál, hogy magyar nyelven, hanem hogy más szemléletmóddal, más gondolkodásmóddal, elsősorban általunk és magunkról is.

LVR: Ezt egy plakáton hosszú lenne kifejteni…

HZs: Valóban: ezek bonyolult dolgok. Aposztrofálnak is minket gyakran, hogy mi volnánk a magyar National Geographic. Türelmesen ki szoktam mindenkit javítani, hogy mi történetesen a Magyar Földrajzi Társaság lapja vagyunk, amelynek hagyománytiszteletből van egy nem túl szerencsés neve. Bevallom: nem könnyű egy-egy angol nyelvű tárgyalás során A Földgömböt lefordítani anélkül, hogy magyarázkodni kellene.




A Földgömb régebbi lapszámai

LVR: Te magad írtál már a lapba?

HZs: Természetesen igen, bár én inkább a szerkesztéssel és a kiadással foglalkozom. Végeztünk azonban egy számítást, és kiderült, hogy a mi szerkesztőségünk készítette a legtöbb oldalt az eddigiek közül 1929 óta!

LVR: Alapítványt működtettek a Magyar Földrajzi Társaság mellett, írjátok, szerkesztitek és kiadjátok ezt a csodálatos magazint, földrajz-versenyeket, kutatóexpedíciókat és túrákat szerveztek… Hogyan lehet ezt a szerteágazó tevékenységet ilyen kevés embernek rendszerbe foglalni?

HZs: Nehezen és könnyedén egyszerre. Nehezen, mert rengeteg mindent csinálunk, és könnyen, mert mindenki lelkes, aki csinálja. Nálunk valóban 24 órából áll egy munkanap. Az élet úgy hozta, hogy barátok is vagyunk a szerkesztő kollégákkal, így gyakorlatilag a szabadidőnkben is dolgozunk. Ha kirándulni megyünk a Börzsönybe, ahol muszáj a gyerekekkel focizni és rohangálni föl-alá, két szusszanás közt biztos arról beszélgetünk, hogy mi kerül majd a következő lapszámba, s közben megszervezünk egy expedíciót is.

LVR: Az imént arról beszéltél, hogy A Földgömböt szűk 15 milliós piacra szánjátok. Ez több, mint Magyarország. Lapterjesztés terén hogyan álltok a Kárpát-medencében, például Kolozsváron?

HZs: Az elmúlt éveknek ilyen szempontból is volt végre eredménye. Egy ideig az Erdélyi Magyar Könyvklub vállalta a terjesztést, nem sok sikerrel. Ma már az interneten is lehet rendelni A Földgömböt, postán küldjük az egyes lapszámokat. Magyarországról nézve rendkívül bonyolult és kezelhetetlen problémának tűnik a határon túli lapterjesztés egy ilyen kis példányszámú magazin esetében. Arról pedig, hogy mennyi a postaköltség, ha Budapesten adjuk fel a kiadványt romániai címzéssel, inkább nem beszélek.

LVR: Bizonyára meg sem érné kipostázni. Ti viszont leleményes megoldást találtatok…

HZs: Igen, most egy budapesti cég vállalja, hogy áthozza a határon, és a legközelebbi erdélyi településen postára adja. Nekünk a futárszolgálati díjat és a romániai belföldi postaköltséget kell kifizetni. Gyakorlatilag magyarországi előfizetői áron tudjuk Erdélyben is terjeszteni az újságot. Persze további gondokat okoznak a fizetési módok. Mi forintban adjuk meg az előfizetői árat, ami nyilván átszámolva, lejben terhelődik mindenkinek a számlájára. De magyarok olvashatják A Földgömböt Erdélyben is, ezért mindenképpen megéri!

(Folytatjuk)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

További írások

Közművelődési, irodalmi és néprajzkutatói teljesítményének elismeréséért a Magyar Kultúra Lovagjává avatták Szente B. Leventét január 22-én, Budapesten. A Székelykeresztúron élő költővel, újságíróval Faluvégi Anna beszélgetett.

Interjú a kishegyesi Csőke Márkkal, az EMKE önkéntes munkatársával

Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök és néprajzkutató több mint két évtizede tanulmányozza Erdély népi építészetét. Eddigi munkássága szorosan összefonódott Torockó építészeti örökségének feltárásával és védelmével. Műemlékvédelemmel és népi építészeti örökséggel kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő írásai mellett önálló kötetekben dolgozta fel Torockó, Kalotaszeg és Udvarhelyszék népi építészetét; 2018-ban pedig megjelent a Táji tagolódás Erdély népi építészetében című munkája, amelyben részletesen bemutatja Erdély kis és nagy tájegységeit, valamint a népi építészet differenciált fejlődését. A nagy sikerre való tekintettel a kötetet idén újra kiadták, ennek apropóján beszélgetett el a szerzővel Szilágyi Szabolcs a kolozsvári Vallásszabadság Házában.

Karácsonyi Gáspár

Karácsonyi Károly nagykárolyi/németországi természettudományi író legújabb, immár a 21. könyve hézagpótló munka.* Olvasása közben több kellemes meglepetés ért. Ami azért érdemel külön említést, mert annak ellenére történt így, hogy jól ismerem a szerzőt, hosszú ideje tisztelem szorgalmáért, a tudományos munkához való példamutató hozzáállásáért, alaposságáért, szakmai igényességért, egész munkásságáért.

Dukrét Géza

Dukrét Géza megkerülhetetlen alakja a romániai magyar kulturális és tudományos életnek. Óriási hatást gyakorolt a hazai műemlékvédelem, természetvédelem, honismeret és néprajzkutatás fejlődésére, ő „tette fel” a bihari Hegyközt a hivatalos akadémiai térképekre, továbbá kulcsszerepe volt abban, hogy a szinte már csak történészkörökben ismert Partium elnevezés ma ismét elfoglalja méltó helyét a magyar közgondolkodásban. Dukrét Géza teljes életművének bemutatása képtelen vállalkozásnak tűnik egy közművelődési havilap hasábjain, én azonban dacolva a lehetetlennel mégis felkerestem őt nagyváradi otthonában, ahol megannyi díja, emlékérme és megjelent kötete mellett a több mint 1600 darabból álló magángyűjteménye fogadott.

dr. Benedek Dezső

Dr. Benedek Dezső nyelvész, antropológus, a Georgiai Állami Egyetem professzora különleges  vendége volt Nyitott szemmel című beszélgetősorozatunknak, hiszen az ausztronéz yami kultúra talán legavatottabb ismerőjének, szellemi hagyatékuk megörökítőjének olyan kultúrantropológiai kísérlet fűződik a nevéhez, amely a maga nemében egyedülálló a világon.

 

Dr. Benedek Dezső nyelvész, antropológus, a Georgiai Állami Egyetem professzora különleges vendége volt Nyitott szemmel című beszélgetősorozatunknak. Az ausztronéz yami kultúra talán legavatottabb ismerőjének, szellemi hagyatékuk megörökítőjének olyan kultúrantropológiai kísérlet fűződik a nevéhez, amely a maga nemében egyedülálló a világon.

Tizenhét évesen távolították el a középiskolából, mert szót emelt iskolájának elrománosítása ellen. Huszonnyolc évesen emigrált az Egyesült Államokba, ahol úgy végezte a doktori iskoláját, hogy közben az itthon elsajátított nyelvekre oktatta az ottani diákokat. Dr. Benedek Dezső nyelvészt, antropológust, a Georgiai Állami Egyetem professzorát kérdeztük.

dr. hints miklós

… az iráni-afganisztáni határon ott voltak a határőrök a kicsi géppuskáikkal. Éppen ezért Afganisztánba csak betekinteni tudtam, belépni nem. (dr. Hinth Miklós)

Hints Miklós

Dr. Hints Miklós nyugalmazott vegyészmérnök előre tervezett útvonal nélkül, csakis a túrázók ösztöneire, tapasztalataira, leleményességére hagyatkozva, huszadik századi Kőrösi Csomaként barangolta be a fél Ázsiát úgy, ahogyan Erdélyt szokta: kevés pénzzel és szerteágazó kíváncsisággal.

Hivatása szerint orvos, egyetemi tanár, közismert népegészségügyi szakértő, de valahányszor alkalma adódik egy-egy nemzetközi konferenciára kiutazni, sosem szalasztja el az alkalmat, hogy ideig-óráig szakmán kívülre kalandozzon és diákkori szenvedélyének is hódoljon: a fotográfiának.

Halottégetés Indiában

Hivatása szerint orvos, egyetemi tanár, közismert népegészségügyi szakértő. Sosem szalasztja el az alkalmat, hogy ideig-óráig szakmán kívülre kalandozzon és diákkori szenvedélyének is hódoljon: a fotográfiának. Az sem tántorítja el, ha netán fegyveres kíséret kell ahhoz, hogy egy sokatmondó kép elkészüljön.

dr ábrám zoltán

Hivatása szerint orvos, egyetemi tanár, közismert népegészségügyi szakértő, de valahányszor alkalma adódik egy-egy nemzetközi konferenciára kiutazni, sosem szalasztja el az alkalmat, hogy ideig-óráig szakmán kívülre kalandozzon és diákkori szenvedélyének is hódoljon: a fotográfiának. Az sem tántorítja el, ha netán fegyveres kíséret kell ahhoz, hogy egy sokatmondó kép elkészüljön. Dr. Ábrám Zoltánnal beszélgettünk.

Lukécs Csaba - Észak Korea

Ne feledjük, hogy Romániában is volt egy időszak a Ceaușescu rezsimet követően, amikor a diktátor, ha élt volna, simán megnyert volna egy választást.

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkéntesével, Lukács Csaba újságíróval 2014 januárjában folytatott első beszélgetésünknek folytatása is van. Egy Argentínába szakadt magyar közösség hétköznapjait bemutató egyórás dokumentumfilm apropóján láthattuk másodszor is vendégül az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban zajló beszélgető sorozatunkban.