Az egykori város, Szék lakói a környékbeli jobbágyfalvak lakóit tartották mezőségieknek, az ördöngösfüzesiek pedig a tőlük keletebbre fekvő településekről, Szépkenyerűszentmártonból, Kötkéről, Vicéről, vagyis szerintük a Mezőségről érkező, „parasztivadék” kérőkhöz nem szívesen adták a lányukat. Szívesebben házasodtak a Kis-Szamos menti polgárosultabb falvak lakóival. A zselykiek havasaljiaknak tartják magukat, pedig kultúrájuk szászos jellegű, nyelvjárásuk mezőségies. Ők a szentmátéiakat és a viceieket tartották mezőségieknek.
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2023
Július 8–16. között Erdély aranykorába röpítette a közönséget a több mint negyven kiadást megért fesztivál, amely a helyi tehetségek mellett európai és erdélyi zenészeket is megszólított. A teltházas koncerteken kívül a kísérőrendezvények is nagy népszerűségnek örvendtek, egyes programpontokra tavalyhoz képest akár négyszer több résztvevőt bevonzva. Képek: Fodor Zsuzsanna, Szigeti Vajk István, Ádám Gyula.