A lélek hullámain

Madarassy István és Madarassy András kiállításának margójára

A kolozsvári Szent Mihály-plébánia Szentegyház utcai kiállítótermében Madarassy István Kossuth-díjas ötvös- és szobrászművész, illetve fia, Madarassy András festőművész alkotásaiból láthattunk egy szerény válogatást, amely rávilágított a két művész rendkívüli műveltségére, érzékeny lelkivilágára. Nagyon sokoldalú művészekkel állunk szemben, akik készítenek ötvösművészeti munkákat, kis­plasztikákat, köztéri szobrokat, tűzfestésű vörösrézlemez képeket, és nem utolsósorban festészeti alkotásokat, rajzokat, portrékat, szakrális csendéleteket is.


Madarassy István: Noé bárkája

Madarassy István 1948 júniusában született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Gimnázium után a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott restaurátorként. Ezt követően 1968 és 1973 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1973-tól kezdve egyéni és csoportos kiállításokon mutatta be alkotásait a közönségnek hazai és külföldi kiállítótermekben. Ugyancsak ettől az évtől kezdve tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1987-től a DunapART Művészeti Társaság tagja, 1991-től pedig az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának. A Pokol kapuja című munkájáért 1994-ben a Dante Biennálén aranyérmet kapott. 2004-ben a Köztársasági Elnök Érdemérmét vehette át. 2010-ben megkapta a Gundel-díjat és a Kossuth-díjat, 2014-ben pedig Újbuda díszpolgárává választották.

Legismertebb alkotásai talán Szent István és Gizella szobrai, melyeket a millennium évében Mádl Ferenc köztársasági elnök II. Pál pápának ajándékozott a Vatikánban, a művész jelenlétében. Szent István király szobra 1986-ban készült, és 110 cm magas, míg Gizella királyné szobra 1999-ben került ki műterméből, magassága 1 méter. A vörösréz domborítást még érdekesebbé teszi a fények és árnyak játéka a felületen. 

Noé bárkája című alkotásában a bibliai Mózes történetét eleveníti meg. Noé portréja, a galamb, a jelzésszerűen megfogalmazott bárka és kezek – amelyek fölött átível a szivárvány – híven tükrözik a történet mozzanatait. Az alkotás valójában a mikro- és a makrokozmosz drámája. Kányádi Sándor Noé bárkája felé című versét egy Nagy Imre-festmény hátára írta, amely ekképpen hangzik:

 

Be kell hordani, hajtani mindent.

A szavakat is. Egyetlen szó,

egy tájszó se maradjon kint.

Semmi sem fölösleges.

 

Zuhogjon akár negyvenezer nap

és negyvenezer éjjel, ha egy

buboréknyi lelkiismeret-

furdalás sem követi a bárkát.

 

Mert leapad a víz

és fölszárad majd a sár.

 

És akkor majd a megőrzött,

a meglévő szóból újra-

teremthetjük magát

az első búzaszemet,

ha már igével élni

tovább nem lehet.

 

Alkotásaiban kimagasló szerepet játszanak a kezek, amelyeket önálló képként jelenít meg. A vörösréz domborításokat sötét színű bársonyalapra helyezi, és aranyozott keretbe foglalja. Bachus című rézdomborítása 1977-ből a jókedv és vigalom, a szőlő és a bor istenének állít emléket. A Fuvolás lány című munkája 2009-ből napjainkban a Zeneakadémia dísze. Számos dísztál, edény, cégér és üzleti berendezés kerül ki műterméből.


Cseh nannyó

Madarassy hegesztőpisztolyt használ ahhoz, hogy a rézlemezen effektusokat, árnyalatokat hozzon létre. Ahogyan növeli vagy csökkenti a tűz intenzitását, úgy változnak az árnyalatok.

Tiszteli a rezet, a vörösréz lemezt. Bevallása szerint az anyagnak mindig mondania kell valamit. Munkái szakrális jellegűek, ugyanakkor világiak is. „Művészetemmel meg akartam szólítani az embereket, a látogatókat. […] Úgy gondolom, csak akkor válik a kép képpé, a szobor szoborrá, a szoborkép szoborképpé, ha a tűz és láng által a lelket is sikerült beléjük olvasztanom” – vallja munkásságáról, alkotói világáról. Alkotásait szemlélve tudatosul bennünk, hogy ez a szándék maradéktalanul megvalósult, a művésznek sikerült a tűz és láng által munkáiba a lelket is beleolvasztania.

És most a plasztika világából lépjünk át a festészet világába. Ez azonban csak látszatra nagy lépés, valójában ugyanabban a rejtélyes világban, az Isten szeretetétől átfűtött transzcendentális légkörben vagyunk, mégpedig Madarassy András festőművész rajzai és festményei előtt.

Madarassy András 1979. december 7-én született Budapesten egy művészcsalád negyedik nemzedékének tagjaként. A művészet vonzáskörében nőtt fel édesapja, Madarassy István nemzetközi hírű ötvös- és szobrászművész mellett. Középiskoláit a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rajztagozatán végezte. 1998-ban felvették a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakára. 2000-ben Velencében két festőművész műtermében dolgozott, és tanulmányozta az olasz művészet remekeit. 2001-ben jelentkezett a Vizuális Nevelőtanár szakra, ezt követően 2005-ben festőművész- és tanári diplomát szerzett. Nyolc éve tanít az esztergomi Ferences Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet.


Nagy Károly címzetes apát, kanonok, plébános 

Madarassy András mélyen vallásos alkat. Minden munkájában arra törekszik, amit édesapja is vall ars poeticájában, vagyis lelket próbál vinni rajzaiba, festményeibe. Bibliai témákat és portrékat fest többnyire, a rajz nagyon fontos helyet tölt be életében. Bevallása szerint mindig is vonzották a színek, van benne egy alapvető törekvés a figuralitásra. Vallomása szerint: „Sokkal nagyobb mélység rejlik a képekben, mint azt korábban gondoltam, egészen Istenig eljuthatunk általuk.” Szívesen fest szakrális csendéleteket és portrékat, 2005-ben kapcsolatba került az ikonokkal. És bár nem fest ikonokat, de az ikonfestők lelkületével, hitével és továbbgondolt témáival igyekszik festeni. A keleti ortodox hagyomány úgy tartja, hogy a szentképek készítése egészen a kereszténység hajnaláig nyúlik vissza, és azóta is folyamatos hagyomány. Az ikonfestészet keleti kultúrkörből ered. A hagyomány szerint az első ikont Szent Lukács apostol festette. Korábban ikonokat csak a szerzetesek festettek, a képek mély imádságból születtek. Valójában az ikon képbe foglalt imádság, és ablakot nyit egy láthatatlan világba. Egy megszentelt kép, amely célja az Isten és az ember közötti kapcsolat kialakítása.

A fehérgyarmati görög templomba tervezett ikonfalba a tizenkét apostol figuráját rajzolta meg, ami sajnos nem valósulhatott meg. A 12 apostol egész alakú képmása a művész jellemábrázoló készségét dicséri. Míves ceruzarajz segítségével kelti életre a Jézus tanításait hirdető keresztény személyeket.

Érett művészegyéniségéről vallanak portréi. Gyermekportrék, fiatalok, férfiak, nők leheletfinom ceruzarajzzal, érzékeny színes pasztellel, akvarellel, erőteljes olajfestékkel. Köztudottan a portré nehéz műfaj, olyan, hogy csak ritka, ihletett pillanatokban adja vissza a modell karakterét.


Imre bácsi. Madarassy András alkotásai

A 2003-as kiállításának meghívóját a Kákonyi Asztrik Kortárs Galériában egy sejtelmes ceruzarajz díszíti. Rendkívül finom vonalú ceruzarajz, egy álomszerű arcél, mely híven tükrözi alkotója érzékeny lelkivilágát, kiváló rajzkészségét. Egy női portréban már a festő szólítja meg a szemlélőt. A dús, szőke hajsátorból kivillanó kék szemek beszédessé teszik a képet. Megemlíteném néhány erdélyi, székely ember arcképét, kiknek tisztasága, derűje és mosolya ottlétekor többször megragadta. Nagy Károly veszprémi apátkanonok, nyugalmazott plébános, a hívők által szeretett lelkipásztor arcképe egy jól ismert, igaz ember portréja. Az arckép háttere egy sejtelmes, halványkék mezőny. Madarassy Andrásnak sikerült műalkotásaiban a saját és az ábrázolt modell lelkét is megörökítenie. Művész, aki a transzcendencia világában él, de a földi világban küzd a lélek megnyilvánulásaiért.

Munkáinak értékes fejezetét képezik a szakrális csendéletek. Az angyali üdvözletet idéző festményének címe az Ave Maria. A kép az imádságoskönyv nyitott kötetét mutatja. A melléje helyezett kék drapéria Mária mennybemenetelének égszínkék köpenyére utal. A premier plánban lévő kis petróleumlámpa jelzi a megváltás titkának szakrális valóságát.

Madarassy András a tanítás mellett kitartóan rajzol és fest. Egyéni kiállításai voltak Esztergomban, Budapesten, Kaposváron, Dunakesziben. Több alkalommal édesapjával, Madarassy Istvánnal állított ki közösen. Ars poeticája: „Látni vágyom és megmutatni! Arcok, találkozások, ez az életem…”

Végezetül kívánunk további jó munkát mindkét művésznek, és a magunk számára még sok ilyen gazdag, értékes kiállítást.

Új hozzászólás