Hirdető

A fesztivál kilenc napja alatt 24 esemény zajlott, 16 koncerttel, két zenés helyismereti túrával, egy könyvbemutatóval, egy filmvetítéssel, egy borkóstolóval, egy reneszánsz gyermeknappal és táncházzal, továbbá egy régizene-ovival, amely az idei év újdonságának számít. Idén öt országból, kilenc napon át nyolc helyszínen több mint 170 zenészt tapsolhatott meg a publikum. 

Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Az igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt.

Önfeledt szórakozás, táncház, világzenei DJ, családi programok, ismeretterjesztő előadások, gyerekfoglalkozások, megújult helyszín, fokozott komfort, függőágyas „Jámbor zóna”, hajnali madárcsicsergés és régóta várt találkozások a 2021-es Méra World Music Fesztiválon.

Magyari Lajos költő egyik kiállítás megnyitón mondta, mint varázsigét: hogy ez a nagyvilág egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje a LÓ a téma.

A 2018-es Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018.

November 11–12-én rendezik meg Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában a XXV.

A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt. 

Balassi kardtársai pályázat

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közösen fotópályázatot hirdet a Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt! program keretében Kolozsvári homlokzatok címmel.

A kórusműveket a Templomkertben, Szent László szobra körül éneklik közösen a kórusok. A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden kórus műsora tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet.

A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedőt IX-XII. osztályos diákok számára.

Hetedik alkalommal sikerült megtartanunk július 6. és 11. között a Pusztinai Zenetábort, amely az egyesületünk és a falu életében hagyományossá vált, mindenki által nagyon várt esemény.

A Kárpát-medence magyar kórusaihoz

A versenyre kizárólag Kolozsvár város hangulatával és szellemiségével kapcsolatos fekete-fehér és színes fényképeket várunk.

A szovátai Teleki Oktatási Központ keretein belül működő kulturális folyóirat, a Sóvidék szerkesztősége szívesen fogadja a Szováta, Sóvidék vagy környékéről szóló írásokat.

A Hargita Megyei Kulturális Központ a Pogány-havas Kistérségi Társulás kezdeményezésére és a Csík-Gyimes Natúrpark Egyesülettel együttműködve fotópályázatot hirdet Székelyföldi csűrök funkcióváltása témában.

Az elmúlt évek nagy érdeklődésére való tekintettel ismét Mesefalu Székelyföldön Alkotótábort szervez 6-12 éves gyermekeknek az Artera Alapítvány 2014. július 7–11-ig, szeptember 1–5-ig Székelyudvarhelyen, valamint augusztus 27–30-ig Sikaszóban, immár 12.

Negyedik alkalommal zajlik augusztus 24–30-ig a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa szervezésében a Mozsika háromszéki n

A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület Hervay Gizella (1934–1982) költő, író és műfordító születésének 80. évfordulója tiszteletére szervezi meg a XXI. Bartalis János versmondó/énekelt vers vetélkedőt.

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) idén is pályázatot hirdetett olyan irodalmi művek megírására, amelyek az Áldás, népesség mozgalom célkitűzéseihez igazodnak, és amelyek a már nyolcadik éve zajló Adj, király, katonát! elnevezésű csoportos ifjúsági vetélkedők további forrásanyagai lehetnek.

Június 28-án lesz az idei hagyományos, immár 25. Szent László-napi kórustalálkozó a Kolozs megyei Tordaszentlászlón.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület április 12-i, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság pedig április 15-i közgyűlésén osztotta ki idei díjait.

A Brassói Evangélikus–Lutheránus Egyházközség, az Evangélikus–Lutheránus Püspökség, a brassói katolikus, református és unitárius egyházközségek és barcasági pedagógusok második alkalommal szerveznek vallásos vers- és énekmondó versenyt. A nem hivatásos versmondók számára meghirdetett versenyre történelmi egyházaink vallásos lelkületű tagjai nevezhetnek be.

Új kiadvány a felnőttképzésért

Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata meghirdeti a 37. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és 2014. április 15–18-án Sárvár városában megrendezi az irodalmi pályázat táborát.