Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Tettekben a lényeg

Serfőző Levente, a kapitány és csapata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában lapunk a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

 

Nagyszeben (románul Sibiu, németül Hermannstadt, latinul Cibinium) történelme a 12. században kezdődött. II. Géza magyar király alapította 1150 körül, amikor szászokat telepített le Erdélynek ezen a részén. A város első írásos említése 1191-ből való. Kiemelt figyelmet érdemel a már 1528-tól európai hírű nagyszebeni könyvnyomtatás. A szebeni nyomdából 43 könyv került ki, ezek közül 18 magyar, 24 latin és egy német nyelvű. Arra is büszkék lehetünk, hogy a nagyszebeni Állami Levéltárban őrzik az 1568-as tordai országgyűlés eredeti iratait. Ugyanakkor a Brukenthal Múzeumban őrzik az erdélyi rendi országgyűlés néhány fontos dokumentumát.

Városunk egyik, talán legfontosabb eseménye az volt, amikor Petőfi Sándor és a legendás hírű Bem tábornok a szabadságharc idején itt járt. Petőfi 1849. április elsején érkezett Nagyszebenbe, szállása az egykori Wiesengasse utca 23. szám alatti házában volt. Ezt az utcát az osztrák–magyar kiegyezés (1867) után Petőfi utcának nevezték el, majd a kommunizmus idején Tipografilor (Nyomdászok) utca nevet kapta. A Petőfi szebeni jelenlétének emlékét megörökítő dombormű az első világháború viharában eltűnt, majd 1948-ban a szebeni városi tanács két magyar tanár javaslatára magyar és román nyelvű emléktáblát helyezett el az épület homlokzatán. 2007-ben a városi tanács a Szent Ferenc rendi iskola mögötti parkot Petőfiről nevezte el. Ebben a parkban állítottak Petőfi emlékművet a szebeni magyarok ugyanabban az évben. A Petőfi parkban szerették volna felépíteni a Kós Károly stílusában tervezett Magyar Pavilont, de ezt a tervet az akkori polgármester nem hagyta jóvá.

Nagyszebenben főleg a 19. század közepétől fejlődött a magyar kultúra. Noha a magyarok létszáma az első világháború után apadt, gazdag magyar kulturális tevékenység bontakozott ki napjainkig, s főképp az 1989. decemberi rendszerváltás után. Sok jelentős magyar tudós, író, képzőművész és zeneművész élete és tevékenysége kapcsolódik Nagyszebenhez.




Serfőző Levente

A 19. század második felének egyik fontos eseménye volt, amikor 1887-ben Kós Károly édesapját áthelyezték Temesvárról Nagyszebenbe főtávírdásznak. Ez a város nem volt idegen számára, mert néhány évig az itteni jogakadémia hallgatója volt. A család a felsővárosi Reispargasse (Rizskása, jelenleg Avram Iancu) utca 19. szám alatt a régi várfalba épített emeleten lakott 1893-ig, amikor az édesapát Kolozsvárra helyezték át. Szebeni egyik szobájuk hatszögletű toronyszoba volt, öles falakkal, kis helyiségeknek is beillő ablakmélyedésekkel. Ebből is ihletődött Kós Károly, amikor a sztánai Varjúvárat megtervezte és felépítette. Valószínűleg Kós Károly felnőtt korában többször meglátogatta gyermekkorának kedves színhelyét, Nagyszebent és annak környékét. Ezt bizonyítja egyik, A Szebeni havasok között című útleírása.

Nagyszebenben kezdte meg festészeti tanulmányait Barabás Miklós (Márkosfalva, 1810 – Budapest, 1898) festő, grafikus, fényképész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A huszadik századi jelesek közül is hadd emeljünk ki néhányat. Nagyszebenben született Vámszer Géza (1896–1976) néprajzkutató, művészettörténész, Bács Ferenc színművész (1936). Városunkban született a magyar szobrászat és grafika nemzetközi hírű alakja, a gyergyócsomafalvi családból származó Borsos Miklós (1906–1990), aki itteni élményeit a Visszanéztem félutamból című önéletrajzi regényében rögzítette. Innen ismerhetjük meg egyebek mellett a 20. század eleji Nagyszebent, annak német, magyar és román lakosait, a múzeumokat, a színházi előadásokat.

Szeben zenei életének fontos eseménye volt Liszt Ferenc és Bartók Béla vendégszereplése. Borsos Miklós nagy lelkesedéssel írta le Bartók Béla szebeni koncertjét. „Az 1922-es tél végén a ­Musikverein Hermani (Zeneművészetű Társulat) kirakatában (a mai Filarmonicii utca) megpillantottam egy fényképet: Bartók Béla. Álltam, néztem az arcot. Ilyen művészfejet még nem láttam, pedig sok világjáró művész járt Nagyszebenben. (…) Bartóknak akkor fiatalember arca volt, de erősen őszülő haj, szép, fekete csokornyakkendő, a szeme pedig olyan volt, hogy nem tudtam betelni vele. Csodálattal, tisztelettel néztem… Azt éreztem lényéből, hogy a művész, a művészet valami rendkívüli és nagyon komoly dolog, s kételyek támadtak bennem, hogy én ilyen nagy dolgokra képes lehetek-e valaha is?” – írja. Megtudta, hogy Pesten Bartókot botrányosan fogadták, Szebenben viszont a többnyire szász közönség ünnepelte.




A szebeni Nagypiac régi képeslapon

Városunkban élt és alkotott Bodor Mária Rozália (1933–2004), a nagyszebeni Állami Színház jelmez- és díszlettervezője, akinek legértékesebb művészi alkotásait a Brukenthal Múzeum őrzi. Ugyancsak itt töltötte életének egy szakaszát Incze Ferenc (1910–1988) gyergyószentmiklósi születésű festőművész, Orth István (1945, Nagyszékely) grafikus, aki tanulmányai elvégzése után a Brukenthal Múzeum főrestaurátora volt 1976-tól 2000-ig.

Nagyszeben leghíresebb turisztikai látnivalói közé tartoznak a templomok, a Brukenthal Múzeum, a város Nagypiaca, a Hazugok hídja, amely az ország első vasból öntött hídja.

A helyi Filharmónia 1949-ben alakult, azóta 31 magyar zenész volt a tagja. 1956 óta 14 magyar zenetanár dolgozott Nagyszebenben, ennek ellenére a 15. számú általános iskolában mégis román zenetanárok tanítottak a magyar osztályokban. A katolikus és a református egyháznak vegyes kórusa van, karvezetőjük Bajka Ödön kántor és Fekete Ibolya tanárnő. A Tháliának kettős szerepe van: önvédelmi épületnek épült és átalakították kulturális központtá, mivel már nem volt szükség önvédelmi bástyára.

 

Hétköznapi hőseink: a HÍD

A HÍD csapata már kezdettől fogva igazi család volt. Minden tagja szabad idejében segítette és segíti az egyesület működését. A csapaton belül nagyon jó a hangulat, sok a szép emlék. Nagyszeben létezik a Polgári Magyar Művelődési Egyesület, a HÍD velük próbált együttműködni, de mivel ez nem jött létre, utóbbiak külön szervezetet alapítottak, és elkezdtek magyar koncerteket és színházi előadásokat hozni Nagyszebenbe. Az alapítók a következők: a Guttmann család, Fám Erika (1973–2021), Bándi István, a Márton család és a Serfőző család. A csapat 2004- ben jött létre, és 2005-ben jogilag is bejegyeztették a HÍD–Szebeni Magyarok Egyesületet. A HÍD-Szebeni Magyarok Egyesülete elnökéül Serfőző Leventét választották, tervezni és szervezni kezdtek, az első esemény az Ars Hungarica volt 2006-ban, amikor három napon át hat rendezvény zajlott. Első nap kiállítás-megnyitó, második nap koncert, harmadik nap konferencia szerepelt a műsoron.

Serfőző Levente Szászrégenben született 1971. december 28-án, de nagyszebeninek tartja magát, hiszen mindös - sze párhetes volt, amikor a szülei ide költöztek. Gyermekkorában sokat sportolt, úszott, 28 évig focizott. Ifistaként tagja volt Románia UEFA-89 és az UEFA-90 keretének, előbbiben egy, utóbbiban három meccsen jutott neki szerep. Ebben az időszakban kereste meg édesanyját az egri futballcsapat vezetősége, de édesanyja kikötötte: előbb végezze el az iskolát. Aztán az 1989-es rendszerváltozás után úgy alakult, hogy mégis maradt, és a nagyszebeni Interben ifjúságiként, a medgyesi Gazmetan B osztályos csapatában, a mârșai Carpați, valamint a nagyszebeni Șoimii IPA C osztályos felnőtt csapataiban kergette a bőrt, csatárként. Felesége focistaként ismerte meg, boldog családi életet élnek, két gyermekük van, Betti és Tamás. Serfőző Levente az ifjúsági szervezetben kezdte kultúraszervező munkáját, de már gyermekkorában „szervezett” trükköket, diákcsínyeket, rövid bulikat. Ő a HID egyesület elnöke, de emellett más munkahelye is van. Ezt úgy választotta ki, hogy idejét tudja beosztani. Már volt rá példa, hogy elveszített munkahelyeket, amiatt hogy többet foglalkozott ezekkel az eseményekkel.




Könyvbemutató az Ars Hungaricán

A közművelődési eseményekhez visszatérve, 2007-ben partnereket kerestek, így az EMKÉ-hez fordultak segítségért és tanácsokért. Ennek köszönhetően fejlődni kezdett az egyesület. 2008-ban anyagi gondok miatt kérdésessé vált a nagyszebeni magyar fesztivál fennmaradása, s rájöttek, hogy két külön fesztivált kéne szervezni. Ezért kettéválasztották az eseményeket: a könnyebb műfajú események sorába illesztették a gasztronómiát és a néptáncot, a nehezebb műfajú rendezvények közé pedig az irodalmat, és általában a művészeteket. Így született meg a nyári fesztivál, a Hungarikum, ahol gasztronómiát, néptáncot, népviseletet, kézművesség szerepel a kínálatban, illetve az Ars Hungarica elnevezésű novemberi rendezvénysorozat, amelyen a komolyabb hangvételű rendezvények játsszák a főszerepet.

Nagyszeben magyar társadalma ös szetett, hiszen a más vidékekről érkezők hozták a maguk szokásait és ízlésvilágukat, amelyeket össze kell hangolni a helyi sajátosságokkal. Előfordult, hogy Levente, illetve, ahogy becézik: Sery, olyan tervet vagy műsort indított el, ami nem tetszett feltétlenül a közönségnek, de ez nem jelentett nagy bajt, mert a hibáiból tanult. Szerinte, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

De azért, ami összejött, az összejött. A nagyszebeni magyarok például hűségesen ápolják Kós Károly emlékét, így 2007-ben a HÍD–Szebeni Magyarok Egyesülete és az Erdélyi Országépítő Kós Károly Egyesület Serfőző Levente és Guttmann Szabolcs közreműködésével Kós-emléktáblát helyezett el a Rizskása utcai épület főbejáratánál. Az ünnepségen Makovecz Imre is jelen volt. Ugyanakkor a Híd egyesület nagyon sokat tett Borsos Miklós emlékének ápolásáért. 2007-ben a Kutyahát utcai ház bejáratánál emléktáblát helyeztek el. 2006-tól napjainkig több alkalommal megemlékeztünk Borsos Miklósról, sok művét láthatta kiállítva a szebeni magyarság. Többször voltunk Gyergyócsomafalván is a Borsos Miklós Emlékház előadásain és kiállításain. A nagyszebeni városi köztemető római katolikus részében nyugszik a szobrász édesanyja és egyik leánytestvére. A sír felújítását 2012-ben a Híd egyesület közösön végezte el a budapesti és a csomafalvi egyesületekkel. Ezen a síron ma is látható az a tölgyfakereszt, amelybe a 14 éves fiú bevéste az édesanyja és a leánytestvére nevét. A felújított síremléket Kozma Imre atya, a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat elnöke szentelte fel.

Megtörtént párszor, hogy egy-egy rendezvényre, előadásra kevesen jöttek el. Ez sosem keserítette el őt, mert olyan események is vannak, amelyek nem igényelnek nagy közönséget. Voltak kudarcok is, amikor a kiválasztott időpont vagy helyszín, illetve az időjárás nem volt megfelelő. De ezekből is tanul, levonja a következtetéseket, és nem követi el ugyanazt a hibát még egyszer.

A szüreti bálokat régebb az iskolások szervezték. Erre az alkalomra megtanultak egy táncot is, s kiválasztottak egymás közül a csőszkirályt. Napjainkban már hagyományos bálokká változtak a farsangi és a szüreti bálok, amelyeket a fesztivál báljainak nevezünk.

Serfőző Levente ma már Erdélyben és Magyarországon is ismert szakértője a kulturális műsorok szervezésének. Erről tanúskodik a 2006 óta megrendezett Ars Hungarica, a Hungarikum Napok, a filmfesztiválok.

Tudni kell, hogy Nagyszebenben léteznek „nem hivatalos” csoportok is. A multicégek vezetői minden szerdán, a magyar férfiak minden csütörtökön összegyűlnek, ennek a csoportnak a neve: Gyere sörözni. Emellett a fiatalok is gyakran találkoznak. A HÍD egyesület kezdeményezésére és a Petőfi program nagyszebeni ösztöndíjasainak irányítása alatt ugyanis megalakult a Folk csapat, két éve pedig létrejött egy másik projekt, a Csodavár, ami sikeresen működik.

 




Takács Gyöngyi

Sery mai csapata

Takács Gyöngyi a szakmáját tulajdonképpen ebben az egyesületben kezdte. Számára ez egy időben munkahely is, szórakozóhely is, baráti kör is, egy kis család is. Rengeteget tanult a pályázatírás, a szervezés, a források elszámolása, az események népszerűsítése során. Itt szerette meg a város magyarságát. Rájött, hogy mi, nagyszebeniek az átlagosnál gazdagabbak vagyunk, mert három kultúrában részesülünk: a magyarban, a románban és a szászban.

A legnagyobb vitája Seryvel 2007-ben volt, az akkori Ars Hungarica idején. Már nem emlékszik pontosan, hogy mi volt a vita tárgya, de tény, hogy Nagyszeben és Vízakna között, a mező közepén Gyöngyi kiszállt a kocsiból. Később a rendezvényen találkoztak, s nagyon könnyen kibékültek, mert Seryvel nemcsak összeveszni lehet könnyen, hanem kibékülni is. Gyöngyi szerint Sery egy bipoláris személy, de ugyanakkor kitartó, és nagylelkű ember, aki rengeteget tud dolgozni, és a többieket pozitívan befolyásolja; rá tudja venni a szebeni magyar társaságot hogy tegyenek valamit a magyarság fennmaradásáért. Gyöngyi véleménye szerint Serynek egyik fő jelszava a „Tettekben a lényeg”.

 




Páll Ákos

Páll Ákos az egyik legrégebbi önkéntes a csapatból. Ő 11 évvel ezelőtt ismerte meg hősünket, amikor Nagyszebenbe került. Ákos el volt keseredve, hiszen nem találkozott még magyarokkal, s úgy döntött, hogy a Szeben.ro honlapon küld egy e-mailt, hogy szeretne kapcsolatba kerülni a magyarokkal. Pár nap múlva választ kapott, és találkozott Serfőző Leventével, s mivel ez pont az Ars Hungarica fesztivál idején volt, csatlakozott az önkéntes csapathoz.

A beilleszkedéssel nem volt gondja, csapattársai hamar befogadták. Leventét vicces személynek tartja, de ugyanakkor nagyon komolynak is, szerinte egy ilyen összetett személyiséget, mint Levente csak személyesen lehet igazán megismerni. Főnőkként nagy nyomás alatt nagyon szigorú tud lenni, de csak azért, hogy minden rendjén legyen, s hogy a fesztiválból a legjobbat tudja kihozni. Habár sokszor összeveszett Leventével rengeteget tanult tőle a szervezésről. Ákos három szóban jellemzi hősünket: pontosság, gyorsasság, humorérzék, szerinte Levente tele van energiával, és mindenáron tenni akar valamit a magyarság megmaradásáért. A fesztiválok alatt sokszor elfáradt, és arra gondolt, hogy abba kéne hagyni, de pár nap után már várta a következő eseményt. A tenni akarás a magyarság fennmaradása érdekében tartotta – ez tartja vissza, hogy ne hagyja abba az önkéntességet, hiszen ez a csapat neki is egy második család.




Simon Andrea

Simon Andrea Petőfi-ösztöndíjasként került Nagyszebenbe. A Petőfi-program lényege, hogy a fiatalok a szórványban élő magyarok körében segítsék az identitástudatot erősítő kezdeményezések létrejöttét, szervezését, lebonyolítását. Andrea annyira örült a nagyszebeni kinevezésnek, hogy amikor új ösztöndíjas érkezett, ő nem ment haza Magyarországra, hanem tovább maradt. Számára az elején nehéz volt az új környezethez alkalmazkodás, de rövid időn belül megszokta. Andrea tapasztalt a szervezés terén, de a helyi sajátosságokat nem ismerte annyira, mint Levente. Leventével dolgozni kihívás volt számára, de sikeresen együttműködtek. Andrea szerint Levente így jellemezhető: okos, jó kapcsolatteremtő és kitartó.




Páll Ákos

Lózer László Csaba már négy éve tagja az önkéntes csoportnak. Serfőző Leventét egy szerda este ismerte meg egy közös találkozás által. Nagyon kommunikatívnak és jókedvűnek látta, ezért hamar összebarátkoztak. Csaba szorgosan segít az események szervezésében. Volt olyan pillanat, hogy abba akarta hagyni, de visszatartotta az a tény, hogy sosem hagy semmit befejezetlenül. Serfőző Leventét sok mindenben segíti, főleg az események világhálós népszerűsítését, leírását. Az önkéntes csapatot ő is egy második családnak tekinti, szerinte a csapatban megvan az összhang, mindenki számíthat a másikra. A korkülönbség ellenére is nagyon jól egyezik Leventével mind szakmai, mind baráti téren. Számára Serfőző Levente példakép.

Kovács Géza (2021 márciusában elhunyt – szerk. megj.) 1964-ben született. Gyermekkora óta szebeni, hiszen már negyedik osztályt Nagyszebenben végezte, miután édesapját a medgyesi törvényszékről a Szeben megyei törvényszékhez helyezték át. A középiskolát az Octavian Goga-líceumban, a jogi egyetemet Budapesten végezte. Budapestről hazaköltözött Nagyszebenbe. Egy igen érdekes útikalauzt szerkesztett Nagyszebenről, a város érdekességeiről, de a kötetben mélyebben merít a történelemből, és a szebeni turistacsalogató fesztiválokat is bemutatja. Kovács Géza szerint Nagyszebenben közel 3000 magyar él, folyamatos a bevándorlás Medgyesről, Székelyföldről, de egyre több a vegyes házasság.

Géza sok mindenben segített a szebeni magyarság megmaradása szempontjából. Kedvenc fesztiváleseménye az István, a király rockopera itteni bemutatója (2007), valamint Tamás Gábor koncertje volt. Szerinte Serfőző Levente nagyon jó szervező, gondolkodásmódjuk abban is hasonlít, hogy fiatal éveikben mindketten fociztak, és csatárok voltak. Leventét így jellemezte: jó humorú, jó focizó, ügyes.




Serfőző Levente az Ars Hungarica egyik rendezvényén

Serfőző Leventének nagyon sokat segítenek az egyesület tagjai, akiknek mottója: „Tettekben a lényeg”. Sery szerint 20–30 önkéntessel simán le lehet bonyolítani egy fesztivált. Sok önkéntes diák és egyetemista száll be, de vannak idősebbek is, akik már évek óta Sery mellett állnak. Emellett családja is nagyon sokat segít, édesanyja, félesége és gyermekei is. Az ő életében is előfordult, hogy el akart költözni a városból, amikor még nem voltak gyermekei. Minden kész volt ahhoz, hogy kiköltözzenek Magyarországra, de feltette magának a kérdést, hogy tényleg külföldön akar-e élni, és rájött, hogy nem lenne a legjobb döntés. Hiszen Sery annyira szerelmese Nagyszebennek, hogy amikor félesége megkérdezte tőle: őt vagy Nagyszebent szereti-e jobban, azt válaszolta: a feleségét Nagyszebenben.

Sery szerint nincs rossz vagy jó önkéntes, mert azzal, hogy valaki beáll önkéntesnek, már segít neki. Sery olyankor szokott felmérgelődni, amikor az önkéntesek nem szólnak neki, ha késnek, vagy ha nem tudják elvégezni a kiosztott munkát. Azt mondja: „Szép dinamikus életet élek”. A fesztiválok után nem kap fizetést, sőt néha a család pénzéből is elvesz, hogy meg tudja szervezni az eseményt. Mindezt azért csinálja, mert számára ez hobby.

Serfőző Levente számunkra példakép, mert kitartó, s mert neki semmi sem túl nehéz. Hálásak vagyunk a sok tanácsért és tapasztalatért, amit átadott, mert mindezek hasznunkra válnak nemcsak most, hanem a jövőben is. Ő nem lenne önmaga, ha nem szervezne valamit. Reméljük, hogy soha nem fogja abbahagyni. Amit mi meg tudunk ígérni az, hogy teljes szívünkből segítünk neki.

 

(Az írás készültekor, 2019-ben, a szerzők a nagyszebeni Octavian Goga-líceum diákjai voltak. Ma Molnár Brigitta a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem menedzsment szakos, Serfőző Betti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem földrajz, Zárug Hanna pedig szintén a BBTE pszichológia szakos hallgatója. Csoportvezető: Serfőző Betti.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Rátonyi János, Buzásbesenyő

Búzásbesenyő az egyik legszebb nevű település a Kárpát-medencében. Erdély középső részén, Marosvásárhelytől délnyugatra, mintegy 20 kilométernyire található, a Besenyő (Nagy) patak völgyében, amely balról torkollik a Marosba. A falut az E60-as nemzetközi főútról lehet megközelíteni. A helység évszázadokon át Küküllő vármegye, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876 után Kis-Küküllő vármegye része volt. A kommunizmus idején több közigazgatási egység része a többszöri átszervezés miatt, 1956-ig pedig önálló község volt. Az 1968-as megyésítés óta a Maros megyei Kerelőszentpál község egyik faluja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Szabó György, Székelyhodos

Szabó György Székelyhodos szülötte. Tanulmányai elvégzése után, 1963-ban hazakerült, előbb tanárként, majd igazgatóként állt helyt abban a kommunista világban, amelyben nem volt egyszerű tanárnak, tanítónak, de főként intézményvezetőnek lenni. Gyuri bácsi mégis megtalálta a módját, hogy egy olyan intézményt építsen újra, álmodjon gyermekbaráttá és vezessen, amely példaértékű volt abban az időben. 

Szabó István, Ottomány

Szabó István emléke még elevenen él a falu tudatában. Ez annak is köszönhető, hogy élete időben nem túlságosan régre nyúlik vissza. Szinte minden jelenlegi ottományi lakos emlékszik még rá valamilyen formában. Ebből az előfeltevésből indultunk ki, amikor kutatómunkánk elején egy kérdőíves felmérést végeztünk. Azt szerettük volna kideríteni, hogy a lakosság mit tud Szabó Istvánról, és mit nem. 

nyisztor ilona

A Tázló menti Pusztinában élő népdal­énekes, oktató, művelődésszervező, tanítónk, Nyisztor Ilona néni hosszú évek óta, így jelenleg is gyermekeket tanít. Saját szavait idézve, ezt mondja a tanításról: „Nagyon boldog vagyok, hogy a magyar anyanyelvű oktatáson keresztül, taníthatok a gyermekeinknek éneket, táncot, mindent, ami a mi kultúránkhoz tartozik.”

Virágh László

A mi hősünk vitéz Virágh László (1918–2014), akinek élete, munkássága, életformája és a kommunizmus által elszenvedett mindennapjai keltették fel érdeklődésünket. Nagyszüleink, a rokonok, a szomszédok elbeszélése szerint Virágh László úgy él Csíkszentimre község emlékezetében, mint a fiatalság összetartó alakja, a Csíki-medence film­vetítő embere, „Laci bácsija”, a kuláksors miatt elhurcolt kulákok/nagygazdák egyike. Fontosnak tartottuk, hogy kutassunk életének olyan eseményei között, mint például a Kalot Egyesület és Népfőiskola újraszervezése, a csíkszent­imrei passiójátékban és a helyi színjátszó csoportban vállalt szerepe, valamint a Duna–Fekete-tenger csatorna építésén elszenvedett megrázkódtatásai.

Incze László múzeumpedagógus

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Varsolc, Kacsó Sándor

Ez a borzongással, melegséggel vegyes érzés valamennyi varsolci számára ismerős. Ez keríti hatalmába a rövidebb vagy hosszabb útról hazatérőt. Számunkra nincs a világon még egy ehhez hasonló hely, amely ennyi melegséggel teli fogadtatást és szépséget nyújtana. Az utcák kinézete változik, de a frissen sült fánk íze, az üstben főtt szilvaíz illata, a szilágysági pálinka torkot jólesően maró csípőssége, a családias hangulat reméljük, sohasem.

Deák János, Miriszló

Deák János meg nem valósított terve volt, hogy a régi templom mellé emlék­oszlopot állítson. Azonban amikor öregedni kezdett, a fiatalság már nem állt mellé e terv kivitelezésében.

Egy egyszerű vidéki körorvos élete nem könnyű. Meg kell küzdenie a betegségekkel, a hiányosságokkal, a falu világára jellemző konzervatív látásmóddal, a hiedelmekkel, előítéletekkel. Hatványozottan volt ez igaz a kisebbségi létben, a nem is olyan távoli múltban, amikor a kommunista diktatúra nyomta rá bélyegét az életre. Az elszigetelt közegben nemcsak a hatékony egészségügyi ellátás, de a szó szabad kimondása, a gondolat szabadsága, a magyarság megélése is vastag falakba ütközött. Kisiratoson ezeknek a falaknak a bontogatásában, majd amikor a körülmények megengedték, újak építésében játszott szerepet hétköznapi hősünk, az az ember, akit tanulmányunk alanyául választottunk, dr. Almási Béla.

Lapohos András

Lapohos András tanár úr a magyar, északi Mezőség életében meghatározó és kiemelkedő szereppel bírt. Munkássága nagyban hozzájárult a Mezőség természetvédelméhez, a hagyományőrzéshez, az oktatáshoz és számos más „örökséghez”, amelyért mindmáig hálával és tisztelettel adózhatunk. A tanár úr 1928. február 5-én született Ördöngösfüzesen. Édesapja néhai Lapohos Zsigmond, aki ácsmesterséggel foglakozott, édesanyja néhai Márkosi Anna, egy testvére, Lapohos Zsigmond, aki földműves volt. Felesége Lapohos Kovács Éva, nyugalmazott tanítónő. Három gyermekük született: Lapohos Éva, Lapohos Károly és Lapohos András. Tevékenykedése során családja odaadóan támogatta és segítette, ahol csak tudta. Azt írja: „Az én édesapám, édesanyám a legjobb, legokosabb szülők a világon. Mit tegyek, hogy megháláljam, amit értem tettek?”

"A faluról ahova megyek, csak annyit tudok, Hogy sötétedéskor petróleumlámpa szemekkel pislog. Úgy képzelem, hogy kicsi és kerek, mint egy szőlőszem, S este a fáradt emberek bort isznak, mert kevés és rossz a víz” - a fenti verssorok írója, hétköznapi hősünk Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, akit a szilágypanitiak – gyermekek és felnőttek, egyszóval mindenki – így ismerik és emlegetik: a tanárnő. Dolgozatunkban végig így fogjuk nevezni őt. Így íródott be a közösség szívébe és lelkébe, így száll tovább nemzedékről nemzedékre, miközben szülők, nagyszülők mesélnek gyermekeiknek a tanárnőről, aki kitűnt a többiek közül, mert nemcsak a reál tantárgyak tanítását szerette volna megkedveltetni az akkori gyermekekkel, hanem lelki szemeivel azt is felismerte, hogy itt több van egy falusi közösségnél. Hogy kincseket rejt ez a falu, csak nem érkeztek még a kincskeresők, hogy kiaknázzák a drágaköveket! A tanárnő, kincseket keresett és talált, értékes és nemes kincseket.