Magyarlapád község Nagyenyedtől 10 kilométerre helyezkedik el. „A »Lapád« helységnév1 a magyar lapu növénynév származéka. Lapuval benőtt helyre utal. A »Magyar« előtag a lakosság nemzetiségével kapcsolatos.”2 A község hét faluból áll. „Közülük kettő: Magyarlapád és Magyarbece magyar lakosságú. Négy faluban: Fugadon, Vadveremben, Asszonynépén és Kisaknán a XXI. század elején csak románok élnek. A hetedik falu, Bagó jórészt ugyancsak román népességű, kis létszámú magyar kisebbséggel. A község területén a magyarok mind református vallásúak.”3 A községek mindegyikét megemlítették már középkori oklevelekben is, „Lapád már 1030 és 1038 között királynői adomány tárgyát képezte.”4 A község falvai évszázadokon át szőlőt műveltek, és bort készítettek.5 „Magyarlapád Gizella királynőnek udvari birtoka volt. A »Vár« hegyén lévő erdőt »Asszonyerdejének« nevezik a lapádiak. Ezen régi elnevezés megfejtése a következő: »Az Árpád-korban ugyanis a királynét Asszony-nak nevezték.«6 Ezt az elnevezést megőrizte a Magyarlapádi magyar nép. Nemzedékről nemzedékre szállt ez a régi elnevezés.”7
Magyarlapád napjainkban is hagyományőrző Maros-Küküllő vidéki falu. „A Maros-Küküllő vidéki táncdialektus területén három kisebb zóna körvonalazható: nyugati, középső, keleti. Magyarlapád a nyugati dialektushoz tartozik.”8 Hagyományait nem csupán a földművelés és a szőlőtermesztés révén őrzi meg, hanem tárgyi néprajzában és szellemi néprajzának aktív művelésében is.
A csapat tagjai Kiss Csongorral
A magyarlapádiak ismerik a helybéli népviseletet, a fiatalok napjainkban is népviseletben konfirmálnak. Ahogyan ez más néprajzi tájegységre is jellemző volt, a falubeli lányok konfirmáció előtt pántlikát fontak a hajukba, konfirmáció után pedig pártát viseltek. A házasságkötés után az újdonsült menyasszonynak a faluban is bekötötték a fejét, tehát pártáját kendőre kellett cserélnie. A nők koráról a viselet színe is árulkodott, hiszen az idő múlásával egyre sötétebb színeket viseltek. A női viselethez képest a férfiak ruházata kevésbé volt változó.
A falu közösségének épített örökségét is igyekezett megőrizni. A falu műemlék templomát 2022-ben újították fel, de nagy gondot fordítottak arra, hogy a javítási munkálatok során ne sérüljön a templom belső tere. A kazettás mennyezet elemeit a javítás idejére levették, majd restaurálás után visszahelyezték a felújított templomba. A restaurációt Vincze Attila, a Kolozsvári Magyar Opera díszlettervezője végezte. A templom épületével együtt a templom főbejárata előtti szakállszárítót9 is felújították.
A fából készült szakállszárító mellett faragott bejárat fogadja a templomba érkezőket. A főbejáratot festett népi elemek díszítik. A templom főbejáratához hasonlóan a másik szakrális tér, azaz a temető kapuja is faragott, népi elemekkel ékesítették. A hasonló külalak is szimbolizálja a két tér szentségét, fontosságát és a kettő összetartozását.
A templom belső terét nemcsak a kazettás mennyezete, hanem az ablak fölött olvasható bibliai idézet is egyedivé teszi. A falubeli asszonyok varrottasai meghittebbé, otthonosabbá teszik Isten házát.
„Magyarlapádon is, miként a legtöbb faluban, a gyermek szinte észrevétlenül, »bámészkodva« sajátította el képességeinek megfelelően a táncokat.”10 Ezt a kistánc során tudták elsajátítani, amelyet a konfirmáció előtt álló nemzedék rendezett meg vasárnaponként és egyéb ünnepnapokon. A nagytáncban a konfirmációtétel utáni nemzedék vehetett részt. „Magyarlapádon kezeseknek nevezték a táncrendező bizottság tagjait. A kezesek táncon kívüli feladata volt a hatósági engedély beszerzése, valamint a zenészek megfogadása és a tánchely bérlésének intézése.”11 Táncalkalmak voltak a falu életében: keresztelő, konfirmálás, sorozás, lakodalom, fonókaláka, aratókaláka és ünnepi táncalkalmak.12
Napjainkban a szellemi népi örökség a Pirospántlikás zenekar és a Csegely zenekar működése révén teljesedik ki. Jelenleg a Pirospántlikás zenekar tagjai: Sipos Ferenc, Szilágyi András Levente, Turzai András, Oniga András. Ez a zenekar alakult meg elsőként a faluban, megalapítói: Sipos Ferenc prímás, Szilágyi András Levente brácsás és Molnár-Feri Márton nagybőgős. Interjúalanyaink elmondása szerint a zenekar megalapításának az ötlete akkor született, amikor hétköznapi hősünk, Sipos Ferenc egyetemi hallgató volt. Az együttes a nevét Szakács Ida tanítónőtől kapta. Az adta a névadáshoz az ihletet, hogy a zenészek abban a korban piros színű pántlikát kötöttek a hangszerek végére13 – a zenekar tagjai a hagyományhoz híven napjaikban is hasonlóan cselekednek.
A Csegely zenekar tagjai a fiatalabb nemzedéket képviselik. 2019 januárjában alakult meg a Pirospántlikás utánpótlásaként. A tagok: Boros Zsolt Roland hegedűs, brácsás, Kis Ágnes hegedűs, brácsás, Kiss Borbála hegedűs, brácsás, Kiss Csongor bőgős, Kiss Gergely hegedűs, bőgős, Székely Bianka Leila hegedűs.
A zenét a zenekarok elsősorban a Magyarlapádi Hagyományőrző Néptáncegyüttes számára húzzák, de egyre gyakoribb jelenség, hogy a falu népe is táncra perdül a zenés-táncos alkalmak során. A tánccsoport 1991–1992-ben alakult meg, kezdetben az volt a cél, hogy a magyarlapádi táncrendet színpadra tudják vinni.14
A tánctábort 1998 óta szervezik meg évente, és ez talán a falu legdinamikusabb hete. Az első tábor még csupán háromnapos volt, a következő viszont már egy hétig tartott. A hagyományokhoz híven a néptánc-, népdal-, hangszeroktatással és kézműves foglalkozással eltöltött hét gálaműsorral zárul, ahol minden résztvevő bemutatja azt a tudást, amit a tábor ideje alatt megszerzett.
„Magam sorsa felől”
Hétköznapi hősünk, Sipos Ferenc, 1962. február 27-én született Magyarlapádon. Ebben a fejezetben bemutatjuk őt a vele készített interjú alapján.
Sipos Ferenc úgy érzi, hogy gyerekkorában mindenre volt idő, nem a mai rohanó világ tempója szerint éltek egykor az emberek – ahogy megfogalmazta: „nekünk a gyerekkorunk nagyon hosszú volt”.15 A vidéki gyerekeknek megszokott volt a játékidő, de mellette a fizikai munkával – például az állatokról való gondoskodással – eltöltött idő is.
Szeretett olvasni, de családtagjai ezt látván munkára fogták, mondván, „Feri megint lustálkodik.”16 Gyerekként nagyon szerette a frissen száradt széna illatát, ezért a szénagyűjtés volt az egyik kedvenc foglalkozása. „Amikor küszködött a világosság a sötétséggel”, szívesen kelt, hogy álljon a tehenek előtt, hogy ne mozogjanak, amíg megrakják őket szénával.17 Édesanyja szerint rossz gyerek volt, ezért kétéves korában, amikor nem fogadott szót, a varrógép lábához kötötték. Elmondása szerint legtöbbször szófogadó volt, hisz minden dolgát elvégezte, bár mindig az volt számára az első, hogy a falu többi gyerekével együtt játsszon.
A felújított szakállszárító
Gyermekként állatorvos szeretett volna lenni, mert az állatok közelségében nőtt fel, ezért nagyon megszerette őket. Az volt a vágya, hogy felnőttként gyógyítani is tudja őket.
Kovács Gábor matematika szakos tanár hatására ez az elképzelése megváltozott. Nyolcadikos korában kezdett el érdeklődni a matematika és a fizika iránt. Ez az érdeklődése megmaradt középiskolás évei alatt is. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, ezen belül a Villamosmérnöki Karon. Nagyenyeden kezdte szakmai pályafutását, öt évig robotokat tervezett.
Élelmiszeripari kihívásokkal a cukorgyár alkalmazottjaként találkozott. Ez a tízéves munkatapasztalat arra serkentette, hogy második egyetemként Nagyszebenben elvégezze az Élelmiszeripari Kart. E kettős képzettséggel napjainkban az általa Magyarlapádon megalapított Biomilk tejfeldolgozó üzemet vezeti.
Civilként 2009 óta főgondnoki és presbiteri tisztséget tölt be a Magyarlapádi Református Egyházközségben. A közösségi élet aktív tagja, és amint ezt már megemlítettük, a Pirospántlikás Együttes megalapításában is részt vett. Kedves emléke népzenészként az, amikor a bethlenszentmiklósi Kati néni Küküllőváron egy vendégség alkalmával megtanított neki egy éneket, de 15 évre rá, amikor a néni felhívta telefonon, kiderült, hogy már nem emlékszik erre az énekre. Megígérte a néninek, hogy újra ellátogat hozzá, hogy felelevenítse azt a dalt, amit egy árok partján tanított meg neki, amikor zenészként kint, a templom közelében várták meg a násznépet.
A Pirospántlikás Együttes és a hozzá közel lévő táncegyüttes megalapította az Ethnika Kulturális Alapítványt. Sipos Ferenc lett az alapítvány elnöke, majd később különféle pályázati lehetőségekkel is élni tudtak.
A helyi iskola, az Ethnika Kulturális Alapítvány és a település egyházközsége összefogott annak érdekében, hogy megalapítsa a faluban a szórványkollégiumot 2016-ban. „Egy ember soha nem tud igazába, egy szál magában közösségi munkát végezni, hacsak nem valami nagy szupertehetség vagy zseni, ha nincs körülvéve egy olyan lelkes csapattal.”18 Sipos Ferenc nem önmagát tartja hősnek, hanem a közösség érdekében tevékenykedő lelkes csapatot, az eddig elért eredményeket is közös sikereknek tartja. Motiváló erő számára a család és a helyi közösség.
Sipos Ferenc ismerősei tükrében
Ebben a fejezetben arra igyekszünk rávilágítani, hogy a hősünk által is említett „lelkes csapat” tagjai hogyan vélekednek róla, milyen tevékenységek, érdeklődési körök, közös célok fűzik őket hősünkhoz.
Első interjúalanyunk báró Bánffy Farkas volt, aki a Magyarlapád szomszédságában lévő Fugadon földbirtokos. Egyetemi tanulmányai után visszaköltözött fugadi birtokára, de már ezt megelőzően is részt vett a magyarlapádi közösségi életben. A közösségi célok megvalósításában aktív szerepet vállalt, kicsit bennfentesként, kicsit pedig külső szemlélőként is képes rálátni a magyarlapádi közösség mindennapjaira. Bánffy Farkas úgy látja, hogy a közösségi munkát Magyarlapádon nem egy egyén, hanem egy összetartó közösség végzi, valójában az egész falu népe tesz a közösségért. Szorgos emberek, hiszen „itt mindenki valamit csinál”.19
Borbándi András lelkész Sipos Ferencről mint főgondokról és presbiterről beszélt. Egy gondolat erejéig kitért arra is, hogy mennyire szerteágazó a közösségi élete. A hősünket a lelkipásztor keresztyén embernek tartja, aki saját elmondása szerint önként közeledett az egyház fele, „mert azt vallja, hogy az egyház nélkül és Isten nélkül nem lehet. Ezért vállalt tisztséget és szolgálatot az egyházunknál […] és olyan színvonalú főgondnoka, hogy nagyon sok minden nem lenne az egyházunkban ma, hogyha ő nem lenne.”20 Borbándi András a tettek embereként jellemzi hősünket, akinek munkássága az egyházközség fejlődése révén is tetten érhető.
Szilágyi András Levente ifjúkori barátja hősünknek, jelenleg a Magyarlapádi Általános Iskola matematika szakos tanára. Hősünkkel együtt alapította meg a Pirospántlikás zenekart. Úgy véli, Sipos Ferenc jelleme hasonló Méhes György Szikra Ferkójához, mivel minden akadállyal megküzd, és ő adta „a szikrát” néhány közösségi projekthez. Elmesélte, hogy 1988-ban volt az első lakodalom, amelyen a zenekar részt vett. Legmeghatóbb emléke népzenészként, hogy főhősünk nagyapja, Sipos Márton egy 1958-ban kiadott könyvben közölt egy népdalt. A második tábor alkalmával, 1999-ben Sipos Márton elénekelte további két szakaszát is az 1958-ban kiadott népdalnak.
Turzai Zsolt édesapja, Turzai András jelenleg a Pirospántlikás zenekar tagja. Turzai Zsolt gyerekkorától ismeri a magyarlapádi táncrendet, így a tánctáborokban már oktatóként is részt vett. A Hóhányók zenekar tagjaként könnyűzenét ad elő. A Magyarlapádi Általános Iskola testnevelés tanára. Fiatal helybéli értelmiségiként a következőképp látja Sipos Ferenc munkásságát: „pozitív az, amit ő csinál […] az, hogy ő van, és hogy segít, az borzasztóan örömteli, meg kell becsülni, és mindig meg kell köszönni azt, hogy ő van nekünk, és tud segíteni.”21
Székely György munkatársa, illetve a népi hagyományőrzés aktív művelője néptáncosként. A tánccsoport tevékenységének koordinálásával foglalkozik. Ismeri a magyarlapádi népi kultúrát, ezt igazolja a Magyarlapád táncélete című tanulmánya is, amely csapatunknak is szakirodalmi forrásként szolgált.
Hímzett úrasztali terítő. Kovács Kinga felvételei
Fura érzés volt számára saját főnökéről és egyben gyerekkori barátjáról nyilatkozni. Emlékei szerint a gyermek Sipos Ferenc jó tanuló volt, nagyon jó sportoló, kiváló színész. Szilágyi András Leventéhez hasonlóan Székely György is említést tett arról, hogy Sipos Ferenc fiatal egyetemistaként önképzőkört indított Magyarlapádon. Sajnos a történelmi-politikai viszonyok kedvezőtlenek voltak összejövetelek megszervezésére.22
Kiss Csongor a Csegely zenekar tagja, a magyarlapádi tánctábor főszervezője, Sipos Ferenc munkatársa. Néptáncos és nagybőgős, aki számára fontos, hogy a jelen és a jövő fiatalsága elsajátítsa a lapádi népi kultúrát, amely egy időre méltatlanul feledésbe merült, de évtizedek óta igyekeztek ezt feleleveníteni. „Nekem a legfontosabb, hogy a gyermekek is újratanulják ezt a kultúrát, úgyhogy szerintem minden egyes gyermek, lapádi gyermek, aki megtanul táncolni, az nekem felér egy aranyéremmel.”23 Sipos Ferenc tanította meg őt a pontozó első figuráira, Kiss Csongor első előadása előtt pár perccel megtanított neki három figurát.24
Kiss Csongor nemcsak a szellemi néprajzhoz, hanem a tárgyi néprajzon belül a fafaragáshoz is ért. Az újonnan elkészített temetőkapu az ő keze munkája.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy interjúalanyaink mindegyike részt vállal a közösség érdekében történő közös munkában, több szálon is kötődnek hősünkhöz, akinek munkásságát tisztelettel figyelik.
Sipos Ferenc valóban hasonlít Méhes György hőséhez, hiszen ahogyan nagyon gazdag kapcsolati hálója is igazolja, több szálon és tevékenyen kötődik a helyi közösség kulturális, szociális és egyházi életéhez. Helyi vállalkozóként, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnökeként, az egyházközség főgondnokaként és presbitereként, de családfőként is a helyi közösséget építi.
Saját önképe és közösségről alkotott víziója az interjúalanyokéval összhangban áll. Feltehetően a kölcsönös tisztelet és a közös értékrend tartja össze ezt a tevékeny csapatot.
Az írás készültekor, 2022-ben a szerzők a magyarlapádi általános iskola 8. osztályos tanulói voltak. Ma nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak tovább. Vezető tanár: Kovács Kinga
Jegyzetek
1 Kristó Gyula – Engel Pál – Makk Ferenc: Korai Magyar Történeti Lexikon, Budapest, 1994., 222. Idézi: Molnár József: Várhegy alatt, dombok között Magyarlapád. Adatok Magyarlapád közsség és a magyarlapádi református egyházközség történetéhez. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása, Kolozsvár, 1999. 7. o.
2 Molnár József: i. m. 7. o.
3 Bárth János: Az erdélyi Magyarlapád község falvairól. In: Bárth János (szerk.): Lapádi vendégség. Néprajzi tanulmányok Magyarlapádról és környékéről. Kiadta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kecskemét, 2007. 5. o.
4 Uo.
5 Ua. 6. o.
6 Györffy György: István király és műve. Gondolat, Budapest, 1977. 244. o. Forrásmunkák mellett: Kós Károly: Az országépítő. Történeti regény. Erdélyi Szépmíves Céh. Kolozsvár, 1934. Idézi Molnár József: i. m. 9. o.
7 Molnár József: i. m. 9. o.
8 Székely György: Magyarlapád táncélete. In: Bárth János (szerk.): i. m. 371. o.
9 Egy helyiség, ahol kizárólag férfiak várakoznak a lelkipásztorra. Amikor a lelkész megérkezik, a jelenlévők – az öregebbektől a fiatalabbakig felsorakozva – bevonulnak a templomba. Elnevezése tehát onnan eredhet, hogy ezen a padon csak olyanok ülhetnek, akik szakállt viselnek, tehát férfiak.
10 Székely György: i.m. 371. o.
11 Ua. 375. o.
12 Ua. 372–375. o.
13 Szilágyi András Leventével készített telefonos interjúja, Magyarlapád, 2022. június 23.
14 Székely Györggyel készített interjú, Magyarlapád, 2022. május 11. Felvétel: a szerzők birtokában.
15 Sipos Ferenccel készített interjú, Magyarlapád, 2022. február 12. Felvétel: a szerzők birtokában.
16 Uo.
17 Uo.
18 Uo.
19 Báró Bánffy Farkassal készített interjú, Nagyenyed, 2022. január 20. Felvétel: a szerzők birtokában.
20 Borbándi András lelkipásztorral készített interjú, Magyarlapád, 2022. március 11. Felvétel: a szerzők birtokában.
21 Turzai Zsolttal készített interjú, Magyarlapád, 2022. március 23. Felvétel: a szerzők birtokában.
22 Székely Györggyel készített interjú, Magyarlapád, 2022. május 11. Felvétel: a szerzők birtokában.
23 Kiss Csongorral készített interjú, Magyarlapád, 2022. május 25., Felvétel: a szerzők birtokában.
Igen dolgos, mesterségét alapos tudással végző művész és ipariskolai tanár volt, akinek a művészi iparképzés, a dekoratív szobrászat, a fafaragás terén jelentős érdemei vannak. Ezeket az érdemeket persze, aki fel akarja újítani, annak messzire kell visszalapozni a magyar iparművészet annaleseiben. Nekünk Molnár Viktor államtitkár és az elhunyt művész fia, Kupcsay Felicián volt szíves rendelkezésünkre bocsátani adatokat, amelyekből kiviláglik e messze Erdélyben élt, csendes és visszavonult, de hivatását annál lelkesebben felfogó, mesterségét annál teljesebb odaadással végző művészember munkássága.
Talán minden az iskolaalapítással kezdődött. A 19. század hetvenes és nyolcvanas éveiben az állam és társadalom állandóan buzgólkodott olyan intézmények létesítésén, amelyek az ország nyersanyagainak feldolgozását, valamint a szegényebb sorsúak ipari hajlamainak művelését mozdíthatták elő. Ennek érdekében az ország különböző vidékein ún. háziipari egyesületek alakultak, amelyek az állam támogatásával vagy valamely intézettel kapcsolatosan, de önállóan is a fafaragás meghonosítására létesítettek tanműhelyeket.
A mi hősünk Mihály Lajos detrehemtelepi lelkipásztor és felesége, Mihály Zsuzsánna kántornő. Úgy gondoljuk, hogy a detrehemtelepi házaspár életútja és munkássága rendkívül kiemelkedő, mivel olyan „csodákat” tettek, amelyekkel a közösség életét nagymértékben megváltoztatták. Mihály Lajos és családtagjai annak szentelték életüket, hogy a detrehemtelepi egyházközösség egy olyan lakóhellyé kovácsolódjon, ahol a gyermekek megfelelő oktatásban, iskolán kívüli programokban részesülnek.
Szilágylompért egy olyan lelkipásztort kapott 1986 nyarán Péli Sándor tiszteletes úr személyében, aki felkarolta a gyülekezetet, az ifjúságot és az egész faluközösséget, aki nyugdíjba vonulása után mindenki Sanyi bácsija lett. A mi hősünk alig egy évtizede adta vissza lelkét az Úrnak, és már az angyaloknak hirdeti Isten igéjét. Munkássága mind a mai napig virágzik.
Birtalan Józsi játszik furulyán, klarinéton, szaxofonon, gitáron, hegedűn, nagybőgőn, de minden keze ügyébe kerülő hangszert szívesen kipróbál, és a kezdeti próbálkozások után hamar megtalálja az adott hangszeren való játszás technikáját. Ma legkedvesebb hangszerének a tárogatót nevezi, azt a hangszert, amely már a honfoglalás óta a magyar zenekultúra szerves része.
Búzás Árpád mindig tanított, oktatott, de soha sem kioktatott. „Igazi néptanító volt. Ezt örökölte az édesapjától, a szüleitől. […] Egy alkalommal elmesélte, hogyan foglalkozott, tanította [az édesapja] nemcsak a tanulókat, hanem a falusi embereket. És ő ezt hozta magával.”
A falubeliek ma is a község krónikásaként emlegetik őt, habár ő magát elsősorban versfaragónak nevezte. Versben örökített meg közösségi eseményeket (templomszentelés, kultúrházavatás), családi eseményeket (névnapi köszöntő, disznótor), de még a saját önéletrajzát is versbe foglalta. Szülőfaluja iránt érzett mély szeretetét vers formájában adta át, címe Az én falum.
Mi, kézdialmásiak is büszkélkedhetünk egy ilyen lakóval, aki önzetlen munkájával már nagyon sokat tett a településért. Ő Tamás Károly, farkaslaki születésű pedagógus, jelenleg iskolaigazgató és családapa, aki jó pár éve a falunkban él. A továbbiakban az ő életét fogjuk alaposabban megismerni. Többet megtudhatunk idekerülésének körülményeiről, eddigi szakmai életútjáról, hobbijairól, de legfőképp arról, hogy miért gondoljuk őt hétköznapi hősnek, és miért kísérjük figyelemmel az életét.
Hajni óvó néni, „a tiszteletes asszony”, ahogy a faluban nevezték, akkor sem engedte el tanítványai kezét, ha azok már kikerültek az óvodából. A volt tanítványok, óvodások szüleit meggyőzte, hogy gyakrabban vegyék fel a patinás kalotaszegi népviseletüket, hogy az megmaradjon azokban a zord, 1989 előtti időkben is. Mint mondta, nem akarta, hogy a kommunizmus alatt kihaljon a helyi magyar kultúra. Óvodásainak és szüleiknek néptáncot tanított, legkedveltebb foglalkozása – amire talán a legbüszkébb – a bábozás volt.
„Tizenöt-tizenhat éves koromban kezdtem gondolkozni, hogy milyen szakmát válasszak. Valami különlegeset akartam, és tapogatóztam. Jártam templomba, jártam ministrálni, jártam hittanórára, nem volt idegen számomra az egyház, és egy adott pillanatban úgy döntöttem, hogy ha valami különlegeset akarok, akkor legyen igazán az: és akkor született meg bennem a gondolat, hogy a papságot válasszam. Ugyanis az ember igazából akkor boldog, amikor abban él, amit ő elhatározott."
"Nem az a fajta szolgatárs volt, aki hat napon át láthatatlan, és a hetediken érthetetlen. Rengeteget áldozott az idejéből arra a nagy családra, akit a Teremtő reá bízott. Ennek az áldozatnak a nyoma lépten-nyomon ott maradt abban a közösségben, ahol élt és szolgált. Amikor nagy hirtelenséggel elment közülünk, s újra átléptük Inaktelke határát, bár nem láttuk őt, mégis mindenhol jelen volt, s azt hiszem, ezt az inaktelkiek mai napig érzik..."
„Lóránt tiszteletes úr idejében újult meg a parókia épülete. Ő is kivette a részét mindenféle munkálatból. Lelkiismeretesen vezette az egyházközség mezőgazdasági parkját. Sokat segített a gyülekezeti tagoknak. Abban az időben mindenki őhozzá fordult, ha hirtelen orvoshoz kellett szállítani valakit, ő éjjel-nappal készen állt a segítésre. (...) Abban az időben sokan jártak templomba, imaheteket, bibliaórákat, kirándulást és tábort szervezett a gyermekeknek, ifjúsági összejöveteleket az egyházmegye fiataljainak."
Szellemi életére jellemző, hogy általában az adott feladatok határozták meg tevékenységét. Amikor egyházmegyei tanügyi előadóvá választották, minden erejét az iskolakérdések tisztázására összpontosította. Az idevágó problémák alapos ismerőjévé és céltudatos harcosává formálódott. Amikor pedig az egyházmegyei számvevő tisztségével ruházták fel, érdeklődésének középpontjába az anyagi kérdések kerültek.
Tőkés József 1884. december 16-án született Nagysajó községben (Beszterce-Naszód vm.). Édesapja Tőkés József lelkipásztor, édesanyja Tóth Irma. A második lelkipásztori nemzedékhez tartozott. Nagyapja – állítólag – az a marosvásárhelyi kőművesmester volt, akit Bolyai János temetése kapcsán tart nyilván a köztudat. (...) A mi hétköznapi hősünk különösebb gondok nélkül tölthette gyermekéveit, akárcsak ifjúságát, mert édesapja levette róla az anyagiak terhét. Vegyes lakosságú (magyar és román) szülőfalujában úgy nőtt fel, hogy – amint később elbeszélte – sohasem hallott a nemzetiségi kérdés nehézségeiről.
Márton Ferenc (...) három falu gyermekeiért lett felelős, ugyanakkor a teljes közösség kulturális életét is próbálta fellendíteni. Gyermek- és felnőttkórust szervezett, valamint elkészítette a település monográfiáját, amelyben az iskola történetével, a népi hagyományokkal, a falvak kapcsolatával foglalkozik, miközben kötetét képekkel és szőttes anyagokkal illusztrálja. Harminchat éven át oktatott és nevelt Pálfalván – ebből huszonhárom évet igazgatóként –, mielőtt nyugdíjba vonult. Egész nevelői és vezetői tevékenységét a hivatástudat, az önzetlen, odaadó munka, a szigorú, de emberséges magatartás jellemezte.
Az egykori város, Szék lakói a környékbeli jobbágyfalvak lakóit tartották mezőségieknek, az ördöngösfüzesiek pedig a tőlük keletebbre fekvő településekről, Szépkenyerűszentmártonból, Kötkéről, Vicéről, vagyis szerintük a Mezőségről érkező, „parasztivadék” kérőkhöz nem szívesen adták a lányukat. Szívesebben házasodtak a Kis-Szamos menti polgárosultabb falvak lakóival. A zselykiek havasaljiaknak tartják magukat, pedig kultúrájuk szászos jellegű, nyelvjárásuk mezőségies. Ők a szentmátéiakat és a viceieket tartották mezőségieknek.
Új hozzászólás