Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Hagyomány hagyományozódása – konferencia és hangverseny a Györkös Mányi Albert Emlékházban

2018. október 5–6-án, pénteken és szombaton a Romániai Magyar Zenetársaság kétnapos konferenciát, valamint hangversenyt szervez a Hagyomány hagyományozódása Kodály, Bartók, Dohnányi, Veress, Ligeti alkotói örökségének szellemében címmel a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.)

Demény Attila zeneszerző, a Romániai Magyar Zenetársaság elnöke a következőképpen foglalta össze e rangos rendezvénysorozat alapgondolatát és üzenetét:

Egyre világosabbá vált, hogy a „hagyomány hagyományozódása” kérdését a tanár-tanítvány, a tradíció és a jövő, az alkotói kontinuitás szellemében célszerű bemutatni, „becsempészni” az erdélyi köztudatba. Ezt a szellemi, alkotói közösséget, függetlenül attól, hogy mindegyikük a saját szuverén alkotói világkarrierjét járta végig, mélyebb összefüggéseiben érdemes vizsgálni. A „mélyebb összefüggések” a 2018-as konferencia és hangverseny esetében arra utal, hogy a tradíció és jövő értelmezése kibővül az erdélyi zenei hagyományokkal is. Ily módon Vermesy Péter, Orbán György, Csíki Boldizsár, Terényi Ede és mások is bekerülnek konferenciánk vizsgálatába. A kortárs magyar zenetudomány és kiváló kutatási eredményei is megerősítették meggyőződésünket abban, hogy a magyar zenetörténet a politikai határok nélküli, a „hagyomány hagyományozódása” szemléletében értelmezhető és értelmezendő hitelesen.

 

PROGRAM

Október 5., péntek, 15.30 óra – a konferencia megnyitója
Előadások, kerekasztal-beszélgetés

15.30-16.00: Laskay Adrienne karmester, zenekutató, közíró: A kisebbségbe szorult erdélyi magyar zenei élet bemutatása 1918-2018 között
16.00-16.30: dr. Fodor Attila, a Partium Keresztény Egyetem tanára: Az alkotó, a pedagógus és a publicista. Vermesy Péter az erdélyi magyar sajtó tükrében
16.30-17.00: dr. Lászlóffy Zsolt zeneszerző, a Partium Keresztény Egyetem tanára: „Je prends mon bien où je le trouve”. A plágium kérdése a Bartók utáni erdélyi magyar zeneszerzésben
17.00-17.30: Scholz Péter karmester, zenekutató, a Holland Liszt Társaság elnöke (HOL-HU): Az elfeledett (elhallgatott) zeneszerző, Veress Sándor
17.30-18.30: Kerekasztal-beszélgetés

Október 6., szombat
Előadások, kerekasztal-beszélgetés

15.30-16.00: dr. Gáspár Csaba László, habilitált docens – filozófia tanszék (HU): A hagyományról – filozófiai megközelítésben
16.00-16.30: Bíró Viola, Bartók Archívum, MTA Zenetudományi Intézet, Budapest: Hagyomány és megújulás. Bartók „román” hangjának kialakulásáról
16.30-17.00: Az interpretációs hagyományok alakulása – Demény Balázs zongoraművésszel Tóth Gábor újságíró beszélget
17.00: Kerekasztal-beszélgetés
Moderátorok: Nagy Ibolya muzikológus, Demény Attila zeneszerző, Nádasdy díjas rendező, a Romániai Magyar Zenetársaság elnöke
***
18.30: Hangverseny

  • Ligeti György: Kalmár jött nagy madarakkal
  • Veress Sándor: Öt dal József Attila verseire c. dalciklusból: no. 3 – Várlak
                                                                                                                no. 4 – Regös ének
  • Fekete Gyula: Kristóf, Kristóf
  • Orbán György: Chintorna magica
                                 Andalúz éjjel
    Előadják: Antal Lívia (szoprán), Nagy Gergő (zongora)
  • Dohnányi Ernő: Gordonka-zongora szonáta op. 8, b-moll (1899 London)
    Előadják: Kostyák Előd (gordonka), Czumbil Bernadette (zongora)
  • Demény Attila: 10 zongoradarab
  • Bartók Béla: Zongoraszonáta 1926 (Sz. 80. BB. 88)
  • Ligeti György: L’escalier du diable (Ördöglétra)
    Előadja: Demény Balázs (zongora)
Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Nyitott szemmel visszatérő vendégének, Kiss Olivér újságíró-bloggernek a csádi történeteit hallgatva ezúttal olyan Afrika képe bontakozik ki előttünk, amelyről nehezen akarunk tudomást szerezni.

Szólista? Kamarazenész? Zenekari muzsikus? Leköszönt rockzenész? „Mindez együtt. Családapa. Örök gyermek. Egy kolozsvári zenészdinasztia tagja” – vallja magáról Kostyák Előd.

A kiállítást és a könyvet Péntek László, a kőrösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke ismerteti, a szerző pedig a bemutató után dedikálja a helyszínen megvásárolható könyvét.

Szerdán 18:30-tól a Györkös Mányi Albert Emlékházban, amelynek meghívottja Kürthy András Ruzitska József-díjas operarendező, a Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának tagja lesz.

Hogyan jellemezné a kapcsolatát a természettel? – ezzel az egyszerűnek tűnő kérdéssel indult az ember-természet kapcsolatának kutatását szolgáló interjúsorozat, amely az előadást ihlette.

Szvanétiában, Európa legmagasabban fekvő régiójában mintha kicsit megállt volna az idő. Lakói, a szvánok ugyanúgy sajátos identitással rendelkeznek a grúz nemzeten belül, mint magyarjaink között a székelyek.

A fiatal művész a kolozsvári Sigimund Toduță Zenelíceumban kezdte zenei tanulmányait Buzás Pál növendékeként. 2007-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumba, ahol Eckhardt Gábornál és Kékesi Juditnál tanult.

A Dúdolj verset – Kobzos Kiss Tamás emlékezete című könyv születéséről és a művész pályájáról Csörsz Rumen István, a kötet társszerkesztője és Macalik Arnold, a Mátyás Napok egyik fő szervezője beszélget, miközben ízelítőt kapunk régi video- és hangfelvételekből.

Böjtelő havában még működik a fonó, ahol gyermekek a farsanghoz és egyéb, a hónap jeles napjaihoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg.

A polimerek mindennapjainknak – néha – megkerülhetetlen kísérői. Gyakran használjuk őket, de nem mindig ismerjük fontos tulajdonságaikat, összetételüket és esetleges hatásaikat szervezetünkre-környezetünkre.

A Rokon népek, rokon lelkek című beszélgetés asztaltársasága barátokból verbuválódik, akik ismerik, becsülik és segítik egymás munkáját.

A szerző 75. születésnapjára megjelent könyv a 2008 és 2018 között kiadott írásaiból válogat. Az eseményt követően a szerző dedikálja a könyvét.

A nyolclábúak általános bemutatása után az előadó néhány érdekes tényt és viselkedési formát mutat be világukból, melyek kissé közelebb hozhatják őket a hallgatósághoz.

A találkozóra nagy szeretettel várják mindazokat, akik az elmúlt 10 évben látogatták a JelesNapTár alkalmait, legyenek ők óvodások, kisdiákok, nagydiákok vagy éppenséggel szülők, nagyszülők.

Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér munkáit dr. Farkas György méltatja.