Én nem hiszek a véletlenekben. Csak mi, korlátozott felfogású emberek használjuk a véletlen kifejezést a számunkra érthetetlen, hiányos összefüggésű jelenségek és folyamatok jellemzésére.
Holnap emlékezünk meg Krisztus mennybemenetelének a napjáról. Ma nyitjuk meg Radovics János Vaku nélkül című fotókiállítását. Tegnap, amikor Radovics János képeit nézegettem a számítógépen, a kitárt ablak alatti orgonabokor virágainak illata lengett körül. Ezek nem véletlenek, sokkal inkább rejtélyek, akár Radovics János fotóinak jó része.
A fekete-fehér fényképezésnek van két, egymástól jól elkülöníthető technikája és irányzata: a high-key és a low-key. Az első a világos árnyalatok, a fehér és szürkék különböző tónusaival megjelenített képek, a második a sötét és feketék használata, csak kevés világos folttal megalkotott fotók.
Ez a két módozat lehetőséget teremt a fotósnak, hogy a képelemeken és a kép szerkesztésén túl nyomatékosíthassa mondanivalóját. Radovics János fotóinak zöme low-key technikával készült, így ezekre a visszafogott tónusrészletek jellemzők. Ezzel mintegy kötelezi a nézőt a kép látható elemein túlmutató elmélkedésre. Teret enged a fantáziának, és lehetővé teszi az alkotói folyamatba való bekapcsolódást. Ezzel kiterjeszti a kép értelmezését, amelynek a kivágás nem szab határt. Ez csak alapos szakmai készség és a cél jól megfogalmazott birtokában lehetséges.
Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”.
Amikor megismerkedett a fotózz.hu csapatával, Mitterpach Ildikó – akit segítőjének és irányítójának tartott – rávezette Radovics Jánost arra, hogy saját világa nem a mindenáron, tolakodóan gyönyörködtető fotók területe, hanem sokkal inkább a gondolatokat és hangulatokat kifejező képeké.
A vájt szemű és agyú néző a képek szemlélése közben akaratlanul is beleéli magát abba a világba, amely a fotók alaphangulatát, mondanivalóját jellemzi. Nem egy szokványos fotótárlat megnyitójának lehetünk tanúi. Rendhagyó tárlat ez, a képek nem hagynak nyugton, állásfoglalásra és véleményformálásra kényszerítenek. A képek kompozíciója, a részletek és a megjelenítés formája nem „szájbarágó”, gyakorta rejtett infók formájában hatol tudatunkig. A képek tanulmányozása – mert nem lehet nem tanulmányozni azokat – a gondolati kiteljesedés folyamatának fontos eleme. Ez a folyamat olyan, mint a búvópatak, amelynek néha csak egy-egy szakasza látható, a többi rejtett. Az alkotás java része ebben a rejtett szakaszban történik, az alkotó magányában, amikor lelki rezdüléseit, belső sugallatait fogalmazza meg. Radovics János a fotóin keresztül fogalmaz, néha burkoltan. Aki a képek szemlélése során nem teszi meg első lépésként a gondolati megközelítést, az soha nem ér az út végére, a kép értelmezésére, annak megértésére. A fotók rátelepednek szemünkre, gondolatainkra, érzéseinkre, nem tűrik a lazaságot, a felületességet.
Radovics János magasra emelte az „ugrólécet”. Aki úgy szeretné „átugrani”, hogy ne verje le azt, annak komoly lendületet kell vennie, értelmi és érzelmi nekifutás szükséges hozzá. Nem szabad a fogyasztói társadalomban eluralkodott felületes és kapkodó szemléletmóddal megközelítenünk a kiállított képeket. Ez nem hoz sikert vagy sikerélményt, amelyre mindannyiunknak szüksége van. Aki a gyors és felpörgetett életmód csapdájába kerül, elesik a mélyebb érzések és gondolatok megélésének a lehetőségétől.
Radovics János a következőképpen vall: „életem legszebb napjait Sepsiszentgyörgyön éltem meg. Ott született lányom, ott volt a legtöbb barátom, de ott éltem vissza mások barátságával, megérintett a szakmai törtetés bűne is, ami azért történhetett meg, mert összetévesztettem a célt az eszközzel”.
Képein a fotós eszközök használata mindig a célt szolgálják. A fekete-fehér képeinél a tónus és az árnyalat azok az eszközök, amelyek a fotós rendelkezésére állnak, amikor megfogalmazza a néző irányába küldött mondanivalóját. Nem engedi, hogy a színek elvonják a figyelmet a közlendő lényegről.
Pár színes képet is láthatunk. Ezeknél a nem harsogó, összhangban lévő, visszafogott színek a gondolati feldolgozást segítik elő. A nem tobzódó színelemek jellemzőek a színes képeire, mert azok fellazíthatják a színes világra szokott figyelmet. Ezek a pasztellszínek nem a „dolce far niente” területére kalauzolják a nézőt, hanem a közlendő lényegre irányítják a figyelmet. Mintha azt sugallná: érezz és gondolkozz! Amire a tartalom és a forma is utal.
Nem vagyunk mind egyformák. Mindenki egyéni vonásai alapján ítéli meg a valós világot. Nem rendelkezünk egységes érzéscsomaggal, amikor a környező világ jelenségeire reagálunk. Ez a sokszínűség teszi lehetővé azt a hihetetlen változatosságot, amely révén a környezet jelenségei, folyamatai érhetők tetten a fotós tükrözésében. Radovics János képein ez gyakran a borongós hangulat vagy a kevés részletekkel tükrözött rejtély megfogalmazásában tárul elénk. A fotók szemlélése során a nézőben elkerülhetetlenül kialakul a szerzőről egy határozott kép. Ez egy igényes és transzcendens gondolkodásmódra utal.
Egy nemzet több nyelvezettel rendelkezik: beszélt nyelv (nyelv-nyelvjárás, mondák, mesék); zenei nyelv (népi zene, népdalok); tárgyi nyelv (használati tárgyaink, népi öltözet, építészet); szokások nyelvezete (hagyományok, szokásrend). Ezeken túl még van egy olyan nyelvezet, amelyet legjobban a fényképezéssel foglalkozók képviselnek a leghatékonyabban, a képalkotás, a fotósnyelvezet. Ebben remekel Radovics János, akit a magány fotósának mondanék, és aki meglátja azt, amit az utca embere talán észre sem vesz. Meglátja – és tegyük hozzá, ki is fejezi – azt, ami nem a felületes életet élők jellemzője, hanem amit a kontemplatív módon megfogalmazott gondolatiság emel alkotói elemmé.
Fugit irreparabile tempus! (Visszahozhatatlanul rohan az idő! – szerk. megj.) – mondták hajdan. Ezért Radovics János ebben a rohanó, és állandóan változó életben mond megálljt, és tartja elénk azt a tükröt, amely az ő meglátása szerint a megszívlelendő és megőrzendő értékekre hívja fel figyelmünket.
Nem idegen számára a grafikai hatású fényképezés sem. Erre is találunk példát a kiállított képek között. Ez ismét az elvonatkoztatásra és a tömör fogalmazásra példa.
A fényképezés útjára már régen ráállt. Még a múlt század 60-as éveiben, a Smena korában. Eleinte mindent fényképezett, majd a fotósnyelvezet elsajátítása korában egyre inkább a gondolatiság és az érzések vezették a fényképezés terén.
A májusi eső minden cseppje aranyat ér! – mondják a gazdák. Radovics János kiállítása egy ilyen májusi esőcsepp. Adja a Teremtő, hogy még sokáig tarthassa elénk a megszívlelendő és megőrzendő értékekre való felhívás tükrét a Kolozsvárról elszármazott fotóművész, Radovics János.
(Elhangzott Radovics János: Vaku nélkül című fotókiállításának a megnyitóján a Györkös Mányi Albert Emlékházban, 2023. május 17-én.)
 Bárány Terézia és Koppány Attila esetében is talán a »látszó igazság« keresése lehet az a kiindulási pont, amelyre felépül festészetük, hiszen mindketten merítenek a múlt gazdag, mondhatni, szinte végtelen lehetőségeket, variációkat felmutató tárából, ha műveik tematikáját, jel- és jelképrendszerét, üzenetátadó igyekezetét, de akár anyaghasználati, technikai megoldásait, formavilágát egyedi, de mégis nagy vonalakban általánosnak mondható megjelenítését tekintjük. |
 A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. |
 „Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra, mint a Somlyóról indult Márkos András. Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj..." |
 A Tordai Történelmi Múzeum egy új időszakos kiállítással jelentkezett az idei Múzeumok Éjszakáján, amely elsősorban a tordai és járai kerámiát mutatja be. Ezek a központok régóta nevezetesek, a tordaiak a díszedényeikről, a járaiak pedig a főzőedényeik és káposztásfazekaik miatt. |
 Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra. |
 „Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.” |
 „Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.” |
 Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. |
 Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet." |
 Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben. |
 „Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész." |
 Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partnerintézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is. |
 Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta. |
 Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát. |
 Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni. Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban. |
 |
Az egykori város, Szék lakói a környékbeli jobbágyfalvak lakóit tartották mezőségieknek, az ördöngösfüzesiek pedig a tőlük keletebbre fekvő településekről, Szépkenyerűszentmártonból, Kötkéről, Vicéről, vagyis szerintük a Mezőségről érkező, „parasztivadék” kérőkhöz nem szívesen adták a lányukat. Szívesebben házasodtak a Kis-Szamos menti polgárosultabb falvak lakóival. A zselykiek havasaljiaknak tartják magukat, pedig kultúrájuk szászos jellegű, nyelvjárásuk mezőségies. Ők a szentmátéiakat és a viceieket tartották mezőségieknek.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás