Öko-esztétika

A hogyan a címbeli megnevezés is mutatja, a művészet és a természetvédelem kapcsolatáról fogok írni egy magyarországi egyetemi tanár írásai alapján.1 Felhasználom a filozófusok ezzel kapcsolatos írásait is.

Meghallgattam a szegedi egyetem filozófia tanárának, dr. Pávlovits Tamásnak egyik előadását arról, hogy mi a filozófia szerepe napjainkban. A filozófia kapcsolódik a tudományokhoz, megpróbálja bevezetni azokat a mindennapjainkba, kiemeli a jelentőségüket. Ezt teszi a matematikával, a fizikával és a művészetekkel is. A mi esetünkben az ember viszonyát elemzi a természettel szemben, de a társadalomban lezajló kapcsolatainkban is. Az ember csak a kölcsönhatások hálózataként érthető meg. Az emberi viselkedés mértékét a természettel összhangban kell keresni, és fontos még kihangsúlyoznunk a természetben élő fajok egymásrautaltságát is.


Suba László: Támasz

Martin Heidegger német filozófus szerint az ember létmódja a gondolkodás. Az ember nyelv által képes meghaladni önmagát, embertársaival kommunikál, ezzel a többi élőlény fölé emelkedik. Úgy kell feltárni a világot, hogy megőrizzük a különbözőségét. A dolgokat hasznosságuktól függetlenül önmagukért kell becsülni, élőt vagy élettelent egyaránt. El kell vetni azt a régi felfogást, miszerint a természetet le kell győzni, és a természetre csak nyersanyagként érdemes gondolni. Emmanuel Lévinas francia filozófus állítja, hogy a művészet arccal ruházza fel a dolgokat. A természettel szemben fontos az elköteleződés, az ökológiai válságra figyelő erkölcsi gondolkodásra van szükség. A helyes viselkedést nem a természettől kell eltanulnunk.

A filozófusok értékelik a művészek tevékenységét, mert olyan látványt teremtenek, amely a mulandó emberéletnél maradandóbb anyagban hozza létre az összhang vágyát, a rátalálás örömét. A művészek mindig csodálták a természetet, gondoljunk csak a romantikus festők tájképeire. A Bauhaus-iskolában azt mondták, hogy a művésznek a természethez hasonlóan kell alkotnia. A 20. században az ökológiai mozgalom elindulásával a művészek is – különösen az avantgárd képviselői – látványos alkotásokkal kapcsolódtak be a természetvédelembe. Ilyen volt a land-art program is, amelynek célja volt együttműködni a természettel, és amelynek részeként nagyméretű alkotások születtek, többségüket fotókkal és filmezéssel lehetett megőrizni. Ezek a művészek nagyobb teret kaptak a nyugati országokban, főként azért, mert ott több volt az anyagi támogatás.

Ilyen kezdeményezés volt a temesvári Sigma csoporté is, amelynek elindítója Bertalan István volt, aki Kolozsváron, a képzőművészeti főiskolán végzett, majd Temesváron tanított. A bauhausi eredményeket folytatta, a művészetek átjárhatóságát vallotta. Kollégáival több tájművészeti kezdeményezésben is részt vett. Az akkori tanügyminiszter, Mircea Malița támogatta az oktatás és a művészet ilyen jellegű modernizálását. Temesvár gazdasági és kulturális értelemben is sokat nyert azzal, hogy támogatta az új művészeti kísérleteket.

Volt szerencsém látni a kolozsvári Quadro Galériában a Sigma csoport egy tárlatát. Kiállították Bertalan István néhány munkáját is, amelyeket a növényi szerkezetek tanulmányozása inspirált. Ezzel kapcsolatban tudjuk, hogy az ipar milyen sokat átvett és alkalmazott a növények világából. Az erdélyi Pál Péter nagyon gazdag tájművészeti tevékenységet végzett gyakorlati és elméleti síkon Erdélyben, Magyarországon, Japánban és Dél-Koreában is; Sepsiszentgyörgyön pedig Baász Imre kezdeményezett akcióművészeti kísérleteket.

Az ökológia hatott az építészetre is, ami organikus megoldásokhoz vezetett. Példa erre a természeti népek építkezése helyi anyagok felhasználásával. Nálunk is terjedőben vannak a bio- és ökoházak. A monumentális épületek terén említhetők Antoni Gaudí vagy Makovecz Imre épületei, templomai, amelyek a természet formavilágára emlékeztetnek. Kós Károly építész is a helyi anyagokat használta épületeinél, a követ és a fát. A hagyományos, paraszti építészetet tartotta példának, mert az harmóniában áll a természettel.


Mint előzőleg említettem, a művészek ösztönösen is, de ökológiai meggondolásokból is alkotnak olyan munkákat, amelyek a természet védelmére ösztönzik a nézőt. Bemutatok néhány munkát, amelyekből nézetem szerint kiolvashatók ilyen gondolatok. Bordy Margit Életfa című festményén a fa az egész teret betölti, utalva ezzel a fák nagy jelentőségére, amit a szerző a címben is feltüntetett. A képnek monumentális hatása van, amihez az is hozzájárul, hogy elkerüli a felesleges részleteket. Feleki Károly Csend­élet című fotója piramisszerű alapra helyezett almákat ábrázol, amelyen még négyzetes felosztást is láthatunk. Úgy látom, hogy egy konceptualista alkotás, amelyben az alma kivételes szerepet tölt be, mint ami az ember természetes és hagyományos életviteléhez tartozik. Suba Lászlónak a Támasz című szobra egy bronzból készült emberi alakot és egy vele társított követ ábrázol. A bronzalak stilizált, míg a kő természetes, egyenetlen formában jelentkezik, kiemelve a szobor tartalmát.

1968-tól számíthatjuk a Római Klub jelentéseit, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki. Első ízben tárgyalták a fenntartható gazdasági fejlődést és a környezetvédelmet. Azóta sok előrehaladás történt, de nem elég. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a társadalmak szellemi fejlődésére, és nagyobb mértékben kellene bevonni a művészeteket a társadalmi-közösségi életbe.

 

Jegyzet

1 Lányi András: Az esztétika ökoetika útkeresése. Filozófiai szemle, 2019/2.

Új hozzászólás