Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Növények a képzőművészetben

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn. Hasonló a helyzet a mezopotámiai, görög vagy ázsiai népekkel is. A görögöknél a korinthoszi oszlopfő stilizált növényi elemekből van alkotva. A kerámiákon gyakran ábrázolnak növényeket reálisan vagy stilizálva A díszítőművészetben a geometrikus elemek mellett használják a növényi mintákat, de mindig stilizálva, mert csak így érnek el dekoratív hatást Ilyeneket találunk a babiloni mozaikfalakon, ahol oroszlánokat ábrázolnak és szalagdíszként stilizált virágdíszek ismétlődnek, akárcsak a görög kerámiákon, ahol a jeleneteket geometriai és stilizált növényi elemekből kialakított szegélyek zárják közre.


Ókori egyiptomi falfestmény

Ezt az alapállást végigkísérhetjük a művészetek történetén. De hozzáteszem, hogy a költők is felhasználják a növényeket mondanivalójuk kifejtésében. Gondoljunk Juhász Gyula Milyen  volt… című versére.

„Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

S e szőkeségben újra érzem őt.”

Mind a folklórban, mind a tárgyi népművészetben a növények fontos szerepet játszanak, akárcsak a természet többi elemei. A szőnyegszövésben és a fafaragásban mindig igazodnak az anyaghoz. A szőtteseken a virágok, növények nagymértékű stilizálást mutatnak. A fafaragásban is a részleteket mellőzni kell, azért, hogy a megfaragott növény dekoratívvá, díszítővé váljon. Népművészetünkben gyakran használták az életfa motívumot, ami más keleti népeknél is megtalálható. Az égig érő fa a kapcsolatot teremti meg az alsó, középső és felső világok között, szintén megtalálható gyakran a népmesében is. A folklórban is a növények állandó jelenlétét tapasztaljuk, gondoljunk csak a népdalokra.

A keleti népeknél már az ókorban jelentős volt a tájfestészet. Ezt a filozófiájuk, a tao, és a vallásuk, a buddhizmus is támogatta. Ezek a munkák, legyenek egyszínűek vagy színesek, a természet gazdagságát és az emberrel való szoros kapcsolatát mutatják be.

A 19. században a romantika festészetében a táj fontos szerepet kapott. A franciáknál Courbet, Corot, az angoloknál Constable, a németeknél Caspar David Friedrich nagyon szép példái ennek a tájfestészetnek. A barbizoni iskola (Franciaország, 1835 körül) nagy hatással volt az európai festészetre. Ők kint a tájban kezdtek dolgozni, akárcsak később a nagybányai festők. A magyaroknál Munkácsy Mihály, Paál László emelték magas szintre a tájképfestészetet. A nagybányai iskola (1896) nagy hatással volt az egész magyar festészetre, de az erdélyi festészetre különösen, és ez a hatás ma is érződik.

A fát, a legnagyobb növényt mindig nagy tisztelettel övezték, mert az ember létét biztosította, és biztosítja ma is a földön. A realista tájfestészet megjelenésével a fák ábrázolásának szép példáit láthatjuk a 20. század festészetében is. Egyes festők ciklusokat, sorozatokat szántak a fák életének. Kusztos Endre (1925–2015) erdélyi festőművész a fában

találta meg azt a motívumot, amely kifejezhette teljességgel az ő érzéseit. A fák ábrázolása végigkísérte egész életén, mint az erdélyi táj szerves része. Az őt ért sorscsapások, a háború, az ’56-os események, felesége és fia elvesztése késztették egy erőteljesebb kifejezési módra. A fák drámájában, amit a viharok, villámcsapások, árvizek, vagy éppen az emberek okoznak, látta meg a lehetőségét annak, hogy azonosuljon velük és művészetének lényeges részévé váljon. Munkáinak egyetemessége arra késztet, hogy az erdélyi sorsra irányítsa figyelmünket.

Vannak művészek, akik kompozíciójuk középpontjába fát helyeznek, ezzel szimbolikus értéket adva a fának. Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) a cédrust emelte ki mondanivalója számára. A Magányos cédrus című festményében a kritikusok a művész önarcképét látják. Tompa Lászlónak a Magányos  fenyő című verse jut eszembe.

„Görnyedtem én még máskor is,

némultan, hó és jég alatt,

De törzsem, ágam akkor is,

a hold alatt is zöld maradt.”

Tompa László egész költészetében fontos szerepet kapnak a fák és az erdő.


Kusztos Endre: Törött fa

A fa a legrégibb időktől a szobrászok kedvelt anyaga volt. Az erdőben lakó természeti, primitív népek szinte mindent fából készítettek, a házat, a szerszámokat. A maszkok készítése is fontos volt náluk, mert a mágikus tevékenységükben nélkülözhetetlenek voltak. Afrikából sok fából faragott maszk maradt fenn, ami hatással volt Európa művészetére is. A fából készült szobor belső térben, kezelve nagyon sokáig megmarad. A szobrászok ma is nagy mértékben dolgoznak ebből az anyagból. Diákként szerettem Szervátiusz Jenő és Vida Géza munkáit. Kolozsváron Kós András, Kósa-Huba Ferenc és Szederjessy András szobrászok dolgoztak még fából. Dolgoztam én is fából, és ez a munka sok örömet hozott számomra. Ezt az érzést próbálom kifejezni a következő sorokkal:

Fa, gondoltad-e,

hogy emberré válsz

egy mester keze

nyomán?

Vonalaid életutak,

elindulnak, elvesznek,

újjáélednek.

A fa nemcsak régen volt fontos építészeti anyag, de ma is annak számít. Az organikus építészet, amit Makovecz Imre, korunk nevezetes építésze is művelt, a fát az épület szerkezeteként is használta. Ő a népi építészetet tanulmányozta, azért, hogy a környezethez szervesen hozzátartozó épületeket hozzon létre. Falkiképzésre vagy bútorok készítésére a fa ma is elsőrendű fontossággal bír.

A növények fontos részét képezik a virágok. Általában ezek nagyon különösek, színesek, aminek biológiai magyarázata van. Az emberek felfigyeltek a virágokra, és felhasználták különböző célokra, vallási vagy világi szempontok szerint. Vallási szempontból a virágvasárnap ünnepét említem, a virágénekek szavunk a szerelmi kapcsolatokat jelöli. Elmondhatjuk, hogy minden virágnak van külön jelentése az emberek számára. A festőművészek a reneszánsz korától szívesen festettek virágcsendéleteket, és ez a vonzódás ma is tart. De a díszítőművészetben a virágok már az ókorban fontos szerepet töltöttek be.

Napjainkban a természet- és környezetvédelem egyre nagyobb fontosságot kap. A kutatók régóta figyelmeztetnek a környezetszennyezés, az állatok, növények és fák kipusztulásának veszélyeire. A természetvédelem gondja a művészeket is megérinti. Konceptuális munkáikkal próbálják figyelmeztetni az embereket, amit nemzetközi kiállítások is támogatnak.

Őseink, amikor megalkották az életfát, megérezték azt, hogy a fa az életünk része.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

sipos lászló

Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője a Sipos-életműnek, fontosnak találta kiemelni a többi alkotás közül: „Van ezen a kiállításon egy olyan munka, ami akarva-akaratlan megállásra késztet. Ez pedig Sipos László vörösbe foglalt kakasa. A sokadik. Ami a művészre jellemző szarkasztikus humorral most éppen a Hódolat ellenségeimnek címet viseli. Az ellenség fullánkjait nem semlegesíti, de szól az idő múlásáról, csonkig égő gyertyákról, igazhitűségről, az igazi művészet erejéről. ”1

Szeptember 19. és 23. között rendezték meg Szilágy megye közigazgatási központjában, Zilahon az immár hagyományossá vált Szilágysági Magyar Napokat a Szilágyság Kulturális Egyesület, a Szilágy Társaság és az RMDSZ közös szervezésében.

bauhaus iskola

Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. 

 Aba-Novák Vilmos

A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.

Horváth Gyöngyvér

Horváth Gyöngyvér grafikus negyven éve van a pályán, de még rengeteget szeretne tanulni. A belülről jövő, igazán jó alkotásokhoz elengedhetetlennek tartja a szellemi frissességet és a fizikai erőnlétet. Február 9-én ünnepelte 66. születésnapját – de nem szűk családi körben, hanem barátai, ismerősei, alkotótársai, a kolozsvári művészetkedvelők társaságában, a jeles nap apropóján ugyanis 66 munkáját állította ki a Művészeti Múzeum földszinti termeiben. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.

Talán ezért aktuálisak ma is Bocskai Vince kisplasztikái, mert nagyon emberiek és mélységesen őszinték. E szobrok zömének születésekor a kimondott igaz szóért akár börtön is járt. Ez a kor volt, amikor a művészek és a nézők a szimbolikus jelhasználat okán mint cinkosok összekacsintottak. A jelbeszéd, a titok, a szimbólum tartotta a lelket az emberekben.

Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.