Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.
Bemutatok néhány kőfajtát a felhasználhatóságuk szerint. Egyik legelterjedtebb, legfelhasználtabb közülük a homokkő: üledékes kőzet, amelynek színe a világos barnától a zöldes feketéig terjed, réteges szerkezetű, ezért jól hasítható. Az ókor kedvelt építő anyaga. Egyiptomban, a Római Birodalom területén nagymértékben használták templomok, síremlékek, obeliszkek, diadalkapuk építésére. Ebből a kőből voltak kialakítva Egyiptomban a Királyok völgye sziklába faragott síremlékei és Petra romváros Jordániában. A mészkő szintén üledékes kőzet, amely fehér, sárga, vörös, szürke és fekete árnyalatokban is előfordul. Tartalmazhat szerves anyagokat, csigák és más tengeri élőlények nyomait. A mészkő kedvez a barlangok kialakulásának, mivel a víz hosszas alakító munkájával üregeket formál benne. Románia területén sok mészkőbarlang található – Torda közelében, a Tordai-hasadékban is találhatók barlangok. Az ősember számára a barlang jó menedéket biztosított. A mészkő egy része jól faragható, használják építkezésekhez és szobrok készítésére. Van olyan mészkő, ami égetéssel mésszé alakul, a színes mészkövek pedig festékek előállítására is alkalmasak.
Torockói utcakép a Székelykővel
A márvány kemény kőzetként ismeretes, mészkőből alakult hő és nyomás hatására. Csiszolva fényes felületet ad. Már az ókortól építkezésekhez és szobrok készítésére használták. Nálunk, Ruskicabányán nagy mennyiségben megtalálható a fehértől sötét rózsaszínig terjedő színekben. Híres Olaszországban a carrarai, Görögországban pedig a pároszi és pentelikoni márvány. Ma is használják szobrászatban, építkezésekben, falak, padlózatok díszítésére, mert színével, mintázatával esztétikai hatást vált ki. A gránit mélységi, magmás kőzet, amely nagyon kemény, és csiszolással fényes felületet ad. Alkalmas szobrok és sírkövek készítésére. A kemény kövekhez tartozik az andezit és a bazalt is. Ezeket a vulkanikus kőzeteket építkezéseknél, útépítésnél használják, de a szobrászok is kedvelik. A Hargita-hegységből hozott andezitből sírköveket is faragnak. Én szobrot faragtam andezitből, mert kemény, időtálló kő.
A drágakövek a kövek egy különleges csoportját képezik, amelyekhez a legrégibb időktől hiedelmek fűződnek.
Különleges körülmények között keletkeztek, amihez a hőmérséklet, a nyomás és az összetétel járult hozzá. Nagyrészük szervetlen eredetű, de van néhány, amelyik biogén ásványi anyagokat tartalmaz, mint a gyöngy, korall, borostyán. A legértékesebbek a kemény drágakövek, mint a gyémánt, a smaragd, a zafír, az akvamarin vagy a berill. A gyémánt átlátszósága, fénye tökéletes, árnyalata a színtelentől a feketéig terjed. A földköpeny kéreg alatti rétegeiben, legalább 140-150 kilométeres mélységben keletkezik, és vulkáni kitöréssel kerül felszínre.
Michelangelo: Krisztusfej (márvány)
A jadeit és a nefrit a legrégebben ismert drágakövek. A jadeit nagyon kemény, és biorezonanciás sajátsága van. Szobrokat, misztikus tárgyakat, amuletteket készítettek belőle. A természetgyógyászatban gyógyító kőnek használják ma is. Színe zöld, de előfordul más árnyalatokban is. A nefrit színe hasonlít a jadeit színéhez, rostos összeszövődő felépítése miatt mindkettő alkalmas áttört formák kialakítására is. A nefritből az őskorban kőbaltát is készítettek, de ma is feldolgozzák – ékszereket, dísztárgyakat, gyógyító köveket készítenek belőle.
Az emlékköveknek és sírköveknek jelentős történelmi-néprajzi dokumentáló szerepe is volt. Az őskortól kezdődően az emberek hagytak hátra emlékoszlopokat, sírköveket, amelyek a kő tartósságának köszönhetően fennmaradtak. A stonehenge-i emlékhely Angliában található, és időszámításunk 5000 évvel készíthették. A tudósok szerint kultikus, csillagászati szempontok játszottak közre, és a korabeli törzsek közös összefogásával volt lehetséges az óriási kövek odahelyezése. A Húsvét-szigeten található kőből faragott fejek magassága a 10 métert is eléri. Valószínűleg az ősöket ábrázolják, akiket a szigetlakók védőknek tekintettek. Az írás felfedezésével az emlékoszlopokat, sírköveket feliratokkal látták el. 1799-ben találták meg a rosette-i követ, amelynek segítségével megfejtették a hieroglif írást. A kő az időszámítás előtti időkből származik, görög és egyiptomi hieroglif írást tartalmaz. Temetőink sírkövei is sokat segítenek történelmi adatok feltárásában, de a díszítő motívumok is értékesek.
Nézzünk szembe a hegyekkel, a kősziklákkal kapcsolatos elképzelésekkel, amelyek a legrégibb időktől elkísérik az embert. A mindenkori ember képzeletében a hegy az erőt jelentette, az éghez való közeledést. A görög istenek Görögország legmagasabb hegyén, az Olümposzon laktak. A zsidó hagyomány szerint Mózes a Sínai-hegyről hozta a tízparancsolatot. A mai ember is kivetíti eszméit, elképzeléseit a hegyekre. Ilyen például az Amerikai Egyesült Államokban a négy nagy államelnököt – George Washingtont, Thomas Jeffersont, Abraham Lincolnt és Theodore Rooseveltet – bemutató Rushmore-hegy, Dél-Dakota államban. 1927-ben kezdték faragni gránitba, 18 méteres nagyságban a volt elnökök portréit, és 14 év alatt készültek el vele. Ma nemzeti emlékhely, évente kétmilliónyi ember látogatja. Ilyen sziklába faragott szobrok más országokban is találhatók. A ma embere is szívesen szemléli ezeket a különleges alakzatokat, mert ezek örök kapcsolatban maradnak az anyatermészettel.
Benczédi Sándor: Anya (kő)
Napjainkban a kő helyett a cement lett az első számú építőanyag. Ma is használják a követ az építésben, de kiemelik esztétikai szépségét is. Összhangba hozzák más anyagokkal, mint a fémekkel, az üveggel és az ősidőktől használt fával. Az ember célja az, hogy jól érezze magát ezekben az épületekben, hogy kerülje az elidegenedés érzését. És mivel az ember szereti a követ – a kicsi kavicstól kezdve a nagy kőszikláig –, így ez az emberhez közelálló anyag maradt, ezért az épületek falait kövekből vágott lapokkal borítják, mert esztétikai élményt nyújtanak. Tudjuk, hogy a kő a szobrászat fő anyaga volt az ókorban, a középkorban és az ezt követő korokban is. Ma már nagymértékben használják a szobrok készítésére a fémeket, de a kő ma is a terek, parkok kedvelt dísze, legyen az egy szobor, vagy a természet által kialakított forma.
Az emberen kívül a természet is munkálja a követ a maga módján. Itt gondolok a Kolozsvár melletti Feleki-tetőn található kerek kövekre, amelyek Kolozsvár parkjaiban is láthatók. De én láttam érdekes víz által megmunkált köveket Makfalván, a Református Parókia udvarán, amik a Küküllőből lettek kiemelve. Szép gyűjteményt láttam a Maros megyei Kőrispatakon, a Szalmakalap Múzeum udvarán. Meggyőződésem, hogy sokan gyűjtöttek hasonló, természet által kialakított köveket, mert elnyerték a tetszésüket a különleges, fantáziát megindító formák. Ezek a természet által megmunkált kövek néha arra indítják a szobrászokat is, hogy kevés közreműködéssel szobrokat alakítsanak ki belőlük.
Sok szobrász emlékezett meg a kőről. Michelangelónak tulajdonítják az a mondást, hogy a kőben benne van a szobor, csak a fölösleget kell eltávolítani – a fölösleg eltávolítása után a kész szobornak meg kell tartania a kő tömörségét, egységét. Medgyessy Ferenc, debreceni szobrász is hangsúlyozta a kő tiszteletének fontosságát, Fekete József pedig ezt írja egy helyen: „A kő és márvány sajátosságai, szokásai állandóságot mutatnak, amelyek olyanok, mint a törvények. Ha a szobrász éveket tölt velük egy intim magányban, kibontják szívüket, és eltűnik ellenséges magatartásuk. A szobrász kezdi érteni nyelvüket, kérdéseire pedig mélységes megértéssel válaszolnak.” (Mircea Toca: Iosif Fekete, Editura Meridiane, 1977)
Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.
„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.”
„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”
Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást.
Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."
Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.
„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."
Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partnerintézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.
Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.
Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.
Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.
Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.
Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon.
Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.”
Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető.
A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
Új hozzászólás