Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kövek, kavicsok, sziklák

Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.

Bemutatok néhány kőfajtát a felhasználhatóságuk szerint. Egyik legelterjedtebb, legfelhasználtabb közülük a homokkő: üledékes kőzet, amelynek színe a világos barnától a zöldes feketéig terjed, réteges szerkezetű, ezért jól hasítható. Az ókor kedvelt építő anyaga. Egyiptomban, a Római Birodalom területén nagymértékben használták templomok, síremlékek, obeliszkek, diadalkapuk építésére. Ebből a kőből voltak kialakítva Egyiptomban a Királyok völgye sziklába faragott síremlékei és Petra romváros Jordániában. A mészkő szintén üledékes kőzet, amely fehér, sárga, vörös, szürke és fekete árnyalatokban is előfordul. Tartalmazhat szerves anyagokat, csigák és más tengeri élőlények nyomait. A mészkő kedvez a barlangok kialakulásának, mivel a víz hosszas alakító munkájával üregeket formál benne. Románia területén sok mészkőbarlang található – Torda közelében, a Tordai-hasadékban is találhatók barlangok. Az ősember számára a barlang jó menedéket biztosított. A mészkő egy része jól faragható, használják építkezésekhez és szobrok készítésére. Van olyan mészkő, ami égetéssel mésszé alakul, a színes mészkövek pedig festékek előállítására is alkalmasak.


Torockói­ utcakép­ a ­Székelykővel

A márvány kemény kőzetként ismeretes, mészkőből alakult hő és nyomás hatására. Csiszolva fényes felületet ad. Már az ókortól építkezésekhez és szobrok készítésére használták. Nálunk, Ruskicabányán nagy mennyiségben megtalálható a fehértől sötét rózsaszínig terjedő színekben. Híres Olaszországban a carrarai, Görögországban pedig a pároszi és pentelikoni márvány. Ma is használják szobrászatban, építkezésekben, falak, padlózatok díszítésére, mert színével, mintázatával esztétikai hatást vált ki. A gránit mélységi, magmás kőzet, amely nagyon kemény, és csiszolással fényes felületet ad. Alkalmas szobrok és sírkövek készítésére. A kemény kövekhez tartozik az andezit és a bazalt is. Ezeket a vulkanikus kőzeteket építkezéseknél, útépítésnél használják, de a szobrászok is kedvelik. A Hargita-hegységből hozott andezitből sírköveket is faragnak. Én szobrot faragtam andezitből, mert kemény, időtálló kő.

A drágakövek a kövek egy különleges csoportját képezik, amelyekhez a legrégibb időktől hiedelmek fűződnek.

Különleges körülmények között keletkeztek, amihez a hőmérséklet, a nyomás és az összetétel járult hozzá. Nagyrészük szervetlen eredetű, de van néhány, amelyik biogén ásványi anyagokat tartalmaz, mint a gyöngy, korall, borostyán. A legértékesebbek a kemény drágakövek, mint a gyémánt, a smaragd, a zafír, az akvamarin vagy a berill. A gyémánt átlátszósága, fénye tökéletes, árnyalata a színtelentől a feketéig terjed. A földköpeny kéreg alatti rétegeiben, legalább 140-150 kilométeres mélységben keletkezik, és vulkáni kitöréssel kerül felszínre.


Michelangelo: Krisztusfej (márvány)

A jadeit és a nefrit a legrégebben ismert drágakövek. A jadeit nagyon kemény, és biorezonanciás sajátsága van. Szobrokat, misztikus tárgyakat, amuletteket készítettek belőle. A természetgyógyászatban gyógyító kőnek használják ma is. Színe zöld, de előfordul más árnyalatokban is. A nefrit színe hasonlít a jadeit színéhez, rostos összeszövődő felépítése miatt mindkettő alkalmas áttört formák kialakítására is. A nefritből az őskorban kőbaltát is készítettek, de ma is feldolgozzák – ékszereket, dísztárgyakat, gyógyító köveket készítenek belőle.

Az emlékköveknek és sírköveknek jelentős történelmi-néprajzi dokumentáló szerepe is volt. Az őskortól kezdődően az emberek hagytak hátra emlékoszlopokat, sírköveket, amelyek a kő tartósságának köszönhetően fennmaradtak. A stonehenge-i emlékhely Angliában található, és időszámításunk 5000 évvel készíthették. A tudósok szerint kultikus, csillagászati szempontok játszottak közre, és a korabeli törzsek közös összefogásával volt lehetséges az óriási kövek odahelyezése. A Húsvét-szigeten található kőből faragott fejek magassága a 10 métert is eléri. Valószínűleg az ősöket ábrázolják, akiket a szigetlakók védőknek tekintettek. Az írás felfedezésével az emlékoszlopokat, sírköveket feliratokkal látták el. 1799-ben találták meg a rosette-i követ, amelynek segítségével megfejtették a hieroglif írást. A kő az időszámítás előtti időkből származik, görög és egyiptomi hieroglif írást tartalmaz. Temetőink sírkövei is sokat segítenek történelmi adatok feltárásában, de a díszítő motívumok is értékesek.

Nézzünk szembe a hegyekkel, a kősziklákkal kapcsolatos elképzelésekkel, amelyek a legrégibb időktől elkísérik az embert. A mindenkori ember képzeletében a hegy az erőt jelentette, az éghez való közeledést. A görög istenek Görögország legmagasabb hegyén, az Olümposzon laktak. A zsidó hagyomány szerint Mózes a Sínai-hegyről hozta a tízparancsolatot. A mai ember is kivetíti eszméit, elképzeléseit a hegyekre. Ilyen például az Amerikai Egyesült Államokban a négy nagy államelnököt – George Washingtont, Thomas Jeffersont, Abraham Lincolnt és Theodore Rooseveltet – bemutató Rushmore-hegy, Dél-Dakota államban. 1927-ben kezdték faragni gránitba, 18 méteres nagyságban a volt elnökök portréit, és 14 év alatt készültek el vele. Ma nemzeti emlékhely, évente kétmilliónyi ember látogatja. Ilyen sziklába faragott szobrok más országokban is találhatók. A ma embere is szívesen szemléli ezeket a különleges alakzatokat, mert ezek örök kapcsolatban maradnak az anyatermészettel.


Benczédi Sándor: Anya (kő)

Napjainkban a kő helyett a cement lett az első számú építőanyag. Ma is használják a követ az építésben, de kiemelik esztétikai szépségét is. Összhangba hozzák más anyagokkal, mint a fémekkel, az üveggel és az ősidőktől használt fával. Az ember célja az, hogy jól érezze magát ezekben az épületekben, hogy kerülje az elidegenedés érzését. És mivel az ember szereti a követ – a kicsi kavicstól kezdve a nagy kőszikláig –, így ez az emberhez közelálló anyag maradt, ezért az épületek falait kövekből vágott lapokkal borítják, mert esztétikai élményt nyújtanak. Tudjuk, hogy a kő a szobrászat fő anyaga volt az ókorban, a középkorban és az ezt követő korokban is. Ma már nagymértékben használják a szobrok készítésére a fémeket, de a kő ma is a terek, parkok kedvelt dísze, legyen az egy szobor, vagy a természet által kialakított forma.

Az emberen kívül a természet is munkálja a követ a maga módján. Itt gondolok a Kolozsvár melletti Feleki-tetőn található kerek kövekre, amelyek Kolozsvár parkjaiban is láthatók. De én láttam érdekes víz által megmunkált köveket Makfalván, a Református Parókia udvarán, amik a Küküllőből lettek kiemelve. Szép gyűjteményt láttam a Maros megyei Kőrispatakon, a Szalmakalap Múzeum udvarán. Meggyőződésem, hogy sokan gyűjtöttek hasonló, természet által kialakított köveket, mert elnyerték a tetszésüket a különleges, fantáziát megindító formák. Ezek a természet által megmunkált kövek néha arra indítják a szobrászokat is, hogy kevés közreműködéssel szobrokat alakítsanak ki belőlük.

Sok szobrász emlékezett meg a kőről. Michelangelónak tulajdonítják az a mondást, hogy a kőben benne van a szobor, csak a fölösleget kell eltávolítani – a fölösleg eltávolítása után a kész szobornak meg kell tartania a kő tömörségét, egységét. Medgyessy Ferenc, debreceni szobrász is hangsúlyozta a kő tiszteletének fontosságát, Fekete József pedig ezt írja egy helyen: „A kő és márvány sajátosságai, szokásai állandóságot mutatnak, amelyek olyanok, mint a törvények. Ha a szobrász éveket tölt velük egy intim magányban, kibontják szívüket, és eltűnik ellenséges magatartásuk. A szobrász kezdi érteni nyelvüket, kérdéseire pedig mélységes megértéssel válaszolnak.” (Mircea Toca: Iosif Fekete, Editura Meridiane, 1977)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.