Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Klasszikus mesterek a Nagy Imre-évfordulón

A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.


Aba-Novák Vilmos: Magyar–francia kapcsolatok pannóvázlat II., 1936

Nagy Imre-évforduló

Az augusztus 31-ig látogatható kiállítás egy hármas esemény részeként nyitotta meg kapuit. Kiegészült egy önálló Nagy Imre-kiállítással, amely október 15-ig látható a Zsögödi Nagy Imre Galériában, kurátora Szabó András muzeológus. Továbbá kiegészült egy kiadvánnyal is, melynek címe Der Maler Nagy Imre – A székely festő és az erdélyi szászok 1925–1935, szerzői pedig Bács Béla János és Ráduly Róbert Kálmán.

Az évfordulós Nagy Imre emlékének idén egy olyan kiállítással kívántak tisztelegni a hagyaték gondozói, amely az eddigieknél különlegesebb betekintést nyújt a művész alkotómunkájának rejtett zugaiba, valamint egy olyan nemzetközi szintű kiállítással, amely új perspektívákat is adhat az életmű értelmezéséhez, szokatlan fénytörésben láttatva a zsögödi gazda sokrétű alkotói munkásságát.


Nagy Imre: Kucsmás önarckép, 1944

A Mikó-várbeli kiállítás Aba-Novák Vilmos és Nagy Imre korai alkotói korszakára fókuszál, valamint művésztársaságuk rangos munkáit tárja az érdeklődők elé. A tárlat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum közötti hagyományosan jó szakmai együttműködés keretében valósult meg, rendezője Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese.

Az erdélyi viszonylatban előzmény nélküli kiállítás Zsögödi Nagy Imre és ifjúkori pályatársai előtt kíván tisztelegni. Tudatosan helyezünk hangsúlyt Szőnyi István és különösen Aba-Novák Vilmos művészetére, ugyanis az útját kereső csíki művész a baráti szálak mellett szakmai példaképként tekintett rájuk. A budapesti Képzőművészeti Főiskola egykori növendékeiből verbuválódó „rézkarcoló nemzedék”emblematikus alakjait mutatja be tárlatunk. Elmondhatjuk, hogy a főként Szőnyi, Aba-Novák, Korb Erzsébet és Patkó Károly által képviselt magyarországi neoklasszicista csoport művészetét átfogó módon bemutató monstre kiállítás (Árkádia tájain. MNG, 2002) mellé teljes joggal zárkózik föl a mintegy hatvan alkotást összehangoló, jelenlegi kurátori koncepció. Törekedtünk arra, hogy néhány erdélyi párhuzamot, kapcsolódási pontot is felvillantsunk: ezért Jándi Dávid, Mágori Vargha Béla, Mund Hugó, Szolnay Sándor műveit is beválogattuk. Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő fő művekkel együtt magángyűjtemények fontos darabjai is helyet kapnak a Mikó-vár termeiben.

A kulisszák mögött

 Kiállításnéző

Az 1890-es évek elején született generáció, amelyhez többek között Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Nagy Imre, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos, Jándi Dávid is tartozott, közös jellemzője, hogy művészi pályakezdésüket az első világháború akasztotta meg, de azután hosszabb-rövidebb ideig mindannyian jártak a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Ott nemcsak a festészetet, hanem Olgyai Viktor grafikai tanszékén a rézkarcolást is elsajátították. Szemeik előtt a klasszikus mesterek, elsősorban Rembrandt drámai stílusa lebegett. A közös érdeklődés, hasonló világszemlélet miatt a korszakban a „rézkarcoló nemzedéknek” nevezték őket. Szőnyi és Jándi már a háborús években járt a nagybányai művésztelepen, emellett fontos helyszín Kecskemét, itt 1919-1920 körül Nagy Imre, Varga Nándor Lajos és a később híres filmessé váló Korda Vince is dolgozott. 1924-ben Nagy Imre hazaköltözött Csíkzsögödre, Szőnyi István pedig Zebegényben telepedett le. 1925–ben szinte egy kis kolónia alakult a Nagybánya-közeli Felsőbányán, ahol Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Nagy Imre is több művet alkotott. A húszas évek plasztikus felfogású, vaskosabb ecsetkezelése után, részben az 1928-tól induló római ösztöndíj eredményeképpen az 1930-as évekre kialakult egy könnyedebb, áttetszőbb festői (Szőnyi István, Patkó Károly), másoknál pedig egy síkszerű, színes, dekoratív stílus (Aba-Novák Vilmos). Közelebbi barátságot Nagy Imrével Aba-Novák Vilmos ápolt, aki 1935-ben meglátogatta Zsögödön, 1937-ben pedig a Párizsi Világkiállításon – Aba-Novák a magyar pavilon pannóját festette meg – mindketten készítettek rajzokat, akvarelleket. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Varga Nándor Lajos az 1930-as évektől a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.


Gyarmathy Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a tárlat megnyitóján

Az öttermes kiállítás önvizsgálat tárgyaival, arcképekkel és önarcképekkel indít. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és pályatársaik művei között karakteres csoportot alkotnak az önarcképek és művészportrék, amelyek Rembrandt típusaira vezethetők vissza. A holland festő különleges önábrázolásai, festményei és grafikai munkái sok induló tehetséget inspiráltak. A képeket egyfelől öntudatos alkotói kiállás, pszichologizáló megközelítés jellemzi, amely gyakran régi mestereket idéző, szerepjátszó beállítással párosul. Különleges daraboknak számítanak a művészek egymást megörökítő barátságképei, mint a Nagy Imre és Varga Nándor Lajost ábrázoló festmény.

Hangsúlyos térben helyezkednek el a kísérletezés egyik legfőbb terepét is jelentő, gyakran monumentális aktkompozíciók.

Az 1920-as évek első felében a fiatal művészek rendkívül látványos, monumentális hatású, általában bibliai-mitológiai témájú aktkompozícióit lelkesen üdvözölte a kritika és a közönség. Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Patkó Károly és Korb Erzsébet számára a női test vált a szerkezeti és kompozíciós kísérletek színterévé. Az avantgárd formabontó megközelítése után a régi jogaiba visszahelyezett meztelen alakokat plasztikus, szinte szobrászi kialakítás, a tömeget hangsúlyozó, ugyanakkor gyakran misztikus fénnyel átitatott kialakítás jellemzi. A kortársai többnyire statikus beállítását meghaladva a nagybányai Jándi Dávid a barokk korra utaló, mozgalmas jeleneteket állított össze.

Az aktok terméből „Árkádia” tájaira érkezünk, ahol a különböző művésztelepek hatása is érzékelhetővé válik. A művészek számára nemcsak felüdülést, kikapcsolódást, de különleges témákat is kínáltak a vidéki helyszínek. A már elismert nagybányai, kecskeméti és szolnoki művésztelepek mellett egyre gyakrabban látogattak addig ismeretlen tájakra, amelyek közül Zugliget Aba-Novák Vilmosnak és feleségének időszakos lakhelyet, Zebegény Szőnyi István és családja számára állandó letelepedést jelentett. Nagy Imre pedig hazaköltözött Csíkzsögödre, ahol később gyakran látogatta meg Szolnay Sándor. Többen a somogyi Igalon és Törökkoppányban találtak új inspirációkat, ahol a falusias életmód, a táj szelíd lankái és különleges fényviszonyai alapvetően megváltoztatták addigi stílusukat.

Ezt követően majdnem kizárólag Aba-Novák és Nagy Imre művesztével folytatódik a kiállítás, a 30-as, 40-es évek alkotásaival, ahol a népéletkép válik meghatározó műfajjá, illetve annak megújítása Szolnok és Csíkzsögöd tájain. Az 1930-as évek elejétől Aba-Novák Vilmos rendszeresen látogatta a szolnoki művésztelepet, érdeklődéssel fordult a paraszti hétköznapok és ünnepek ábrázolása felé. Ettől az időszaktól kezdve festészetének talán legfontosabb műfajává a népéletkép vált: megújító törekvései párhuzamosak Nagy Imre zsögödi vállalkozásával. Aba-Novák személyesen is ellátogatott Erdélybe, a vidék szinte megbabonázta a művészt, s a szolnoki témák mellett Székelyföld biztosította számára a legerősebb művészi ihletet. Érdekesség, hogy a különféle vidékek épületei, népviseletei és egyéb motívumai hogyan keverednek egymással festményein.

Az utolsó, urbánus hangulatú tér ablak a világra. New York és Párizs képei.

 


Aba-Novák Vilmos: New York
(South Street és John Street kereszteződése), 1935

A fiatal művészek, akárcsak elődeik, végigjárták Nyugat-Európa múzeumait, műemlékekben gazdag városait. Nagy lehetőség volt számukra az 1920-as évek végétől meghirdetett római ösztöndíj: Aba-Novák és társai az antik kultúra emlékeitől kezdve a modern kortársi törekvésekig találkozhattak a legkülönfélébb művészeti megnyilvánulásokkal. A modern felhőkarcolók világát Aba-Novák 1935-ös New York-i utazása során örökítette meg. Az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjába szintén ő készítette el a Magyar–francia kapcsolatok című monumentális falképet. A vele együtt utazó Nagy Imrét az építkezés különleges élménye arra inspirálta, hogy benyomásait egy akvarellsorozaton dokumentálja.

A kiállítást bejárva adódik a kérdés, ki is volt Nagy Imre, hol helyezkedik el a magyar vagy akár a nemzetközi képzőművészeti színtéren.

És adódhat a felismerés is, hogy a világot látott, majd Zsögödbe visszavonult mester alkotásai szinte kivétel nélkül azt bizonyítják, hogy az erdélyi művészek legjava a magyarországiakkal azonos színvonalon alkotott.

A Csíki Székely Múzeum a divatos irányzatok megjelenítése mellett ezt küldetésének is tekinti, hogy a nagyközönség számára talán kevésbé ismert, ám korszakos jelentőségű művészeti folyamatokat mutasson meg, ezáltal is gazdagítva, árnyalva nagy művészeinkről alkotott képeinket. A kiállításhoz színvonalas katalógus is készült, amely a kiállítás teljes anyagát tartalmazza.

Információk a kiállításról

A tárlat kedd és vasárnap között 9-től 17 óráig látogatható augusztus 31-ig, a szervezők kérik, hogy csoportok érkezését, tárlatvezetésen vagy múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételi szándékot előzetesen jelezzék. A belépő ára 15 lej, a kedvezményes jegyé (diákoknak, nyugdíjasaknak, legalább 15 fős felnőtt csoportnak) 10 lej. A 7 évnél fiatalabbak, a diákcsoportokat kísérő pedagógusok (legfeljebb 2 személy csoportonként), a muzeológusok és az újságírók igazolvánnyal ingyen beléphetnek. A családi jegy (legalább három személy, melyből legfeljebb két felnőtt) 35 lejbe kerül, a tárlatvezetés és a múzeumpedagógiai foglalkozás (30 főig) pedig 30 lejbe csoportonként. A kiállításról bővebb információt a +40266372024-es telefonszámon vagy a www.csikimuzeum.ro e-mail-címen keresztül tudhatnak meg.

 

Összeállításunk a kiállítás kurátora, Szücs György művészettörténész szövegei alapján készült.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.