Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Huszonöt éves a makfalvi művésztábor

A makfalviak sok más kulturális tevékenységük mellett elindítottak képzőművészeti alkotótábort is. Ennek előzménye és közvetlen oka, hogy két aktív képzőművészük volt, Kusztos Endre és Suba László. El kell mondani, hogy Vass Albert enyedi rajztanár és festőművész is makfalvi származású volt. De népi alkotók is többen voltak, akik az agyagművességből emelkedtek ki (Molnár Dániel, Vass Áron).


Kedei Zoltán: Fülöp Dénes

Az indítás néhai Fülöp Dénes tanár nevéhez fűződik, aki a helyi néprajzi múzeum megvalósítása mellett irodalmi műsorokat is szervezett. Kusztos Endre képzőművésszel és Nagy Pál képzőművésztanárral 1979-ben elhatározták egy képzőművészeti alkotótábor létrehozását. A kezdeti szakaszban a tábor fenntartását a helyi gazdák és a község mindenkori vezetői vállalták. De véleményem szerint azért mentek a dolgok gördülékenyen, mert a falu népe melléjük állott, sőt büszkék és érdeklődők voltak. A makfalviak tudatában benne van az, hogy valaha itt működött a Wesselényi Kollégium, amelynek célja az volt, hogy az elemi iskola után tovább képezze a fiatalokat a fejlett mezőgazdasági ismeretek és az általános műveltség irányába. A tábor története során voltak nehézségek is, amit az államnak az élelmiszerellátás szabályozására, illetve lecsökkentésére vonatkozó rendeletei idéztek elő. Ehhez hozzájárult a Szekuritáte állandó vizsgálódása a kulturális rendezvények alkalmával.

A rendszerváltás után lassan rendeződtek a tábor fenntartása körüli gondok, részben pályázati lehetőségekkel, valamint a Helyi Tanács keretében működő panzió segítségével. Az alkotótábor indításában és szellemiségében a marosvásárhelyi Művészeti Középiskolának és az ott tanító tanároknak volt nagy szerepe. Ezek a tanárok Bordi András, Barabás István, Incze István, Piskolti Gábor tanítványaikba nevelték a természet szeretetét. A fiatal Nagy Pál pedig az újszerű gondolkodást adta diákjainak. Tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a makfalvi alkotótábor indulásakor a vásárhelyi művészekre számíthatott. Ez a részvétel később kiszélesedett máshonnan érkező művészekkel, ahogyan ma is történik. Mégis elmondhatjuk, hogy a vásárhelyi vonzáskör érvényesül. Mindezt erősíti az a tény is, hogy a tábort a vásárhelyi sajtó népszerűsíti (Nagy Miklós Kund, művészeti író) és az, hogy Nagy Pál tragikus halála után, tisztelettel a gazdag művészeti és művészpedagógusi munkásságáért a tábor felvette az ő nevét. A tábort meglátogatta Banner Zoltán művészettörténész is, az erdélyi művészet szakértője. Szemléletében szerepel a természethez és a történelemhez való közeledés, illetve tanúságtétel. A művész szemével, eszével és érzéseivel is értékel, tanúja a valóságnak, és ezt a valóságot akarja az emberek elé tárni.

Ezen a nyáron, 2017-ben volt a 25. alkotótábor, tehát egy évfordulós esemény, ami megérdemli, hogy ismét a célokra, távlatokra összpontosítsunk. Ezzel kapcsolatosan egy beszélgetést folytattunk néhány művésszel. A hagyományőrzés, a még létező tárgyi és épített örökség feltárását és bemutatását most is fő feladatuknak tekintik, mert tanúi vagyunk az értékek gyors megsemmisülésének. Sz. Kovács Géza segesvári képzőművész szerint ezek az épületek, tárgyak emlékeztetik a falu szellemi hagyományaira, emberi értékeire. Kalló László festőművész úgy gondolja, hogy a kísérleti művészetnek is ott a helye a táborban, de azt jobban lehet művelni műtermi körülmények között. Bálint Zsigmond fotóival bizonyítja azt, hogy fontos és szükséges ápolniuk a falusi embereknek a meglévő kapcsolataikat. A tábor feladata az is, hogy az emberek megismerjék a művészek munkáját, valamint az, hogy a művészek feltáró munkájukkal segítsék a vidéki világ megismerését. Fülöp Irén tanárnő, aki férje Fülöp Dénes eltávozása után a tábor főszervezője, úgy gondolja, hogy a tábor feladata az is, hogy befogadja a népi alkotókat. Ilyen helységben, ahol a szövés-fonás, az agyagművesség virágzott hajdanán, természetes dolog lenne az ilyen jellegű tevékenységek támogatása. A tábor vezetői arra is törekednek, hogy az idős művészek mellett mindig legyenek fiatalok, akik folytatják az idősek munkáját, de ugyanakkor új szemléletet is hoznak a tábor életébe. A táborszervezésben is történt fiatalítás, így Péterfi Levente tanár vette át ezt a munkát, amit hozzáértéssel végez.

A művészek alkotómunkájának eredményeként működik a Makfalvi Pincegaléria, ahol az itt járt művészek alkotásai megtekinthetők. Van külön terme a falu két szülöttének, Kusztos Endrének, illetve Suba Lászlónak, akinek néhány köztéri szobra is megtalálható. A továbbiakban bemutatnék néhány művészt, aki mindig a makfalvi tábor hűséges résztvevője volt.

Kusztos Endre Makfalván született, és a tábor kezdeményezői között tartjuk számon. Egész művészeti munkássága az erdélyi táj, a dombok, völgyek, fák világát idézi. Munkásságának utolsó szakaszában a törött fa tragédiáját mutatta be, ezzel az emberi sorsnak állított drámai képeket. Művészete egyetemes, emberi. Egyik kritikusa a „székely csúcsív” megalkotójának nevezi.


Sz. Kovács Géza: Régi ház

Sz. Kovács Géza Székelyszentkirályon született, Székelyudvarhely mellett. A képzőművészeti főiskola elvégzése után Segesváron telepedett le. Ő is a makfalvi tábor állandó résztvevője. Lelkében hordozza a székely ember, táj és épített örökség világát. Munkásságának része a grafika is, amelyekkel kiadványokat illusztrál. A tájábrázoláson kívül kompozíciókban történelmünk eseményeit is megjeleníti. Rajztudásával, színeivel, kompozíciós készségével méltán nyerte el a kritika elismerését. Nagy Dalma marosvásárhelyi képzőművész, munkáiban reflektál az erdélyi motívumokra, az erdélyi tájra vagy tárgyi hagyatékokra. Ezt, realisztikusan vagy stilizálva teszi, miközben egyetemes gondolatokig is eljut. Nagy hozzáértéssel rendezi meg a táborzárással járó kiállításokat, megmutatva kurátori tehetségét.

Kedei Zoltán festőművész is a tábor támogatói közé tartozik. Életét a rajz, festés és irodalmi alkotás tölti ki. Munkáiban történelmünk tragikus eseményei, épített örökségünk, környezetünk emberei jelennek meg. A marosvásárhelyi várban található műtermében irodalmi és művészeti találkozóknak biztosít helyet. Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész dokumentációs munkásságával járul hozzá a tábor munkájának gazdagításához. Őt érdeklik az emberek, a tárgyi értékek, a szokások, ezeket pedig művészi tehetséggel mutatja be.


Kusztos Endre: Székely csúcsív

A tábor résztvevői és a község vezetői úgy gondolják, hogy a tábor munkáját folytatni kell. Itt meg kell gondolni, hogy mivel lehetne tovább gazdagítani az alkotótábor tevékenységét. A falu, a tábor kezdeteitől máig sok változáson ment át. Az idős emberek nemzedékét fiatalok vették át. A jelenlegi helyzetben a munkahely hiánya miatt a fiatalok nagy része városra költözik, vagy ingázik. Fontos lenne, hogy a táborszervezők ismét megnyerjék az új közönség széleskörű érdeklődését, támogatását. Be kellene vonni az iskolásokat is párhuzamos kulturális tevékenységekbe, a művészet jobb megismerésébe.

A falu előtt is nagy kihívások állnak, mert nem könnyű megtalálni azokat az utakat, amelyek munkahelyteremtéséhez vezetnek. De egyetértünk abban, hogy tenni kell minden téren azért, hogy mindenki megtalálja a helyét, és ne kelljen más otthont keresnie. A művészek sokat tesznek a falu kulturális életének gazdagításáért és annak népszerűsítéséért.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.