Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Forradalom a művészetben. A Bauhaus-iskola

Megszoktuk, hogy ha forradalomról beszélünk, akkor egy rendszer vagy folyamat gyökeres átalakítására gondolunk. Ilyen értelemben a művészet folyamatában is beszélhetünk forradalomról. A forradalom, amit be akarok mutatni, a 19–20. század fordulóján következett be. A 19. század utolsó harmadában indult az impresszionista művészet, ami előjele volt a változásoknak. Nevét egy 1874-ben rendezett kiállításon szereplő festménytől kapta (Monet: Impresszió, a felkelő nap). A plein air festészetről beszélünk, a természetben, a fényben található színek visszaadásáról – ellentétben az előző műtermi festészettel szemben. Az impresszionizmus jelentkezett a szobrászatban, zenében, irodalomban is. Kezdetben elutasították, főként az akadémizmus hívei, de idővel megnőtt a támogatók tábora. A művészek időközben rájöttek, hogy még számtalan lehetőségük van új kifejező eszközök alkalmazására. A posztimpresszionizmus korában új irányzatok indultak, expresszionizmus, kubizmus, szimbolizmus, fauvizmus, futurizmus és mások. Az iparművészet és építészet terén is indultak mozgalmak, így az Arts and Craft Angliában, a Jugendstil Németországban, az Art nouveau Franciaországban vagy a Szecesszionizmus Ausztriában, amely magyar földön is teret kapott. Gondoljunk a budapesti Iparművészeti Múzeumra, a kecskeméti Cifrapalotára vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára. A művészeti mozgalmak hátterében a tudományos, technikai, természettudományos és földrajzi felfedezések álltak, amelyek kiszélesítették a művészek számára is a világot.


A dessaui Bauhaus épülete

Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. Felsorolom a műhelyeket: nyomdászat, üvegfestés, fémműhely, asztalosműhely, szövés, fotográfia, falfestészet, színpadtechnika, könyvkötés, kerámiaművészet, építészet, kiállítástervezés, harmonizálástan. Írok néhány tanáráról is, akik gyakorlati és elméleti munkásságukkal maradandót alkottak. Mies van der Rohe (1886–1969) az építészet és a formatervezés terén hozott újat. Sok épülete van Amerikában és Európában. Előtte az építészetben eklektikus formákat alkottak, régi stílusok keverékét. Új anyagok, cement, fém, üveg alkalmazásával sikerült egységet teremteni a forma és funkció között. V. Kandinszkij (1866–1944) gyakorlati munkájával és írásaival (A pont és vonal a síkban, A szellemiségről a művészetben) az absztrakt művészeti irányzatban járult hozzá a bauhausi szellemiséghez. Paul Klee (1879–1940) formatant tanított, ennek elméletét dolgozta ki. Munkásságát Paul Klee füzetei címmel adták ki. Moholy-Nagy László (1909–1946) a fotográfia, film, fényművészet terén végzett kutatásokat, amelyeket könyvekben is leírt (Festészet, fényképészet, film, Az anyagtól az építészetig, valamint más szerzőkkel közösen írt könyvek). Johannes Itten (1888–1967) A színek művészete című munkájában a színekben rejlő esztétikai, kifejezésbeli lehetőségeket tárgyalja. Ez ma is kézikönyv a művészeti képzésben.

Érdekel az, hogy ma mi maradt meg a Bauhaus-iskola célkitűzéseiből, mennyire volt időszerű munkásságuk. Az a tény, hogy Amerikában folytatták a megkezdett munkát, nagymértékben befolyásolta a tengerentúli ország művészetét, mert ma már a kulturális élet élvonalában járnak. Országunkban a Bauhaus-iskola eszméi lassabban nyertek teret. A szocialista rendszer támadta azokat a művészeket, akik modern művészetet akartak, formalistáknak nevezték őket. De a változások hozzánk is eljutottak. Ma a kiállításokon a stílusok sokféleségével találkozunk, az iskolákban és az egyetemeken felhasználják a Bauhaus-iskola tanulságait, és minden művészeti egyetem keretében van formatervezési tanszék.

Elmondható az is, hogy a modern művészet tanulmányozása az esztéták és filozófusok figyelmében áll napjainkban is, és új gondolatokkal egészítik ki a kezdeményezők munkáját. Umberto Eco író, filozófus a Nyitott művészet (Európa Kiadó, Budapest, 2006) című munkájában az absztrakt művészetről írja, hogy összefüggésbe hozható a tudományos kutatás mai helyzetével, a relativitás elméletével, a meghatározatlansággal. Ugyanitt írja: egy mű elsősorban megalkotottságának módjában szólal meg, és nem témáján keresztül. Következtethetjük, hogy a művészek folyamatosan új vizuális jelenségeket hoznak létre. Olvasmányaimban találkoztam olyan kifejezésekkel, hogy a művészet a szubjektív és objektív találkozása, vagy azzal, hogy a stílus maga a művész. Ezek valóban igazak, de a legplasztikusabb magyarázatot Jakab András A képződő gesztus című írásában (Erdélyi művészet 2017/1) találtam meg. Itt a művész szubjektív hozzáállását látom megvalósulni abban, ahogy megválasztja az anyagot (festék, fa), a szerszámokat (ecset, véső), végül egyéniségének bélyegét hagyva az alkotáson a megjelenő faktúrán. Ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat részemről, de szerintem jól mutatja a személyiség szerepét az alkotási folyamatban. Itt hozzáfűzném, hogy a mai kultúrában látok egy közeledést az emberi egyéniséghez. Ezt Kosztolányi költészetében is észleltem. Levendel Júlia írja a költőről Így élt Kosztolányi című könyvében: az egyént tartja a világ központjának és az élet egyetlen értékének.

Moholy-Nagy Lászó Amerikában, az új Bauhausban folytatta a fénnyel kapcsolatos kutatásait, amelynek megnyerte Kepes Györgyöt is, aki itt sokoldalú tevékenységet folytatott a vizuális művészetek terén. A fényművészet alkalmazásának egyik kiemelkedő alakja még Schöffer Miklós is, aki fénytornyaival lett ismertté a világban. A fény művészetének Magyarországon ma is sok folytatója van. Csáji Attilának láttam egy ilyen kiállítását a Műcsarnokban. A nagyméretű rendezvényeken fényinstallációként alkalmazzák ezt a művészetet. Romániában is megjelentek városokban nagy épületekre vetített színes képekkel. A fényképészet, amelynek fejlesztéséhez Moholy-Nagy László is hozzájárult, ma nagyon időszerű művészet. Láthatunk szép fotókiállításokat, ahol a dokumentáris értékek művészi megoldásokkal társulnak. Hozzátehetjük, hogy riportban, reklámban is nélkülözhetetlen a fotó. Mindenkinek lehetősége van fotózni, de minőségi fotóhoz alapos ismeretekre van szükség. Ezért vezették be a művészeti főiskolákon, mint tantárgyat. Hozzáfűzöm, hogy Budapesten működik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.

Úgy gondolom, a Bauhaus-iskola egyik legfőbb tanulsága az, hogy az állandó tudományos, technikai fejlődéssel együtt meg kell találni a lehetőségeit annak, hogy ez a fejlődés hasznos és jó legyen, mert környezetbarát világra van szükségünk.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.

Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. 

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” 

Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető. 

A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.