Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Finn ex libris kiállítás Kolozsváron


Erki Tantu alkotása (készült Hannele Helkama
számára)

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusá­nak rendezvényterme ez alkalommal egy finn ex libris kiállításnak ad otthont. A kiállítás mindenekelőtt a könyvbará­tok és a kisgrafika kedvelőinek nyújt maradandó élményt. Az ex libris köny­veink dísze, valamint a grafika gyöngy­szeme, intim ágazata, egyidős a könyv­nyomtatás kezdeteivel. Napjainkban világviszonylatban reneszánszát éli. Né­hány szóban elmondanám, hogyan jött létre ez a kiállítás, ez a kulturális csere­kapcsolat a finnországi Exlibris Aboensis és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Tár­saság között. Úgy 11-12 éve megkeresett egy finn újságírónő, Leila Lehtiranta, és jelezte, hogy szeretne egy tanulmányt írni az ex libriseimről. Ismervén a nevet, és tudván, hogy nemzetközi elismerés­nek örvend, megtiszteltetésnek vettem a szándékot. Küldtem címére 20 darab ex librist, és az elkészült ex librisek opus listáját. A tanulmány meg is jelent Por­tugáliában, angol nyelven, a Contem­porary International Ex Libris Artist-so­rozat egyik kötetében. Megjelenésekor személyesen hozták el a könyvet Ko­lozsvárra, férjével Juha Lehtirantával, aki akkoriban az Exlibris Aboensis kul­turális attaséja volt. És ekkor kezdődött egy szép barátság, ami napjainkig él, és mindkét fél részéről gondosan ápoljuk. Jövetelükkor egy gondosan összeállí­tott mappát hoztak 25 darab ex librissel, Pekka Häikilas neves gyűjtő ajándéka­ként. Ebből az anyagból egy szép kiállí­tás nyílt a Szépművészeti Múzeum ter­meiben 2008 januárjában. A Lehtiranta házaspárnak köszönhetően megismer­kedtem Tauno Piiroinennel, az Exlibris Aboensis elnökével, és kialakítottunk azt a kapcsolatot, amelynek értelmé­ben egyik évben Finnországban rendez­nek kiállítást erdélyi képzőművészek ex libriseiből, a következő évben pedig Kolozsváron tartunk kiállítást finn kép­zőművészek munkáiból. Ezek a kiállítá­sok Finnországban Tauno Piiroionene és Ulpu Kavanti rendezésében zajlottak le, Kolozsváron a Kelemen Lajos Műemlék­védő Társaság bonyolította le, illetve tá­mogatta anyagilag a tárlatokat.

Most, hogy ismerjük az előzmé­nyeket, beszéljünk a falakon látható ex librisekről. Az ex libris – magyarul könyvjegy – a könyv őrzője, ugyanak­kor díszítője is. Hivatása, hogy tudassa a féltett könyv hovatartozását. Számos kiadvány foglalkozik az ex librissel, de ha tömören akarnánk megfogalmazni az ex libris lényegét, Jules de Marthold Ballada az ex librishez című írását idéz­hetnénk Videcz Ferenc fordításában, amely így hangzik:

 

„Ex libris, műveltség szimbóluma,

Okosság obeliszkjén finom véset,

Mindenségünk szerény momentuma,

Szülötte avatott, mesteri kéznek.

Formád könyvekbe rajzolt égi jel;

Mint szivárványára nevet rád Isis,

Könyv-gigászban, röplapon csöpp­nyi hely:

Kristályelme címere vagy ex libris.”

 

Úgy hiszem, ennél frappánsabb, talá­lóbb megfogalmazást az ex librisnek aligha lehetne adni. Az ex libris több­nyire grafikai sokszorosító eljárással létrehozott eredeti műalkotás, a fa- vagy linómetszet, rézkarc, kőrajz, műfajában, vagy készülhet vegyes eljárással is. Nap­jainkban egyre inkább teret hódít a szá­mítógéppel készült ex libris is.


A kiállítás plakátja

A jelenlegi, kolozsvári kiállításon 100 darab ex librist láthatunk. A kiállított ex librisek rendkívül változatosak. Többsé­gük litográfia, de vannak szép számmal merítettpapírra készült levonatok, réz­karcok, linómetszetek. A művelődéstör­ténet iránt érdeklődők számára egy-egy ex libris kiállítás nagyon sokat adhat, hiszen az ex libris hivatásánál fogva in­formációhordozó, kultúraterjesztő. A ki­állításon sok, az előző kiállításokon már szerepelt névvel találkozhatunk, úgy mint: Penti Kaskipuro, Ulpu Kavanti, Esa Rippa, Helmiriitta Honkanen, Inge Löök, Erkki Tuominen, Salkasaari Kilik­ki, Erkki Tantu és mások. Sajnos, nem beszélhetünk mindegyikükről, de ki­emelnénk néhányat közülük. Így meg kell említenünk Penti Kaskipurót (1930– 2010), aki kitűnik rendkívül finom vo­nalhálójú grafikáival. Egyik legsikerül­tebb rézkarc ex librise az egykori finn államelnök, Martti Ahtissaari számára készült. Sajnos, ezen a kiállításon nem láthatjuk, csak mint érdekesség említem meg. Kevés színnel dolgozik, ex librisei finomak, leheletkönnyűek. Ulpu Kavan­ti hasonlóképpen fogalmaz ex librise­inek nagy hányadán. Egyik ex librisén egyszerű, dombos táj látható, előtérben egy göcsörtös, lomb nélküli fával, de az egyszerű vonalvezetés, és a visszafogott színek is a téli táj, a természet iránti sze­retetéről vallanak. Erkki Tantu a legne­vesebb ex libris művészek közé tartózik hazájában. Leila Lehtiranta újságírónő az említett képzőművészek közül majd’ mindegyikről írt az évente négyszer megjelenő Exlibris Aboensisben, ame­lyek a budapesti Kisgrafika Barátok Kö­rében jelentek meg férje Juha Lehtiranta, fordításában magyar nyelven.

A kiállított ex librisek színvilága meglehetősen visszafogott, alkotóik nem élnek az erős színekkel. Egyes la­pok plasztikai hatást keltenek, a kép­síkon mozgalmas kompozíció rajzoló­dik ki. Tematikájuk: népi motívumok, történelmi jelenetek, könyvek, egy-egy heraldikából merített motívum, a zene világa, virágmotívumok, madarak, ál­latfigurák stb. A kiállított munkák nagy része kis formátumú, tenyérnyi, vagy annál kisebb méretű, a könyv belső támlájára ragasztható.

Egy gyűjtemény akkor él igazán, ak­kor váltja be a hozzáfűzött elvárásokat, ha időnként kiállításokat rendeznek be­lőle. Az a gyűjtemény, ami csak boríté­kokban, dobozokban hever, csak ma­gának a gyűjtőnek ad örömet, no meg annak a néhány személynek, akiknek megmutatja. Így sokat veszít értékéből. Ezeket a lapokat látni, láttatni kell, hoz­záférhetővé tenni a közönség számára. Itt Ovidius szavait idézném, aki így szólt egy szép római lányhoz: „Mit ér szép­séged, ha nem látja senki? Öltözz fel szépen, és tárd szélesre ablakod, hogy sokan láthassanak.” Ez a kiállítás egy virtuális utazás finn barátaink képi és szellemi világában, amely maradandó örömet okoz alkotónak, szemlélőnek, kurátornak egyaránt.

 

(Elhangzott 2019. szeptember 19-én Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa rendezvénytermében a tárlat megnyitó­ján)

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Gedeon Zoltán festőés grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.

Budapest, Szépművészeti Múzeum

Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg. 

Csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lá­nya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiál­lítás szolgáltatta, ahol a kézdimar­tonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthet­tek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és em­berek által ihletett pasztelljei, szén­rajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt sze­repeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel áti­tatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.