Finn ex libris kiállítás Kolozsváron


Erki Tantu alkotása (készült Hannele Helkama
számára)

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusá­nak rendezvényterme ez alkalommal egy finn ex libris kiállításnak ad otthont. A kiállítás mindenekelőtt a könyvbará­tok és a kisgrafika kedvelőinek nyújt maradandó élményt. Az ex libris köny­veink dísze, valamint a grafika gyöngy­szeme, intim ágazata, egyidős a könyv­nyomtatás kezdeteivel. Napjainkban világviszonylatban reneszánszát éli. Né­hány szóban elmondanám, hogyan jött létre ez a kiállítás, ez a kulturális csere­kapcsolat a finnországi Exlibris Aboensis és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Tár­saság között. Úgy 11-12 éve megkeresett egy finn újságírónő, Leila Lehtiranta, és jelezte, hogy szeretne egy tanulmányt írni az ex libriseimről. Ismervén a nevet, és tudván, hogy nemzetközi elismerés­nek örvend, megtiszteltetésnek vettem a szándékot. Küldtem címére 20 darab ex librist, és az elkészült ex librisek opus listáját. A tanulmány meg is jelent Por­tugáliában, angol nyelven, a Contem­porary International Ex Libris Artist-so­rozat egyik kötetében. Megjelenésekor személyesen hozták el a könyvet Ko­lozsvárra, férjével Juha Lehtirantával, aki akkoriban az Exlibris Aboensis kul­turális attaséja volt. És ekkor kezdődött egy szép barátság, ami napjainkig él, és mindkét fél részéről gondosan ápoljuk. Jövetelükkor egy gondosan összeállí­tott mappát hoztak 25 darab ex librissel, Pekka Häikilas neves gyűjtő ajándéka­ként. Ebből az anyagból egy szép kiállí­tás nyílt a Szépművészeti Múzeum ter­meiben 2008 januárjában. A Lehtiranta házaspárnak köszönhetően megismer­kedtem Tauno Piiroinennel, az Exlibris Aboensis elnökével, és kialakítottunk azt a kapcsolatot, amelynek értelmé­ben egyik évben Finnországban rendez­nek kiállítást erdélyi képzőművészek ex libriseiből, a következő évben pedig Kolozsváron tartunk kiállítást finn kép­zőművészek munkáiból. Ezek a kiállítá­sok Finnországban Tauno Piiroionene és Ulpu Kavanti rendezésében zajlottak le, Kolozsváron a Kelemen Lajos Műemlék­védő Társaság bonyolította le, illetve tá­mogatta anyagilag a tárlatokat.

Most, hogy ismerjük az előzmé­nyeket, beszéljünk a falakon látható ex librisekről. Az ex libris – magyarul könyvjegy – a könyv őrzője, ugyanak­kor díszítője is. Hivatása, hogy tudassa a féltett könyv hovatartozását. Számos kiadvány foglalkozik az ex librissel, de ha tömören akarnánk megfogalmazni az ex libris lényegét, Jules de Marthold Ballada az ex librishez című írását idéz­hetnénk Videcz Ferenc fordításában, amely így hangzik:

 

„Ex libris, műveltség szimbóluma,

Okosság obeliszkjén finom véset,

Mindenségünk szerény momentuma,

Szülötte avatott, mesteri kéznek.

Formád könyvekbe rajzolt égi jel;

Mint szivárványára nevet rád Isis,

Könyv-gigászban, röplapon csöpp­nyi hely:

Kristályelme címere vagy ex libris.”

 

Úgy hiszem, ennél frappánsabb, talá­lóbb megfogalmazást az ex librisnek aligha lehetne adni. Az ex libris több­nyire grafikai sokszorosító eljárással létrehozott eredeti műalkotás, a fa- vagy linómetszet, rézkarc, kőrajz, műfajában, vagy készülhet vegyes eljárással is. Nap­jainkban egyre inkább teret hódít a szá­mítógéppel készült ex libris is.


A kiállítás plakátja

A jelenlegi, kolozsvári kiállításon 100 darab ex librist láthatunk. A kiállított ex librisek rendkívül változatosak. Többsé­gük litográfia, de vannak szép számmal merítettpapírra készült levonatok, réz­karcok, linómetszetek. A művelődéstör­ténet iránt érdeklődők számára egy-egy ex libris kiállítás nagyon sokat adhat, hiszen az ex libris hivatásánál fogva in­formációhordozó, kultúraterjesztő. A ki­állításon sok, az előző kiállításokon már szerepelt névvel találkozhatunk, úgy mint: Penti Kaskipuro, Ulpu Kavanti, Esa Rippa, Helmiriitta Honkanen, Inge Löök, Erkki Tuominen, Salkasaari Kilik­ki, Erkki Tantu és mások. Sajnos, nem beszélhetünk mindegyikükről, de ki­emelnénk néhányat közülük. Így meg kell említenünk Penti Kaskipurót (1930– 2010), aki kitűnik rendkívül finom vo­nalhálójú grafikáival. Egyik legsikerül­tebb rézkarc ex librise az egykori finn államelnök, Martti Ahtissaari számára készült. Sajnos, ezen a kiállításon nem láthatjuk, csak mint érdekesség említem meg. Kevés színnel dolgozik, ex librisei finomak, leheletkönnyűek. Ulpu Kavan­ti hasonlóképpen fogalmaz ex librise­inek nagy hányadán. Egyik ex librisén egyszerű, dombos táj látható, előtérben egy göcsörtös, lomb nélküli fával, de az egyszerű vonalvezetés, és a visszafogott színek is a téli táj, a természet iránti sze­retetéről vallanak. Erkki Tantu a legne­vesebb ex libris művészek közé tartózik hazájában. Leila Lehtiranta újságírónő az említett képzőművészek közül majd’ mindegyikről írt az évente négyszer megjelenő Exlibris Aboensisben, ame­lyek a budapesti Kisgrafika Barátok Kö­rében jelentek meg férje Juha Lehtiranta, fordításában magyar nyelven.

A kiállított ex librisek színvilága meglehetősen visszafogott, alkotóik nem élnek az erős színekkel. Egyes la­pok plasztikai hatást keltenek, a kép­síkon mozgalmas kompozíció rajzoló­dik ki. Tematikájuk: népi motívumok, történelmi jelenetek, könyvek, egy-egy heraldikából merített motívum, a zene világa, virágmotívumok, madarak, ál­latfigurák stb. A kiállított munkák nagy része kis formátumú, tenyérnyi, vagy annál kisebb méretű, a könyv belső támlájára ragasztható.

Egy gyűjtemény akkor él igazán, ak­kor váltja be a hozzáfűzött elvárásokat, ha időnként kiállításokat rendeznek be­lőle. Az a gyűjtemény, ami csak boríté­kokban, dobozokban hever, csak ma­gának a gyűjtőnek ad örömet, no meg annak a néhány személynek, akiknek megmutatja. Így sokat veszít értékéből. Ezeket a lapokat látni, láttatni kell, hoz­záférhetővé tenni a közönség számára. Itt Ovidius szavait idézném, aki így szólt egy szép római lányhoz: „Mit ér szép­séged, ha nem látja senki? Öltözz fel szépen, és tárd szélesre ablakod, hogy sokan láthassanak.” Ez a kiállítás egy virtuális utazás finn barátaink képi és szellemi világában, amely maradandó örömet okoz alkotónak, szemlélőnek, kurátornak egyaránt.

 

(Elhangzott 2019. szeptember 19-én Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa rendezvénytermében a tárlat megnyitó­ján)

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.

Budapest, Szépművészeti Múzeum

Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg. 

Csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lá­nya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiál­lítás szolgáltatta, ahol a kézdimar­tonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthet­tek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és em­berek által ihletett pasztelljei, szén­rajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt sze­repeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel áti­tatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.

Sajdik Ferenc

Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy min­den ott dől el. Tulajdonképpen a későbbi sors majdhogynem gyermekkorban dől el, nekem legalább is így volt, mert a nagynéném látta, hogy szeretek rajzolni. Lexikonokból másoltam főleg halakat, mert azokat könnyű rajzolni. Egyszer a konyhában tárgyalták a szüleimmel, hogy mi legyek. Unokatestvérem már rajziskolába járt, azt mondta, menjek oda. Így lettem rajzoló.

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.

A mi hibánk, hogy annyi gond és baj vesz körül bennünket. Ennek forrása pedig az, hogy nem tudunk kommunikálni egymással. Nincs bátorságunk leülni, és azt mondani: megbántottál. Pedig ezáltal is sok minden egyszerűbb lenne – vallja Gally Anna Katalin, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, 1965-ben diplomázott a Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Tagja az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a Barabás Miklós Céhnek és az Országos Képzőművészek Szövetségének. Művészi kiteljesedését nyugdíjazása utánra teszik ismerői közül többen is. Ahogy Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmaz a művész 70. születésnapjára megjelent katalógusban, „műkritikánk bevett és túlzott mértékben használt terminusa a »lírai hangvétel«, amellyel sokszor a művész erőtlenségét palástolják a műkritikusok. Gally A. Katalin képeinek az esetében azonban éppenséggel jogos és indokolt erre hivatkozni, ugyanis kevés olyan festőnk van, akinél a líraiság és a melankólia, a pasztellek finom árnyalatai ilyen szervesen és erősen szövődnek össze.”  

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn.