Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A művészet szerepe a gyermekek nevelésében

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.


Struktúrák

A római hódításokkal a görög kultúra elterjedt Európa-szerte. A kereszténység megerősödésével az egyházak foglal­koztak az oktatással, és a görög–római kultúrából mindent felhasználtak, ami nem ellenkezett a keresztény tanokkal. A katolikus egyház a zenén kívül a festé­szetnek és szobrászatnak is támogatója, mecénása volt. Az iparosodással fejlő­dött az általános oktatás, amelyben he­lyet kaptak olyan tantárgyak, is mint a zene, rajz, torna. A tudományok fejlődé­sével és a felvilágosodás eszméinek ter­jedésével az oktatásban is új elméletek születtek. Az esztétikai nevelés terén az áttörést a reformiskolák hozták el, mert nagy fontosságot tulajdonítottak a zené­nek, az irodalomnak és a képzőművé­szetnek az oktatásban. A reformpedagó­gia egyik úttörője Maria Montessori volt, aki a gyermeki pszichológia felhaszná­lásával dolgozta ki nevelési programját. Szükségesnek tartotta a szép környezet kialakítását is az iskolákban.


Struktúrák

A következőkben megvizsgálom a tu­dósok, művészek és filozófusok állás­pontját az esztétikai nevelés szükséges­ségéről. Einstein például úgy véli, hogy a tudomány és a művészet természeté­nél fogva összekapcsolódik. Ő is szeret­te a zenét, és gyakran hegedült. Lénye­gesnek találta a képzelőerő fejlesztését, amit fontosabbnak tartott az ismere­teknél. Marshall McLuhan (A Guten­berg-galaxis könyv szerzője): a művészet fejleszti a konfiguratív észlelést. Herbert Read, művészettörténész: az első rend, amit az ember bevezetett a világ ér­telmezésében, az esztétikai volt (ritu­álé, mítosz). A művészetekkel ma is új területeket ismerünk meg. Teller Ede, atomfizikus: ma a technika és tudo­mány nagyiramú fejlődésével az érzel­mi világnak és az értelemnek harmó­niában kell állnia egymással. Mérey Ferenc és Binet Ágnes, pszichológusok: a gyermekrajzok eleven élményhátte­rük és nagy indulati feszültségük révén keltenek esztétikai hatást. A cselekvés és képi tapasztalás alapján a gyermek könnyebben oldja meg feladatait.

Kodály Zoltán szerint a zenének min­denkiévé kell válnia, mert sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, a zenei­eken kívül a koncentrációs képességet, a pontosságot, a memóriát. Ide társítha­tó a népdaltanulás és a néptánc, ame­lyek erősítik a gyermekben a közös­séghez való tartozást. Nicolas Schöffer szobrász: a tudós logikai racionalizmussal kutat, a művész intuitív, vagy­is ráérzés alapján is dönt, egy esztétikai megközelítéssel él. Itt hozzájárul a fan­tázia, ami több irányú szabadságot ad. Tarkovszkij, filmrendező: a művészet az élet értelmét tükrözi, a szeretetet és az áldozatot.

A filozófusok együtt említik a tudo­mányt és a művészetet, mint a civi­lizáció orvosait (Friedrich Nietzsche). A tudomány és művészet között nem lényegbeli a különbség, a művész is igazságot keres, csak más eszközökkel. (Gyires Béla, akadémikus). Az egzisz­tencializmus korunk nagyhatású filo­zófiája (Martin Heidegger, Karl Jaspers, Jean-Paul Sartre, Albert Camus). Alapel­vük az, hogy az egzisztencia megelőzi az általános emberit. Az ember saját dön­téseivel építi önmagát. Az vagyok, ami­vé magamat az egzisztálásban teszem. Heidegger: a műalkotás a ráció és ká­osz küzdelmét mutatja. Jaspers: a mű­vészet a lét megismerésének eszköze, szemléletes jelkép, amely sejtelemsze­rűen felvillantja a transzcendenciát, azaz a természetfölöttit. Az egziszten­cialista filozófusok az átélt tapaszta­latokból indulnak ki, ami hozzájárul az önmegvalósítás eléréséhez. Ők a pedagógiában az egyénre alapozott szemléletet képviselik, ami hasonló a reformpedagógiai törekvésekhez. Szük­ségesnek tartják a biológia, pszichológia, szociológia, etnográfia eredményeinek felhasználását a pedagógiai problémák megoldásában. Henri Hubert (archeoló­gus és szociológus) szerint a jellem első­sorban az érzelmi tapasztalatokban jut kifejezésre. Az érzelmeket a művészeti nevelés segítségével lehet képessé tenni a szép megérzésére.


Struktúrák. Készültek a Tordai Gyermekklubban

Pedagógiai tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy az egzisztencialis­ta pedagógia lehetőségeket tartalmaz a mai iskola sok problémájára. Csak az egyénhez való közeledés útján lehetséges, hogy minden gyermek elérje azt, amire képes. A pedagógusok, pszicholó­gusok számának növelése is egy lehető­ség. A művészeti nevelés bebizonyította, hogy pozitívan hat a tanulási nehéz­ségekkel küzdő tanulók előmenetelére is. Nekem az a tapasztalatom, hogy az agyagozásban sikereket elért gyerme­kek jobban beilleszkedtek az osztálykö­zösségbe. A mai iskola sok nehézséggel küzd, de az esztétikai nevelés az a fon­tos eszköz, amiről nem szabad lemon­dani, hanem éppen erősíteni kell.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."

Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partner­in­tézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.

Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.

Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.

Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.

Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. 

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” 

Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető. 

A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.