A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kalokagathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai neveléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.
Struktúrák
A római hódításokkal a görög kultúra elterjedt Európa-szerte. A kereszténység megerősödésével az egyházak foglalkoztak az oktatással, és a görög–római kultúrából mindent felhasználtak, ami nem ellenkezett a keresztény tanokkal. A katolikus egyház a zenén kívül a festészetnek és szobrászatnak is támogatója, mecénása volt. Az iparosodással fejlődött az általános oktatás, amelyben helyet kaptak olyan tantárgyak, is mint a zene, rajz, torna. A tudományok fejlődésével és a felvilágosodás eszméinek terjedésével az oktatásban is új elméletek születtek. Az esztétikai nevelés terén az áttörést a reformiskolák hozták el, mert nagy fontosságot tulajdonítottak a zenének, az irodalomnak és a képzőművészetnek az oktatásban. A reformpedagógia egyik úttörője Maria Montessori volt, aki a gyermeki pszichológia felhasználásával dolgozta ki nevelési programját. Szükségesnek tartotta a szép környezet kialakítását is az iskolákban.
Struktúrák
A következőkben megvizsgálom a tudósok, művészek és filozófusok álláspontját az esztétikai nevelés szükségességéről. Einstein például úgy véli, hogy a tudomány és a művészet természeténél fogva összekapcsolódik. Ő is szerette a zenét, és gyakran hegedült. Lényegesnek találta a képzelőerő fejlesztését, amit fontosabbnak tartott az ismereteknél. Marshall McLuhan (A Gutenberg-galaxis könyv szerzője): a művészet fejleszti a konfiguratív észlelést. Herbert Read, művészettörténész: az első rend, amit az ember bevezetett a világ értelmezésében, az esztétikai volt (rituálé, mítosz). A művészetekkel ma is új területeket ismerünk meg. Teller Ede, atomfizikus: ma a technika és tudomány nagyiramú fejlődésével az érzelmi világnak és az értelemnek harmóniában kell állnia egymással. Mérey Ferenc és Binet Ágnes, pszichológusok: a gyermekrajzok eleven élményhátterük és nagy indulati feszültségük révén keltenek esztétikai hatást. A cselekvés és képi tapasztalás alapján a gyermek könnyebben oldja meg feladatait.
Kodály Zoltán szerint a zenének mindenkiévé kell válnia, mert sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, a zeneieken kívül a koncentrációs képességet, a pontosságot, a memóriát. Ide társítható a népdaltanulás és a néptánc, amelyek erősítik a gyermekben a közösséghez való tartozást. Nicolas Schöffer szobrász: a tudós logikai racionalizmussal kutat, a művész intuitív, vagyis ráérzés alapján is dönt, egy esztétikai megközelítéssel él. Itt hozzájárul a fantázia, ami több irányú szabadságot ad. Tarkovszkij, filmrendező: a művészet az élet értelmét tükrözi, a szeretetet és az áldozatot.
A filozófusok együtt említik a tudományt és a művészetet, mint a civilizáció orvosait (Friedrich Nietzsche). A tudomány és művészet között nem lényegbeli a különbség, a művész is igazságot keres, csak más eszközökkel. (Gyires Béla, akadémikus). Az egzisztencializmus korunk nagyhatású filozófiája (Martin Heidegger, Karl Jaspers, Jean-Paul Sartre, Albert Camus). Alapelvük az, hogy az egzisztencia megelőzi az általános emberit. Az ember saját döntéseivel építi önmagát. Az vagyok, amivé magamat az egzisztálásban teszem. Heidegger: a műalkotás a ráció és káosz küzdelmét mutatja. Jaspers: a művészet a lét megismerésének eszköze, szemléletes jelkép, amely sejtelemszerűen felvillantja a transzcendenciát, azaz a természetfölöttit. Az egzisztencialista filozófusok az átélt tapasztalatokból indulnak ki, ami hozzájárul az önmegvalósítás eléréséhez. Ők a pedagógiában az egyénre alapozott szemléletet képviselik, ami hasonló a reformpedagógiai törekvésekhez. Szükségesnek tartják a biológia, pszichológia, szociológia, etnográfia eredményeinek felhasználását a pedagógiai problémák megoldásában. Henri Hubert (archeológus és szociológus) szerint a jellem elsősorban az érzelmi tapasztalatokban jut kifejezésre. Az érzelmeket a művészeti nevelés segítségével lehet képessé tenni a szép megérzésére.
Struktúrák. Készültek a Tordai Gyermekklubban
Pedagógiai tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy az egzisztencialista pedagógia lehetőségeket tartalmaz a mai iskola sok problémájára. Csak az egyénhez való közeledés útján lehetséges, hogy minden gyermek elérje azt, amire képes. A pedagógusok, pszichológusok számának növelése is egy lehetőség. A művészeti nevelés bebizonyította, hogy pozitívan hat a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók előmenetelére is. Nekem az a tapasztalatom, hogy az agyagozásban sikereket elért gyermekek jobban beilleszkedtek az osztályközösségbe. A mai iskola sok nehézséggel küzd, de az esztétikai nevelés az a fontos eszköz, amiről nem szabad lemondani, hanem éppen erősíteni kell.
Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.
Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.
Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon.
Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.”
Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető.
A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.
Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.
1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székelyabodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.
A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig.
Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.
A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.
Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.
A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.
Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.
Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben.
A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.
Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.
Új hozzászólás