A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kalokagathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai neveléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.
Struktúrák
A római hódításokkal a görög kultúra elterjedt Európa-szerte. A kereszténység megerősödésével az egyházak foglalkoztak az oktatással, és a görög–római kultúrából mindent felhasználtak, ami nem ellenkezett a keresztény tanokkal. A katolikus egyház a zenén kívül a festészetnek és szobrászatnak is támogatója, mecénása volt. Az iparosodással fejlődött az általános oktatás, amelyben helyet kaptak olyan tantárgyak, is mint a zene, rajz, torna. A tudományok fejlődésével és a felvilágosodás eszméinek terjedésével az oktatásban is új elméletek születtek. Az esztétikai nevelés terén az áttörést a reformiskolák hozták el, mert nagy fontosságot tulajdonítottak a zenének, az irodalomnak és a képzőművészetnek az oktatásban. A reformpedagógia egyik úttörője Maria Montessori volt, aki a gyermeki pszichológia felhasználásával dolgozta ki nevelési programját. Szükségesnek tartotta a szép környezet kialakítását is az iskolákban.
Struktúrák
A következőkben megvizsgálom a tudósok, művészek és filozófusok álláspontját az esztétikai nevelés szükségességéről. Einstein például úgy véli, hogy a tudomány és a művészet természeténél fogva összekapcsolódik. Ő is szerette a zenét, és gyakran hegedült. Lényegesnek találta a képzelőerő fejlesztését, amit fontosabbnak tartott az ismereteknél. Marshall McLuhan (A Gutenberg-galaxis könyv szerzője): a művészet fejleszti a konfiguratív észlelést. Herbert Read, művészettörténész: az első rend, amit az ember bevezetett a világ értelmezésében, az esztétikai volt (rituálé, mítosz). A művészetekkel ma is új területeket ismerünk meg. Teller Ede, atomfizikus: ma a technika és tudomány nagyiramú fejlődésével az érzelmi világnak és az értelemnek harmóniában kell állnia egymással. Mérey Ferenc és Binet Ágnes, pszichológusok: a gyermekrajzok eleven élményhátterük és nagy indulati feszültségük révén keltenek esztétikai hatást. A cselekvés és képi tapasztalás alapján a gyermek könnyebben oldja meg feladatait.
Kodály Zoltán szerint a zenének mindenkiévé kell válnia, mert sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, a zeneieken kívül a koncentrációs képességet, a pontosságot, a memóriát. Ide társítható a népdaltanulás és a néptánc, amelyek erősítik a gyermekben a közösséghez való tartozást. Nicolas Schöffer szobrász: a tudós logikai racionalizmussal kutat, a művész intuitív, vagyis ráérzés alapján is dönt, egy esztétikai megközelítéssel él. Itt hozzájárul a fantázia, ami több irányú szabadságot ad. Tarkovszkij, filmrendező: a művészet az élet értelmét tükrözi, a szeretetet és az áldozatot.
A filozófusok együtt említik a tudományt és a művészetet, mint a civilizáció orvosait (Friedrich Nietzsche). A tudomány és művészet között nem lényegbeli a különbség, a művész is igazságot keres, csak más eszközökkel. (Gyires Béla, akadémikus). Az egzisztencializmus korunk nagyhatású filozófiája (Martin Heidegger, Karl Jaspers, Jean-Paul Sartre, Albert Camus). Alapelvük az, hogy az egzisztencia megelőzi az általános emberit. Az ember saját döntéseivel építi önmagát. Az vagyok, amivé magamat az egzisztálásban teszem. Heidegger: a műalkotás a ráció és káosz küzdelmét mutatja. Jaspers: a művészet a lét megismerésének eszköze, szemléletes jelkép, amely sejtelemszerűen felvillantja a transzcendenciát, azaz a természetfölöttit. Az egzisztencialista filozófusok az átélt tapasztalatokból indulnak ki, ami hozzájárul az önmegvalósítás eléréséhez. Ők a pedagógiában az egyénre alapozott szemléletet képviselik, ami hasonló a reformpedagógiai törekvésekhez. Szükségesnek tartják a biológia, pszichológia, szociológia, etnográfia eredményeinek felhasználását a pedagógiai problémák megoldásában. Henri Hubert (archeológus és szociológus) szerint a jellem elsősorban az érzelmi tapasztalatokban jut kifejezésre. Az érzelmeket a művészeti nevelés segítségével lehet képessé tenni a szép megérzésére.
Struktúrák. Készültek a Tordai Gyermekklubban
Pedagógiai tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy az egzisztencialista pedagógia lehetőségeket tartalmaz a mai iskola sok problémájára. Csak az egyénhez való közeledés útján lehetséges, hogy minden gyermek elérje azt, amire képes. A pedagógusok, pszichológusok számának növelése is egy lehetőség. A művészeti nevelés bebizonyította, hogy pozitívan hat a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók előmenetelére is. Nekem az a tapasztalatom, hogy az agyagozásban sikereket elért gyermekek jobban beilleszkedtek az osztályközösségbe. A mai iskola sok nehézséggel küzd, de az esztétikai nevelés az a fontos eszköz, amiről nem szabad lemondani, hanem éppen erősíteni kell.
Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.
A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.
Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.
A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.
Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.
Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben.
A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.
A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét.
Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.
Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.
Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.
Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.
Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.
Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg.
Csupán az anyag, a pasztell és a technika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lánya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiállítás szolgáltatta, ahol a kézdimartonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthettek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és emberek által ihletett pasztelljei, szénrajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt szerepeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel átitatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.
A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.
Új hozzászólás