Események

A nemzet költője előtt tisztelegve, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóján, a PETŐFI 200 bicentenáriumi ünnepség sorozathoz kapcsolódva, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, március 14-15-én Feszt Petőfi címen minifesztivált szervez a Színház épületének Underground termében.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Szabó Máté új rendezésében állítja színpadra Kacsóh Pongrác János vitéz című művét a Magyar Állami Operaház. Az előadás főszerepeit Boncsér Gergely, Kálnay Zsófia, Bretz Gábor, Szemere Zita és Wiedemann Bernadett alakítja, az opera együtteseit a Rácz Márton által kikutatott ősváltozat nyomán Kesselyák Gergely dirigálja. A János vitéz az idei évadban két alkalommal, 2023. március 10-én és 12-én előbemutató formájában látható az Operaházban.

Berekméri Katalin 2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán, 2003-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja. 2015-ben az Ördög próbájában játszott szerepéért kapta Románia legfontosabb szakmai kitüntetését, az UNITER-díjat.

A marosvásárhelyi Stúdió Színház négy előadást tart február 24. és március 3. között. Az Árvácska című előadás február 24-én, a Tűzoltó február 27-én, a Parasztopera 28-án és a Johanna című előadás március 3-án lesz.

Három előadást tart február 24. és március 5. között a marosvásárhelyi Ariel Színház. Február 26-án a Brémai muzsikusok, március 1-jén az Évszakok, március 2-án dicsőszentmártoni vendégszerepléssel a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz (képünkön jelenet az előadásból) szerepel a társulat műsortervében.
 

Közismert zeneművek különleges hangzásvilágú feldolgozásával várja a Classical Singers Symphonic együttes az érdeklődő közönséget március 15-én, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházba. A koncert 19 órakor kezdődik a színház nagytermében, a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat részeként.

Az előadásban a másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak: Radu Enrik, Karsai Dóra, Pánczél Lilla, Renczés Viktória, Tamás Csanád, Szabó Fruzsina, Németh Kristóf, Göllner Boróka; valamint Nagy László elsőéves magiszteris- és Hajas Krisztián harmadév-alapképzéses hallgatók.

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, valamint az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya idén is meghirdeti a kolozsvári (romániai magyar) néprajzoktatás és -kutatás történetének feltárása és népszerűsítése céljából szervezett konferenciát.

Bartók két olyan egyfelvonásosát tűzi műsorára 2023. február 11. és 26. között 6 alkalommal a Magyar Állami Operaház, amelyek ősbemutatóinak több mint 100 éve ugyancsak az Andrássy úti dalszínház adott otthont. Míg A fából faragott királyfi Velekei László, a Győri Balett igazgatójának új koreográfiájával látható, addig A kékszakállú herceg vára a dán sztárrendező, Kasper Holten 2018-as színrevitelében tekinthető meg.

Számos érdekességgel fűszerezett művészettörténeti témájú előadást és rendhagyó,  „hatkezes”  tárlat-vezetést tartanak Sepsiszentgyör-gyön 2023. február 10-én, pénteken az Erdélyi Művészeti Központ Avantgárd és szürrealizmus című, dr. Kovács Ádám gyűjteményét bemutató kiállításhoz kapcsolódóan.

A Petőfi-év alkalmából szónokversenyt hirdet Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház. A versenyre március 10-én délután 6 órakor kerül sor a sepsiszentgyörgyi Szimplában. A pályázat célja felfedni és bemutatni, hogyan él tovább Petőfi Sándor emléke, életműve a fiatal generáció szemében.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó pályázatot hirdet, amelyre XI. és XII. osztályos tanulók jelentkezhetnek. A pályázóktól egy 3-6 képből álló, sajtófotó jellegű sorozatot várnak, amelynek egy történetet kell elmesélnie, eseményt rögzítenie vagy illusztrálnia (például hír- vagy eseményfotó, képriport, társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia). Nevezési határidő: 2023. március 31.

Jubileumi gálakoncertjet tart február 17-én, pénteken 19 órától a kolozsvári Operettissimo együttes a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő együttes nóta-, operett-, revü- és musical-összeállítással lép fel.

Négy előadást tart február 10. és 19. között a marosvásárhelyi Ariel Színház. Pénteken, vasárnap és hétfőn az Évszakok, kedden A brémai muzsikusok szerepel a társulat műsortervében.

A meghívottak között lesz a kiváló alkotótriász, az erdélyi ősökkel is bíró Eduardo Winspeare filmrendező, Giorgio Magliulo producer és Sabrian Balestra díszlettervező, akik évtizedek óta együtt dolgoznak.

Előadással, műhelyfoglalkozással, illetve az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli harmincadik születésnapját az Osonó Színházműhely.

Előadással, műhelyfoglalkozással, illetve az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 30. születésnapját az Osonó Színházműhely február 2. és 4. között Budapesten.

2023. február 1-én Horváth Csaba történész tart előadást Méhes Sámuel életéről, február 2-án pedig Orth Éva lesz a Prospero páholy beszélgetőestek következő vendége. 

F. Mendelssohn-Bartholdy válogatott művei és a legendás Vuk rajzfilm zenéje is helyet kap az idei sepsiszentgyörgyi hangverseny-, valamint leckehangverseny-évad februári programkínálatá-ban. Az év első komolyzenei rendezvényeire február 17-én kerül sor a Tamási Áron Színházban.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Művész Mozi by Citypex Carola névnapja és a Művész Mozi hatodik születésnapja alkalmából Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életútját bemutató A maga természete szerint és szabadon című, játékfilmes elemeket tartalmazó dokumentumfilmet vetíti Sepsiszentgyörgyön. A számos erdélyi alkotó közreműködésével készült film megtekintésére szeretettel várják az érdeklődőket 2023. január 28-án, 17 órától a Művész Mozi Chaplin és Fellini termébe.

Január 31-én, kedden 18 órakor az Aradi Kamaraszínház, a Kölcsey Egyesülettel és az RMDSZ Arad megyei szervezetével közösen, zenés előadással emlékezik Jávor Pálra, a 20. század elejének ünnepelt magyar színészére, aki 121 évvel ezelőtt született Aradon. A nézők Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című darabját láthatják a Bábszínház termében.

Dutka Ákos emlékére, dr. Boka László irodalom-történész kezdeményezésére, 2023. január 27-én, pénteken 18 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot szervez az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel.
 

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.) Nyitott szemmel elnevezésű világjáró sorozatának Lepkekalandok című beszélgetését 2023. január 26-án, csütörtökön, 18.30 órától tartják. Január 27-én, pénteken, 16.30 órától ismét JelesNapTár lesz, a hagyományőrző gyermekprogram fonóházi meghívottja a széki Filep Erzsébet népművész.

Üveghang Akadémia II. elnevezéssel folytatja a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy az évi 8 alkalmas zenei képzését, 2023. február 7 és december 14 között. Az előadássorozat a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet 2022-ben hirdetett meg első alkalommal. A program nevét a húros hangszereken alkalmazott üveghangról kapta, érzékelteti, hogy mennyire sokoldalúan lehet megközelíteni a művészet ezen ágát. 

Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be 2023. január 28-án a Magyar Állami Operaház. Az előadásban, amely a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban jött létre és február 18-ig hét alkalommal tekinthető meg az Operaház műsorán, az OPERA Zenekart és Énekkart a kazah Alan Buribayev vezényli.

Az idei év is gazdag lesz közösségi, kulturális programok terén Sepsiszentgyör-gyön. A több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette csütörtökön Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Művész Moziban szervezett közös sajtótájékoztatón. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-éves magiszteri bábszínész osztálya január 25-én, szerdán 19 órától mutatja be Árvácska cí-mű, felnőtteknek szóló előadását Vidovszky György rendezésében. Az előadás Móricz Zsigmond azonos című műve alapmotívumainak felhasználásával készült, megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott. 

A Fotó és Film Kolozsváron sorozat keretében a Kolozsvár Társaság beszélgetést szervez Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regénye kapcsán 2023. január 24-én, kedden 18 órakor.

A kollégiumi professzor, aki lapot szerkesztett és politizált. Méhes Sámuel élete címmel Horváth Csaba történész-doktorandusz tart előadást február 1-én, 18:30-tól Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii/Majális utca 5. sz.).

A Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar, valamint a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda kórustag toborzót hirdet. A nagy múltú kórusok a  taglétszám növelése és fiatalítás céljából minden énekelni szerető jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyről és a környező településekről.