Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Zágontól-Csíkdánfalváig

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségben Kovászna Megye Tanácsával,  Magyarország  Főkonzulátusa Csíkszeredával és Zágon Művelődési Házával a Nagy Anna festőművészeti utazása szülőföldje táján, Zágontól-Csíkdánfalváig című kiállítására várja az érdeklődőket a zágoni Szentkereszty-Mikes kúriába november 9-én, délután 5 órai kezdettel.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy számára rendkívül fontos, hogy képzőművészeti események ne csupán a megyeszékhelyeken és a képzőművészek által nagyon elismert és frekventált helyszíneken jelenjen meg, hanem olyan vidékeken is, amelyek inspirálták alkotásaikat, és amelyek számos nemzetpolitikai és helytörténeti értékkel rendelkeznek.

A regionális értékek megjelenése a helyszíneken is egy különleges képzőművészeti dinamika megteremtését eredményezi. A portrék és falusi életképek révén a közösségi tudat és a múlt iránti elköteleződés is erősödik.

 Nagy Anna festőművész  1965-70 között egyetemi tanulmányainak utolsó évében kereste szakdolgozata témáját, amelyhez számára a székely falu világa, a tájak, a mesterségek és a hely emberek jelentették az inspirációt.

A helyiek vendégszeretete, autentikus léte, a helyi táj, a porták, a falu lakói képzőművészeti világának középpontjába álltak, amihez későbbi munkái során is visszakanyarodott monumentális olaj- és pasztellképein.

A jelen anyag, tus-, szén-, aquarell és guasche technikával zágoni és háromszéki tájakat és portrékat mutat be, keresetlen egyszerűséggel, ugyanakkor nagyon inspiratívan empatikusan. Könnyedebb és drámaibb darabok váltják egymást ritmikusan visszavezetve a 65-ös évek hangulatába, a székely lét szigorú, ugyanakkor humorral és közösségi érzéssel átitatott hamisítatlan világába.

Életrajza

Nagy Anna 1943-ban született Kolozsváron. Munkássága nem csupán festőművészként, hanem grafikusként és költőként is kiemelkedett. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészeti szakán végezte Kádár Tibor és Petru Feier művésztanárok vezetésével 1960 és 1966 között. Ráadásul édesapjától, Abodi Nagy Bélától ismerkedett meg a freskófestészet fortélyaival. A képzőművészeti pályájának korai szakaszában hosszú tanulmányúton vett részt Székelyföldön.

 Művészeti pályájának kezdetén először 1966-ban mutatkozott be a kolozsvári tartományi kiállításon, és ezt követően 1988-ig rendszeresen részt vett az éves tartományi tárlatokon. Kolozsváron, Bukarestben, Tordán, Konstancán és Tulceán számos csoportkiállításon vett részt. Bukarestben több állami kiállításon és festészeti Biennálén vett részt, valamint Berlinben és Moszkvában is bemutatta alkotásait nemzetközi képzőművészeti kiállításokon. 1974-ben egyéni kiállítást rendezett Kolozsváron az Unió Galériában. 1984-ben a bukaresti országos kiállításon első díjat nyert "Nyár" című nagyméretű kompozíciójával.

1976 és 1988 között a Romániai Képzőművészek Szövetsége Kolozsvári Fiókjának tagja volt. Tanított rajzot, festészetet és művészettörténetet a kolozsvári Pedagógiai Intézetben (1966–1968), valamint több magyar nyelvű líceumban (1968–1988). 1988-ban férjével, Andonis Papadopoulos festőművésszel és lányával Athénba költöztek, ahol folytatta művészi tevékenységét, és több egyéni kiállítást rendezett a görög fővárosban (1990, 1992, 1993, 1996). 2009 óta Budapesten él családjával. 2018-ban részt vett a kolozsvári Művészeti Múzeum "Vlahuţă 63. – Kolozsvári képzőművészek műtermei" című csoportkiállításán, majd 2019-ben a kolozsvári Quadro Galéria kiállításán és aukcióján állított ki. Legkedveltebb festészeti témái a portrék és többalakos kompozíciók.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

December 10-én, vasárnap 18.15-kor nyitják meg Kolozsváron a Klezmer hangok Erdélyben című kiállítást a Muzeonban, a Virgil Fulicea utca 3. szám alatt. A kiállítás interaktív lesz, és Beth Silver csellóművész élőzenét ad elő Max Eisikovits Máramarosból gyűjtött zsidó darabjai alapján.

 

Máté Istvánnak a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent, Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében című könyvét mutatják be december 8-án 19 órakor a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Kossuth Lajos utca (1989. december 21. sugárút) 14. szám alatt. A könyvet bemutatja: Kiss Dénes és Peti Lehel. A kötetbemutatót a Vallás és egyház a változó társadalomban című konferencia keretében tartják.

 

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

2023. dec. 12-én kedden 18 órakor, születésének 150. évfordulóján gróf Bánffy Miklósra emlékeznek dr. Gaal György irodalom- és művelődéstörténész Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című, vetített képes előadásával. A rendezvényt az EME Napoca/Jókai u. 2–4. szám alatti székházának előadótermében tartják, az est házigazdája Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra szóló változat is kapható az előadások jegyárai függvényében. Érdeklődni, utalványokat vásárolni a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában lehet.

 

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás Budapesten december 9-én 18 órakor a Pesti Vigadóban. Köszöntőbeszédet mond Lánszki Gerő államtitkár, ünnepi beszédet mond Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora.

Az idei Karácsonyi Vásárt december 16-23. között tartják Sepsiszent-györgy Főterén, ahol nyolcvan őstermelő, kereskedő és iparművész kínálja portékáit a karácsonyi ajándékokat beszerezni kívánók számára. A 2023-as rendezvény kulturális programkínálata helyi és brassói művészek, zenekarok, kórusok, művészeti együttesek felajánlásaiból jön létre.

Még két előadás lesz idén az Aradi Kamaraszínház műsorán. A nézők találkozhatnak Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésszel, akik Örkény-estjüket hozzák el Aradra, a Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig főként karácsonyi dalokat ad elő.

Az ünnepek előtt a Mese a csodálatos szőlőfáról című produkció bemutatójára készül a Puck Bábszínház magyar társulata. December 16-án, szombaton 11:00 és 17:00 órától látható a bábelőadás, amelyet Kovács Géza Blattner Géza-díjas bábművész, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója rendez, és ugyancsak ő az, aki a mese szövegkönyvét jegyzi.

2023. december 11-én, hétfőn a kolozsvári Iulius Mallban, az Auchan bevásárlóközpont közelében kézművesvásárt rendez a Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. A kiállításon az igazgatósághoz tartozó, azzal együttműködő intézmények lakói, illetve a nappali foglalkoztatások résztvevői állítják ki termékeiket.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XXIV. Nemzetközi Színháztudományi Konferenciára 2023. december 8-án tartják a Stúdió Színház előterében.

Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést szerveznek Kolozsváron december 15-én 18 órától, Gall Anthony Kós Károly-kutató, K. Lengyel Zsolt történész, politológus, szerkesztő, Hunyadi Attila Gábor gazdaságtörténész és Veress Emőd jogász, egyetemi tanár részvételével, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében, az MCC Huszár (Călărașilor) utca 1. szám alatti székhelyén, a Belvedere szállodában.

A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi szeánsza, amit 2023. december 9-én mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A mintegy egyórás térhangzású, egyéb érzékszervekre is kiható meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból, szemtakaró maszkban hallgathatja végig.

Kós Károly épületei Sepsiszentgyörgyön címmel szervez rendezvényt a Györkös Mányi Albert Emlékház 2023. december 7-én, csütörtökön, 18:30-as kezdettel.

A marosvásárhelyi Ariel Színház december 1–10. közötti műsorában a Hókirálynő és az Évszakok című előadások szerepelnek. A részletes program a címre kattintva olvasható.