Megalakul az első Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulat Kolozsváron

A Kolozsvári Magyar Opera támogatásával

Olyan amatőr, könnyed és komolyzenés műfajokat kedvelő nők és férfiak jelentkezését várják a Anima Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulathoz, akik betöltötték 18-ik életévüket, befejezték az iskolát, és szeretnének részesei lenni annak a varázslatnak, amit egy színpadi előadás nyújthat. Felső korhatár nincs. Aki az Anima Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulat tagja lesz, és kiváló tehetségnek örvend, az szereposztást kaphat akár a Kolozsvári Magyar Opera operett- és musicalelőadásaiban, idővel akár a társulat állandó tagjává is válhat.

Miről szól konkrétan?

A Kolozsvári Magyar Opera vezető művészei heti rendeszerességgel, valamint az intézménnyel időszakosan együttműködő külföldi szakemberek alkalmanként olyan műkedvelőknek kívánnak lehetőséget és tudást nyújtani, akikben ott rejlik a tehetség, de eddig nem volt lehetőségük kibontakoztatni. Aki saját szakmája, munkahelye, mindennapi elfoglaltsága mellett hajlandó egy zenés színjátszó társulat tagjai lenni, annak itt a lehetőség heti három alkalommal színészi, valamint zenei műhelyekben fejlődni ének-, mozgás-, beszédtechnika- és drámagyakorlatok által. Ha az első éven túl lesznek, és az alapokat elsajátították, a második évtől kezdve a szervezők szeretnének évente legalább egy előadást bemutatni a Kolozsvári Magyar Operában, ezeket elvinni Erdély különböző településeire, valamint benevezni műkedvelő színjátszó társulatok számára rendezett fesztiválokra.

Az Anima műhelyeinek koordinátorai:

•   Beszédtechnika, drámagyakorlat – Gombár Annamária, rendező

•   Mozgás, tánc – Jakab Melinda, koreográfus

•   Ének – Jordán Éva, magánénekes

Nincs jelentkezési vagy benevezési díj, a műhely működési költségeit a Magyar Opera fedezi. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy amennyiben valaki a meghallgatáson sikeresen átjutott, járja végig a kétéves folyamatot.

Jelentkezési határidő: október 14-ig küldjön egy egyoldalas motivációs levelet az animazenestarsulat@gmail.com e-mail-címre, legyen feltüntetve a teljes neve, a születési éve és a telefonszáma is.

Lebonyolítás: október 16-án teszik közzé a magyaropera.ro weboldalon a meghallgatások pontos beosztását, a felvételi október 18-án lesz. Az Anima Műkedvető Zenés Színjátszó Társulat műhelyei október 21-én hivatalosan megkezdik működésüket.

Felvételi elvárások:

•   motivációs levél e-maileben (október 14-ig)

•   egy szabadon választott dal (bármilyen műfajú)

•   egy szabadon választott vers vagy monológ

•   improvizáció (helyben megadott témára)

•   mozgáskészség-próba (helyben megadott témára)

További információkat a 0740 184 820-as telefonszámon lehet kérni minden nap 10 és 18 óra között.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az érdeklődőket könyvbemutatók és kiállítások várják, de a szervezők az ovis és kisiskolás gyermekeknek is tartogatnak meglepetéseket.

A koronavírus okán elmaradt Méra World Music világzenei csűrfesztivál szervezői szeptember 17. és 20. között négynapos koncertsorozattal, népzenei mesterkurzussal és fotókiállítással kedveskednek a fesztivál rajongóinak, a világzene és népzene szerelmeseinek.

Augusztus 22-én este ért véget a IV. KaravanAct utazószínházi fesztivál, amely augusztus 17-én rajtolt Nagykárolyban és Börvelyben, majd Kolozsváron folytatódott, és Szatmárnémetiben zárult. Az idei fesztivál lengyelországi, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári előadásokkal, valamint egy koncerttel várta a nézőit.

A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy belépéskor használják a kézfertőtlenítőt, az előadás ideje alatt viseljenek maszkot, továbbá tartsanak kétméteres távolságot a jelenlévőktől.

A fesztivál programjai az érvényben lévő egészségügyi biztonsági intézkedések betartásával zajlanak majd. A koncerteken a helyek száma a térnek megfelelően korlátozva lesz, a helyeket a megérkezés sorrendjében lehet elfoglalni. 

A kialakult járványügyi helyzet bizonytalansága miatt a 2020. június 27-re meghirdetett tordaszentlászlói XXXI. Szent László-napi kórustalálkozót egy évvel halasztják.

Az esemény keretében Benkő Levente bemutatja a Zúgott a Dnyeszter partja – Ujházy Sándor hadnagy emlékei című könyvét is.

A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden műsor tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet.

„Úgy tekintünk a romániai oktatási rendszerre, mint egy hiányos, érthetetlenül megfogalmazott, sokszor tartalmatlan szövegre, amelyet sokan korrektúráztak, szerkesztgettek, de amit ideje lenne teljesen újraírni és másként menteni el.”

November 6-án, szerdán 17 órától bemutatják Magyari Sára Takázás című, (média)nyelvészeti írásokat tartalmazó könyvét, valamint a Nem tömb, nem szórvány: Szilágy című többszerzős kötetet.

Jó hangulatú és tartalmas találkozón, beszélgetésen vehettek részt mindazok, akik pénteken este ellátogattak a Györkös Mányi Albert Emlékházba (GYMAE), ahol újabb kistérséggel ismerkedhettek meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége és az Emlékház által közösen szervezett Régiók bemutatkozása sorozatban.

A rendezvényről Ferencz Angéla főszervező mesélt többet a Erdélyi Magyar Televízió adásában.

Hamarosan megkezdődik a már hagyományosnak számító Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amelyről Ferencz Angéla főszervező mesélt többet az Erdélyi Magyar Televízió adásában.

Hamarosan megkezdődik a már hagyományosnak számító Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely szerves részét képezi a csíki, erdélyi nyári programoknak, miközben évente több ezer személyt szólít meg.

A szervezők idén is csűrfiával és játszóházzal várják a legkisebbeket, tematikus filmekkel, túrákkal, tárlatvezetésekkel, mesemondással és beszélgetésekkel az örök kíváncsiakat, gasztroudvarral az ínyenceket, valamint közösségi szövéssel az alkotó szelleműeket.