Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Közösségépítés Százlábú módra

2021. augusztus 1-7 között 170 sepsiszentgyörgyi gyerek és fiatal tanult táncot és éneket, illetve vett részt közösségfejlesztő játékokon Borospatakán. A XIV. Százlábú közösségépítő műhelymunkának ebben az évben is a Borospatakon működő gyimesi csángó skanzen adott otthont. A festői környezet, a 14 megmentett régi parasztház és a hely szelleme felerősíti mindazt, amit Virág Endre, a Kovászna Megyei Művelődési Központ néptánc szakelőadója és felesége, Virág Imola a műhelymunka céljaként fogalmaztak meg: a hagyományok őrzését, továbbadásuk fontosságát, az élményszerű közösségépítést. 

A három generáció legkisebbje, az Aprólábak csoportja Százlábacskákká nőtte ki magát, ők idén vajdaszentiványi táncokat tanulhattak Mátéfi Csaba és Zita vezetésével. A Százlábú Néptáncegyüttes tagjai a jobbágytelki táncokkal ismerkedtek: nekik a marosvásárhelyi Varró Huba és Kelemen Anita diktálták a tempót. A Százlábú  legidősebb, időközben már egyetemre „csángált” csoportja mezőségi, tóvidéki, ezen belül pedig feketelaki táncokat sajátított el a szamosújvári Feketelaki Tibor és Székely Melinda jóvoltából. 

A napi 5 órás tánctanulás mellett Benkő Éva, Péter Orsolya és Prezsmer Boglárka vezetésével közösségépítő, csapatfejlesztő játékokra is sor került. Ezen programok a közösségi erő feltárását és tudatosítását segítették: a Százlábú Néptáncegyüttes tagjai helyzetgyakorlatok és gondolatébresztő beszélgetések formájában értették meg az együvé tartozás fontosságát, míg a Százlábacskák csapatbanner és egy, az együttesbe toborzó kisfilm készítése révén értékelték a közösség megtartó erejét. A kézműves foglalkozásokat Petrova Anasztázia és Demeter Miklós vezették. 

Az esti táncházak a közös táncról és éneklésről szóltak, ahol az élő zenét a Harai Banda, az Ördöngös és Finom zenekarok, illetve Antal Csanád, Bíró Imre, Ferencz Dávid, valamint Molnár Szabolcs, Kelemen Jánó és Kedves Botond szolgáltatták. 

A műhelymunka a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának szervezésében valósult meg, támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Combridge Kft., valamint a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület voltak. A hagyományok megőrzését szem előtt tartó szülők mellett köszönet illeti Buksa Leventét, Balázs Imrét és a Dália SRL vezetőségét is, akik szintén hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Az ősszel induló Aprólábak csoportjába szeretettel várunk minden olyan, 6-10 év közötti gyereket, aki nemcsak szívesen mozog és tanulna néptáncolni, de tagja lenne egy jó hangulatú, összeforrott, értékközpontú közösségnek!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Mesevásár, ügyességi játék, kézműves sarok, szabadtéri zenés foglalkozás, gyermekkoncert és gyermekelőadás is várja a kilátogatókat.

A könyveket ismerteti: Sztanó László író, műfordító; Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője; Rimóczi László költő, író.

Június folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusokkal, Plüm-Plüm kalandjaival, Palkó és Pannával, valamint A kíváncsi elefántkölyökkel várja közönségét.

A Barangolás meseországban szervezői idén is gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját. A korábbi évektől eltérően idén két napos lesz a rendezvény, így június 1-jén és 2-án is lehetőség van arra, hogy különböző programokkal ünnepeljük a gyermekeket és az ő varázslatos világukat.

Két egymást követő napon, június 12-én és 13-án várja közönségét az Aradi Kamaraszínház, amely rendhagyó módon, két nagyszínpadi előadással zárja tavaszi programját. Június 12-én Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét, június 13-án pedig Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét tekinthetik meg a nézők az aradi nagyszínházban.

A gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet minden 3 és 14 év közötti gyermek  számára „Az én gyereknapom” címmel. A szervezők május 31-én 15 óráig várják a rajzokat elektronikus formában a muvhazkonyaadam@gmail.com e-mail címre, az alkotó adatainak megjelölésével (név, életkor, telefonszám). 

Intézeti YouTube csatornát indított a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Intézete abból a célból, hogy a székelyföldi térség aktuális társadalmi folyamataival kapcsolatos kutatási eredmények, kiadványok szélesebb körben is elérhetőek legyenek.

A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Szakkollégium Jótékonysági szakkönyvbazárt szervez a Planetarium Caféban, melyen az érdeklődők INGYENES szakkönyvek, tudományos kiadványok között válogathatnak.

Pittner Olivér festőművész kiállítása 2023. május 24-én, szerdán 18 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai nyitják meg.

A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális épület 2023-ra teljesen megújult. Az épületegyüttes és kert korszerűsítése során olyan szemet gyönyörködtető megvalósítások is helyet kaptak, mint a Kós szemléletéhez igazodó, Éltes Barna szobrászművész által kézzel faragott díszes ivókút, vagy a napokban felállított, Kós eredeti tervei alapján kivitelezett bejárati kapu.

Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban címmel tartanak audiovizuális bemutatóval, előadással egybekötött beszélgetést május 22-én, hétfőn 18 órától a Léda-házban. Vendégek az Arany János Emlékmúzeum munkatársai: Gali Boglárka igazgató és Czégé Réka programszervező. Közreműködik Gali Teréz előadóművész. 

A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatásával májusban és júniusban is megszervezi a Mozogj az egészségért elnevezésű programot.

2023. május 23-án, kedden 18 órakor filmismertetőt tartanak a Kolozsvár Társaság szervezésében. A Fotó és Film Kolozsváron sorozat meghívottja Tárkányi János filmrendező, operatőr, vágó. Részleteket fognak bemutatni a Shakespeare árnyékában című, 2021-ben készült nagyjátékfilmjéből, amelyet Walter Übelhart nagybányai szerző regénye alapján filmesített meg. Az esemény helyszíne az EME Napoca/Jókai utca 2-4 szám alatti székháza. Beszélgetőtárs Katona Zs. József.

Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban.

A János vitéz, Gabi és a repülő nagypapa és A csizmás kandúr szerepel a marosvásárhelyi Ariel színház május 21. – június 4. közötti műsorában. A Gabi és a repülő nagypapa, illetve A csizmás kandúr a 10. Színházi Olimpiára is meghívást kapott, továbbá gyermeknapra mesekönyvvásárral és egyéb foglalkozásokkal várják a közönséget.