Szeptember 16-án zajlott a VIII. Szent Mihály Havi Forgatag Zabolán, mely rendezvényhez évek óta társul a Mikes Kupa is. Ez utóbbi a XI. kiadását élte az idén.
Évadzáró eseménysorozat a Köteles utcában
Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban.
Május 18-án, csütörtök 19 órától a Levél utcai Stúdió 2-ben Bennem a létra című előadásukat adják elő az másodéves magiszteri bábszínész szakos hallgatók Bartal Kiss Rita rendezésében.
A Bennem a létra c. előadás elsősorban Weöres Sándor: Rongyszőnyeg versfűzérének gyöngyszemeiből építkező versszínházi produkció, melyben a versek jönnek, mennek, összefogóznak, szétválnak, egymásra találnak, konfliktusba keverednek, feleselnek egymással. Teret biztosítanak, lehetőséget kínálnak régi és új kifejezési formák létrehozására, amelynek központi gondolata a vers tágabb értelmű színházi eszközökkel történő megszólaltatása. A szereplők a szavak, a cselekmény az egymáshoz való viszonyuk. Minden vers egy nagyobb egésznek a része, egymásra vetnek hol fényt, hol árnyékot. Úgy szól az egész, mint egy szimfónia: motívumok szólalnak meg, tűnnek el, majd térnek vissza variálva, tuttik és szólók váltják egymást. A Rongyszőnyeg miniatűrjeit kettősség jellemzi: komoly és mély filozofikus tartalmak általában játékossággal, könnyed ritmusú zeneiséggel párosulnak, melyeknek megalkotásakor Weöres Sándor az európai költészet, a keleti filozófiák és a magyar népdalok hagyományaira épített. Ezekből a zseniális "foszlányokból" - epigrammák, ütempróbák, vázlatok, töredékek- szövődik "szőnyeggé" az előadás sajátos dramaturgia mentén, képzettársításos módon, öt tételben. A produkció lényeges formai eleme a koreográfia, a zeneiség és az animáció, melyek érzékeltetik a jelenetek sűrű atmoszféráját, képet társítanak a szöveghez, s egyben fontos kifejezőeszközként is funkcionálnak. Higgyünk Babitsnak, hogy amikor megszólaltatják a verset, akkor új műalkotás születik, amely „nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen attól”, hisz a vers előadójának élő hangja, arckifejezése, mozdulatai mást tudnak és mást kénytelenek megfogni a valóságból. A célunk az, hogy a nézők vigyék haza a látottakat, hallottakat, vigyék haza a költőt, olvassák újra a Weöres-verseket, hisz minden költemény annyiszor születik meg, ahányszor elolvassa egy-egy fogékony olvasó. Játsszák: Bíró Eszter, Stekbauer-Hanzi Réka, Nagy Timea, Tőrös Szilvia, Vén Evelin. Az előadás hossza: 1 óra.
Zsúfolt nap lesz a péntek:
Május 19-én, 11:30 órától a Stúdió Színház előterében Aranydiploma-osztó ünnepségre kerül sor, amellyel a fél évszázaddal ezelőtt végzett színészgenerációt köszöntjük. A Köteles utcában tartott eseményen a marosvásárhelyi színi tanoda vezetősége, valamint Kovács Levente egyetemi tanár, rendező és Gáspárik Attila, a tanintézmény professzora fogadja az Erdély minden szegletéből és Magyarországról visszalátogató ünnepelteket. A pénteki találkozón az idősebb nemzedék képviselői a marosvásárhelyi színisekkel és a Tompa Miklós Társulat vezetőségével is találkoznak a Művészeti Egyetemen.
Szintén május 19-én, pénteken 16 órától a Gemma könyvesboltban (Bolyai utca 10.) kerül sor Jákfalvi Magdolna, Kékesi Kun Árpád (szerk.) Egy filozófus Székelyvárosból című beszélgetőkönyvének bemutatására. A bemutató során a szerkesztők folytatják a kötet forrását képező beszélgetést a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem történetéről Béres Andrással, amelybe kérdéseikkel, véleményükkel a résztvevők is bekapcsolódhatnak.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri bábszínész osztálya május 19-én, pénteken 17 órától adja elő a Levél utcai Stúdió 2-ben Árvácska című, felnőtteknek szóló előadását Vidovszky György rendezésében.
Az Árvácska Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján készült. „Az Árvácskát hosszú időkön keresztül egy szociografikus, helyenként naturalista műnek értelmezték. Valójában nem az: egy költői szerkezettel megírt műről van szó. A színházi adaptációban ezt a részét erősítjük fel, nem a regény cselekményt állítjuk színpadra. A stilizáltság, a báb használata több asszociációt enged meg a nézőnek, közelebb viszi a lényeghez. Fontosnak tartom olyan figurák életéről beszélni, akikről amúgy nem szólnak előadások. Ezek az emberek áldozatai, nem főszereplői saját történetüknek”, mondja Vidovszky György az előadásról, amelyben másodéves magiszteri bábművész szakos hallgatók játszanak: Bíró Eszter, Stekbauer-Hanzi Réka, Nagy Tímea, Tőrös Szilvia, Vén Evelin; osztályvezető tanáruk Máthé Rozália. Hegedűn játszik Kiss Vivien m.v.; zene: Pap Gábor; látvány: Mátravölgyi Ákos; zenei vezető: Strausz Imre-István. A rendező asszisztenseként, dramaturgiai konzulensként közreműködött Berecz Boglárka másodéves rendező szakos-, valamint Kósa-Szigety Zsófia, másodéves teatrológia szakos hallgató. Az előadás időtartama másfél óra, megtekintése 16 éven felül ajánlott.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara május 19-én, pénteken 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban Ithaka című előadását Kocsis Pál rendezésében.
Odüsszeusz – Láertész fia, Ithaka királya, a sokfelebolygott, a leleményes, a héroszok hérosza, férfiideál, apa, férj, politikus, felfedező, filozófus, womanizer, és a legjobb diszkoszvető egész Hellászban. Jó parti. Vagy mégsem? Hangzatos címszereplőnk dacára Homérosz eposzát Szabó-Székely Ármin és Závada Péter a női sorsokra fókuszálva gondolta újra. Az istennőket, nimfákat, sziréneket most egy másik oldalukról ismerhetjük meg, Pallasz Athéné útbaigazításával, közben pedig elkísérjük Odüsszeuszt szeretett otthonába, Ithakába, Kocsis Pál első marosvásárhelyi rendezésében.
Az előadásban elsőéves magiszteris színészhallgatók játszanak: Csík Édua, Drunek Sára, Ferencz Evelin, Jankovics Katalin, Nagy L. Norbert, Pósa Fruzsina, Sétáló Imola Fanni és Vlasich Máté. A koreográfiát és látványt Kocsis Pál rendező a szereposztással közös munka során alakította. A rendező asszisztense Talán Vanda, magiszteri elsőéves impresszárió szakos hallgató.
A május 20-án, szombaton 11 órakor kezdődő ballagásra a Köteles utcai Stúdió Színházban kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk!
Május 21-én, vasárnap 17 órától Mohácsi János rendezésében a Tűzoltó című előadást láthatják az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem főépületének 30-as termében.
A kistermi komédia Szép Ernő Tűzoltója nyomán született, amelyben a férfi-nő kapcsolatok mindig konfliktusokkal terhelt volta a végletes érzelmek humoros tükrében köszön vissza. Az emberi természetet, bűnöket és léhaságokat kifigurázó szkeccsben Karsai Dóra és Tamás Csanád, elsőéves magiszteri színész szakos hallgatók játszanak. A látványtervet Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra, Váradi Tímea készítette, mindannyian a másodéves látványtervező osztály hallgatói. Segédrendező Ricz Ármin, elsőéves magiszteri rendező szakos hallgató, valamint zenei vezető Kovács Márton. Az előadás hossza negyven perc, és tizenhat éven felülieknek ajánlott.
Szintén május 21-én, vasárnap 19 órától a Stúdió Színházban adja elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya Parasztopera című előadását Mohácsi János rendezésében.
Pintér Béla Parasztoperája görög tragédiát idéző balladisztikus történet, népdalokból ihletett zenével, szenvedéllyel és humorral játszik az emberi lélek húrjain, egy ízig-vérig Mohácsi-előadásban, hozzáadott csendekkel, színészi játékokkal, kórussal, hatalmas szereposztással és sírva-nevetéssel. Szereplők: Boros Bence/Nagy László, Göllner Boróka, Németh Kristóf, Pánczél Lilla, Renczés Viktória, Szabó Fruzsina, Radu Enrik, Varsányi Szabolcs/Molnár Gergely, Vlasich Máté színész szakos hallgatók. Az énekkar szintén a Művészeti Egyetem hallgatóiból áll: Bajkó Edina Klára, Berencsy Martin, Csorba Kristóf, Kitay Levent, Drunek Sára, Elek Ágota, Erőss Noémi, Hajas Krisztián, Kernetzky Hanna, Jankovics Katalin, Pósa Fruzsina, Mihály János, Nagy Tímea, Sipos Áron, Stoian Antonia, Szentmártoni Júlia. A Művészeti Egyetem tanára, Strausz Imre-István által vezetett zenekart Fazakas Attila, Fülöp Alajos, Kostyák Márton, Major Zalán alkotja, az előadás díszlet-jelmezét a másodéves látványtervező osztály hallgatói, Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra, Váradi Tímea készítették. A próbafolyamat zenei vezetője és koreográfusa Kovács Márton, Mohácsi János állandó munkatársa, segédkoreográfusok: Adorjáni Kincső, Baróti Krisztina, Ferencz Evelin, Pósa Fruzsina koreográfia szakos hallgatók. Az előadás időtartama másfél óra, és tizenhat éven felülieknek ajánlott.
Május 22-én a Köteles utcai Stúdió Színházban látható a Meggyeskert c. előadásunk, amely a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója. A Meggyeskertre jegyeket válthatnak a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (tel. 0365 806 865), a helyszínen (Stúdió Színház) előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán: bit.ly/3Y72kYd
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara május 23-á,n kedden 19 órától adja elő a Stúdió Színházban BAKELIT TAXI VINYL című előadását Harsányi Zsolt rendezésében.
Alina Nelega kortárs drámaíró szövegében, akárcsak Arthur Schnitzler Körtáncában, társadalmunk keresztmetszete jelenik meg. A színpadon felvonuló karakterek – taxisofőr, prostituált, egyetemista, pszichiáter, felsővezető, ügyész, újságíró, fotós, színész, és Pepe – révén tíz vergődő személy történetét követhetjük végig, tíz jeleneten keresztül. Örömlánytól főügyészig mindenki hajszol valamit – nevezzük boldogságnak –, közben esendőségük, létbevetettségük mindannyiukat egyenlővé teszi szemünkben. A realista dráma hétköznapi helyzeteit az alkotók expresszív formanyelvvel mutatják fel. Az elemelt, snittszerű jelenetek pörgésében a szereplőknek mind közük van egymáshoz, ahogyan nekünk, nézőtéren ülőknek is közünk van egymáshoz. Az előadásban a másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak: Radu Enrik, Karsai Dóra, Pánczél Lilla, Renczés Viktória, Tamás Csanád, Szabó Fruzsina, Németh Kristóf, Göllner Boróka; valamint Nagy László elsőéves magiszteris- és Hajas Krisztián harmadév-alapképzéses hallgatók. A díszlet- és jelmeztervet Pál Alexandra és Balázs-Bécsi Anna harmadév alapképzés, látványtervező szakos hallgatók készítették. Az előadásban látható vetítés Nagy-Lázár Mikolt (III. év alapképzés, fotó-film-média szak) és Balázs-Bécsi Anna (III. év alapképzés, látványtervező szak) munkája. Zene: Bajkó Edina, zenei tanácsadó: Strausz Imre-István. Az előadás rendezője Harsányi Zsolt.
Jegyeik interneten megvásárolhatók elővételben a Stúdió Színház weboldalán feltüntetett online rendszerben, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0791.22.99.77 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro email címen. A Stúdió Színházról bővebb információt a www.studioszinhaz.ro honlapon találnak.
További írások
A magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön 17.30 órakor, a hagyományokhoz híven Aranka György szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét.
Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben, egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul.
Otthon... vagy? - ezzel a mottóval szervezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 18-23. között a 14. dráMA kortárs színházi találkozót.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén kilencedjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak. A pályázatok leadásának határideje 2023. október 15., vasárnap éjfél. A gálaestre november 4-én kerül sor, a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán.
A Jancsi és Juliska bemutatójával kezdődik a Puck Bábszínház 2023–2024-es évada. Varga Ibolya rendező a felújító próbákat már az előző évadban megkezdte, a közönség egy része pedig már az évad végén láthatta is az előadást egy nyilvános főpróba keretén belül. Szeptember 16-án 11:00 órától a Puck Bábszínház székhelyén tekinthető meg a felújított Jancsi és Juliska.
2024-ben 75 éves lesz az Ariel Színház – a jubileumi évadban bemutatók, vendégelőadások
és számos meglepetés várja a gyerek-, ifjú- és felnőttközönséget.
2023. szeptember 15. és 17. között az Ars SACRA fesztivál egyházi kulturális műsorokat, szakrális művészetet, sétákat és idegenvezetéseket, nyitott templomok napjait kínálja a nagyközönségnek. Mottója: "Keresd a békét!"
Évadkezdő sajtótájékoztatót tartott a Figura Stúdió Színház, ahol Albu István igazgató ismertette a 2023-24-es évad tervezett bemutatóit, a színházi év struktúráját.
Kézdi Imola Lélekporc című verseskötetének a bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház szeptember 15-én, pénteken 18 órától a Boéme kávézóban (Episcopiei u. 21). Saját verseiből felolvas a szerző, akivel Kelemen Kinga dramaturg beszélget.
A kolozsvári hóstáti közösség intézményeinek értékmegőrző tevékenységébe kaphatnak betekintést azok, akik 2023. szeptember 12-én, kedden 18 órakor eljönnek az EME Napoca/Jókai utca 2.-4. szám alatti székhelyének előadótermébe.
Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától Sárosi Mátyás Zsolt grafikai kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.
A szeptember 8 – 10 között megszervezésre kerülő WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválon bábelőadások, koncertek, workshopok és számos meglepetés várja az érdeklődőket. A Kolozsváron és Bonchidán zajló fesztivál 7. kiadásán a helyi művészek és a romániai bábszínházak produkciói mellett, hét külföldi társulat előadásai is láthatók lesznek. A fesztivál három napja alatt Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ukrajnából és Bulgáriából is láthatnak produkciókat.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2023. szeptember 9-ére tűzte műsorra a 2023/2024-es új évad első premierjét, a kortárs olasz szerző, Fausto Paravidino, Emma életének értelme című darabját, Radu Afrim rendezésében.
Reményik Sándorra (és Essig Józsefre) emlékezik az EMKE és a STARS Galéria augusztus 30-án, szerdán délután 5 órakor a Házsongárdi temetőben. Az esemény az Essig József által elindított sorozat örökségét viszi tovább, annak szerves folytatása.
![]() |
![]() A magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön 17.30 órakor, a hagyományokhoz híven Aranka György szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. |
![]() Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben, egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul. |
![]() Otthon... vagy? - ezzel a mottóval szervezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 18-23. között a 14. dráMA kortárs színházi találkozót. |
![]() Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén kilencedjére hirdeti meg zenei pályázatát minden erdélyi zenésznek és zenekarnak. A pályázatok leadásának határideje 2023. október 15., vasárnap éjfél. A gálaestre november 4-én kerül sor, a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. |
![]() A Jancsi és Juliska bemutatójával kezdődik a Puck Bábszínház 2023–2024-es évada. Varga Ibolya rendező a felújító próbákat már az előző évadban megkezdte, a közönség egy része pedig már az évad végén láthatta is az előadást egy nyilvános főpróba keretén belül. Szeptember 16-án 11:00 órától a Puck Bábszínház székhelyén tekinthető meg a felújított Jancsi és Juliska. |
![]() 2024-ben 75 éves lesz az Ariel Színház – a jubileumi évadban bemutatók, vendégelőadások és számos meglepetés várja a gyerek-, ifjú- és felnőttközönséget.
|
![]() 2023. szeptember 15. és 17. között az Ars SACRA fesztivál egyházi kulturális műsorokat, szakrális művészetet, sétákat és idegenvezetéseket, nyitott templomok napjait kínálja a nagyközönségnek. Mottója: "Keresd a békét!" |
![]() Évadkezdő sajtótájékoztatót tartott a Figura Stúdió Színház, ahol Albu István igazgató ismertette a 2023-24-es évad tervezett bemutatóit, a színházi év struktúráját. |
![]() Kézdi Imola Lélekporc című verseskötetének a bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház szeptember 15-én, pénteken 18 órától a Boéme kávézóban (Episcopiei u. 21). Saját verseiből felolvas a szerző, akivel Kelemen Kinga dramaturg beszélget. |
![]() A kolozsvári hóstáti közösség intézményeinek értékmegőrző tevékenységébe kaphatnak betekintést azok, akik 2023. szeptember 12-én, kedden 18 órakor eljönnek az EME Napoca/Jókai utca 2.-4. szám alatti székhelyének előadótermébe. |
![]() Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától Sárosi Mátyás Zsolt grafikai kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban. |
![]() A szeptember 8 – 10 között megszervezésre kerülő WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválon bábelőadások, koncertek, workshopok és számos meglepetés várja az érdeklődőket. A Kolozsváron és Bonchidán zajló fesztivál 7. kiadásán a helyi művészek és a romániai bábszínházak produkciói mellett, hét külföldi társulat előadásai is láthatók lesznek. A fesztivál három napja alatt Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ukrajnából és Bulgáriából is láthatnak produkciókat. |
![]() A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2023. szeptember 9-ére tűzte műsorra a 2023/2024-es új évad első premierjét, a kortárs olasz szerző, Fausto Paravidino, Emma életének értelme című darabját, Radu Afrim rendezésében. |
![]() Reményik Sándorra (és Essig Józsefre) emlékezik az EMKE és a STARS Galéria augusztus 30-án, szerdán délután 5 órakor a Házsongárdi temetőben. Az esemény az Essig József által elindított sorozat örökségét viszi tovább, annak szerves folytatása. |
Új hozzászólás