Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az évszakokat adja elő az Ariel Színház március 12-én

Az évszakok című, 0–4 éveseknek szánt csecsemőelődást adja elő március 12-én, vasárnap 11 órától a marosvásárhelyi Ariel Színház. A Barabás Olga rendezte előadás az Ariel Stúdióban lesz (Nyomda / Poligrafiei u. 4.). Az évszakok című előadásra helyfoglalás szükséges a 0740566454 mobilszámon, naponta 9–13 óra között.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Mesevásár, ügyességi játék, kézműves sarok, szabadtéri zenés foglalkozás, gyermekkoncert és gyermekelőadás is várja a kilátogatókat.

A könyveket ismerteti: Sztanó László író, műfordító; Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője; Rimóczi László költő, író.

Június folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusokkal, Plüm-Plüm kalandjaival, Palkó és Pannával, valamint A kíváncsi elefántkölyökkel várja közönségét.

A Barangolás meseországban szervezői idén is gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját. A korábbi évektől eltérően idén két napos lesz a rendezvény, így június 1-jén és 2-án is lehetőség van arra, hogy különböző programokkal ünnepeljük a gyermekeket és az ő varázslatos világukat.

Két egymást követő napon, június 12-én és 13-án várja közönségét az Aradi Kamaraszínház, amely rendhagyó módon, két nagyszínpadi előadással zárja tavaszi programját. Június 12-én Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét, június 13-án pedig Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét tekinthetik meg a nézők az aradi nagyszínházban.

A gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet minden 3 és 14 év közötti gyermek  számára „Az én gyereknapom” címmel. A szervezők május 31-én 15 óráig várják a rajzokat elektronikus formában a muvhazkonyaadam@gmail.com e-mail címre, az alkotó adatainak megjelölésével (név, életkor, telefonszám). 

Intézeti YouTube csatornát indított a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Intézete abból a célból, hogy a székelyföldi térség aktuális társadalmi folyamataival kapcsolatos kutatási eredmények, kiadványok szélesebb körben is elérhetőek legyenek.

A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Szakkollégium Jótékonysági szakkönyvbazárt szervez a Planetarium Caféban, melyen az érdeklődők INGYENES szakkönyvek, tudományos kiadványok között válogathatnak.

Pittner Olivér festőművész kiállítása 2023. május 24-én, szerdán 18 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai nyitják meg.

A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális épület 2023-ra teljesen megújult. Az épületegyüttes és kert korszerűsítése során olyan szemet gyönyörködtető megvalósítások is helyet kaptak, mint a Kós szemléletéhez igazodó, Éltes Barna szobrászművész által kézzel faragott díszes ivókút, vagy a napokban felállított, Kós eredeti tervei alapján kivitelezett bejárati kapu.

Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban címmel tartanak audiovizuális bemutatóval, előadással egybekötött beszélgetést május 22-én, hétfőn 18 órától a Léda-házban. Vendégek az Arany János Emlékmúzeum munkatársai: Gali Boglárka igazgató és Czégé Réka programszervező. Közreműködik Gali Teréz előadóművész. 

A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatásával májusban és júniusban is megszervezi a Mozogj az egészségért elnevezésű programot.

2023. május 23-án, kedden 18 órakor filmismertetőt tartanak a Kolozsvár Társaság szervezésében. A Fotó és Film Kolozsváron sorozat meghívottja Tárkányi János filmrendező, operatőr, vágó. Részleteket fognak bemutatni a Shakespeare árnyékában című, 2021-ben készült nagyjátékfilmjéből, amelyet Walter Übelhart nagybányai szerző regénye alapján filmesített meg. Az esemény helyszíne az EME Napoca/Jókai utca 2-4 szám alatti székháza. Beszélgetőtárs Katona Zs. József.

Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban.

A János vitéz, Gabi és a repülő nagypapa és A csizmás kandúr szerepel a marosvásárhelyi Ariel színház május 21. – június 4. közötti műsorában. A Gabi és a repülő nagypapa, illetve A csizmás kandúr a 10. Színházi Olimpiára is meghívást kapott, továbbá gyermeknapra mesekönyvvásárral és egyéb foglalkozásokkal várják a közönséget.