Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az Egyetem utcából indul az idei Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári ünnepi felvonulása

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület 2021. augusztus 15. és 22. között immár huszonharmadik alkalommal szervezi meg a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót.

A rendezvénnyel a magyar keresztény államalapításra és államalapító szent királyunkra kívánnak emlékezni a Kárpát-medencei magyar közösségek, valamint az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei, illetve néptánchagyományaival. Az idei rendezvényre Kolozsvárról, Kolozs és Fehér megyei településekről, valamint Magyarországról érkeznek vendégek Kolozsvárra, Felvincre, Bonchidára, Szamosújvárra, Nagyenyedre, Magyarfenesre és Miriszlóra.

Emellett ötödik ízben szervezik meg meg augusztus 18. és 20. között a Heltai FolkNapokat, amelyen a Magos zenekar gyerekkoncertje, a Bahorka Társulat gyerekelőadásai, élőzenés kézműves- és játszóház, valamint esti táncházak és folkkocsmák várják majd az érdeklődőket. A 23. Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári, ünnepi népviseleti felvonulása augusztus 20-án, 17 és 18 óra között lesz a Farkas utcában. A menet 17 órakor indul az Egyetem utca sarkától, majd a református templom előtt közös tánccal folytatódik. Minden kedves érdeklődőt, kicsit, nagyot és családot egyaránt szeretettel várnak a rendezvény szervezői.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az együttes már több éve foglalkozik gyerek- és felnőttoktatással, valamint népi énekek tanításával. Az ünnepi előadás során közös énekléssel és tánccal várják az érdeklődőket.

Szeptember 13-án, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében mutatják be a Keresztúton című előadást.

Szeptember 8-án, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében a Vecsei H. Miklós és csapata által létrehozott koncertszínházi előadást tekinthetik meg.

A rendezvényen köszöntőt mond dr. Széman Péter EMKE-elnök, dr. Bibza Gábor református esperes Reményik Sándorra emlékezik, a költő verseiből Albert Júlia színművész ad elő.

A táborban a világ különböző pontjairól érkeztek, jelen voltak a dallasi, sepsiszentgyörgyi, brassói, békéscsabai, budapesti, alcsútdobozi és győri drámacsoportok tagjai is.

2021. augusztus 1-7 között 170 sepsiszentgyörgyi gyerek és fiatal tanult táncot és éneket, illetve vett részt közösségfejlesztő játékokon Borospatakán. 

A csíkszeredai Agora Alapítvány a Mikó-várban rendezi meg a XIV. Nemzetközi Dob-Ban Ritmusfesztivált.

A szervezők idén is csűrfiával és népi játszótérrel várják a legkisebbeket, tematikus filmekkel, túrákkal, tárlatvezetésekkel, mesemondással és beszélgetésekkel az örök kíváncsiakat, valamint függőágyakkal a megfáradtakat.

Ebben a közös utazásban számos helyszín, idősík és téma váltakozik: bejárhatjuk az öreg kontinenst, találkozhatunk zarándokokkal, trubadúrokkal, királyokkal és szerzetesekkel.

 Az ifjúsági akadémia témája, címe: Kincses Kárpát-medence. A magyarság hagyományos értékei.

Az eseményt tavaly a járványügyi korlátozások miatt napolták el, XIII. kiadása azonban most már biztosan 2021. július 11. és 16. között lesz.

Gyenyisz Sapovalov és a Csíki Kamarazenekar tart közös hangversenyt 2021. június 20-án, vasárnap 18 órától a csíkszeredai Csíki Moziban.

Újra virtuális színházlátogatásra hívja közönségét a kolozsvári bábszínház, online látható előadásokkal.

A rendezvény mindhárom nap A maszk lehetőségei című előadássorozattal kezdődik, Modesto Casarin olasz rendező vezetésével.

A tárlat anyagát a Magyar Honvédelmi Minisztérium felkérésére állították össze történészek, grafikusok és fényképészek, és először 2015. október 6-án mutatták be Budapesten.