Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

8. Kolozsvári Zsidó Napok

Különleges koncertekkel, irodalmi és helytörténeti programokkal, filmvetítéssel várjuk az érdeklődőket. A Schwartz Róbert néhai kolozsvári hitközségi elnök emlékének ajánlott programokon a részvétel ingyenes, így minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Találkozzunk újra, s idézzük fel a zsidó hagyomány kincseit Kolozsváron, ebben a kulturálisan sokszínű és gazdag városban, amely az elmúlt századokban oly sok kultúrának, vallásnak és tradíciónak vált bensőséges, igazi otthonává!

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója 2023. október 26-án, csütörtökön este 7 órakor lesz a Belvárosi unitárius templomban, ahol Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja és Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője köszönti a résztvevőket.

 

Október 26-a, csütörtök

19 óra: Ünnepélyes köszöntő, majd következik a „Zsidó klasszikusok, klasszikus zsidók” című koncert a Voice & Brass zenekar és Nógrádi Gergely főkántor közreműködésével.

Csodálatos hangzásvilágra számíthatunk ez az estén, hiszen a Kuna testvérek által megszólaltatott rézfúvós hangszerek egyedülálló hangjait Nógrádi Gergely főkántor, a fesztiválunk népszerű és visszatérő vendége, valamint Kuna Valéria éteri szopránja egészítik ki.

Az előadók egyedi műsorral kedveskednek a kolozsvári közönségnek: a zsidó vonatkozású művek sorában A Hegedűs a háztetőn és a West Side Story zenéjétől kezdve Az Kurt Weil és Verdi művein át egészen Leonard Cohenig jutunk el. A dalok angol, magyar és héber nyelven csendülnek fel.

A Voice & Brass zenekar tagjai: Kuna Gyula – trombita; Kuna Valéria – trombita, szoprán ének; Kuna Bence – kürt; Kuna Márton – harsona; Kurucz Gábor – tuba.

Helyszín: Belvárosi unitárius templom

 

Október 27-e, péntek

15 óra: Varázslat a cselló nagymesterétől: Banda Pál játszik Bach- és Popper-műveket
Banda Pál gordonkaművész a budapesti Zeneakadémia befejeztével – Végh Sándor meghívására – a Camerata Salzburg csellószólam-vezetője lett. Ezután került a Chamber Orchestra of Europe-hoz, ahol többek között olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Solti György, Schiff András, Rudolf Serkin, Claudio Abbado, Nikolaus Harnoncourt és Lorin Maazel. Szólistaként egyebek közt Haydn és Schumann versenyműveit, Bach, Kodály, és Ligeti szólószonátáit játszotta Anglia legjelentősebb koncerttermeiben, valamint Dvořák concertóját Szingapúrban. 1998-tól tíz éven át az angol zenei élet egyik meghatározó vonósnégyese, az Allegri Quartet csellistája volt. 2012 óta az English Piano Trio művésze. A koncertezés mellett pályáján a tanítás is fontos helyet kap: a csellista jelenleg a londoni Purcell School és a Royal College of Music professzora.
Műsor: J. S. Bach: D-moll szólószvit; Esz-dúr szólószvit; David Popper: Concert Polonaise op. 14.

Helyszín: Bánffy Miklós Operastúdió / Samuil Micu 12.

 

20 óra: Klein Judit és a Haverim zenekar szívbéli örömzenéje

Klein Judit csodálatos hangját tavaly már hallhatta a kolozsvári közönség, de a művésznő a mostani formációval első alkalommal érkezik a kincses városba. Klein Judit és a Haverim zenkar szívvel-lélekkel készül a kolozsváriakkal való találkozásra: koncertjükön autentikus zsidó zenei gyökerekből fakadó muzsika szól majd, megfűszerezve egy kis keleti és szefárd-ladino dallamkinccsel. A művészek zenei „hidakat” építenek a különböző kultúrák, stílusok, földrészek között, sőt, a mostani koncerten olyan szám is elhangzik, amely a hagyományos zsidó zenét modern, swinges hangzással ötvözi.

Jöjjenek el minél többen, hogy együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és a varázslatos művésznőnek, Klein Juditnak!

A zenekar tagjai: Klein Judit – ének; Neumark Zoltán – zongora; Nagy Péter – klarinét; Zsoldos Gábor – dob

Helyszín: Belvárosi unitárius templom

 

Október 28-a, szombat

13 óra: Beregszász szíve Kolozsváron – filmbemutató sok zenével
A film a kárpátaljai település zsidóságának és egykori nagyzsinagógájuknak történetét mutatja be elsősorban interjúka támaszkodva sok zenével, képpel és animációval. A történeti áttekintést követően a zsinagóga 21. századi igényeket kiszolgáló városi kulturális központtá való átalakításának terveit kárpátaljai és magyarországi szakemberek ismertetik. Az Ungvár21 televízió 50 perces dokumentumfilmje bemutatja, hogyan bontják ki az 1960-as években a zsinagógára ráépített betonszarkofágból az épületet és alakítják át egy multifunkcionális kulturális központtá.
Helyszín: Kolozsvári Magyar Főkonzulátus rendezvényterem

 

16 óra: Lugosi Viktória: Akit itt felejtettek című regényének élőzenével gazdagított könyvbemutatója. Lugosi Viktóriát – akinek a könyvét a megbocsátás regényeként is felfoghatjuk ezen az estén Visky András író kérdezi, zongorán közreműködik Szép András.

„Apám vállán nem lehetett sírni. Kisgyerektől a gyengeség jelének tekintette, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy visszafojtsam, amíg haza nem érek anyámhoz, de kudarcot vallottam. Ha meglátta a könnyeim, nem szólt, csak elhúzta a száját, mintha romlott húsba harapott volna. Szégyent vallottam. Pedig korán megtanított arra, hogy a könyörtelen az emberi, a kegyelem a kivételes.” Így kezdődik ez az izgalmas, egyszerre magánéleti és történelmi tárgyú regény – írta róla Török András. Történelmi tárgyú, mert felidézi azt a vallásos gyerekfalut a magyarországi Deszken, ahova a második világháború után vitték az árva és félárva zsidó gyereket, hogy testileg feltáplálják, lelkileg meggyógyítsák, majd továbbküldjék őket, hogy „járuljanak hozzá Izrael államának megalapításához, és váljanak hasznos polgáraivá.” A mindezidáig fel nem dolgozott eseményeket a szerző sodró lendületű történetben meséli el.

Helyszín: Bulgakov kávéház

 

20 óra: Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző előadásában.
Ady tette dalszerzővé: az ő verseire írt, félig szavalt, félig énekelt melodramatikus, szinte rögtönzött dalaival, saját szuggesztív előadásában sokak fülét nyitotta meg Ady számára, akik olvasva „nem értették” – írta Kodály Zoltán. A szóban forgó muzsikus Reinitz Béla, foglalkozása szerint jogász, akinek a huszadik század első évtizedeiben egyik napról a másikra lettek népszerűvé Ady-dalai. Barátai, tisztelői közt megtaláljuk Jászai Mari színésznőt vagy a mecénás Hatvany Lajost, de az ifjú Bartók Bélát és Kodályt is. Reinitz is szerepet játszott abban, hogy nemcsak Adyra, de Bartókra és Kodályra is felfigyelt a magyar műértő közvélemény.

Pódiumon ma már csak elvétve találkozhatunk Reinitz Béla szerzeményeivel, noha a maga idejében termékeny és népszerű kabarészerző volt. Adyt is kabarészínházakban tette népszerűvé. A Félbemaradt óriás című muzsikus-portré a teljesség igénye nélkül válogat Reinitz életművéből, aki munkássága színe-javát a magyar irodalom szolgálatába állította, s aki Tamási Áron szerint „...ott áll rekedten, egy-egy ritka mozdulattal az idők jelei felett, a gáton, a magyar fekete zongorán.”

Helyszín: Bánffy Miklós Operastúdió / Samuil Micu 12.

 

Október 29-e vasárnap

10 óra: Schwartz Róbert (1944-2023)Megemlékezés a Kolozsvári Zsidó Hitközség néhai elnökéről
„Mint tengeren hajók

Én már csak elmentem

Köd előttem, köd utánam

Köd az örökkévalóságban”

 Sipos Dávid idegenvezetővel sétálunk az új neológ zsidó temetőben majdnem kortársaink között, kik az örökkévalóságból életpéldájukkal tanítanak.

Találkozás: Sólyom utca 1. sz. alatt a temető bejáratánál. A séta pontosan indul.

 

16 óra: Dalok szárnyán Lembergből Kolozsvárra – Örmény József zongoraművész koncertje

Az ungvári születésű Örmény József Ukrajna egyik legismertebb zongoraművésze, aki nyitottan, könnyedén és fesztelenül közelít minden zenei műfajhoz. A kiemelkedő művészt első alkalommal hallhatja a kolozsvári közönség.

Műsor: Schubert-Liszt: A molnár meg a patak; Schuman-Liszt: Dedication; Levko Revuckij: Szonáta; Kodály Zoltán: Hét zongoradarab op. 11.; Józef Koffler: Szonatina op. 12.; Miroszlav Szkorik: Tokáta; Schubert-Liszt: Valse Caprice No. 6. Soirées de Vienne”

Helyszín: Kolozsvári evangélikus-lutheránus templom

 

20 óra: Tangómánia Bősze Ádámmal. Közreműködik Móser Ádám harmonikán
Hölgyem, ön kivel tangózna legszívesebben? Rudolph Valentinóval, Al Pacinóval, netán Colin Firth-öt választaná? Mindegy, ezen az estén egyikükhöz sem lesz szerencséje, legalábbis személyesen nem találkozhatnak. Egyszerűen azért nem, mert Rudolph Valentino 1926-ban elhunyt, Al Pacinonak sincs már sok kedve, Colin Firth őurasága pedig éppen nem lesz Kolozsváron.

Viszont itt és most megismerkedhetünk a tangómánia rejtelmeivel, élőben hallhatunk vérbeli tangót: Bősze Ádám vezetésével eljuthatunk Buenos Airestől Budapestig, no meg az illendőség határáig. Egy tangóest természetesen mit sem ér, ha nem szól élőben a zene, így hát ezen a rendezvényen élőzene is lesz Móser Ádám előadásában. És akinek kedve támad hozzá, akkor az est végén a vérpezsdítő zenére táncra is pattanhat.

Helyszín: Bánffy Miklós Operastúdió / Samuil Micu 12.





 

A programokon a részvétel ingyenes, így minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A program- és helyszínváltozás jogát a szervezők fenntartják!

 

//

 

Szervezők:

Kolozsvár Társaság, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Határtalan Kultúra program

 

Támogatók:

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa

 

Partnerek:

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Bulgakov Kávéház, Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, Kolozsvári Magyar Opera, Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség, Kolozsvári Zsidó Hitközség

 

Médiatámogatók:

Kolozsvári Rádió, Kolozsvár Televízió – Magyar Adás

 

 

Részletes program:

http://hatartalankultura.hu/

 

Határtalan Kultúra 2023

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

December 10-én, vasárnap 18.15-kor nyitják meg Kolozsváron a Klezmer hangok Erdélyben című kiállítást a Muzeonban, a Virgil Fulicea utca 3. szám alatt. A kiállítás interaktív lesz, és Beth Silver csellóművész élőzenét ad elő Max Eisikovits Máramarosból gyűjtött zsidó darabjai alapján.

 

Máté Istvánnak a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent, Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében című könyvét mutatják be december 8-án 19 órakor a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Kossuth Lajos utca (1989. december 21. sugárút) 14. szám alatt. A könyvet bemutatja: Kiss Dénes és Peti Lehel. A kötetbemutatót a Vallás és egyház a változó társadalomban című konferencia keretében tartják.

 

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

2023. dec. 12-én kedden 18 órakor, születésének 150. évfordulóján gróf Bánffy Miklósra emlékeznek dr. Gaal György irodalom- és művelődéstörténész Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című, vetített képes előadásával. A rendezvényt az EME Napoca/Jókai u. 2–4. szám alatti székházának előadótermében tartják, az est házigazdája Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra szóló változat is kapható az előadások jegyárai függvényében. Érdeklődni, utalványokat vásárolni a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában lehet.

 

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás Budapesten december 9-én 18 órakor a Pesti Vigadóban. Köszöntőbeszédet mond Lánszki Gerő államtitkár, ünnepi beszédet mond Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora.

Az idei Karácsonyi Vásárt december 16-23. között tartják Sepsiszent-györgy Főterén, ahol nyolcvan őstermelő, kereskedő és iparművész kínálja portékáit a karácsonyi ajándékokat beszerezni kívánók számára. A 2023-as rendezvény kulturális programkínálata helyi és brassói művészek, zenekarok, kórusok, művészeti együttesek felajánlásaiból jön létre.

Még két előadás lesz idén az Aradi Kamaraszínház műsorán. A nézők találkozhatnak Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésszel, akik Örkény-estjüket hozzák el Aradra, a Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig főként karácsonyi dalokat ad elő.

Az ünnepek előtt a Mese a csodálatos szőlőfáról című produkció bemutatójára készül a Puck Bábszínház magyar társulata. December 16-án, szombaton 11:00 és 17:00 órától látható a bábelőadás, amelyet Kovács Géza Blattner Géza-díjas bábművész, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója rendez, és ugyancsak ő az, aki a mese szövegkönyvét jegyzi.

2023. december 11-én, hétfőn a kolozsvári Iulius Mallban, az Auchan bevásárlóközpont közelében kézművesvásárt rendez a Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. A kiállításon az igazgatósághoz tartozó, azzal együttműködő intézmények lakói, illetve a nappali foglalkoztatások résztvevői állítják ki termékeiket.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XXIV. Nemzetközi Színháztudományi Konferenciára 2023. december 8-án tartják a Stúdió Színház előterében.

Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést szerveznek Kolozsváron december 15-én 18 órától, Gall Anthony Kós Károly-kutató, K. Lengyel Zsolt történész, politológus, szerkesztő, Hunyadi Attila Gábor gazdaságtörténész és Veress Emőd jogász, egyetemi tanár részvételével, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében, az MCC Huszár (Călărașilor) utca 1. szám alatti székhelyén, a Belvedere szállodában.

A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi szeánsza, amit 2023. december 9-én mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A mintegy egyórás térhangzású, egyéb érzékszervekre is kiható meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból, szemtakaró maszkban hallgathatja végig.

Kós Károly épületei Sepsiszentgyörgyön címmel szervez rendezvényt a Györkös Mányi Albert Emlékház 2023. december 7-én, csütörtökön, 18:30-as kezdettel.

A marosvásárhelyi Ariel Színház december 1–10. közötti műsorában a Hókirálynő és az Évszakok című előadások szerepelnek. A részletes program a címre kattintva olvasható.