Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Viski János, Kodály Zoltán magyar-örmény tanítványa

Az évforduló alkalmával érdemes felidézni Kodály erdélyi vonatkozásait és közöttük azt a fiatal kolozsvári tanítványát, akit maga szemelt ki utódjának a budapesti Zeneakadémia zeneszerzéstanári állásába.

Az évforduló alkalmával érdemes felidézni Kodály erdélyi vonatkozásait és közöttük azt a fiatal kolozsvári tanítványát, akit maga szemelt ki utódjának a budapesti Zeneakadémia zeneszerzéstanári állásába.
Viski János (1906–1961) kolozsvári hangversenyén
1926-ban

Viski János Kolozsvárt született 1906. június 10-én a család második gyermekeként. Az apa, dr. Viski László ügyvéd (Szilágyzovány, 1867. október 28.–Kolozsvár, 1930. január 12.) református papi családból származott. Elődei Kibéden, Koronkán szolgáltak, végül a zeneszerző apai nagyapja Szilágyzoványban működött. Itt élt egy tehetős gazda, Viski János is, aki idős korára történt ápolása elismeréseként a több gyermekes Viski Pál református lelkészre hagyta birtokát.

Az édesanya, Ákontz Mária második gyermekként egy valóban hagyományos magyar-örmény, sokgyermekes családban született. Az utána következő testvére, Paulina Gizella, édesanyja nevét örökölte. Ákontz Mária a De Gerando Antonina nevével fémjelzett hírneves kolozsvári felsőbb leányiskolában szerezte 1888 és 1892 között zenei kultúráját is, mert ott a zongorázás kötelező tantárgy volt. Pár év múltán, 1897 őszén kötött házasságot dr. Viski László fiatal ügyvéddel és a Főtér 5. sz. alatti szülői házból a Petőfi u. 46/48. sz. alá költöztek. Itt született meg előbb László fiuk (1898), majd 1906-ban János. Neveltetéséből fakadóan az édesanya lett kisebbik fia zenei tanulmányainak a támogatója, miközben az apa inkább a végrendelettel elnyert birtok kezelésében látta János jövőjét.

De annyira ne szaladjunk előre, egyelőre ott tartunk, hogy 1912-ben a későbbi zeneszerző megkezdte tanulmányait a majdnem a szomszédban található református kollégiumban. Itt Antal Gyula tanító vezette be a hegedülés alapjaiba, majd 1916-tól dr. Léczfalvi Sipos Gábor jogásznál folytatta. Utóbbi a helyi Zenetársaság titkára volt 1906 és 1917 között, amikor Kolozsvár zeneélete a legnagyobb előadóművészeket fogadta. Viski János második tanára nemcsak remek szervező, hanem maga is aktív muzsikus volt. Id. Farkas János hegedűszakos tanítványaként Viski János elsősorban a bécsi klasszikus irányzat vonósnégyeseiben vállalt szerepet a Zenetársaság nyilvános hangversenyein. A város történelmében páratlanul gazdag időszak lezárult az első világháború végén. Léczfalvi Sipos Gábor Magyarországra távozott, a Zenetársaság megszűnt.

Viski János következő hegedűtanára Kolár Gusztáv lett. Utóbbi Raczek Zsófia tanítványa volt, majd 1915 és 1920 között Budapesten folytatta Emil Barré irányítása alatt. Alig érkezett vissza Kolozsvárra, a Román Opera zenekara máris alkalmazta őt, de közben tanítással is foglalkozott. Ebben a zenekarban – valószínűleg 1922-24-ig – játszott időnként Viski János is.

Édesapja óhaját teljesítve, a kollégium után Viski János beiratkozott a helybeli Mezőgazdasági Akadémiára. 1924 és 1927 között tovább folytatta hegedűtanulmányait, és fejlődése bizonyítékaként három egymás utáni évben egész estet betöltő hangversenyen lépett fel. Előbb 1925-ben, amikor Beethoven Tavasz szonátáját és Mendelssohn e-moll versenyművét adta elő ifj. Szabó Géza kíséretével. A következő év döntőnek bizonyult: nemcsak egy jóval igényesebb műsorral lépett fel (Bach E-dúr szóló szonáta, Paganini XVII. Caprice), hanem találkozott Telmányi Emillel is. A nemzetközi hírnévnek örvendő, valóban a legnevesebb magyar-örmény származású hegedűművész 1926. március 8-án tartott kolozsvári hangversenye alkalmával meghallgatta az akkor 20 éves Viski Jánost, és a zeneszerzés irányába tanácsolta őt. Sőt, amikor 1927 őszén Viski János Kolozsvárról a budapesti Zeneakadémia felé indult, már nála volt Telmányi Emil névjegykártyája: „Telmányi Emil Kodály Zoltánnak beajánlja Visky (sic!) Jánost. Szív. üdv.” Ezt megelőzően, 1927 januárjában Viski még adott egy utolsó hegedű estet Kolozsvárt, amelyen további fejlődését bizonyította. Három szonáta volt műsoron: az eddig nem játszott Dohnányi-, Sjögren- és C. Franck művei.

Rövidesen megjelent a helyi Új kelet című lapban Viski János talán egyetlen hangversenykrónikája Kolár Károly egyik, szintén 1927 eleji előadásáról. Az alig 20 éves Viski értékítéletéről, ízléséről, igényességéről sokat tudhatunk meg a következő sorokból: „Az átlagközönségre oly biztosan ható émelygős és érzelgősséget és üres zsonglőrködést nem tűrő műfajnak, a kamarazenének (…) Jólesett annyi, agyonvibrált, vérszegény, kétségbeesetten külső hatást hajhászó hegedűs után, egyenletes, mély zengésű nagy tónust, minden mellékzörejtől mentes nagy erőt és páratlan muzikalitást hallani. Csak a szakember veszi észre, hogy Kolárnak óriási technikája van. De ez nem az általánosan annak nevezett jól-rosszul sikerült balkézpizzicatós, üveghangos »nesze semmi fogd meg jól«, mitől a művészeti parvenü ájuldozik az elragadtatástól. A Kolár technikája: hibátlan, klasszikus technika, hol a virtuóz futam is dallammá nemesül.”1


Viski János szülőháza Kolozsváron 1929-ben a Petőfi utca 48. szám alatt

Ebben az időszakban jelentkezett édesapja betegsége, amely végül 1930-ban elhunytához vezetett. Az 1927/28-es tanévben kezdett zeneakadémiai tanulmányai is megsínylették ezt a változást, de utána is volt ereje nemcsak folytatni, hanem az 1932/33-as tanévben még a Pázmány Péter Egyetemen is hallgatott bölcsészetet egy szemeszteren át.

Egy kezdő zeneszerző esetében nem épp szokványos érdeklődés, ezért visszatérünk református kollégiumi környezetére és eredményeire. Tanárai között voltak Csűri Bálint, Dr. Tavaszi Sándor, Dr. Széll Kálmán, Tulogdy János. Végzős eredményei szerint pedig a tiszta 10-es Rohonyi Vilmos2 után Viski János másodikként végzett 9,88 általános osztályzattal!

A Zeneakadémián (1927–32) Viski valóban kiválóan teljesített, zeneszerzés tanára, Kodály Zoltán minden tanévben jeles minősítéssel értékelte munkáját leckekönyvében. Utána 1933-ban visszatért Erdélybe, de Kolozsvárról Zoványba költöztek édesanyjával, erről tanúskodik Kodály Zoltánnal 1933 és 1935 között folytatott levelezése. Ebben az időszakban írta első nagyobb művét, a Szimfonikus szvitet, amelynek nyilvános hangverseny-bemutatója 1938. március 31-én volt a budapesti Zeneakadémián. Az Országos Hangversenyzenekart Vaszy Viktor vezényelte, aki később is műsorra tűzte a zeneszerző műveit. Erre az első bemutatóra igyekezve, az édesanya, Ákontz Mária a villamoson hirtelen rosszul lett és elhunyt. Fiával csak a sikeres hangverseny után tudatták a megrázó veszteséget.

Élete folyamán Viski Jánosnak többször, újra és újra talpra kellett állnia, miközben habitusa és műveltetése szerint nem vitte mindezt a nyilvánosság elé. Egyebek mellett ez a házaséletére is vonatkozik.

Két hónap sem telt el a kettős próbatétel – pesti hangversenye és édesanyja halála – óta, amikor Zoványban adott terjedelmes interjút, beszámolva eddig útjáról, életéről. Tanárai között nemcsak Kolár Gusztávot említette meg, hanem öccsét, Károlyt is, Delly-Szabó Gézát és Hermann Katicát is, aki zongoratanulmányaiban segítette. Már ekkor elhangzott Rajter Lajos karmester neve, aki ugyancsak lelkes terjesztője volt a Viski-műveknek. Tervei között szerepelt két – később meg is valósult – zenemű: a Két magyar tánc és az Enigma, bár utóbbi eredetileg és ekkor még tenor szólóval szerepelt. Előbbit valóban Rajter Lajos vezetésével Budapesten mutatták be 1939. december 15-én, utóbbit, a W. Mengelbergnek ajánlott Enigmát egy évvel később, 1940. október 18-án Sergio Failoni vitte sikerre, ugyancsak Budapesten a Filharmóniai Társaság élén.

Még ebben a lendületben kezdte el Viski János komponálni a hegedűversenyt, de a világháború és előzményei már megakasztották a befejezést. A budapesti Nemzeti Zenede titkára és hangszerelés tanára volt 1940-ben, majd 1941 őszén szülővárosa újraindult zenekonzervatóriumán igazgatóvá nevezték ki. Alig egy évig töltötte be ezt a tisztet, de a kinevezés természetes volt, hisz az eddigi időszakban Viski János, tanulmányai, majd gazdálkodása mellett is megmaradt kolozsvárinak. A helyi lapok folyamatosan figyelemmel kísérték életútját, de maga is aktívan részt vett a távolság ellenére a város zeneéletében. Tanára, Kodály Zoltán 50. születésnapja tiszteletére a kolozsvári magyar zenekonzervatórium 1933. március 2-án emlékestet rendezett, amelyen a méltató beszédet Viski János mondta.


Viski János és Willem Mengelborg
a Szimfonikus szvit előadása alkalmával
1939. március 6-án Budapesten

Egy későbbi mozzanat, az újonnan, 1939 elején megalakuló Zeneegylet. Ennek tagsága alelnöki pozícióba választotta Viski Jánost, immár több évtizedes munkásságot felmutató helyi muzsikusok társaságában. Ilyenek voltak Járosi Andor, Zsemberi Elvira, Csipkés Ilona, Szele Irén, Tatár Ferenc. A helyi énekkarok Benedek Kálmán vagy Szántó Béla vezetésével sem mellőztek a fiatal zeneszerző műveit e Zeneegylet rendezvényein.

Leköszönve a kolozsvári intézmény vezetőségéből, 1942-től a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés főtanszak tanára lett 1961-ben bekövetkezett elhunytáig. A világháborúban őt is veszteség érte, majd 1947-ben sikerül befejeznie a Hegedűversenyt, amely először ebben az évben hangzott el Zathureczky Ede előadásában, akinek e művét ajánlotta. Az Enigma mellett ez az a zenemű, amelyik leginkább ismertté tette Viski Jánost nemzetközi szinten is. „Különösen és szívből ajánlom Viski János versenyművét, ami számomra nemzetközi mércével is csodás alkotás. A kodályi–bartóki, sőt a nemzetközi színvonal követelményeinek is megfelel, minden provincializmustól mentesen” – írta nemrég Ábrahám Márta Bartók és Kodály zenei hatása az 1945 után keletkezett hegedűversenyekre című doktori értekezésében (Budapest, 2013).

Közben Viski oktatott, tanítványai között voltak Dobszay László, Eötvös Péter, Földes Imre, Hidas Frigyes, Láng István, Károlyi Pál, Lendvay Kamilló, Petrovics Emil, Soproni József, Szőllősy András, Szőnyi Erzsébet. De kevésbé ismert, hogy Kocsis Zoltán zongoraművész egy 60 éves korában készült interjújában emlékezett meg, hogy őt valójában Viski János fedezte fel és kezdetben ő egyengette pályáját: „Inkább a szomszédok gondolták, hogy szólni kell arra hivatott szakembernek, nézze meg a jelenséget. És Viski János jött el, az ő révén kerültem el azután a legjobb helyekre. – Hány éves voltál ekkor? – Öt. Viski nemcsak meghallgatott, de onnantól folyamatosan figyelemmel kísérte „alakulásomat”. Amikor pedig nyolc és fél évesen reumatikus lázzal kórházban feküdtem jó két hónapig, akkor meglátogatott. Egy elismert, befutott zeneszerzőtől ez bizony nem kevés.”3


Ákontz Mária és húga, Paulina az 1890-es években

Következett 1953-ban a Zongoraverseny, Kodály Zoltán 70. évfordulójára ajánlva, 1954-ben Visky János megkapta az Erkel-díjat, következő évben az Érdemes művész kitüntetést. Ekkor komponálta harmadik versenyművét, amelyet ezúttal a gordonkának szánt. Kossuth-díjas lett 1956-ban, de ez már sok volt egyeseknek. Megpróbáljuk felidézni a légkört Jemnitz Sándor4 naplójából származó idézetekkel: „… megaláznak, hogy eszembe ne jusson »nagy fiú«-vá lenni… 1949. október 31… Este a Zeneművész Szövetség pártaktívája ülésezett. Szabó Ferenc előadta, hogy a jó iskolai bizonyítványra pályázó zeneszerzőknek tartózkodniuk kell a taktusváltoztatásoktól és a sok modulálástól. Szöveget tilos a kész zenére utólag iktatni. Tehát sutba dobhatjuk az Aidát, amelynek II. felvonása tudvalevőleg így készült! Vonósnégyesek nem korszerűek. A tájfestő művekbe bele kell vinni a világnézeti szempontokat. Megkérdeztem, hogy ezek szerint Debussy La mer-je jó-e vagy rossz? Zavart nevetés. Nem mertek válaszolni.”

Következett 1960 végén, karácsony előtt az az ülés a Zeneakadémián, ahol a plénum előtt Szabó Ferenc igazgató megvádolta Viski Jánost, miszerint „reakciós metódusokkal tanítja a zeneszerzést.” Egy ilyen kijelentés egyenlő volt a megsemmisítéssel. Viski akkor már szenvedett a szívével, gyógyszere nem volt nála, kórházba került és amint a jelen levő tanítványai később tanúsították: nem is akart meggyógyulni.

1961. január 16-án befejezte életpályáját.

Viski János emlékezete

1998. szeptember 17-én a Budapest Fővárosi Örmény klubban bemutatták Viski János fiatalkori évei című könyvemet, amely a zeneszerző erdélyi éveit térképezte fel.

2000. június 8-án avattuk fel a budapesti Zeneakadémia harmadik emeleti folyosóján a zeneszerző emléktábláját.

2002-ben sikerült rávenni Kecskés Balázs zongoraművészt, a Bartók Béla zenekonzervatórium akkori igazgatóját Viski Zongoraversenyének újbóli előadására.

2006. október 6-án avatták fel a budapesti Zeneakadémia második emeletén azt a bronzból készült fejdomborművet és sötét márványtáblát, amelynek a felirata: „Viski János (1906–1961) zeneszerző emlékére, aki 20 éven át osztotta meg tudását növendékeivel. Liszt Ferenc Zeneakadémia 2006.”

A két emléktáblát a Zeneakadémia restaurálása (2011–2013) alkalmával leszedték.

2017-ben a Kodály-emlékév alkalmával több helyszínen tartottunk előadást Viski János, Kodály Zoltán magyar-örmény tanítványa címmel.

Viski János zeneművei ma is várják újbóli felfedezésüket.

Jegyzetek

1 A Kolár-Breviman-Molnár kamarazene estről. Új kelet, 1927. március 3.

2 A későbbi gépészmérnök és egyetemi tanár.

3 Café momus, 2015. 05. 30.

4 Jemnitz Sándor annak az 1945. április közepén ülésező zenei igazoló bizottság vezetője volt, amely alaptalanul Dohnányi Ernőt háborús bűnösséggel vádolta meg.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

T. Szerkesztőség!

 

A PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóirat (www.parlando.hu) a 63. évfolyamának 4. (szeptemberi) számában szeretné 1:1-ben, link formájában közzétenni Fancsali János kiváló írását VISKI JÁNOS zeneszerző tanárról. Ezúton kérem ehhez szíves hozzájárulásukat.

 

Tisztelettel:

Zelinka Tamás

felelős szerkesztő

Új hozzászólás

További írások

„Miért van az, hogy minden magyar ember, amikor Petőfi nevét, versét hallja, meleget érez a szíve körül? Mert Petőfi a mi összetartozásunk jelképe. Életével és halálával üzent a XXI. századnak is. »Csak azt szeretném – mondta végül a szónok –, ha ez a század valóban megfelelne az Ő elvárásainak.”

A fehéregyházi síkon 173 éve zajlott egy ütközet, amelyben részt vett egy olyan személy, akinek neve – remélhetőleg örökre – összeforrt a település nevével. Szomorú emlék ez, hiszen 1849. július 31-én ezen a helyen vesztett csatát a Bem József lengyel tábornok vezette magyar hadtest a háromszoros túlerőben lévő cári intervenciós csapattal szemben, továbbá itt tűnt el – valószínűleg elesett az ütközetben – a szabadságharc hányatott sorsú honvédtisztje, Petőfi Sándor is.

Történetünk kiindulópontja Nagyvárad, amely a monarchia egyik leggyorsabban fejlődő városa volt, pezsgő szellemi és kulturális élete miatt pedig Körös-parti Párizsként is emlegették – a Pece-parti Párizs kifejezést az alliteráló sorok miatt Ady Endre ragasztotta rá leginkább a városra, hamar el is terjedt ez a megnevezés. A századforduló éveiben öt napilap és számos kulturális periodika működött az alig több mint ötvenezres lélekszámú Váradon, továbbá országos hírű redakciók, nyomdák és lapok székhelye volt a bihari város. 

„Majdnem az estéli órákban a fecsési táborba megérkezett egy törzstiszt, állítólag Görgey altábornagy seregéből (akit én nem láttam); ez Vécsey tábornoknak jelentette, hogy: »ő Görgeytől van küldve, értesíti Vécseyt, hogy ő Világosnál az orosz tábornoknak megadta magát, serege a fegyvert letette. Jöjjünk mi is N.-Váradra és adjuk meg magunkat Paskievits herceg orosz főparancsnoknak, miáltal életünk, tulajdonunk, ami velünk van biztosítva lesz.«"

Ferenc József császár 1849. július 19-én Erdély kormányzójává nevezte ki Ludwig von Wohlgemuth altábornagyot, melléje pedig polgári biztosul Eduard Bachot rendelte. A kormányzó 1849. augusztus 11-én érkezett meg Erdélybe, s nyomban kihirdette az ostromállapot bevezetését, szeptember 16-án pedig a hadbíróságok felállítását. Ezek az intézkedések a magyar szabadságharc megtorlását szolgálták. (...) Ezt előkészítette az 1849. március 4-i birodalmi alkotmány, amelyet Erdélyben is kihirdettek. Ebben már bejelentették Erdély koronatartomány közigazgatási átszervezését is a régi vármegyék és a székely, illetve szász székek helyett. Wohlgemuth kormányzó 1849. szeptember 21-én tette közzé azt, hogyan kell Erdélyt ideiglenesen hat katonai vidékre felosztani. 

„Voltak idők Pesten és Párizsban, amikor több voltam neki mindenkinél, testvérnél, »idesnél«, Lédánál. Rajongója voltam, de sohasem hízelgője. Közös emlékek és még inkább közös világnézeti vágyak kapcsoltak össze, apró, baráti titkok fonták szorosra életünket. Több volt ez barátságnál, erősebb a testvérségnél. A lelkiismerete voltam, és épp ezért nélkülözhetetlen. Éreztem, hogy néha messze száll tőlem, néha lazára ereszti és majdnem szétvágja a kapcsolatokat, hogy aztán annál erőssebben fűzze össze. Válságaiban pótolhatatlanabb voltam, mint a bor, a nő vagy a veronál. »Bölöni Györgyömnek, fajtámbeli véremnek« – küldte nekem verseit. Egy volt a földünk, a Szilágyság.”

A dobrovoljacok kitelepítésével egyidőben indult meg a Bukovinából érkező székelyek betelepítése. Ennek gyors levezénylését az indokolta, hogy a döntően mezőgazdasággal foglalkozó dobrovoljacok internálásával rendkívül megfogyatkozott a mezőgazdasági munkára alkalmas munkaerő, a kiválóan termő bácskai földeken így visszaesett volna a termelés. (...) 1941. május közepétől június 16-ig 13 200 főt telepítettek le a bácskai területeken 35 ezer kat. hold területre, többségüket a dobrovoljacok helyére. 

Kolozsvár szám­talan, polgári kezdeményezésű szervezete közül az egyik legjelentősebb, és egyben a leghosszabb ideig működő egyesület az Iparos Egylet volt. (...) A városi jelentőséggel bíró – nyugodtan nevezhetjük annak – intézmény majdnem évszázados (az 1945 után berendezkedő kommunista hatalom szüntette meg) történetének utolsó, demokratikusan választott elnöke volt Rátz Mihály építőmester, aki 1933-tól az erőszakos eltávolításáig, mintegy tizenkét éven keresztül irányította az egyesületet, igyekezve az eredeti szabályzatnak megfelelően működtetni és életben tartani.

Amikor Arany János, a kor megkérdőjelezhetetlen irodalmi tekintélye megkapta a kézirat egyetlen példányát egy évvel a befejezése után, szinte az első szín legelején félretette, gyenge utánzatnak tartotta. (...) Szerencse, hogy nem vetette tűzre, és Madáchnak sem tanácsolt hasonlót, hiszen amikor körülbelül fél évvel később mégis végigolvasta, „hatalmas gondolatokkal teljes” drámai kompozíciónak vélte, Madáchra pedig úgy tekintett, mint aki az „első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat”. 

Az Interferenciák – román kötődésekkel Magyarországon című kutatásom az Államtitkárság által 2021 áprilisában kiírt és az ELTE Román Filológiai Tanszéke által elnyert pályázatra készült. A tanszéken működő A magyarországi románok kultúrája kutatócsoport tagjaként a szerző a kutatási terv szerint tíz mély­interjút készített el 2021 áprilisa és augusztusa között olyan magyarországi értelmiségi személyiségekkel, akik vagy családi, vagy tevékenységi szálakkal kötődnek a románsághoz. Egy részük magyarországi román nemzetiségű, mások a születésük, iskoláztatásuk, munkásságuk során szoros kapcsolatba kerültek a románsággal, legtöbben maguk is tevékenyen részt vettek a két kultúra közötti közvetítésben.

Surányi Miklós a két világháború közötti időszakban számos prózai művet alkotott, az író nevét viszont határon innen és túl kevéssé ismerik. Az írót kiközösítették, műveit az államszocializmus időszakában szemérmesen elhallgatták, írásait lefoglalták, gondolatait felforgatónak, veszélyesnek tartották. Surányi és művei „illegalitásba vonultak”. Természetes, hogy ez így történt, hiszen már a korabeli baloldali sajtó is a fejére olvasta az előbbi „vádakat”, az 1945 utáni időszakban pedig Surányi „bűnössége” már megkérdőjelezhetetlenné vált

Romsics Ignác

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem kolozsvári főépületének díszes Aula Magna termében október 8-án, péntek reggel 10 órától oklevélátadó ünnepséget tartottak: dr. Romsics Ignác történész­professzort, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárát a Doctor Honoris Causa címmel tüntették ki. Az eseményt hosszas előkészületek előzték meg, a járványhelyzet miatt a szervezők nehezen tudtak megfelelő időpontot találni a rendezvénynek, amelyet végül a legnagyobb rendben, a járvány­ügyi szabályokhoz igazodva sikerült megtartani.

1956 szeptembere folyamán több gyűlést tartottak különböző erdélyi magyar kulturális központokban. Szeptember 8-án a Bolyai Tudományegyetem párt­alapszervezete jelezte, hogy az SZKP XX. és az RMP II. kongresszusa miatt felélénkült az ifjúság. Szeptember 9-én a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben kijelentették, hogy teljesen elkötelezték magukat a szocialista művészet oldalán, felvéve a harcot a burzsoá ideológia ellen. Ezen a gyűlésen Kovács Zoltán festőművész kimondta, hogy e szavak nem biztos, hogy a valóságot fedik, és viselni kell a tévedések következményeit. Szeptember 13-án a Román Akadémia kolozsvári fiókjában is megjelent az igény a változásra. Felmerült a központosítás lazításának, a Bukaresttől való függés eltörlésének, a nyugati tanulmányutak biztosításának és a nyugati feltételek megteremtésének kérdése. Szeptember 17-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában tartott gyűlésen Székely Károly elmondta, hogy az intézményből kihalt a szeretet és az emberiesség. A bírálat hiányát a félelemnek tulajdonította. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban hasonlóan fogalmazott szeptember 7-én Szakács György díszlettervező, ám a tartományi pártbizottság jelen levő titkára, Dumitru Nițov szerint ez bírálatnak minősül, de nem elég mély és bátor.

Egy héttel a magyar forradalom kirobbanása után, 1953. október 30–31-én a temesvári egyetemisták a romániai kommunista rendszert alaposan megrázó tiltakozást szerveztek. Az ország nyugati részén valóságos forradalmi hangulat uralkodott, százával alakultak ki a diktatúrával szembenálló kezdeményezések. A Béga-parti diáklázadás megfékezésére a kommunista párt által mozgósított elnyomó gépezet azonnal intézkedett, és a diákok nagy részét letartóztatta.

Nyitrainé Deák Berta

Nyitrainé Deák Berta 1912. szeptember 16-án született Homoródújfaluban, ahol édesapja, Deák Mózes kántortanító volt. Az édesapai gyökerek a szomszédos Homoródkarácsonyfalvára vezethetők vissza. Édesapja korán meghalt, édesanyja, Bedő Berta, ezután sokáig egyedül nevelte három leányát. Egész életét a bástyán állva élte le. Lelkészi munkássága nagyrészt az elmúlt rendszer időszakára esett, amikor nem is volt olyan könnyű kiállni és megmaradni az igazság, a hit, a bátorság bástyáján. Neki sikerült, s védte azt, ami rábízatott: anyanyelvét, népét, hitét, templomait, a zsoltárt, a népdalt.