Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Negyedszázad a kolozsvári iparosság élén

Hevesi József élete és munkássága, fennmaradt kéziratos emlékezése alapján

A tihanyi Heizer család

Hevesi József a Szent Ányos püspök nevét viselő Bencés Apátságról, illetve a vissz­hangjáról híres Tihanyból származott Kolozsvárra. A Balatonba nyúló félsziget közismert helysége az ókortól lakott település volt. A mai Tihany ősét I. András király alapította, amikor 1055-ben itt építette meg a királyi család temetkezőhelyét, illetve a bencés monostort. Az 1700-as évek elején a községben a frissen kinevezett Reyser Ármánd apát rendelkezése nyomán iskola és tanítói lakás épült.1 Ebbe, az akkor már másfél évszázados múlttal rendelkező elemi iskolába került a 19. század közepén a fiatal római katolikus kántortanító, Heizer Ferenc, aki a Tihanytól nem messze fekvő Hidegkúton született 1828. július 10-én a német származású, római katolikus vallású Heizer Simon és Gulden Catharina gyermekeként. 1854-ben megnősült, a nála 10 évvel fiatalabb szalacskai származású Horváth Máriát vette el feleségül, aki öt fiúgyermekkel ajándékozta meg.




Heizer Ferenc gyászjelentése. Forrás: Pannon Digitális Egyesített Archívum

A legidősebb gyermek, aki apja után szintén a Ferenc nevet kapta, 1855. december 13-án született. Szülei papnak szánták, ezért aztán az elemi iskola elvégzése után a veszprémi Piarista Gimnáziumba íratták be. 1873. szeptember 8-án belépett a pannonhalmi Szent Benedek rendbe, áldozópappá 1879. július 7-én szentelték. Közben 1877-ben belügyminisztériumi engedéllyel (BM. 46691-77) nevét Hevesi Bernát Ferencre változtatta. Egy évig Pápán gimnáziumi tanár, majd 1880 és 1883 között a budapesti egyetem teológiai hallgatója volt. Ezután Esztergomban (1883–1886) és Komáromban (1886–1906) lett gimnáziumi tanár, majd ezt követően ismét Pápára került, ahol nemcsak tanított, hanem könyvtáros (1906–1908) és házgondnok (1908–1915) is volt. 1915 és 1916 között Bakonybélben ugyancsak házgondnok volt, majd hazakerült Tihanyba, ahol 1923. december 22-én bekövetkezett haláláig az apátság jószágigazgatója volt, és 1918-tól alperjel is.2

A másodszülött Heizer fiú, József, 1857. március 29-én jött a világra. A tihanyi parókia születési anyakönyvében még azon a napon bejegyezték ­Josephus néven. Josephus Rédli és Anna Beretz keresztszülők tartották a keresztvíz alá. A nomen est omen latin kifejezés magyar jelentése (nevében a sorsa) tökéletesen illik rá. Az azonos nevű bibliai elődjéhez hasonlóan az asztalos mesterséget választotta, majd nevét 1881-ben belügyminisztériumi engedéllyel Heizerről Hevesire változtatta.

Az öt Heizer testvér közül egyedül a középső, az 1859. szeptember 10-én született Izidor nem változtatta meg a nevét Hevesire. A veszprémi gimnázium elvégzése után a budapesti állatorvosi főiskolán szerzett diplomát. Működését Bábolnán, a magyar lótenyésztés fellegvárának tartott, később a Bábolnai Ménes név alatt elhíresült katonai ménesbirtokon kezdte, ahonnan 42 évi szolgálat után 1919-ben vonult nyugalomba. Szolgálatának elismeréséül a magyar királyi és császári főtörzsállatorvos 1913-ban megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Számos előkelő társadalmi és tudományos egyesületnek volt a tagja.3

Izidor születését követően hosszabb ideig nem érte gyermekáldás a Heizer családot, mígnem 1867. szeptember 17-én megszületett a negyedik Heizer fiú, Imre. Ő is a kegyes tanító rendiek veszprémi gimnáziumában tanult. A sikeres érettségi vizsga után valószínűleg az akkor már Kolozsváron élő bátyja tanácsára az Erdély fővárosának számító kincses városba jött, és a Ferenc József Tudományegyetemre iratkozott be, ahol 1886-ban egy, míg 1886 és 1888 között négy félévet hallgatott. Orvosi tanulmányait 1892-ben, Bécsben fejezte be, közben nevét ő is Hevesire változtatta. 1893-ban visszajött Kolozsvárra, ahol a Brandt József professzor vezette sebészeti klinikán kezdte gyakornok orvosként pályafutását. Rendre emelkedett az adjunktusi tisztségig, 1903-ban az ortopédiai sebészetből magántanári képesítést is szerzett. Helyettes tanárként tanított az egyetemen, de nem nevezték ki. 1921-ben a Szegedre való áttelepedés foglalkoztatta, de március 15-én egy Kolozsvár feletti dombon morfium befecskendezésével vetett véget életének.4

A legkisebbik Heizer fiúról, az 1869. július 13-i születésű Istvánról csak annyit tudunk, hogy nevét ő is Hevesire változtatta, és hogy felesége leánykori neve Nagy Anna volt.




Tihany, előtérben az emeletes Hevesi villa (1930). Forrás: egykor.hu

Heizer Ferenc iskolamester mintegy fél évszázados szolgálat után 1896-ban nyugállományba vonult. „A népnevelés terén szerzett érdemei jutalmául” a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Minisztertanács 1896. június elsejei ülésén előterjesztett javaslatát követően a Koronás Érdemkereszt Ezüst fokozatával tüntették ki. Nyugdíjba vonulását követően nemcsak az állását, hanem a tanítói szolgálati lakást is fel kellett adnia, ezért feleségével együtt Bábolnára, az agglegényként ott élő és dolgozó állatorvos Izidorhoz költözött. Itt is halt meg 1907. december 28-án, életének 80., házasságának 54. esztendejében. Felesége tízévi özvegység után, 1916. november 30-án követte férjét az Ácsi utcai temetőbe.

Hevesi József gyermek- és ifjú évei

Elemi iskolai tanulmányait Tihanyban, Novák Ede plébános – Brassai Sámuel jó ismerőse – tanítványaként végezte el. Már egész kicsi korában szeretett fúrni, faragni, ezért 1870-ben először Veszprémbe, majd tíz hónap után a tihanyi asztalos rokonához, Sturm Károlyhoz szegődött el inasnak. 1874 nyarán, a „legényremek” elkészítése után szabadult fel, majd ezt követően egy rövid ideig Székesfehérváron, majd Bécsben és Budapesten dolgozott.

1876. december 20-án bevonult katonának, a budai 2. mérnökkari ezred 14. századába. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének 1878-as bosznia-hercegovinai offenzívája során a boszniai Brodba került egységével. Századával részt vett a Brod–Szarajevó országút, tábori vasút és távíróvonal kiépítésénél. A munkálatok befejeztével 1879 tavaszán csapatával visszavonult a Brod–Zenica vonalra, ahova egy alkalommal maga Vilmos főherceg is ellátogatott. Ennek a nem mindennapos látogatásnak egy vidám epizódjára az akkor már utász őrmesteri rangban lévő Hevesi József így emlékezett vissza: „Egy májusi napon jelezték, hogy másnap délelőtt 11 órakor jön Vilmos főherceg, aki a műszaki csapatok főfelügyelője volt, inspiciumra5. Lett erre sürgés-forgás, nehogy valami baj legyen. Másnap pont 11 órakor megérkezett a nagyúr, egy tiszti csapat kísérettel. Mikor belépett a barakkba, a vigyázban álló félszakasz élén leadtam a szabályszerű jelentést. Erre ő megáll az arcélen álló, 2 m magas szapőr6 előtt, felnéz rá (a főherceg kb. 160-165 cm magas volt), azt mondja: – Hogy hívják magát? – Nagy Pál, fenséges uram! – feleli a kérdezett, lenézvén a főhercegre, utána ismét felvetvén fejét »haptákba«. – Mondja maga Nagy Pál, vannak e magának bolhái? – Nincs, fenséges uram, megették a tetűk! – Erre a főherceg hahotára fakadt, sarkon fordult s a szintén kacagó kísérettel együtt kilendült a barakkból.”




Kegyszerszekrény a Szent Mihály-templom sekrestyéjében. Kép: Dunky fivérek

Hevesi József számára a „háborúskodás” 1880 végén fejeződött be. Rövid tihanyi pihenő után újra folytatta a katonáskodás miatt félbeszakadt vándorlást, amely során egy év alatt bejárta Münchent, Strasbourgot, Párizst, Londont. Külföldi útjai végeztével, néhány napi pihenéssel töltött tihanyi otthonlét után Pestre utazott, ahol különböző asztalosmestereknél dolgozott egy-egy pár hónapig. Egy Madary Gábor nevű asztalosmester műhelyében kezdte, majd nemsokára a Csepreghy-féle7 jó nevű bútorgyártó cégnél vállalt munkát. Miután Malomsoky József műhelyében is dolgozott egy rövid ideig, 1881 decemberében Thék Endre (1842–1919) nagyhírű budapesti gyárába lépett be. Nem egészen két év múltán, 1883 őszén a gyártulajdonos Thék Endre, felismerve benne nemcsak a kitűnő szakembert, hanem a jó szervező képességű vezetőt is, művezetőnek nevezte ki. Az 1884-es esztendő igencsak gyümölcsöző év volt mind a Thék cég, mind pedig a még csak 27 esztendős Hevesi József számára is. Ekkor zajlottak a Thék cég kivitelezésében az új Operaház belső berendezéseinek, illetve gr. Károlyi Istvánné, József utca és Múzeum utca sarkán épülő palotájának asztalos munkái, melyek megszervezését és irányítását Hevesi József mint a cég művezetője látta el. A következő évben az országos kiállításra a „Király pavilon” elkészítésére is Thék cége kapott megbízatást. Hevesi vezetésével 195 munkás és 12 faszobrász fogott neki a különleges megbízatásnak. Egy igencsak váratlan, és – mint később kiderült – alaptalan félreértést követően Hevesi József kapcsolata annyira megromlott Thék Endrével, hogy 1885 tavaszán felmondott.

Irány Kolozsvár!

Az állás nélkül maradt Hevesi – bár több ismert cég (König, Gregersen, Neuschloss) is ajánlott neki művezetői állást – Madary Gábor javaslatára Kolozsvárra utazott, ahol B. Bak Lajos8 ismert műbútorasztalos és -gyáros éppen művezetőt keresett. 1885 tavaszán érkezett Kolozsvárra. Budapest után elég lehangolók voltak a Kolozsvárról és B. Bak Lajos gyáráról tett első benyomásai. Ennek ellenére – köszönhetően a Malom utcai barátságos, szinte családias fogadtatásnak – végül megegyeztek. Rövid időn belül az új művezető javaslatára B. Bak Lajos komoly beruházásba kezdett, és egy éven belül felépült a 40 asztalos segédet foglalkoztató emeletes műhely, iroda- és gépház, valamint szárító kamara és raktárhelyiség is. Közben megkérte munkaadója egyetlen lányának, a nála tíz évvel fiatalabb Lujzának a kezét, akit 1886. július 10-én vezetett a Szent Mihály-templom oltárához. Az esküvő után apósa rábízta az üzem teljes irányítását, ő pedig a művezetői feladatok ellátására leszerződtette egykori budapesti munkatársát, Zudor Sándort.




Az Iparos Egylet székháza az 1940-es években,
a Főtér 24. szám alatt.
Forrás: darabanth.com

Az ezt követő időszakban a jelentős fejlesztések és beruházások következtében B. Bak Lajos bútorgyára nemcsak a városban, de Erdély-szerte is egyre ismertebbé vált. Az 1892-es kiadású, Jekelfalussy József által szerkesztett Magyarország Iparosainak és Kereskedőinek Czím- és lakjegyzéke B. Bak Lajos cégét a „legalább 20 segédszemélyzetet foglalkoztató vállalat” közé sorolja. A vállalat terméklistája fokozatosan bővült, melyen a klasszikusnak számító polgári lakberendezések mellett az egyre divatosabb, népi stílusú, faragott és festett bútorok is szerepeltek. Az egyedi tervezésű és kivitelezésű templomi, iskolai, üzleti és irodai berendezések mellett egyre nagyobb mértékben kiviteleztek épületasztalosi munkálatokat is. És ebben Hevesi Józsefnek, mint a vállalat tejhatalmú vezetőjének meghatározó szerepe volt. Az ebben az időszakban elvégzett munkálatokról Hevesi így emlékszik vissza: „Visszatérve a cégvezetésem alatt működő Bak Lajos gyárára, megemlítem, hogy a gyár idáig folyton emelkedő forgalmat produkált. Nagyobb vállalataink voltak: Bonctani intézet épület (azaz épület­asztalosi munka – szerzői megj.) és berendezése, Segesvári Megyeház, Tordai Megyeház, Dévai Megyeház, Balázsfalvi Görög Katolikus Szeminárium és Főgimnázium épület munkák, azon kívül több vidéki mágnás kastély átalakítási munkálatai. Kolozsvárt sok portál és boltberendezés, iskola berendezések, kisebb-nagyobb épületmunkák…

Nevezetes munkánk volt még korábban, gróf Haller György Kerelőszentpál-i kastélyának restaurálása. Ez a hatalmas nagyarányú épület még azonmód volt, ahogy az oláhok, 1848-ban feldúlták. Se ajtó, se ablak nem volt az épületben, éppen csak a bejáró ajtók és néhány kisebb helység volt némileg lakhatóvá téve. A gyönyörű nagy termekben, a drága mozaikszerű parketteken, helyenként a tüzelés nyoma, a gyönyörű 17–18. századbeli olasz mesterektől származó, gazdag faragású tölgyfa faburkolatok helyenként fejszecsapásokkal lerombolva voltak. Az emeletre nem volt felvezető lépcső. Ideiglenesen összetákolt falépcsőn lehetett csak feljutni az emeleti helységekbe. Egy-két ajtó maradvány is volt, amelyek szintén olasz renaissance stílusban, a XVII. században készülhettek. A helyreállítási kőműves- és ácsmunkát Oriold és Endstrasser, kolozsvári építőcég vállalta, az asztalos munkát pedig a Bak Lajos gyára.”




Az iparosok aggmenháza Kolozsváron. Kép: Dunky fivérek

Az 1896-os év a kisebb-nagyobb üzletek lebonyolítása mellett a millenniumi Országos Kiállításra való készülődés jegyében zajlott le. Magyarország megalapításának ezredik évfordulója alkalmából országszerte számtalan ünnepi rendezvényt tartottak, amelynek legkiemelkedőbb és egyben leglátogatottabb rendezvénye az Ezredéves Országos Kiállítás volt. A Városligetben megrendezett kiállítást maga Ferenc József király nyitotta meg ünnepélyes keretek között május 2-án. Az október végéig nyitva tartó kiállítás mintegy 240 pavilonjában kimondottan hazai termékek és magyar vonatkozású szellemi alkotásokat mutattak be. A kolozsvári kiállítók közül természetesen B. Bak Lajos cége sem hiányzott. A „Faipar-butoripar-dekoratív ipar-teljes lakberendezések” csoportjában a Kolozsvári Református Teológia dísztermének bútorzatát állította ki, mely két fő részből állt: a hallgatóság padsoraiból, illetve egy korlátsorral elválasztott emelt pódiumból, rajta az eklektikus, igen díszes kivitelezésű szószékből, valamint az előtte elhelyezett két hosszú asztalból és a körülötte levő székekből. A rendelkezésünkre álló adatok szerint ezek tervezése – Hevesi József emlékirataiban foglalt állításával ellentétben, miszerint ő volt a teljes bútorzat tervezője – Guilbrand Gregersen norvég származású budapesti építkezési vállalkozónak tulajdonítható.9 A kivitelezést azonban a magas ár miatt nem a Gregersen G. és Fiai Építő Vállalat nyerte el, hanem a kedvezőbb árajánlatot tévő B. Bak Lajos vállalata. A bútorzat kivitelezési műhelyrajzait nagy valószínűséggel aztán Hevesi József készíthette el az eredeti Gregerson-féle látványtervek alapján. A 19. század végén a szerzői jogok szabályozása nem volt annyira szigorú, így történhetett meg az, hogy a kivitelezési tervek elkészítése alapján Hevesi magát tekintette a bútorzat tervezőjének. Az említett bútorzaton kívül a millenniumi Országos Kiállításon a Bak-vállalat egy Hevesi által elképzelt és magyar népi stílusban megtervezett ebédlő berendezéssel is részt vett. A kalotaszegi Gergely István által kifaragott népi motívumokkal díszített bútorzat nagy sikernek örvendett, és már mindjárt a kiállítás megnyitásának másnapján Klotild főhercegnő le is foglaltatta a tátrafüredi nyaralója részére.

Hevesi József saját gyára

1896 novemberében B. Bak Lajos 13 évnyi özvegység után elvette feleségül az 1892-ben elhunyt építész, Oriold József özvegyét, Szigeti Annát, akivel Hevesi felesége nemigen tudott kijönni egy háztartásban. Emiatt Hevesiék kénytelenek voltak a Malom utcai házból egy Árpád (ma Traian) úti bérlakásba költözni. A megromlott családi viszony következtében Hevesi József 12 évi szolgálat az apósa cégéből is kilépett, és saját vállalatot alapított. Ebből a célból megvásárolta Csukai Sándor Gyár (ma M. Eminescu) utcai elárverezésre ítélt gyárát, amelyet a kornak megfelelően felújítva, 1897. október elsején hivatalosan meg is nyitott. A gyár művezetését Zudor Sándorra bízta, akit még annak idején ő maga hívott le Budapestről, és aki B. Bak Lajos gyárában is hasonló feladatot töltött be. Az 1897–1919-es időszakban a gyár terméklistáján szereplő bútorzati és asztalosipari termékek hasonlók voltak azokhoz, amelyek az apósa gyárából kikerültek, s amelyeknek kivitelezésében már többéves tapasztalata volt. Egy 1899-ben megjelent hirdetésből kiderül, hogy „Hevesy József műbútor- és épület­asztalos-munkák gyára” a következő munkálatok elvégzésére vállalkozik: „minden e szakba vágó munkáknak szolid elkészítésére, úgymint: templomok, iskolai berendezések, gyógyszertár-, kávéház-, szálloda- és lakberendezésekre, saját irodájában készült tervek szerint. Mindenféle kivitelű építőasztalos-munkákat ízlésesen, szilárd és csínos kivitelben. Parkettezéseket, asphaltba rakott gombamentes parkettet mérsékelt egységi árakkal.” Az ebben a periódusban készült munkák tekinthetők tehát kimondottan „Hevesi-termékeknek”. Az emlékirat, valamint egyéb források alapján Hevesi munkáinak sajnos csak egy kis részét sikerült eddig beazonosítani, teljes szakmai munkásságának feltérképezése további kitartó és könnyűnek egyáltalán nem nevezhető kutatómunkát igényel.

Emlékiratában Hevesi József a következő munkáiról tesz említést:

A szülészeti és nőgyógyászati klinika, a sebészeti klinika és az igazgatósági épület. A Ferenc József nevét viselő magyar királyi tudományegyetemi klinikák Mikó utcai épületei közül Hevesi József gyára három épületnek az épületasztalosi munkáit és valószínűleg a bútorzat kivitelezését is elvégezte. Ezek voltak Hevesi első jelentősebb, önálló munkái.

A Kereskedelmi és Iparkamara. A Kossuth Lajos utca és a Bocskai tér sarkán álló, 1910-re elkészült kétemeletes, különböző stíluselemeket (gótikus, mór és reneszánsz) egymásba ötvöző szecessziós épület második emeleti gyűlésterme, irodái, a hozzátartozó mellékhelyiségei, valamint „önálló magyaros stílusú” bútorzatai Hevesi gyárából kerültek ki. Az ács- és az épületasztalos munkákat Asztalos István ácsmester, illetve Deák Ferenc asztalosmester végezte Hevesi József felügyelete mellett.

Az Augusteum és a Marianum. A Karolina Auguszta magyar királyné támogatásával 1830-ban alapított, később pedig Hirschler József plébános által 1906-ban újjáalapított iskola, a Bem/George Coșbuc utcai Augusteum számára Hevesi József gyártotta a bútorzatot, és az épületasztalos munkákat is az ő cége végezte. A Marianum épület épületasztalosi munkáit és belső berendezéseinek kivitelezését Hevesi József magáénak vallja: „én készítettem az építési munkákat, és a belső berendezést”. Valószínű ez csak részben igaz, ugyanis az iskolapadokat B. Bak Bálint Sándor öccsével közösen dr. Riegler Gusztáv orvos, egyetemi tanár szabadalma alapján készítették.10

A szilágysomlyói bank épülete. Ezzel kapcsolatban Hevesi József emlék­iratában a következőket olvashatjuk: „1914-ben nevezetesebb vállalatom volt a somlyói Osztrák–Magyar Bank palotájának asztalos munkája, mely teljesen a kolozsvári mintájára épült.” További részleteket azonban nem közöl.

A Majális utca 23. szám. A Groisz Béla szemorvos leszármazottainak tulajdonában álló épületbe 1919-ben a román katonai körzetparancsnok, Nicolae Petala tábornok költözött. Az ebédlő bútorzatának elkészítésére Hevesi József kapott megbízatást. A tábornok megrendelésére Hevesi a következő bútorokat gyártotta le: egy nagy kredenc és egy kisebb tálalószekrény, két tálalóasztal, egy 24 személyes ebédlőasztal, 24 bőrhuzatos karosszék. A bútorokon kívül az ebédlő 130 cm magas, tompa (matt) fényezésű, tölgyfából készült falburkolatát is Hevesi cége készítette és szerelte fel. Az idők során az épület rendeltetése többször is megváltozott, a bútorok későbbi sorsa ismeretlen.

A Szent Mihály-templom. Hevesi Józsefet a belvárosi Szent Mihály-plébániához nemcsak hitbéli (évekig volt egyháztanácsos, majd később a Státus igazgatótanácsának tagja), hanem üzleti kapcsolatok is fűzték. A Gyulafehérvári Egyházmegye Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában található fotóalbumok tanúskodnak arról, hogy a Szent Mihály-templombelső bútorzatának egy részét ő gyártotta le a saját tervei alapján. Az egyházi levéltár 290/f szám alatti 13-as és 14-es dobozokban található két, sajnos hiányos Dunky fotóalbum szerint Hevesi a következő bútorokat készítette el: a sekrestyébe papi öltöztetőt és miseruhaszekrényt, kegyszerszekrényt és püspöki öltözőasztalt; a szentélybe pedig plébánosi stallumot, illetve a főoltár melletti asztalszekrényt.

Sem a bútorok, sem a fotók készítésének időpontjára nem találtam utalást, s csak következtetni lehet, hogy valamikor a 20. század elején készülhettek. A tölgyfából neogótikus stílusban szépen kidolgozott bútordarabok jól illeszkednek az apósa, B. Bak Lajos által készített főoltár szintén neogótikus stílusához. A bútorok vasalásai sógorának, B. Bak Sándor műlakatosnak a munkái. Minden valószínűség szerint bár ezekről az említett albumban hiányoznak a fotók, a stílus és a kivitelezés alapján a püspöki stallum, a szentély tölgyfa falburkolata, illetve az asszisztenciastallum is Hevesi-munkáknak tekintendők.

A lourdes-i Mária-oltár Tihanyban. A lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül készítette Hevesi József a tihanyi apátsági templomnak. A ma is létező, a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk oltár a templom egyik büszkesége.11

Hevesi József a Gyár/Fadrusz János utcai gyárát – sokrétű hivatali elfoglaltsága miatt – 1919. október 1-jén bérbe adta sógorának, B. Bak Imrének (B. Bak Lajos fiának) évi 30 ezer koronáért, majd 1931-ben végleg töröltette.

Hevesi József közéleti tevékenysége

Hevesi József már egész fiatalon, budapesti tartózkodása során bekapcsolódott az iparos társadalom közművelődési és közösségi életébe. Egyik szaktársával közösen megszervezte a Budapesti Asztalos Ifjúság Dalárdáját, hangversenyeket és bálokat rendezett. Kolozsvárra kerülését követően 1886 augusztusában a Kolozsvári Iparos Ifjúság Önképző és Temetkezési Egyletének égisze alatt egy nagy sikernek örvendő „segédmunka-kiállítást” szervezett. Ugyancsak 1886-ban, az október 18-án megtartott közgyűlésén lett a Kolozsvári Iparos Egylet választmányi tagja is, amelybe már korábban, nem sokkal kolozsvári letelepedése után, 1885. július 1-jén belépett. Ennek keretében, már az első adódó alkalommal felvetette az Ipartestület megalapításának gondolatát. Az Ipartestület megalakulása az Iparos Egylet akkori elnökének, Benigni Sámuelnek az ellenszegülése miatt igencsak elhúzódott, és csak több lépésben, a millenniumi ünnepségek jegyében történhetett meg. A hivatalos alakuló gyűlést 1896. május 10-én tartották az Iparos Egylet főtéri székházában, amelynek során mivel Benigni Sámuel elutasította e felkínált elnöki széket (csak a díszelnöki tisztséget fogadta el), Reményik Károly építészt választották meg elnöknek, Hevesi József pedig a számvizsgáló bizottság elnöke lett, amelyet az 1897-ben történt lemondásáig töltött be. 1898 végén tartották Kolozsváron a városi képviselői választásokat. Az ellenzék listáján, mint a Független párt képviselője Hevesi József is indult, és ami két évvel korában még nem sikerült, most már igen: beválasztották a Városi Törvényhatósági Bizottságba.




A tihanyi lourdes-i Mária-oltár. Forrás: blog-xFree.hu

A 1903-as esztendő az egész kolozsvári iparos társadalma számára igen gyászosan kezdődött. Február 3-án, délután 6 órakor váratlanul elhunyt Kolozsvár közéletének kiemelkedő alakja, Benigni Sámuel, a kolozsvári iparos társadalom vezéregyénisége. Helyébe, az Iparos Egylet megüresedett elnöki tisztségbe az 1903. április 14-én lezajlott közgyűlésen, apósa, B. Bak Lajos javaslatára Hevesi Józsefet választották. Első és egyik legfontosabb sikere az egylet élén a már 1876-tól vajúdó „elszegényedett öreg iparosok számára létesítendő menedékház” megvalósítása volt. A Reményik Károly által tervezett és a Rudolf út 22. szám alatt felépített emeletes agg­menházat 1905. március 19-én adták át ünnepélyes keretek között. Az eseményen az egylet tagjain kívül részt vett Kolozsvár város közönségének színe-java, Szvacsina Géza polgármesterrel az élen.

Apósának, B. Bak Lajos 1907. május 23-án bekövetkezett halálát követően Hevesi József, mint első póttag a vezetőségébe is bekerült, majd a következő tisztújító közgyűlésen az iparosztály elnökévé, azaz a kamara egyik alelnökének választották. Ezekben az években építették fel a Kereskedelmi és Iparkamara új székházát is. A Huber József budapesti építész által tervezett – gótikus, reneszánsz és mór stíluselemeket ötvöző – Kossuth Lajos utcai szecessziós palota, amelynek belső bútorzatát Hevesi József gyára szállította, 1910-re készült el.

A saját gyárának irányítása, valamint az Ipartestület, az Iparos Egylet és a Kereskedelmi és Iparkamara vezető testületeiben való részvétellel megnőtt hivatali feladatainak ellátása mellett Hevesi József az évek során több, az ország különböző városaiban megtartott szakmai rendezvényen, tanulmányúton is részt vett. 1908 szeptemberén a Kolozsvári Ipartestület képviseletében megjelent a Szabadkára összehívott Ipartestületi országos kongresszuson, ahol nagysikerű előadást is tartott az ipari oktatás témájában. A következő év őszén az a megtiszteltetés érte, hogy a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében, dr. Gámán József főtitkár társaságában részt vehetett a fővárosi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett balkáni tanulmányi kiránduláson. A szakmai találkozókon és ismerkedéseken túlmenően Hevesinek alkalma nyílt meglátogatni Bosznia-Hercegovina és Horvátország festői vidékeit és városait, sőt még a fiumei Danubius Hajó és Torpedó gyárba is bejutott. 1910 tavaszán feleségével együtt, egy tizennégy fős kolozsvári zarándokcsapat tagjaként ellátogatott Rómába, illetve a Vatikánba, ahol X. Piusz pápa elé járulhatott. Miután hazatért a római zarándoklatból Kolozsvárra, a Kereskedelmi és Iparkamarától jött értesítés várta, amely szerint kinevezték az Országos Ipartanácsba, így pedig a kereskedelmi tanácsos címet is megkapta. 1913. január 1-én egy újabb kinevezés szerint az Országos Közlekedési Tanácsba is beválasztották.

Az első világháború kitörését követő években, Hevesi gyárában még úgy-ahogy ment a munka, de az elszaporodott behívók, rekrutálások következtében fellépő szakemberhiány, és természetesen a háborús bizonytalanságok miatt az üzleti életben fokozatosan eluralkodott a pangás. A háború, valamint az 1916-os román betörés az Iparos Egylet és a Kereskedelmi és Iparkamara tevékenységére is rányomta a bélyeget. A tisztségviselők és a személyzet nagy részét behívták katonának, a hivatalos ügyek intézése majdnem teljes mértékben Hevesi Józsefre hárult. Mindemellett az 1915 és 1918-as évek közötti időszakban Hevesi József a magyar kormány által, a frontszolgálaton lévő iparosok családjainak kiutalt segélyek szétosztásának megszervezését és lebonyolítását is irányította. A Tisza-kormány által kiutalt hadisegélyek kiosztása mellett Hevesi József részt vett abban a bizottságban is, amelynek feladata a hadkötelesség alól felmentettek „felülvizsgálata” volt.

Az őszirózsás forradalom győzelmét követően 1918. november 16-án Hevesi József a Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Budapestre utazott, ahol a parlament kupolacsarnokában tanúja lehetett a Magyar Népköztársaság „kikiáltásának”. A Hevesi által Magyarország temetésének nevezett eseményről hazatérve újabb, a kolozsvári magyarság szempontjából oly végzetesnek számító eseménynek lehetett szemtanúja: „December 24-én, délelőtt 11 órakor vonult be a román hadsereg Kolozsvárra. Az Iparos Egylet erkélyéről néztük végig azt a bevonulást. A Kossuth Lajos utca felől robogott két lovas alak, fekete lovakon, ez volt az előőrs. Azután következett a többi. Szembe velünk, a Főtéren volt egy század román helyőrségi katona, osztrák baka uniformisban. Mikor a román csapat eleje a főtérre ért, a dísz­század vezénylő kapitánya harsány hangon »Habb acht! Kompanir rechts schaut! Prezentirt«12-et vezényelt. De látszott rajtuk a meglepetés, mikor ellépdeltek előttük a szánalmas kinézetű román csapatok. A lovasok sovány gebéken, rongyos szerszámmal, egyik lábán bocskor, másikon csizma, fejükön rongyos szalmakalap, vagy útközben felszedett osztrák–magyar sapka, stb. A gyalogság ugyanilyen ágrólszakadt, szedett-vedett népségből állott. Éppen előttünk, és alattunk állítottak fel három rossz gépfegyvert, odább, az Unió utca felé, három ágyút, melyek egyike sem volt lövő képes állapotban, hiányozván róluk a begyújtó szerkezet. Az egész csapat, ahogy megszámláltuk, mintegy 1600 főből állott, így vonultak végig az Unió utca, Monostori úton ki, a gazdasági tanintézetig, ahol a lovasságot és a gyalogságnak egy részét elszállásolták. Végignézve, ezt a valóban siralmasnak tetsző bevonulást, elgondoltuk, hát ez az a dicső román hadsereg? Ezektől ugyan nincs mit félnünk!”

A karácsonyi ünnepek alatt csend és nyugalom volt, de az ünnepeket követően elkezdődött a hivatalok fokozatos átvétele, és az új adminisztráció berendezkedése. Az elkövetkező időszak a Kamara épületének a megtartásáért folyó küzdelemről szólt, az egyre jobban berendezkedő román hatóság ellenében, amely minden áron rá akarta tenni a kezét a Magyar utcai gyönyörű épületre. Hevesi Józsefnek – arra hivatkozva, hogy a Kamara mint önálló jogi személyiség nem kell alávesse magát a katonai rendelkezéseknek – sikerült egy jó ideig elutasítania a hatóságok „bérbe vételi szándékát”. Végül is a folyamatos zaklatások, majd az erőszak alkalmazása következtében a Kamara kulcsait kénytelen volt átadni a román katonai hatóságoknak. Hasonló sorsra jutott az Iparos egylet székháza is, amelynek nagyobbik részét a kolozsvári román hadbíróság számára sajátították ki.

A háború befejezése után legelőszőr 1921-ben nyílt lehetősége kiutazni a csonkának mondott Magyarországra, de ekkor már útlevéllel. Ebben az évben rendezték meg a háború elvesztése és a katasztrofális békeszerződések okozta traumából még csak ébredező magyar fővárosban az Árumintavásárt13, amelyre a határon kívül rekedt erdélyiek közül is sokan kilátogattak. Ennek mintájára aztán Kolozsváron is rendeztek hasonló kiállításokat elsősorban az erdélyi ipar termékeinek bemutatására.

Hevesi József miután 1926-ban megvált a Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségében betöltött tisztségétől, az Iparos Egylet elnökeként folytatta a szárnyaszegett kolozsvári magyar iparosság érdekében kifejtett tevékenységét. Szerencsére az egyesület annak idején (1859) egy magánkezdeményezés eredményeként, szakmai és kulturális intézményként alakult meg Iparos Olvasó Egylet néven – Krémer Ferenc szabó céhmesternek köszönhetően – abból a célból, „hogy a helyi iparosoknak egy szórakoztató helyet létesítsen, hol az iparosok szakmájukba vágó dolgokról tárgyalhassanak és az akkor forgalomba levő csekély számú hírlapokból némi felvilágosítást meríthessenek az iparügyekről, divatról és más bel- és külföldi eseményekről”.14 Ebből kifolyólag az impériumváltást követő zavaros évek elmúltával az új román hatalmi szervek nem gördítettek különösebb akadályokat az Iparos Egylet keretében zajló tevékenységek elé. Persze ez nem jelentette azt, hogy nem is követték figyelemmel az itt zajló eseményeket, éppen ellenkezőleg. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, az 1932-ben történt incidens, amelynek szenvedő alanya pont maga Hevesi József volt. Az eseményről és annak következményeiről a Nagyváradon megjelenő Erdélyi Lapok 1933. június 31-i számában a Hevesi József iparegyleti díszelnök bűnpöre a magyar himnusz miatt cím alatt a következő tudósításban számolt be: „A kolozsvári törvényszék pénteken délelőtt tárgyalta Hevesi József iparos-egyleti díszelnök izgatás miatti pörét. A vád szerint Hevesi József 1932. évi Szilveszter estéjén az iparos egyletben, ahol nagy számban gyűltek össze a tagok, beszédet mondott. Beszédében Károly király és a kormány éltetése után elénekelték a magyar himnuszt. Az asztal piros-fehér-zöld művirágokkal volt díszítve és Hevesi József beszéde végén ezt mondta, amikor Károly királyt éltette: »De vigyázzon a király, mert itt magyarok is vannak!« Hevesi József a vádnak ezt a pontját tagadja. A magyar himnuszt elénekelték, de az minden évben szokásos Szilveszter éjszakáján. Bota ­Gheorghe tanú szerint az asztalon semmiféle virágdísz sem volt, és arra sem emlékszik, hogy Hevesi József mondta volna a királyhoz intézett kijelentést. A tanúk kihallgatása után az ügyész bejelenti, hogy a Hevesi József ellen emelt vádat megváltoztatja és a Mârzescu-törvény15 8. és 11. paragrafusa alapján is vádat emel ellene. Dr. Bartha Ignác védőügyvéd a tárgyalás elhalasztását kéri, mert a perrendtartás így intézkedik a súlyosabb vádemelés esetén.”

A per miatt s, hogy az Iparos Egyletet megóvja az esetleges támadásoktól, Hevesi József 1933 elején lemondott az elnöki tisztségről Rátz Mihály építész javára, de mint megválasztott díszelnök továbbra is aktívan részt vett az egyesület életében.

Hevesi József vallásos környezetben és neveltetésben nőtt fel, ami egész életére kihatott. Kolozsvárra kerülését követően a Szent Mihály-plébánia hitbuzgó tagja, később egyházi tanácsos is volt, majd 1920 végétől kezdődően a katolikus Státus vezetőségi tagja lett.

Gazdag közéleti és egyházi tevékenysége mellett Hevesi József a politikától sem zárkózott el. Több választási cikluson keresztül tagja volt a város Törvényhatósági Bizottságának, valamint a szakmai szervezetekben kifejtett tevékenysége mellett több kolozsvári egyesületnek (Erdélyi Kárpát Egyesület, Szépítő Egylet) volt rendes vagy vezetőségi tagja. Politikai tevékenységét röviddel Kolozsvárra kerülése után a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártban kezdte el, majd a trianoni diktátum után alapító tagja volt az 1921. július 6-án, Kolozsváron megalakult Magyar Szövetségnek, majd ennek betiltása után a Ferencz József unitárius püspök által vezetett Magyar Nemzeti Pártnak. Részt vett a Nemzeti Párt és a Kós Károly vezette Magyar Néppárt egyesüléséből kialakított Országos Magyar Párt nevet viselő új politikai alakulat országos alapító közgyűlésén (Kolozsvár, 1922. december 28.). Ezt megelőzően a párt kolozsvári tagozata jött létre 1922. november 26-án, amelynek elnöke Hevesi József lett. Tevékenysége az Országos Magyar Pártban nem volt hosszú életű. A kolozsvári tagozat 1924. szeptember 7-én megtartott választmányi közgyűlésén Várady Aurél alelnök bejelentette, hogy „Hevesi József elnök más irányú elfoglaltságai miatt e tisztéről lemondott”.16 A párt kolozsvári szervezetének vezetését a későbbiekben Reményik Károly vette át.

Zárszó helyett

Hevesi József bár ízig-vérig kolozsvárinak tartotta magát, szülőhelyéről, Tihanyról sosem feledkezett meg. Nyári szabadságait amikor csak tehette, itt töltötte, majd mikor anyagi helyzete már megengedte, egy emeletes nyaralót is építtetett itt magának a Vissz­hang-domb szomszédságában, amelyet 1896. július 10-én, házasságának 10. évfordulóján szentelt fel Halbik Ciprián Gáspár tihanyi apát – az állami tulajdonba vett épület ma is létezik, óvoda működik benne. Hevesi József életének utolsó éveiről nem sokat tudunk. Még megérte és átélte a „kis magyar világot”, de a „felszabadító szovjet hadsereg” 1944. október 11-i kolozsvári bevonulását is. Életének 88. és özvegységének 13. évében, 1945. január 13-án hunyt el, a Szent Mihály-plébánia halotti anyakönyve szerint a Fadrusz János utca 4. szám alatti otthonában vesegyulladás (nephritis) következtében. Temetését a házsongárdi temetőben tartották két nappal később, január 15-én. A temetési gyászszertartást dr. Baráth Béla plébános celebrálta. Sajnos, sírjának pontos helye ma már ismeretlen, s a neve is – sok korabeli jelentős kolozsvári személyiséghez hasonlóan – csak nagyon keveseknek cseng ismerősen.

Jegyzetek

1 Iskola történet – Tihanyi bencés iskola. www.tihanyibencesiskola.hu

2 A pannonhalmi Szent Benedek-rend tagjai 1802–1940, összeállította: Dr. Scherman Egyed, Pannonhalma,1940.

3 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Levéltári jelzet: HU_MNL_OL_K27_18960701 1896.07.01.

4 Gaal György: Egyetem a Farkas utcában, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2001.

5 Inspicium – ellenőrzés, latinul.

6 Szapőr – a francia sapeur szó korabeli katonai nyelvezetben használt változata, jelentése: utász, aknász, árkász.

7 A vállalatot alapító két Csepreghy testvér, Ferenc és János közül az első számos nagysikerű színművet írt, melyek közül A piros bugyelláris című darabot még ma is játsszák, János főleg közíróként, az Ipartársulat elnökeként, képviselőként és kereskedelmi tanácsosként vált ismertté.

8 Lásd bővebben: Nagy Béla: B. Bak Lajos műbútorasztalos. In: Szabadság 2018. március 19. és 23.

9 Varga Andrea: Bakosi Bak Lajos műasztalos gyáros portréja Kolozsvári tevékenysége és működése a századfordulón. XX. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) Kolozsvár, 2017. május 18–21.

10 Gál Zsófia: Amit a Marianumról tudni érdemes. erdelyikronika.net

11 Tihanyi Bencés Apátság. http://www.tihanyiapatsag.hu/Az_Apatsagrol/Apatsagi_templom.html

12 Habb acht! Kompanir rechts schaut! Prezentir! – Vigyázz! Század, jobbra nézz! Tisztelegj!, németül.

13 Az elsőként 1885-ben rendezett Országos Általános Kiállításokat 1921-től Budapesti Árumintavásár néven tartották meg.

14 Hevesi József: Visszapillantás a Kolozsvári Iparos Egylet 50 éves múltjára. Nyomtattatott Gámán János örököse nyomdájában, 1910.

15 Valószínűleg a Gheorghe Gh. Mârzescu igazságügyi miniszter nevével fémjelzett, a csendháborításra vonatkozó, 1924. december 18-i törvényről van szó (Legea pentru reprimarea unor infracțiuni contra liniștii publice din 18 decembrie 1924.).

16 Ellenzék, 1924. szeptember 11., XLV. évf., 204. szám.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

1956 szeptembere folyamán több gyűlést tartottak különböző erdélyi magyar kulturális központokban. Szeptember 8-án a Bolyai Tudományegyetem párt­alapszervezete jelezte, hogy az SZKP XX. és az RMP II. kongresszusa miatt felélénkült az ifjúság. Szeptember 9-én a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben kijelentették, hogy teljesen elkötelezték magukat a szocialista művészet oldalán, felvéve a harcot a burzsoá ideológia ellen. Ezen a gyűlésen Kovács Zoltán festőművész kimondta, hogy e szavak nem biztos, hogy a valóságot fedik, és viselni kell a tévedések következményeit. Szeptember 13-án a Román Akadémia kolozsvári fiókjában is megjelent az igény a változásra. Felmerült a központosítás lazításának, a Bukaresttől való függés eltörlésének, a nyugati tanulmányutak biztosításának és a nyugati feltételek megteremtésének kérdése. Szeptember 17-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában tartott gyűlésen Székely Károly elmondta, hogy az intézményből kihalt a szeretet és az emberiesség. A bírálat hiányát a félelemnek tulajdonította. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban hasonlóan fogalmazott szeptember 7-én Szakács György díszlettervező, ám a tartományi pártbizottság jelen levő titkára, Dumitru Nițov szerint ez bírálatnak minősül, de nem elég mély és bátor.

Egy héttel a magyar forradalom kirobbanása után, 1953. október 30–31-én a temesvári egyetemisták a romániai kommunista rendszert alaposan megrázó tiltakozást szerveztek. Az ország nyugati részén valóságos forradalmi hangulat uralkodott, százával alakultak ki a diktatúrával szembenálló kezdeményezések. A Béga-parti diáklázadás megfékezésére a kommunista párt által mozgósított elnyomó gépezet azonnal intézkedett, és a diákok nagy részét letartóztatta.

Nyitrainé Deák Berta

Nyitrainé Deák Berta 1912. szeptember 16-án született Homoródújfaluban, ahol édesapja, Deák Mózes kántortanító volt. Az édesapai gyökerek a szomszédos Homoródkarácsonyfalvára vezethetők vissza. Édesapja korán meghalt, édesanyja, Bedő Berta, ezután sokáig egyedül nevelte három leányát. Egész életét a bástyán állva élte le. Lelkészi munkássága nagyrészt az elmúlt rendszer időszakára esett, amikor nem is volt olyan könnyű kiállni és megmaradni az igazság, a hit, a bátorság bástyáján. Neki sikerült, s védte azt, ami rábízatott: anyanyelvét, népét, hitét, templomait, a zsoltárt, a népdalt.

Minden önéletrajzi vonatkozású írás szubjektív. Ha a szerző az objektivitás szemüvegét szándékozik is önmagára illeszteni, attól még nem tud elszakadni a történések számbavétele rendjén fel-felbukkanó események megidézésekor feltüremkedő érzésektől. Egy-egy arc, egy-egy találkozás újra megidézése így ad enyhületet, lelki békét a keserű, gyomorszorító fanyarságba. Az ember, a szerző magát írja, s magán keresztül látja és láttatja a világot.

Gyimesy (felvett név – T. Cs. B.) Kásás Ernő 1901. április 15-én született Gyergyószentmiklóson, de már párhetes korában átköltöztek szülei Sepsiszentgyörgyre. Fiatal éveit itt töltötte, itt volt a Székely Mikó Kollégium tanulója. Nagyapja, Kásás György a közeli Előpatakon volt iskolaigazgató és tanító, valamint vendéglőtulajdonos. Édesapja Kásás Sándor kereskedő volt, aki a Székely Mikó Kollégium földszintjén egy „mindenes” boltot működtetett – az akkori kaszinó épülettől a harmadik üzlethelyiség volt ez. Rokonaiként tartotta számon Orbán Balázs néprajzkutatót és Benedek Elek meseírót. A főiskola elvégzése után Budapesten élt, majd az 1956-os forradalom után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

széki vérengzés. A széki Bertalan, Juhos-Kiss Sándor

Ki ne ismerné azt a bölcs mondást, miszerint életünk során a legnagyobb élmény az önmagunkkal való találkozás? Bizony elmondhatjuk, hogy egész életünkben semmire sem vágyunk jobban, mint erre! Mert gyakran egy egész élet sem elég ahhoz, hogy megválaszoljuk magunknak a kérdést, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, és amit hoztunk, azzal mit is kezdjünk? Olyan nagy kérdések ezek, amelyek, főleg egy adott életkor után, gyakran álmatlanná tudják tenni az éjszakáinkat. Magam is így vagyok ezzel.

Kolozsváron a kőfaragásnak régi hagyománya van, az első műhelyeket már az Árpád-korban létrehozták. Jelenlétük és fejlődésük akkor vált még inkább hangsúlyosabbá, amikor Zsigmond király 1405-ben Zágrábban kelt engedélye értelmében megkezdődött a városfalak, a kaputornyok és a bástyák építése. A kolozsvári kőfaragók fontos szerepet töltöttek be a város életében, ugyanis céhük az elsők között már 1525-ben megalakult. Az elkövetkező századokban fontosságuk a városi építkezésekben (templomok, hidak, iskolák, főúri paloták és polgári házak stb.) vállalt szerepükkel tovább erősödött. Kolozsvár mai arculatának megformálása a 18. és a 19. század fordulóján kezdődött, majd a dualizmus korában teljesedett ki. Ebben a folyamatban, a különböző építő szakágak mellett a kőfaragó műhelyekre és mesterekre is fontos szerep hárult. A népes kolozsvári kőfaragó mesterek között az egyik legismertebb dinasztia a Reimann család volt, amelynek tagjai a 19. század első évtizedeitől egészen a 20. század közepéig folytatott tevékenységükkel és máig is létező munkáikkal kitörölhetetlenül beírták nevüket Erdély ipar- és művésztörténetébe.

Mikes Kelemen

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

Mikes Kelemen

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.

Országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Felsőház tagja, gyógyszerész, sportvezető, a magyar olimpiai mozgalom irányítója volt közel fél évszázadon keresztül. Nevét méltatlanul elfeledték, pedig hihetetlen szerepet játszott a magyar olimpiai mozgalomban: neki köszönhető, hogy 1906-tól önálló országként, saját zászlóval és himnusszal indulhattunk az olimpián, továbbá igen fontos szerepet játszott a trianoni békediktátum utáni sportblokád feloldásában, illetve a budapesti rendezésű olimpia harcosa volt közel 40 éven át. A magyar sportélet első igazi szakszerű menedzsere volt, aki 1904 és 1936 között szinte minden olimpián a magyar csapat vezetőjeként vett részt, megteremtve a felkészülés és a kiutazás feltételeit.

Szvacsina Géza polgármesterré választását követően folytatta az elődje által elkezdett köztisztasági infrastruktúra bővítését. Mandátuma alatt Kolozsvár számos félreeső részére is kiterjesztették a víz- és csatornavezetéket. Ugyanakkor a folyamatot egy lassúbb tempóban, a város gazdasági és társadalmi viszonyaihoz mérten kivitelezték.

A gyulafehérvári (innen a művésznevében szereplő Gy betű) születésű gépész­mérnök, Gy. Szabó Béla (1905–1985) 1931-ben költözött Kolozsvárra, ahol az Energia Villamossági Gépgyárban helyezkedett el. A mérnöki foglalkozáshoz képest inkább a rajzolás és a festés iránt vonzódó fiatalember képzőművészeti bemutatkozása a Kós Károly által 1932-ben a Károli Gáspár Irodalmi Társaság égisze alatt rendezett kiállítás alkalmával volt, ekkor hat szénrajzzal és két pasztellel jelentkezett a nyilvánosság előtt. A kiállítást követően Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszésre.

A 18. század eleji székely paraszti tudatvilág mélyén elevenen élt a szabadság kultusza. Az, aki akkor azt mondotta: „a régi székely szabadságnak idején”, az természetesen az 1562 előtti éveket álmodta vissza. 1625-ben a tanúként megidézett István Péter impérfalvi pixidárius ilyen szavakkal szólott a szék színén: „Emlékezem arra, mikor Lengyelországból az ífjú János kerálj fiát az annyával, Izabella királyné aszonnal ez országban behozák – az réghi szabadságra is jól emlékezem”.