Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gondolatok a hagyományokról és a fejlődésről

A fenti kérdések sokunkat foglalkoztatnak. Elolvastam Kepes András Világkép című könyvét (Libri Kiadó, Budapest, 2016), és találtam néhány támpontot ebben a témában. Elsőnek a fejlődésről írok néhány sorban, amelynek jelenkori képe a globalizációban nyilvánul meg.

A gazdasági globalizáció következtében a legkülönfélébb értékek, gondolatok, életmódok bekerülnek a világ vérkeringésébe. Kifejlődött az internet, a távközlés, a szállítás, a közlekedés. A gyengén fejlett országokban csökkent a szegénység.




Közel-keleti sámán öltözék

A pozitív hozadékok mellett el kell mondani a negatívumokat is. A gyengén fejlett országok ipara nem képes felvenni a versenyt a nagy nemzetközi vállalatokkal. A gazdasági verseny miatt a vállalatok rombolják a környezetet. A fegyverkereskedelem, a migráció, a terrorizmus velejárói lettek a globalizációnak. És itt meg kell említeni a globális média negatív szerepét is, ami a kereskedelmi médiát helyezi előtérbe, és a kulturális programok háttérbe szorításával gyengíti a hagyományos kulturális identitást.




Erdélyi faragott kapuláb részlete

Kepes András újságíróként járta be a világot. A bemutatott kultúrák, hitek, szokások egy része ismert az olvasók számára, mégis elvarázsol az a sokszínűség, ami világunkat jellemzi. Néhány dolgot azért megemlítek, mint a japánoknál az állandó mosolyt, a házipapucs kötelező használatát. A mongolok házába fedett fejjel szokás bemenni. Mexikóban, halottak napján a sírokhoz ételt, italt visznek és közösen fogyasztják el. Az esküvők a világ minden táján színházi előadás jellegét kapják. Így a székelyeknél az álmenyasszony bemutatása. A zsidóknál házassági szerződést kötnek, a poharakat összetörik. A hinduk az oltár tüzét járják körbe. A világvallások és az ősi szokások az embertársak és az idegenek iránti tiszteletet tanúsítják. Kepes András szerint a kultúrák gyökerei közösek, még ha az eltérő természeti környezetből, hagyományokból rárakódott rétegek ezt gyakran el is fedik.

A 16–18. században, a gyarmatosítás folyamatában a nyugati országokban jelentősen nőtt a más földrészekről behozott lakosság. Ma ez a folyamat tovább erősödött a migráció beindulásával. Kepes András szerint a fiatal iszlamisták lázadása az európai országokban abból is adódik, hogy elvesztették gyökereiket. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a történelem során a vallások terén is voltak hatalmi érdekekből eredő torzulások.

A globalizáció negatív hatásainak ellensúlyozására keresik a megoldásokat. Egyik ilyen gondolat a szubszidiaritás. Ha egy fejlődő ország meg tudja oldani saját gondjait, akkor nem kell tőle idegen megoldásokat rákényszeríteni. A helyi hagyományok figyelembevétele nagyon fontos. Az emberi szükségletek többsége helyi szinten is kielégíthető. Érdemes megemlíteni két jelenkori történelemfilozófus véleményét a kultúrák és hagyományok szerepéről. Samuel P. Huntington szerint a világ szabályait a kulturális identitások adják. Fontos a sokszínűség elismerése és a közös jellemzők keresése. Francis Fukuyama a liberális demokráciáról úgy gondolja, hogy a hagyományos kulturális értékeken kell alapulnia.




Afrikai maszk

A filozófusokat, a művészeket foglalkoztatja a globalizáció problémája. Mivel a művészek érzékenyebbek a kultúrára és a hagyományokra, ajánlatos lenne, hogy képviselőik révén részt vegyenek a döntéshozatali szervekben. A jelenkorban is szükség van a kreativitásra a művészetben és a tudományban. A művészet éltető forrása a hagyomány, a népművészet, eszközei helyiek. Az írók és a művészek abban vállalnak szerepet, hogy szelídítsék a globalizációt. A művészetek fesztiváljai megmutatják, hogy mi a közös a különböző népek művészetében. A népek zenéjének megismerése segít leküzdeni az etnikumközti nehézségeket. A művészek minden időkben felhasználták más népek művészetét saját művészetük kiteljesítésére. Vincent van Goghot a japán festészet inspirálta, Picassót az afrikai néger maszkok, Henry Mooret a prekolumbiánus mexikói szobrászat, Adyt korának francia költői.

A művészek mind formában, mind tartalomban találnak közös támpontokat az emberek között. Itt érvényes Kuncz Aladár Ady költészetéről szóló esszéjéből a gondolat, miszerint titkos szálak fűzik össze a világ magánosait, az emberiséget, s ezeket a szálakat a költők és a gondolkodók fonják. ­Antoine de Saint-Exupéry attól féltette az embert, hogy robottá válik, mert konfekciókultúrát kap. Egy magasabb szellemi kultúrára vágyott, amelyben helyet kap az otthon szeretete, az ősök tisztelete, a vallás. Márai is a szellem diadalát óhajtotta az ösztönök felett, a szellem ellenálló erejét a nyájösztön rémuralma ellen. Márai Sándor és Wass Albert véleményt formálhattak az emigrációról, mert volt részük benne, és művészi módon ezt meg is írták könyveikben.

A globalizáció korunkban zajlik és alakulóban levő folyamat. Önvédelmi reflexként erősödtek az etnikai és kulturális különbségek. Világszerte hagyományozó rendezvényeket látunk. Megjelent a multikulturalizmus fogalma, mint kulturális mozaik, és az etnikai népcsoportok autonómiát igénylő törekvései. A szakemberek szerint nem fog bekövetkezni a globális kultúra, a globalizáció hatására létezik ugyan a kultúrák bizonyos fokú keveredése, de ez nem jelenti egybemosódásukat. A szellem emberei keresik a válaszokat az új kihívásokra.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

széki vérengzés. A széki Bertalan, Juhos-Kiss Sándor

Ki ne ismerné azt a bölcs mondást, miszerint életünk során a legnagyobb élmény az önmagunkkal való találkozás? Bizony elmondhatjuk, hogy egész életünkben semmire sem vágyunk jobban, mint erre! Mert gyakran egy egész élet sem elég ahhoz, hogy megválaszoljuk magunknak a kérdést, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, és amit hoztunk, azzal mit is kezdjünk? Olyan nagy kérdések ezek, amelyek, főleg egy adott életkor után, gyakran álmatlanná tudják tenni az éjszakáinkat. Magam is így vagyok ezzel.

Heizer család, Tihany

Hevesi József bár ízig-vérig kolozsvárinak tartotta magát, szülőhelyéről, Tihanyról sosem feledkezett meg. Nyári szabadságait amikor csak tehette, itt töltötte, majd mikor anyagi helyzete már megengedte, egy emeletes nyaralót is építtetett itt magának a Vissz­hang-domb szomszédságában, amelyet 1896. július 10-én, házasságának 10. évfordulóján szentelt fel Halbik Ciprián Gáspár tihanyi apát – az állami tulajdonba vett épület ma is létezik, óvoda működik benne. 

Kolozsváron a kőfaragásnak régi hagyománya van, az első műhelyeket már az Árpád-korban létrehozták. Jelenlétük és fejlődésük akkor vált még inkább hangsúlyosabbá, amikor Zsigmond király 1405-ben Zágrábban kelt engedélye értelmében megkezdődött a városfalak, a kaputornyok és a bástyák építése. A kolozsvári kőfaragók fontos szerepet töltöttek be a város életében, ugyanis céhük az elsők között már 1525-ben megalakult. Az elkövetkező századokban fontosságuk a városi építkezésekben (templomok, hidak, iskolák, főúri paloták és polgári házak stb.) vállalt szerepükkel tovább erősödött. Kolozsvár mai arculatának megformálása a 18. és a 19. század fordulóján kezdődött, majd a dualizmus korában teljesedett ki. Ebben a folyamatban, a különböző építő szakágak mellett a kőfaragó műhelyekre és mesterekre is fontos szerep hárult. A népes kolozsvári kőfaragó mesterek között az egyik legismertebb dinasztia a Reimann család volt, amelynek tagjai a 19. század első évtizedeitől egészen a 20. század közepéig folytatott tevékenységükkel és máig is létező munkáikkal kitörölhetetlenül beírták nevüket Erdély ipar- és művésztörténetébe.

Mikes Kelemen

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

Mikes Kelemen

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.

Országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Felsőház tagja, gyógyszerész, sportvezető, a magyar olimpiai mozgalom irányítója volt közel fél évszázadon keresztül. Nevét méltatlanul elfeledték, pedig hihetetlen szerepet játszott a magyar olimpiai mozgalomban: neki köszönhető, hogy 1906-tól önálló országként, saját zászlóval és himnusszal indulhattunk az olimpián, továbbá igen fontos szerepet játszott a trianoni békediktátum utáni sportblokád feloldásában, illetve a budapesti rendezésű olimpia harcosa volt közel 40 éven át. A magyar sportélet első igazi szakszerű menedzsere volt, aki 1904 és 1936 között szinte minden olimpián a magyar csapat vezetőjeként vett részt, megteremtve a felkészülés és a kiutazás feltételeit.

Szvacsina Géza polgármesterré választását követően folytatta az elődje által elkezdett köztisztasági infrastruktúra bővítését. Mandátuma alatt Kolozsvár számos félreeső részére is kiterjesztették a víz- és csatornavezetéket. Ugyanakkor a folyamatot egy lassúbb tempóban, a város gazdasági és társadalmi viszonyaihoz mérten kivitelezték.

A gyulafehérvári (innen a művésznevében szereplő Gy betű) születésű gépész­mérnök, Gy. Szabó Béla (1905–1985) 1931-ben költözött Kolozsvárra, ahol az Energia Villamossági Gépgyárban helyezkedett el. A mérnöki foglalkozáshoz képest inkább a rajzolás és a festés iránt vonzódó fiatalember képzőművészeti bemutatkozása a Kós Károly által 1932-ben a Károli Gáspár Irodalmi Társaság égisze alatt rendezett kiállítás alkalmával volt, ekkor hat szénrajzzal és két pasztellel jelentkezett a nyilvánosság előtt. A kiállítást követően Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszésre.

A 18. század eleji székely paraszti tudatvilág mélyén elevenen élt a szabadság kultusza. Az, aki akkor azt mondotta: „a régi székely szabadságnak idején”, az természetesen az 1562 előtti éveket álmodta vissza. 1625-ben a tanúként megidézett István Péter impérfalvi pixidárius ilyen szavakkal szólott a szék színén: „Emlékezem arra, mikor Lengyelországból az ífjú János kerálj fiát az annyával, Izabella királyné aszonnal ez országban behozák – az réghi szabadságra is jól emlékezem”. 

Bár régen is sokat forgattam és olvasgattam, de a mai napig mindig nagy élvezettel és némi meghatottsággal veszem kezembe az Oláh Anna és Zárug Péter Farkas szerkesztésében megjelent Tanár Bolyai Farkas emlékkönyvi levélkéi (CUMANIA, 1996) című kötetet. Ez a könyv azt a nyolcvanhét emléklapi bejegyzést adja közre, amelyeket 1795 és 1799 között az ifjú Bolyai Farkas (1775–1856) a peregrinációs útja során kapott. Gyakran elképzelem, ahogy az élete vége felé közeledő Bolyai újból elővette és elolvasta azokat az intelmeket, amiket ismerősei egykoron neki írtak. Megnézte a szép rajzokat, emlékezetébe idézte a barátait.

Mátyás király páncélban. Marastoni József rajza, 1855. Képek: Wikipédia

Most 500 éve, 1490. április 6-án, Bécsben, két napig tartó gyötrelmes szenve­dés után, agyvérzés következtében meg­halt Mátyás király. Tetemét Fehérváron, a nagy királyok mellé, díszpompával he­lyezték örök nyugalomra.

emke kolozsvár

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 135 esztendeje, 1885. április 12-én alakult meg Kolozsváron, az Unió utcai Redut épületében, s öt évre rá, 1890 őszén elkezdődött az egyesület bérházának szinte napra egy évig tartó építése. Ennek a rövid időszaknak az áttekintésével próbálkozok. Sajnos az EMKE 1947 előtti levéltára jelenleg a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában feldolgozás alatt van, így egyelőre nem kutatható. Ha eljön az idő, amikor ezek az anyagok – amelyekben a 130 esztendeje elkezdett építkezés adatait is bízvást remélhetjük megtalálni – nyilvánosak lesznek, további adalékokkal is ki lehet egészíteni az alábbiakat.

Márai Sándor

Szigorú morális döntése folytán, bár élete utolsó órájáig elzárta magát természetes anyanyelvi közegétől, az országtól, ahol e nyelvet beszélték, és az ország sem – azazhogy az országot uraló hatalom sem – engedte közel Márait könyvei, írásai révén az olvasókhoz, ez nem szegte kedvét az írónak: megmaradt mindvégig anyanyelvi közegében. Mi több: sajátos nyelvezete, kifejezésformái, nem kis mértékben letisztult gondolkodásmódjából fakadó nyelvi és stiláris tisztasága immáron a magyar irodalom klasszikusai közé emelte.