Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gagauz földön

Október végén Kisinyovban részt vettem egy népegészségügyi konferencián. Úgy adódott, hogy a helyi történelmi múzeum munkatársával és a jászvásári rádió kisebbségi műsorának szerkesztőjével ellátogattunk Gagauziába. Másfél órányi autózást követően hatalmas útszéli építményhez érkeztünk, mely a Moldova Köztársasághoz tartozó Gagauzia (Gagauz Yeri) kétnyelvű üdvözletét, valamint a gagauz és moldáv címert és zászlót ötvözte magában.


A szerző és a baskán

A baskán vendégeként

Néhány települést elhagyva, Gaidar falu határában a kormányzó (baskán, bashcan) elegáns fekete kocsija várt, a sofőr illedelmesen bemutatkozott. őt követve, úttalan utakon haladva mesebeli helyre, gyönyörű tavak közé, pávákkal benépesített területre értünk. Mintha összeesküvésre vagy éppen a függetlenség kikiáltására gyűltek volna össze – másfél tucatnyi férfi, fontos személyiség: egykori és mai kormányzó, képviselők, polgármesterek. Egy megtermett kutya vigyázott rájuk.

Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója látható érdeklődéssel elegyedett szóba velünk, és kitűnő vendéglátónak bizonyult. Emberségesen és szeretetteljesen viszonyult hozzánk. Türelmesen megvárta, hogy elfogyasszuk a jó meleg birkagulyást, és csak azt követően veselkedett neki az interjúnak. Amikor megtudta, hogy erdélyi magyar vagyok, nagy lelkesedéssel felemlegette Tusványost, hiszen idén a nyári tábor meghívottja volt. Kellemes emlékeket elevenített fel, majd előkapta telefonját, és rögtön felhívta barátját, Szilágyi Mátyás kisinyovi nagykövetet. Az orosz társalgásból nem értettem semmit sem, de amikor kezembe nyomta a telefont, és tört románsággal tudtomra adta, hogy ki van a vonal végén, bizony nagyon jólesett a gesztus. A számunkra kedves ismerős, az egykori kolozsvári főkonzul jelentkezett a vonal végén.

A gagauzok két-, sőt háromnyelvűek. A törökkel szoros rokonságban levő, saját írással nem rendelkező gagauz nyelv az anyanyelvük. Szinte ugyanolyan folyékonyan beszélnek oroszul, ami annak idején államnyelv volt, tanítása most is előtérben van, a cirill feliratok dominálnak. Amúgy a Pruttól keletre az orosz a világnyelv, közös kommunikációs lehetőség az egykori Szovjetunió egykori és mai népei között. Románul, az itteni fogalmak szerint moldávul sok gagauz nem tud, és aki igen, az is törve és akcentussal beszéli. Az átlagos gagauz rosszabbul beszéli ezt a nyelvet, mint az átlagos erdélyi magyar. Mindenesetre a törvény szerint három hivatalos nyelve van Ga-gauziának.

Amúgy a bolgár nyelv használata is elterjedt a környéken, főleg Taraklia városkában és az azonos nevű közigazgatási területen, ahol jelentős számú bolgár kisebbség él. Annak idején olyan elképzelés is létezett, hogy a Moldova Köztársaságban élő gagauzok és bolgárok közösen alkossanak autonóm tartományt. A bolgárok azonban ettől elálltak, mivel a Dnyeszteren túli nagyobb bolgár közösség kiszorult volna ebből a közigazgatási formából.

A baskán főleg románul beszélgetett velünk, néha akadozva, párszor orosz kifejezésekhez fordulva segítségül. Elmondása szerint ritkán ad románul interjút, a kisinyovi rádió számára oroszul szokott nyilatkozni.

Mihail Formuzal 1959. november 7-én született Odesszában. Tizennyolc éven át a katonaságban szolgált, veszélyes területeken (állítólag Afganisztánban), ezért már 35 évesen nyugdíjba került. Pontosan akkortájt, amikor Moldova hivatalosan is elismerte a gagauz tartomány önállóságát. Ezután közössége jogainak képviseletét vállalta fel, sorsa jobbulásáért tesz-vesz nap mint nap. Két mandátumon át Ceadir-Lunga kisváros polgármesteri tisztségét töltötte be, majd kormányzóvá választották, sőt újraválasztották ebbe a legmagasabb tisztségbe. A bűvös hármas számhoz érkezve: három fiútestvére, három leánytestvére és három gyermeke van. A legnagyobb, Cristina, a lehető legtávolabb, Ausztráliában él a férjével együtt. Öt nyelvet tökéletesen beszél, a már említett gagauz, orosz és román nyelv mellett angolul és franciául tud. Nagyobbik fia Essenben németül tanul, míg a kicsi, Igor csak kilencéves.

Gagauz autonómia és identitás

A baskán a lexikális adatoknál hivatalosabb adatokkal szolgál: 164 ezren élnek Gagauzia 1848 négyzetkilométerén. A három város és 23 falu összlakosságának 86 százaléka gagauz. Négy terület alkotja az autonóm tartományt, közülük kettő a gagauz tömbtől különálló falu, amelyek gagauz többsége annak idején megszavazta a Gagauziához való tartozását. A lakosság főleg mezőgazdaságból él, gabona-, zöldség- és gyümölcstermesztésből, bortermelésből, állattartásból. Százötvenezres juh-, emellett jelentős szarvasmarha-állománynyal rendelkeznek, jelentős a pávatenyésztés. Sokan Törökországban, Oroszországban vállalnak idénymunkát, vagy akár hosszabb időn át ott dolgoznak.  Nincsenek nyelvi nehézségeik. A tehetősebbek hazajönnek, és házat építenek maguknak.

A baskán röviden ismerteti „országa” történetét és álláspontját a legfontosabb politikai kérdésekben. A tartomány autonómiája még a volt Szovjetunióban jött létre, hiszen a gagauzok 1991-ben elsőként jelentették be önrendelkezési igényüket, amit Chiºinãu 1994 karácsonyát megelőzően fogadott el. Az 1998-ban életbe lépett alkotmány kimondja, hogy Gagauzia autonóm területhez tartoznak mindazok a községek, ahol a gagauzok a népesség több mint 50 százalékát teszik ki, valamint azok a helységek, ahol a helyi népszavazásokon a többség Gagauziához akar tartozni.

A harmincöt tagú parlamentet, az úgynevezett Halk toplușut (Népi Gyűlést) négyévente választják. A baskánt (kormányzót) is, aki egymás után legfeljebb kétszer töltheti be mandátumát; ő Gagauzia legmagasabb rangú hivatalnoka, egyben Gagauzia kormánya, a Végrehajtó Tanács feje, továbbá a moldovai kormány mindenkori tagja. Moldova Köztársaság törvényeit és alkotmányát maximálisan tiszteletben tartják, nem hoznak azokkal ellentétben álló határozatokat. Az önmeghatározás békés eszközeit alkalmazzák, és nyilvánvalóan nincs saját hadseregük és rendőrségük, saját pénzt nem nyomtatnak.

Gagauziában alacsonyak az átlagbérek, de az autonómia lehetőséget ad saját gazdaság kialakítására, saját értékeikre hagyatkozva. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad, és az államtól is kapnak támogatást (vámok). Az autonóm gagauz tartománynak saját intézményei vannak: egyetem, iskolák, kulturális intézmények (például saját múzeum). Az egyetem négy karán főleg oroszul folyik az oktatás, de gagauz, angol és német nyelven is oktatnak. Összesen mintegy kétezer fiatal jár ide.

A gagauzok egykori nomád népek leszármazottai, gazdag történelemmel. Európai népnek tartják magukat. Török eredetükön és az egykori Bolgárországhoz való tartozásukon túl ismertetőjük, hogy pravoszláv ortodox vallásúak. A világ tizenkilenc országában élnek, képviselőik háromévente találkoznak. A Gagauzián kívüli mintegy 45 ezer gagauz elsősorban a szomszédos Ukrajnában, valamint Bulgáriában, Görögországban, Oroszországban, Kazahsztánban és az Egyesült Államokban él. A legutóbbi, 2011. évi népszámlálás szerint Romániában 45-en vallották magukat gagauznak.

Moszkva, Szentpétervár, Buhara, Isztambul – olyan Gagauzián kívüli központok, ahol a gagauz nép történelmét kutatják. És alig több mint kétszázezer személy sorsát tartják nyilván.

Testvértelepülés kerestetik

Gaidar (Haydar) négyezer lakosnál nagyobb, abszolút gagauz többségű falu. Kiosya Ilya polgármester otthonában fogad, teával és helyi ételkülönlegességekkel, töltött savanyú paprikával, húsos káposztával kínál. Miközben beszélgetünk, a háttérben a gagauz rádióadó (Radio Komrat) keleties zenét sugároz. A településen a három legjelentősebb és mihamarabb megoldásra váró feladatnak tartja az ivóvízhálózat korszerűsítését, az utak járhatóságának a javítását, valamint az egykori, ám ma is szennyező szovjet hulladéklerakat semlegesítését. Biztatónak tartja viszont, hogy a falu monográfiáját nemrég adták ki orosz nyelven, továbbá 2013. augusztus végén első alkalommal szervezték meg a Gaidar koraflari elnevezésű szőnyegfesztivált. A faluban több tucatnyian foglalkoznak szőnyegszövéssel, értékteremtő és hagyományőrző tevékenységük amolyan élő múzeumnak tekinthető. A kisebb méretű ajándék szőttesek már tíz eurótól kaphatók, míg a több méteres szőnyegek ára száz euró felett kezdődik.

A polgármester és felesége vendégszeretetből jelesre vizsgázik. Ráadásul meghívnak az idei szőnyegfesztiválra. Sőt, az elöljáró abbéli óhaját is kifejezi, miszerint jó lenne testvérkapcsolatot kialakítani romániai településsel. Székelyföldivel? Nagyszerű lenne!

Egyébként a baskán is utalt arra, hogy a gagauzok nyitottak az együttműködésre, és Romániában többek között Kovászna és Hargita megyék irányába kezdeményezik a kapcsolatfelvételt.

Lenin és Atatürk

A gagauz autonóm terület fővárosa Komrat. Huszonkétezer lakos él itt. Otthont nyújt Gagauzia (Gagauz Yeri) legfontosabb és jelképes intézményeinek. Egyetlen épületben található a tartományi parlament (Halk topluºu) és a kormány (Bakannik Komiteti). Hivatalos címük: Lenin utca 196. szám. Az egyetem és az iskolák mellett Komratban ortodox katedrális is áll, ez a Szent János székesegyház, ezen kívül a város művelődési otthonnal, múzeumokkal és korszerűen kivilágított parkkal is rendelkezik. És sokatmondó szobrokkal. A főúton még mindig áll talapzatán Vladimir Iljics Lenin szobra. Több mint három méteres alakja szinte kötelező fotótéma az arra járó számára. Kissé odébb, az egyetem közeli Gagauz dicsőség sétányon mellszobrok sorakoznak egymással szemben. És üres talapzatok, újabb szoborhelyek. A legújabb alkotás Dimitrie Cantemirt ábrázolja, virágcsokrok hervadoznak rajta. De amíg odaérünk, Suleyman Demirel török, Haydar Aliev azeri és Nursultan Nazarbaev kazah elnökök mosolyognak ránk az esti kivilágításban. Nem véletlenül, hiszen a gagauzok az altáji török népek közé tartoznak, rokonaik a türkmének, törökországi törökök, azeriek és kazahok.

De ott van még többedmagával Mihai Eminescu és Alekszandr Szergejevics Puskin, aki három éven át Chișinăuban (Kisinyovban) élt és alkotott, ott sugárút viseli a nevét. Számunkra különlegességnek számít továbbá a harci tank szobra, az Afganisztánban elesettek, illetve Komrat védelmezőinek emlékműve.

Egyébként rendőrök igazoltattak a fotózásért. Lenin és követőinek szelleme kísértett.

A jellemző fővárosi intézmények között végül megemlítjük a Mustafa Kemal Atatürk nevét viselő könyvtárat, amely egyben a török kulturális intézetnek is otthona, homlokzatán négynyelvű táblával; a nyitvatartási időt viszont csak két nyelven írták ki, a román változat már lemaradt.

Egyébként a városban sok és sokféle a reklámszöveg. Megfigyelésem alapján a leggyakoribb az orosz felirat. A benzinkútnál románul is beszélnek és feliratoznak.

Román vagy moldáv nyelv?

Két évvel ezelőtt vita bontakozott ki Gagauziában arról, hogy a moldávot vagy a románt tanítsák az iskolákban hivatalos nyelvként. Az alkotmány ugyanis azt rögzíti, hogy az ország, vagyis Moldova Köztársaság hivatalos nyelve a moldáv. Másrészt az iskolákban oktatott tantárgy neve: román nyelv és irodalom. A ga-gauzok a fentiekből arra a következtetésre jutottak, hogy a román nyelvet és irodalmat legfeljebb idegen nyelvként taníthatják. Azóta alkotmánybírósági döntést akarnak arról, jogszerű-e a román oktatása hivatalos nyelvként, vagy az alkotmány szerinti moldávot kell a tanrendbe iktatni.

A helyzet valóban ellentmondásos. A két nyelv ugyanis azonos, nem létezik különálló moldáv nyelv. A beszélt nyelv a román helyi változata, sajátos, oroszos kiejtéssel és orosz, szláv jövevényszavakkal.

Az ellentmondásos helyzet onnan ered, hogy a függetlenedés után Moldova Köztársaságban oroszpárti politikai erők kerültek hatalomra, akik tartottak a Romániával való egyesüléstől, a bekebelezéstől. Ezért az ország új alkotmánya rögzítette, hogy a köztársaság hivatalos nyelve a moldáv. Annak ellenére, hogy a lakosság többsége tulajdonképpen román, a nemzeti színek is azonosak, Románia és a Moldovai Köztársaság zászlói csupán a címerekben különböznek. Ráadásul a népszámlálások adatai azt mutatják, hogy a többség ahhoz ragaszkodik, hogy nem a román, hanem a moldáv nyelvet beszélik. Az iskolákban viszont román nyelvet és irodalmat tanítanak, mert ha a nyelvet el is keresztelték moldávnak, az irodalommal ezt nem tehették meg. A Moldáv Tudományos Akadémia álláspontja szerint ugyanis a Moldovai Köztársaság „irodalmi nyelvének” hivatalos megnevezése a román.

Ha Moldova egyesülne Romániával....

A gagauzok az Európai Unió számára is példaértékűnek tartják autonómiájukat, amelyet békés úton kaptak meg a moldovai többségtől. Mind a kisinyovi, mind a komrati alkotmány kimondja: Moldova független állam, amelyen belül Gagauzia autonóm terület.

De mi történne akkor, ha Mol­dova elveszítené függetlenségét? Ha Moldova egyesülne Romániával?

A gagauz álláspont nem tartja kívánatosnak Moldova és Románia egyesülését. Szerintük, ha ez bekövetkezne, az alkotmányban rögzítettek alapján a gagauzoknak jogukban állna eldönteni, milyen formában képzelik el a jövőjüket; és amennyiben Moldova Köztársaság elveszítené állami szuverenitását, akkor Gagauzia a függetlenséget választaná, mintsem Bukarest fennhatósága alá kerüljön.

Függetlenséget, de kitől és hogyan? És mennyire lehet független egy nem összefüggő területű, alig több mint Marosvásárhelynyi lakosságot számláló közösség? És életképes lehet-e az autonómián túli függetlenség?

Ezt az érzékeny témát, a romániai lakosság elképzelhető többségének nagy álmát, Románia és Moldova egyesülésének a lehetőségét érintve azonban más forgatókönyveket is felvázolhatunk. Mi lenne, ha az „ősi román föld”, Besszarábia nagyobb részét képező Moldova Köztársaság parlamentje, illetve lakossága megszavazná a Romániával való egyesülést? Számunkra, romániai magyarok számára kedvező esetben ugyanazon országon belül a gagauzok példájára elérhetővé válna saját autonómiánk? Kedvezőtlen esetben a függetlenedni nem tudó gagauzok önállóságát megszüntetné a bukaresti kormány?

Moldovai utunk során azt tapasztaltam, hogy onnan nézve messze az egyesülés. És itt elsősorban nem hatalmi, netán oroszbarát érdekeltségről van szó. A lakosság többsége, a fiatalok zöme ugyanis függetlenséget akar. A Pruton túliak hozzáállásából sokat eláruló tény, hogy a 97 százalékban ortodox vallású moldávok nagy része az orosz ortodox egyházhoz tartozik, és csupán háromnegyed millió személyre tehető a román ortodox egyház tagjainak a száma. Továbbá: a határátkelőknél nincs testvéri összeborulás, és az országban járva-kelve nyoma sincs a kiterjedt, akár látványos együttműködésnek a Prut két oldalán élők között.

Egyébként Chișinăuban a parlament nemrég elfogadott egy törvényt, amely a nemzeti kisebbségek helyzetét és jogait szabályozza. Ez alapján a többségi nemzet a „moldovai”. Ebben az értelmezésben azok, akik a Prut és a Dnyeszter között románnak vallják magukat, kisebbségnek számítanak.

Moldovaiak, moldáviaiak, moldávok, moldáv nyelven beszélők – Európában még számos példa van arra, hogy különböző országokban alapvetően ugyanazt a nyelvet használják más-más nyelvjárásban.

Magam úgy láttam, az Európai Unióhoz való felzárkózás fontosabb lenne Moldova Köztársaság lakói számára, mint a Romániával való egyesülés. Csak Moszkva lenne „megértőbb”…

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.

Andrásfalvy Bertalan

Az egyetlen lehetséges út Európa és az emberiség megmentésére, hogy visszafordulunk és megismerjük a néphagyományból, hogyan elégítették ki eleink alapvető szükségleteiket, ezzel évszázadokon át biztosítva fennmaradásukat és gyarapodásukat – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, tanszékalapító egyetemi tanár, a rendszerváltás első művelődési és közoktatási minisztere. A több száz könyvet, tanulmányt és publikációt jegyző Széchenyi- és Príma-díjas tudóssal a túlélés lehetőségéről, így a művészet és a népművészet 21. századi jelentőségéről beszélgettünk.

Andrásfalvy Bertalan: A Trianonhoz vezető útról

A trianoni békediktátum az európai történelem egyik legvitathatóbb határozata és egyenes következménye volt a magyarságról évszázadok folyamán itt kialakult képnek. Ennek a mindenképpen torz képnek a kialakulásáért mi is felelősek vagyunk, de ezen túl is terhel minket a felelősség abban, hogy ezt a magyar nép, társadalom sajátos belső alakulása, a nemzet meghasonlása és végzetes megosztása is lehetővé tette. Ennek részletesebb megismerése, bevallása a mai napig is hiányzik történelmi tudatunkból, történelmünket összefoglaló kötetekből és tankönyveinkből. Asztalos Miklós történész egyik tanulmányában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a 13. században a nagy hatalommal rendelkező főurak „rendi nemzete” nemcsak az ország vezetését sajátította ki magának, hanem a történelmi szemléletet alakító történetírást is. Ettől kezdve szinte máig, több történeti tényt és következményeit ennek a kapzsi hatalmi körnek a szemszögéből ítéltünk meg, illetőleg erőszakkal is töröltünk történetírásunkból. Ezeket a vitatható vagy elhallgatott tényeket sorolom itt fel, és csak utalok néhány, állításaimat igazoló forrásra.

Ábrám Zoltán

A történetírás szerint a legkeletibb csángó falu, a természetes körülmények között létrehozott legkeletibb magyar település neve Csöbörcsök, ritkán használt formában Töbörcsök (románul Cioburciu, oroszul Csobrucsi). Már a név is az egykori magyar jelenlétre utal. Földrajzilag a Dnyeszter folyón túl, a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaságban fekszik. Eredete vitatott, még etelközi maradványmagyarságról is beszélnek a történészek.

A falu, ahol élt és meghalt, ahol a birtokai feküdtek, teljesen elfelejtette őt. Nem zárta szívébe, nem lett belőle legenda. Sírhelyéről sem tudni semmit. De nem emlékszik rá még Háromszék sem, pedig jó kétszáz évvel ezelőtt a vidék leghatalmasabb emberei közé tartozott. A neve csak elvétve bukkan fel egy-egy tanulmányban; azokban is inkább negatív szereplő, olyan hadúr, aki szigorúan, az erőszaktól sem visszariadva, büntet minden ellenszegülést.

Bölöni Farkas Sándor

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár, Nemzeti Színház

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

Bölöni Farkas Sándor

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

kolozsvár polgári házasság

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

szamosújvári vár

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. 

Dr. Mártonfi István

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

makkfalva

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre. 

Nem véletlenül kapta ceremónia­mesteri megbízását Bánffy Miklós! Már középiskolás korában is szinte minden estéjét a színházakban töltötte. 18 éves korában írt színdarabját műkedvelők be is mutatták. Zichy János kultuszmi­niszter nevezte ki a budapesti Opera és a Nemzeti Színház intendánsává. Ezt a tisztet 1918-ig töltötte be. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar szín­padművészet egyik legnagyobb mestere. Díszlet- és kosztümtervei világviszony­latban is elsőrangúnak számítottak!