Élesd több mint 720 éves történetéből – első írásos említésétől számítva – a grófok időszaka 140 esztendőt ölel fel. A grófi cím nem egy régi, ősi titulus: megjelenése Magyarországon a 17. század elejére tehető. Korábban az ispán-comes cím volt használatban, ám ez nem volt örökölhető, és nem járt feltétlenül birtokadománnyal. Az első örökölhető grófi rangot (a német Graf mintájára) Thurzó György kapta 1606-ban.
A Batthyány család 1398-ban Battyán faluról (ma Szabadbattyán) kapta a nevét. Eredetileg Kővágóörsi volt a nevük, és a Veszprém megyei Felsőörsről származtak. A török uralom idején a család nyugatabbra húzódott, Németújvárra tette át a székhelyét (Güssing, Burgenland), s azontúl a németújvári Batthyány megnevezést használták. A család első grófja Batthyány Ádám volt, aki 1630-ban kapott grófi címet.
Élesd első Batthyány grófja (I.) Batthyány József György volt – mivel Élesd mindhárom Batthyány grófja a József nevet viselte, a félreértések elkerülése végett római számmal jelöltem őket. (I.) Batthyány József György (1738–1806) császári asztalnok, Nógrád megye főispánja volt. Már jóval 1779-es élesdi kinevezése előtt átvette az itteni birtok irányítását. Főispáni tisztétől II. József császár 1785-ben megfosztotta, de ő azt a császár halála után a vármegye tiltakozása ellenére visszaszerezte. Erőszakos ember hírében állott: fennmaradt róla, hogy nem tudott magyarul, és üldözte a protestánsokat. Felesége gróf Illésházy Franciska (1740–1817) volt, házasságukból tizennégy gyermek született, de csak hét maradt életben. A fiúörökösök közül kettő érte meg a felnőttkort. (II.) Batthyány József (1770–1851) Grazban született, életéről keveset tudunk, még a róla készült festmények is elkallódtak. 1807-ben házasságot kötött gyulakúti Lázár Annával (1786–1831). Mindkét gyermekük Élesden született (Lajos 1810-ben, Ferenc 1815-ben), és az élesdi katolikus egyház anyakönyvében jegyezték be őket. 1818 júniusában járványos betegség okozta halálukat. Az elhalálozást is Élesden jegyezték be, ami helytörténetileg fontos adat, hiszen a fentiek ismeretében nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy a család grófi kastélya 1810-ben már készen állt, egy gyerekes grófi család a kor szokásának megfelelően csakis kastélyban lakhatott. Fiai után 13 évvel, 1831-ben Anna grófné is elhalálozott. Mindhármójukat az Élesd melletti Sólyomkővár kriptájában temették el. A 61 éves gróf még a következő évben újranősült. Az új hitves, gróf Tarnóczy Antónia (1791–1876) a házasságkötéskor már 41 éves volt, és nem kívánt Élesden lakni, így a család a ma Szerbia területén található Oroszlámosra költözött. Tarnóczy Antónia egyébként hatalomra törő, büszke asszony volt, aki kiválóan értett a gazdálkodáshoz. Négy év múlva Bécsben megszületett egyetlen fiúgyermekük, (III.) Batthyány József (1836–1897), aki apja halálakor mindössze 15 éves volt. Ekkor lett örököse Oroszlámos, Hort-Adács, Élesd, Pinkafő, Köpcsény, Lajtafalu, Kiliti, Felbár és más birtokoknak. Apja halála után az ifjú gróf még inkább anyja befolyása alá került, aki mindent elkövetett, hogy fia elsőrangú nevelésben részesüljön. Az ifjú (III.) Batthyány József kilenc nyelven beszélt, kiváló társasági ember volt, megjelenése mindenkit elbűvölt. A zenéhez is volt tehetsége, már fiatalon több zeneműve jelent meg. 1854-ben elvégezte jogi tanulmányait, majd külföldi útra indult. 1865-ben Moson megye főjegyzője lett.
Anyja tanácsára és befolyására 1861-ben Máriazellben házasságot kötött a Batthyány család zsigmondi ágából való gróf Batthyány Lujzával (1843–1882). A fiatal házaspár Dunakilitibe költözött, ahol Tarnóczy Antónia kastélyt építtetett számukra. A gróf 1872-ben Moson megye főispánja lett. A család az 1873-as kolerajárvány idején nagy áldozatkészséget tanúsított.
Házasságuk szerelmi házasságnak indult, ám első gyermekük meghalt, amiért az anyós a menyét okolta. Azt sem nézte jó szemmel, hogy fia szerelmes a feleségébe. Lujza a házasság 18 éve alatt tizennégy gyermeket szült (amiből kettő ikerszülés), ám a gyermekek közül csak heten maradtak életben. A hét életben maradt gyermek közül (a mi szempontunkból) fontos lesz az 1867-ben Kilitiben született Batthyány Vilma. Tarnóczy Antónia terve, hogy menyét a fiától elválassza, két évvel halála után teljesedett be. 1878-ban (III.) Batthyány József elvált feleségétől, majd 1879-ben újranősült. A nála egy évvel idősebb gróf Kornis Antóniát, anyja volt társalkodónőjét, egy ősi erdélyi család elszegényedett tagját vette el – érdekes adat: Kornis Antónia Mezőtelegden született.
A házasságkötés Kolozsváron történt, amikor is a gróf az új feleség kedvéért áttért a protestáns vallásra. Döntése miatt kegyvesztett lett: mind a katolikus egyház, mind a császári udvar visszavonta kitüntetéseit, és elmozdította hivatalából. Ezek után, bizonyára anyagi megfontolásból, feleségével együtt visszatért a katolikus hitre. Az új házasságból gyermek nem született, ezért a gróf pert indított apósa ellen, hogy gyermekei hozzá kerüljenek. Tudomásunk szerint (III.) Batthyány József nem tartózkodott huzamosabb ideig Élesden, csak látogatóba jött néha, így a kastélynak 1831 és 1887 között nem volt grófi lakója. A grófnak idős korára szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy vagyonát nem tudta átadni fiúörökösnek. Nagyobbik fiát húszéves korában tüdőbaj vitte el, kisebbik, László nevű fia pedig semmi hajlamot nem érzett a hatalmas Batthyány-vagyon gazdasági irányítására. Végül a Batthyány család egyik leghíresebb tagja lett: ő volt dr. Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa, akit 1992-ben boldoggá avatták. A sors fintora, hogy 1897-ben elhunyt, gyomorrákban szenvedő édesapját is ő ápolta.
(III.) Batthyány Józsefnek idős korában megnyugvást jelentett, hogy Vilma lánya házassága révén az élesdi vagyon méltó kezekbe került. 1887-ben gróf Batthyány Vilma (1867–1951) Budapesten házasságot kötött Bethlen Aladár (1854–1941) erdélyi gróffal. Ő volt az a gróf, aki a leghosszabb ideig, 32 évig élt Élesden. Bethlen Aladár a Szolnok-Doboka vármegyei Bethlenben született, középiskoláit Budapesten és Zürichben, a műegyetemet külföldön végezte. Katonai pályája során részt vett Bosznia 1887-es elfoglalásában. A harcokban a lábán megsebesült, sánta maradt. Az élesdiek egymás között a sánta grófként emlegették. Érdekesség, hogy Bethlen Aladár fiatalon Münchenben tanult festészetet, később kedvtelésből rajzolt és festett, műveivel megjelent a müncheni akadémiai kiállításon. Magas tisztséget töltött be: császári és királyi kamarás volt, valamint a főrendiház tagja. Élesdi vonatkozásban megemlítendő, hogy ő építtette a szőlőhegyen a Vilma-lak nevű kiskastélyt, valamint a tüdőszanatóriumot. Feltételezhető, hogy ezek a segítő célú épületek sógora, a már említett (gróf) dr. Batthyány-Srattmann László sugallatára épültek.
Bethlen Aladár 1906-ban 1200 koronát adományozott Élesd református templomának megépítéséhez. Ugyanakkor több forrásból is tudjuk, hogy 1914-ben az élesdi katolikus templom építésére 40 ezer koronát ajánlott fel, amiből arra következtethetünk, hogy a gróf katolikus volt. Ez azonban nem így volt: a katolikus egyháznak nyújtott támogatás a katolikus feleséggel, Vilmával és a házasság által szerzett hatalmas vagyonnal magyarázható. Bethlen Aladár gróf minden kétséget kizáróan református volt, ahogy azt az élesdi katolikus anyakönyv bejegyzései is tanúsítják (a Bethlen-lányok, Gabriella és Vilma 1888-ban és 1889-ben születtek). Az anyakönyvben külön megemlítették, hogy a szülők vegyes házasságban éltek. Ám ami várható volt, az végül 1906. december 23-án bekövetkezett: Bethlen Aladár gróf áttért a katolikus hitre – erről az Evangélikus Őrálló 1907 elején így számolt be: „…mint érdekelt egyházi közlönyök hirdetik, gróf Bethlen Aladár cs. és kir. kamarás, a fejedelmi Bethlen-család sarja, élesdi nagyúr, mult év dec. hó 23-án elhagyta a ref. vallást és katholikussá lett. A gróf, ki katholikus felesége után kapta az élesdi uradalmat és szíve sugallata után tért át a katholikus vallásra…”
1907-ben minden jel arra utalt, hogy néhány évtizeddel később, az örökösödés után Élesd környékén vagyonösszevonás történhetett. 1907-ben ugyanis a nagyobbik Bethlen-lányt, Gabriellát (1888–1965) feleségül vette ifj. gróf Zichy Ödön (1874–1967), aki a szomszédos, Körösgégény és Körösrév körüli birtok örököse volt. Az első világháború azonban mindent elsöpört. 1922-ben a Zichy-birtokot Gheorghe Mateescu havasalföldi bojár vásárolta meg, míg az élesdi Bethlen-vagyon a pestesi Iacob család tulajdonába került.
A család Trianon után a csonka Magyarországon, Visegrádon telepedett le. Velük zárult le a valaha Élesden élt grófi családok érdekes, szerteágazó, 140 éves története.
 A kor szokásaival ellentétben a festő magánéletére a diszkréció volt jellemző, a társaság nem pillanthatott be a múzsákhoz, modellekhez főződő kapcsolatába. Bár Grigorescu portréi között sok a férfitanulmány, úgy tűnik, hogy kedvenc modelljei mégis a nők voltak. Észrevette lényükben a költészetet, tekintetükben az álmodozást, a várakozást, a titkot. Dancs Máriát sokáig nézte, tudta, hogy megtalálta a legszebb modellt, akit valaha látott: az ifjúság állott előtte minden szépségével. |
 Szexualitást és vallást egy címben, még inkább egy tanulmányban említeni sokak számára meghökkentő, netán egyenesen megdöbbentő lehet. Ez azonban abból adódik, hogy az európai kollektív mentalitásban a két fogalom a kereszténység felvételével élesen elkülönült, így számunkra a hétköznapi, vulgáris, bohém, laikus, hedonista és materiális világ sajátosságaként értelmezett szexualitást nehéz egy térbe hozni a szakralitással, isteni ágenciával azonosított vallásossággal. A két fogalomnak ez az éles elkülönülése és jogi, térbeli és gyakorlati szétválasztása azonban nem minden történeti korban volt ennyire evidens. |
 A címben felsorakoztatott három fogalom furcsa társításának közös nevezője egy név: Babos Sándor. A Babos név a békebeli Kolozsvár egyik leggazdagabb polgárának, az órás és ékszerkereskedő Babos Sándornak a Szamos-híd Széchenyi téri sarkán ma is álló palotájának köszönheti fennmaradását a kolozsvári köztudatban. A mai kolozsváriak közül csak kevesen tudják, hogy ki is volt ő, azt pedig még kevesebben, hogy a szintén Babos Sándor nevet viselő fia és unokája milyen sikeres pályát futott be a magyar székesfővárosban. |
 Napjainkban a múlt kutatása sokak számára nem tűnik vonzó területnek, a régészeti felfedezésekről szóló hírek mégis rendre népszerűvé tudnak válni a nyilvánosságban, és felkeltik a társadalom érdeklődését. A megtalált leletekről gyakran hallunk és sokat olvashatunk, de tudunk-e eleget a régészek munkájáról vagy a szakterület jelenéről is? |
 Madách Imre korán érő fiatalember volt, gyenge egészsége visszatartotta őt a virtuskodástól, tizennégy évesen már Pesten tanult a jogi akadémián, majd joggyakornok (patvarista) volt. Édesanyja iránt tisztelettel vegyes szeretetet érzett, mindenben meghallgatta tanácsát. Húszévesen már fontos hivatalt töltött be, ügyvéd, majd táblabíró volt Balassagyarmaton, Nógrád vármegyében. A nőkkel nem volt sok szerencséje, barátjával, Szontágh Pállal részt vettek a város társasági életében, Madách azonban halk szavú, visszahúzódó maradt. |
 Tanári és emberi volta megkülönböztette Killyéni Pétert egy olyan időszakban, amikor az edzők „pofozógépek” hírében álltak. Sohasem idegeskedett, sohasem kiabált: „Nyugodt, csendes ember volt, ritkán emelte fel a hangját, a durvaság nagyon távol állt tőle, ellentétben azokkal, akik naponta leordították a fejünket, vagy szétpofoztak… Tőle tanultuk meg azt, hogy mi is az atlétika”. |
 A magyar történelemben, s különösen Erdély múltjában kevés olyan előkelő, magas rangú családot találunk, mint a Rhédeyeké. Királytól származtatják magukat, fejedelmet adtak Erdélynek, s még az angol királyi családdal is rokonságba kerültek. |
 Az 1848. március 15-i pesti események híre március 19-én ért Enyedre – Gaetano Biasini gyorskocsiutasai hozták a hírt. A kollégium diáksága nyomban megindult, népgyűlést hívtak össze a református vártemplomban, miközben Rákóczi-indulót énekeltek, hatalmas nemzeti színű zászlót bontottak, és felolvasták a Nemzeti dalt. Március 30-án, hatalmas tömeg részvételével megtartották a vártemplomban a Megyei Közgyűlést, majd kimondták Erdély unióját Magyarországgal. A kollégium bezárta kapuit, diáksága beállt nemzetőrnek, a tanárok egy része pedig honvédnek. |
 „Erdély fővárosában végigsétáló idegen, a patinás, címerekkel ékeskedő, főúri paloták megtekintése után talán csodálkozva áll meg a Szent György-téren díszelgő egyetemi könyvtár hatalmas épülete előtt. Az idegen azonban jólesően veszi tudomásul, hogy a szerencsés elgondolással felépített könyvtár egy cseppet sem képez kirívó ellentétet a régi idők hagyományait híven őrző – Mátyás király szelleméről regélő – ódon város falai között.” E szavakkal jellemezte 1942-ben Csengery János klasszika-filológus professzor lánya, S. Csengery Ilona a kolozsvári Egyetemi Könyvtár palotáját. Az intézmény fennállásának 150., valamint az építési munkálatok befejezésének 115. évfordulója alkalmából érdemes feleleveníteni az első modern erdélyi könyvtár történetét, amely 1990-ben felvette Lucian Blaga nevét. |
 Báthory István erdélyi fejedelem 1581. május 12-én emelte akadémiai rangra a kolozsvári Jezsuita Nagykollégiumot. A 441. évforduló alkalmából négynyelvű – magyar, román, német és angol – emléktáblát lepleztek le a Farkas utcai romkert kerítésén, a Kolozsvári Református Kollégium épülete felőli sarkon. Az ünnepségen beszédet mondott Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is, aki hangsúlyozta: „az emléktábla ösztönzés kell legyen arra, hogy egyetemes tartalommal, értékkel, élettel töltsük meg”1 az Academia Claudiopolitana utódját, a mai Babeș–Bolyai Tudományegyetemet. Ezen értékek egyike az elődök tisztelete. Mi most a Kolozsvári Egyetem közvetlen elődjére, az 1872-ig működő orvos-sebészi tanintézetre, és annak „sokat tudó” professzorára, Nagel Emilre (1817–1892) emlékezünk. |
 Nagysándor József már hetekkel az 1849. október 6-ai drámai megtorlások előtt tisztában volt azzal, hogy valószínűleg kivégzik, ennek ellenére egy pillanatig sem gondolt arra, hogy elhagyja a süllyedő hajót. Nem tartozott a legkiválóbb magyar hadvezérek közé, ugyanakkor joggal tekinthető a magyar függetlenségi gondolat egyik legkövetkezetesebb hívének, aki nem írt sajtócikkeket, nem tartott hangzatos beszédeket, szükség esetén viszont mindig a haza szolgálatába állt. |
 Kós Károlyt is hasonló gondok és gondolatok foglalkoztatták és gyötörték, mint Dsida Jenőt: a magyarság sorsa a trianoni kényszer-szétszórattatás után, különös tekintettel saját sorstársaira, az erdélyi magyarokra. Felejthetetlen, és a korszak alapforrásainak egyikévé vált politikai röpiratában, a Kiáltó szóban megfogalmazta, s a Bibliából ismerős Hang mintájára elemezte az 1920-ban jogilag is szentesített gazdasági, katonai, de alapvetően politikai érdekeken alapuló, békeszerződésnek csúfolt döntés várható következményeit, hatásait. |
 Benedek Elek nemcsak meseíró és lapszerkesztő, szépíró, történelmi, néprajzi és ifjúsági regényíró volt, hanem emellett évtizedeken keresztül közel száz kalendárium szerkesztője, írója volt. A legszélesebb olvasóközönséghez kívánt szólni. Egész életében azért küzdött, hogy a népnek, és kiemelten a gyermekeknek a lehető legtöbb és legmagasabb színvonalú irodalmat adja. |
 Tauffer Johann, a Kolozsváron egykor nagy számban élt Taufferek őse Nyugat-Magyarországról került Erdélybe báró Brukenthal Sámuel erdélyi gubernátornak köszönhetően. Miután az erdélyi főkormányszéket Nagyszebenből Kolozsvárra helyezték át, Tauffer Johann is átköltözött az erdélyi fővárosba. Utódai itt elszaporodtak, s különösen a 19. században jómódú iparos és kereskedő polgárokként vívtak ki maguknak széleskörű elismerést, a Tauffer névnek pedig dicsőséget. |
 Bánffy György életútja egyenes vonalú, a – közvetlen felmenőitől örökölt – Bécshez hű arisztokraták életútja. Édesapja, Dénes gróf (1723–1780) az utolsó akadályt is elhárította: 1755-ben áttért a katolikus vallásra. Lett belőle valóságos belső titkos tanácsos, négy vármegye főispánja, s végül királyi főlovászmester, ami zászlós úrrá tette. Feleségétől, báró Barcsay Ágnestől a Hunyad vármegyei Piskin született György fia 1746. vagy 1747. december 24-én. A házitanítóktól sajátíthatta el az alapismereteket, bizonyára a bonchidai kastélyban. |
 |
A sisunak egy másik történelmi gyökere is van, amely a finnek anyatermészettel ápolt szoros, bensőséges viszonyában keresendő. Egy olyan országról beszélünk, amely az Északi-sarkkörön fekszik, és ahol több mint két hónapon át nem kel fel a nap. A gyéren lakott tájak, az érintetlen vadon, a havas fenyvesek és végtelen tavak messzi világában kompromisszumokat nem ismerő kapcsolat alakul ki ember és természet között. A kemény időjárás megtanította a finneket arra, hogy ne várjanak a következő pillanatig, hanem most cselekedjenek. Míg bennünket a túl hideg vagy a túl meleg gátol meg a cselekvésben, addig ők a „nincs rossz idő, csak rossz ruházat” elvét követve használják ki az élet és évszakok nyújtotta lehetőségeket.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás