Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Bod Péter emlékezete

A kétszázötven évvel ezelőtt, 1769. március 2-án elhunyt Bod Péter (született 1712 február 22., Felsőcsernáton) neve ismerősen cseng Marosvásárhelyen, hiszen róla nevezték el a református diakóniai központot az Erdő utca aljában. A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ épülete másfél évtizeden át otthona volt az asszisztensképző iskolának, számos rendezvénynek nyújtott helyszínt, jelenleg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumnak a székhelye. De mit is tudunk Bod Péterről és mit illik megismernünk róla halálának negyedszázados évfordulóján?


A leideni akadémia 1614-ben (forrás: Wikipédia)

Bod Péter tiszteletes külföldi akadémián tanult, magyarigeni református prédikátor, gróf Árva Bethlen Kata református nagyasszony udvari papja, korának egyik legnagyobb erdélyi magyar tudósa volt. Nyomtatásban megjelent 21 könyve, kéziratban 15 írása, és elveszett közel kéttucatnyi írása. Úgy vélik, tízezer oldalnyit írt élete során, ami rendkívüli teljesítménynek bizonyult. Sokan méltatták munkásságát, könyvet írtak róla – köztük gróf Mikó Imre. Az Önéletírásához előszót író Jancsó Elemér és Egyed Emese szerint Bod Péter a 18 századi tudományosság egyik legnagyobb teljesítményű magyar szerzője. Latinul írta műveit, magyarra csak 1940 körül fordították le. Írásai főleg egyházi és református egyháztörténettel foglalkozó munkák (Historia Hungarorum Ecclesiastica). Írt Erdélyről, az itteni szegénységről, járványokról, éhínségről. Munkáit állandóan rendszerezte, katalogizálta. Hívták több állásba, de ő a tudást szerette Vizsgálta a Szentírás és történelem kapcsolatait, a keresztyénség és történelem kapcsolatát Megírta a Szentírás értelmére vezető magyar lexikont (1746), A Szentírás történetét (1748), a Magyar Athenas című lexikont (1766), melyben félezer addig élt erdélyi író életrajzi adatait írja le, Szent Heortokratest a szentek életéről, ünnepekről (1761). Írt régi sírfeliratokról, régi verseket, adomákat gyűjtött.

Életét pontosan nyomon követhetjük Önéletírásából. Felsőcsernátonban, Kézdiszéken született 1712. február 22-én Székely nemesi származású, nemesi címert és nemeslevelet dédapja, Bod Pál lófő kapott Rákóczi György fejedelemtől 1640-ben. Édesapja Bod Márton, aki részt vett a Rákóczi-féle szabadságharcban, édesanyja felsőtorjai Sólyom Eufrozina Öten voltak testvérek: Péter, a legelső gyermek, valamint Krisztina, Mózes, Zsófia, Judit. Az 1719-es pestisjárvány áldozatául esett az édesapa és a két nagyobb testvér. Egy idő után a család tanácsára az édesanya férjhez ment, és még lett két fia, János és István.


Bod Péter (1712-1769) református lelkész,
irodalom- és egyháztörténész (Wikipédia)

A fentiek miatt Bod Péternek nehéz gyermekkora volt, mint a legnagyobb gyermek, iskolai tanulása mellett mezei munkákat végzett. 1724-ben a feltűnően okos gyermeket beíratták a nagyenyedi kollégiumba, ahol minden tanulmány érdekelte, jól tanult és magaviselete példás volt Tanulmányai végeztével meghívást kapott a Nagybánya melletti Felsőbánya iskolájába, ahol három éven át tanított. Ezt követően újból Nagyenyedre jött, ahol felsőbb stúdiumokat végzett, bölcseletet és teológiai ismereteket, idegen nyelveket tanult. A kollégium gazdatisztje, Thűry Mihály fiát tanította, amiért ebédet kapott. E férfi közbenjárására kezdte el segíteni a szegény sorsú árva diákot méltóságos Bethlen Kata grófnő, aki évi harminc forint táppénzt küldött neki 1736-ban a kollégium könyvtárosa lett, itt szerette meg a könyveket Ugyanekkor héber nyelvet is tanított.

Mivel egyházi szolgálatra szánta magát, külföldi akadémiára vágyott Professzorainak közbenjárására megkapta a leideni akadémiai alapítvány támogatását, az ajánlólevélben ez állt: „Bod Péter jó előmenetelű, szelíd, alázatos, erkölcsös.” 1740. május 23-án Nagyenyedről ketten indultak el gyalog a messzi Németalföldre, némi forint támogatással a zsebükben. Debrecenben még hárman csatlakoztak hozzájuk, június 3-ra értek Bécsbe, július 14-én Nürnbergbe, majd Amszterdam érintésével augusztus 23-ra érkeztek Leidenbe A város ekkor híres, Kálvin tanait követő egyetemi központ volt, messze tájról felkeresték a tanulni vágyó ifjak Mindenki latinul beszélt, latinul is tanítottak.

Bod Péter három évet töltött itt, teológiai tanulmányokat, egyháztörténelmet, szónoklattant, fizikát, vegytant, csillagászatot hallgatott, sőt még boncolni is járt Keleti nyelveket tanult a könyvtárból: héber, szír, arameus, arab, káldeus nyelveket Mikor letelt a három év, professzorai ajánlást bocsátottak ki számára, melyben megemlítik szorgalmát, jeles magaviseletét, nagyszerű előmenetelét. Egy rész az ajánlásból: „A kiváló ifjú, Bod Péter úr, miután bevégezte nálunk tanulmányait, vissza akarván térni hazájába, megérdemli, hogy nálunk végzett lelkiismeretes és kitartó munkájának tanúsítványával és a legjobb érdemjeggyel bocsáttassék el Távozásakor avval a legszebb reménnyel kísérem, hogy tudományával és életével mások előtt világítani fog és a tudós világ és az egyház díszét növelni fogja.”

A visszaút más útvonalon történt, Bod Péter ládája hét mázsa könyvet tartalmazott. A hazaérkezett Bod Pétert azonnal meghívta gróf széki Teleki József özvegye, méltóságos Bethlen Kata úrnő Olthévízre, hogy ott udvari hitszónoka legyen. Ő volt, aki segítette a szegény diákot az enyedi tanulmányai idején, és most is segíteni akarta tudósi pályájának elkezdését. Nemsokára Olthévízen a község lelkésze lett, itt kezdte el tudományos kutatásait. 1748-ban nőül vette Enyedi Máriát, házasságuk rövid ideig tartott, mert a fiatalasszony az első szülésnél legyengült, és néhány hónap múlva meghalt. A kislányt Katalinnak keresztelték az úrnő után, aki magához vette és felnevelte. Bod Pétert nagyon megviselte fiatal felesége korai elvesztése.

1749-ben meghívták Magyarigenbe lelkésznek, amely akkoriban járási székhely volt Itteni tevékenysége rosszul kezdődött, mert sáskaraj lepte el a vidéket, mindent elpusztított, és ínség állott be. Bod Péter 1751-ben újranősült, a gyulafehérvári egyházmegye esperesének, Bányai Istvánnak a leányát, Bányai Zsuzsannát vette el. Családi élete tragédiákkal volt tele. Önéletírásában pontosan leírta kisgyermekeinek születését és többségük halálát. Kilenc megszületett gyermekéből négyen pár napra a születés után meghaltak, ketten két-három évesen. Hárman maradtak életben.


A Magyar Athenas első kiadása 1766-ból
(forrás: Wikipédia)

Hívták a Marosvásárhelyi Kollégiumba tanárnak, de nem ment A Fehér megyei egyházmegye jegyzői állását foglalta el, részt vett a zsinatokon és egyéb összejöveteleken, ahol az egyház ügyeit tárgyalták Említésre méltó, hogy Aranka György esperessel, a későbbi erdélyi nyelvújítóval, a tudós társaság alapítójával többször ment különböző községek egyházaiba vizitációba, egyházi ellenőrzésre. Bod Péter rengeteget utazott, a környék és távolabbi vidékek arisztokratáinak könyvtáraiban gyűjtötte az adatokat a magyar írók irodalmi lexikonához. Ezeken az utakon már meglévő könyveit is ajánlotta. Állandóan dolgozott, írt, munkájában kiegyensúlyozott és rendszerető volt. Rendkívül termékeny író volt, csodálatos gyűjtőmunkát végzett Gondoskodnia kellett könyvei kiadásáról is, amiket Nagyszebenben vagy Nagyenyeden adtak ki ezres példányszámban Nagy elégtétel volt számára, hogy könyvei elkeltek.

Bod Péter Magyarigenben halt meg 1769 március másodikán. A magyarigeni református templom kertjébe temették el, ott van a síremléke. Az a templom, amelyben két évtizeden át hirdette Isten igéjét, még a 12. században épült Árpád-kori templom volt. Halála után, az 1780-as években átépítették. A három hajós, háromszáz férőhelyes templom legutóbb az egyházkerületi közgyűlésen telt meg, hiszen Bod Péter egykori gyülekezete ma már csupán pár tucat tagot számlál, ami a két évtizeddel ezelőtti öt egyháztaghoz képest növekedést jelent.

Bod Péter halálának kétszázadik évfordulóján a magyarigeni egyházközség a templomkertben síremléket állított az alábbi szöveggel: „Felsőcsernátoni Bod Péter 1712–1769. Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek. (M. Athenas)”

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.

Andrásfalvy Bertalan

Az egyetlen lehetséges út Európa és az emberiség megmentésére, hogy visszafordulunk és megismerjük a néphagyományból, hogyan elégítették ki eleink alapvető szükségleteiket, ezzel évszázadokon át biztosítva fennmaradásukat és gyarapodásukat – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, tanszékalapító egyetemi tanár, a rendszerváltás első művelődési és közoktatási minisztere. A több száz könyvet, tanulmányt és publikációt jegyző Széchenyi- és Príma-díjas tudóssal a túlélés lehetőségéről, így a művészet és a népművészet 21. századi jelentőségéről beszélgettünk.

Andrásfalvy Bertalan: A Trianonhoz vezető útról

A trianoni békediktátum az európai történelem egyik legvitathatóbb határozata és egyenes következménye volt a magyarságról évszázadok folyamán itt kialakult képnek. Ennek a mindenképpen torz képnek a kialakulásáért mi is felelősek vagyunk, de ezen túl is terhel minket a felelősség abban, hogy ezt a magyar nép, társadalom sajátos belső alakulása, a nemzet meghasonlása és végzetes megosztása is lehetővé tette. Ennek részletesebb megismerése, bevallása a mai napig is hiányzik történelmi tudatunkból, történelmünket összefoglaló kötetekből és tankönyveinkből. Asztalos Miklós történész egyik tanulmányában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a 13. században a nagy hatalommal rendelkező főurak „rendi nemzete” nemcsak az ország vezetését sajátította ki magának, hanem a történelmi szemléletet alakító történetírást is. Ettől kezdve szinte máig, több történeti tényt és következményeit ennek a kapzsi hatalmi körnek a szemszögéből ítéltünk meg, illetőleg erőszakkal is töröltünk történetírásunkból. Ezeket a vitatható vagy elhallgatott tényeket sorolom itt fel, és csak utalok néhány, állításaimat igazoló forrásra.

Ábrám Zoltán

A történetírás szerint a legkeletibb csángó falu, a természetes körülmények között létrehozott legkeletibb magyar település neve Csöbörcsök, ritkán használt formában Töbörcsök (románul Cioburciu, oroszul Csobrucsi). Már a név is az egykori magyar jelenlétre utal. Földrajzilag a Dnyeszter folyón túl, a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaságban fekszik. Eredete vitatott, még etelközi maradványmagyarságról is beszélnek a történészek.

A falu, ahol élt és meghalt, ahol a birtokai feküdtek, teljesen elfelejtette őt. Nem zárta szívébe, nem lett belőle legenda. Sírhelyéről sem tudni semmit. De nem emlékszik rá még Háromszék sem, pedig jó kétszáz évvel ezelőtt a vidék leghatalmasabb emberei közé tartozott. A neve csak elvétve bukkan fel egy-egy tanulmányban; azokban is inkább negatív szereplő, olyan hadúr, aki szigorúan, az erőszaktól sem visszariadva, büntet minden ellenszegülést.

Bölöni Farkas Sándor

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár, Nemzeti Színház

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

Bölöni Farkas Sándor

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

kolozsvár polgári házasság

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

szamosújvári vár

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. 

Dr. Mártonfi István

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

makkfalva

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre. 

Nem véletlenül kapta ceremónia­mesteri megbízását Bánffy Miklós! Már középiskolás korában is szinte minden estéjét a színházakban töltötte. 18 éves korában írt színdarabját műkedvelők be is mutatták. Zichy János kultuszmi­niszter nevezte ki a budapesti Opera és a Nemzeti Színház intendánsává. Ezt a tisztet 1918-ig töltötte be. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar szín­padművészet egyik legnagyobb mestere. Díszlet- és kosztümtervei világviszony­latban is elsőrangúnak számítottak!