Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Báthory István emlékezete Szilágysomlyótól Vilniusig

Írásomat sok szeretettel ajánlom dr. Széman Péternek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnökének, aki családjával és munkatársaival együtt minden tőle telhetőt megtesz Báthory István szellemi örökségének az ápolásáért.


Vilnius egyeteme, 1579-ben alapította Báthory István

Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg Szilágysomlyón született 1533. szeptember 27-én. Születési időpontja környékén, szeptember végén rendezik meg a Báthory Napokat, amely évről évre kulturális, tudományos, közösségi tevékenységeknek nyújt otthont. A színes és színvonalas rendezvény lebonyolítója a közel negyedszázada működő Báthory István Alapítvány, amely a térség közművelődési életének a kibontakoztatója. Egyúttal mindent megtesz az értékek megőrzéséért, a Báthoryak szellemiségének a mai kor kihívásai szerinti táplálásáért. Az emlékjelállítások, a magyar nyelvű általános iskola elnevezése, de közvetett módon a közművelődési tevékenységek felkarolása is (például elismert citerakör működtetése) ezt a nemes célt szolgálja.

A szülővároson belüli szülőhely ódon falmaradványai, az egykori vár romjai, az udvart részben uraló bozót és a szembetűnő elhanyagoltság, a lelakatolt kapu látványa csendes szomorúságot sugall. A volt rendszerben legalább focipályát és valamiféle sétányt alakítottak ki a romok között. Azóta az önkormányzatnak emberöltőnyi idő sem volt elég ahhoz – no meg tízévnyi uniós tagság sem –, hogy az egykori jelentős európai államférfi szülőhelyét rendbe tegyék, és legalább három nyelven (románul, magyarul és angolul) hirdessék a hely szellemét. Esetleg lengyelül és litvánul is.

Amikor 2016 júliusában egy vilniusi tudományos rendezvényről hazajövet Szilágysomlyón jártam feleségemmel együtt, részben azért, hogy egy csokor virágot elhelyezzek a Báthory-kőszobor talapzatán, éppen a városnapok ellentmondásos hangulatának lehettünk a részesei. Meg is kérdeztük az éppen felénk tartó három helybéli román atyafitól: Ştiţi cine a fost Ştefan Báthory? (Tudják-e, hogy ki volt Báthory István?). Hosszan hallgattak, majd az egyikük válaszra merészkedett: Regele Ungariei! (Magyarország királya!) Kiigazítottam a válaszadót, és elmagyaráztam, hogy büszkének kellene lenniük arra, nemzetiségtől függetlenül, hogy szülőhelyükön jött világra néhány évszázaddal korábban az a személy, aki Erdély szülöttjeként hatalmas európai földrajzi terület ura volt. Szégyen tehát, de nemcsak Szilágysomlyó és Románia szégyene, hanem egész Európa, az Európai Unió szégyene is, hogy egy ilyen nagy európai uralkodónak így néz ki a szülőhelye. Később két magyar fiatallal is szóba álltam. Vállukat vonogatták, amikor Báthory István személyisége felől érdeklődtem.

A négyszázharminc éve (1586. december 12-én), 53 éves korában váratlanul bekövetkező halálakor Báthory István a háromba szakadt Magyarország erdélyi részének, az önálló erdélyi fejedelemségnek a második fejedelme volt. Egyúttal az akkoriban nagy kiterjedésű Lengyelország, a vele perszonáluniót képező Litvánia, sőt – az éppen Tallinn nélküli – Livónia ura. Akkoriban Európa legnagyobb kiterjedésű országa felett uralkodott, mai fehérorosz, ukrán és orosz területek is fennhatósága alá tartoztak. Igaz, ezt a területet a „nyugati világ” legszívesebben „barbár keleti” tartománynak tekintette. Uralkodása alatt, 1576 és 1586 között Gyulafehérvárról úgy lehetett eljutni egészen a Balti-tengerig, hogy az úr nem változott. Közös uralkodója volt Kolozsvár, Krakkó, Riga, Vilnius, Minszk, Kijev polgárainak. Ez a hatalmas terület ma sem járható be egykönnyen, hiszen Marosvásárhelyről Vilniusig kétnapnyi autózás szükséges.


Vilniusi látkép, előtérben az egyetemmel

A történelem során több Báthory István szerzett dicsőséget a Báthoryak nemzetségének, egyúttal Erdély népének. A lengyel királyi trónt megszerző Báthory István az ötödik a sorban a somlyói családfa tanúsága szerint. Nevéhez kötődik Lengyelország történelmének egyik legdicsőbb korszaka. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, annak ellenére, hogy élete végéig megmaradt magyarnak, lengyelül sohasem tanult meg, velük latinul értekezett. De nemcsak virágzó lengyel királyságot és litván nagyhercegséget hagyott maga mögött, hanem nevéhez kötődik az erdélyi fejedelemség első virágkora is (1571–1586). Nagy hadvezér, európai léptékben jelentős államférfi volt. Erdélyben, Szi­lágysomlyón tizenöt éve kőbe faragott mellszobor hirdeti nagyságát, mögötte a római katolikus templom előtti megfeszített Jézussal, a kereszt talapzatán az alábbi felirattal: „Én vagyok az út, igazság és az élet.” A templom falán már előzőleg elhelyezett kétnyelvű (magyar–román), később lengyel nyelvű Báthory-emléktábla áll.

Báthory István emlékezete nemcsak Lengyelországban, hanem Litvániában is erős. Sőt, Európa számos múzeumában (Stockholm, Varsó, Riga) az uralkodása idején nyomott pénzérmék ott sorakoznak a tárlókban. A litvánok kedvezően vélekednek nagyhercegük szerepéről a lengyel–litván dualizmus egyenjogúságának biztosítása, a litván politikai autonómia gyakorlatba ültetése tekintetében. A litván történészek elismerik, hogy a valaha uralkodott legjobb litván nagyhercegek közé tartozik. Katonai megvalósításai és politikai eredményei miatt a nagy litván király, Vytautas (Vitold) után a legsikeresebb litván uralkodók közé sorolják. Legfőbb megvalósításainak tartják, ezeket múzeumokban és könyvekben ismertetik: a litván önállóság és parlamenti rendszer megerősítése, a Legfelsőbb Bíróság megalapítása, a lengyel–litván dualitás kiteljesítése, livóniai béketeremtés a Pacta Conventa által, a gazdaság és a kereskedelem elősegítése, a katolikus egyház megerősítése, egyetemalapítás. Továbbá hangsúlyozzák, hogy kiemelt diplomáciai érzékkel, stratégiai gondolkodással, kitartó és tartalmas politikai látásmóddal rendelkezett. Mindezek elismeréseképpen 1580 májusában a vilniusi katedrálisban ünnepélyes keretek között egy XIII. Gergely pápa által megáldott kardot és drágakövekkel ékesített fejdíszt kapott.


A vilniusi egyetem őrzi Báthory emlékét

A jezsuiták által létrehozott vilniusi iskola (kollégium) egyetemi rangra emelése, valamint az erre vonatkozó dokumentum kiadása Báthory Istvánhoz kötődik. Az 1579-ben alapított vilniusi egyetem a térség legrégebbi egyeteme, egyúttal az itt élők szellemiségének a közvetítője több mint két évszázadon keresztül. Éppen ezért, a nemzeti mozgalmakkal való rokonszenvezésért, a Lengyelország felosztását követően Litvániát uraló cári birodalom a 19. század elején jobbnak látta beszüntetni a működését. A két világháború között, amikor Vilnius Wilna néven a frissen létrejött Litvánia helyett a szintén új államforma Lengyelország részét alkotta, alapítójáról nevezték el a „lengyel egyetemet” (Uniwersitet Stefana Batorego). A szovjet időkben a forradalmár Kapsukasról nevezték el az állami egyetemet, ma pedig egyszerűen Vilniusi Egyetemnek hívják.

Az egyetem egykori díszterme ma az ország előkelő és reprezentatív könyvtára mintegy négymillió kötettel, dokumentummal. Az egyetem hőskorában még működő obszervatórium manapság a doktori tézisükre készülő PhD-hallgatók olvasóterme. Az államosítást követően, az ateizmus szellemében az egyetemi templomból raktárépület lett, napjainkban múzeumi részleggé alakították át. Már az egykori obszervatóriumban találkozunk Báthory portréjával, továbbá a Szent János templomban is, mielőtt kiérnénk az egyetemi épülettömb központi belső udvarára. Itt a Báthory-emlékjelek számát egész alakos falfestményével és az árkádsorban elhelyezett márványtáblával gazdagíthatjuk, amelyen az alábbi felirat olvasható: „Stephanus Bathoreus (1533–1586). Rex Poloniae. Magnus Dux Lithuaniae. Dux Transilvaniae. Conditor Universitatis Vilnensis.”

Litvánokkal elbeszélgetve meggyőződtem, hogy szeretettel viszonyulnak Báthory István emlékének a felidézéséhez. A múzeumok, a történelemkönyvek megadják a neki kijáró tiszteletet, kötelező olvasmánynak tekintik. De ők is többre értékel(het)nék, ha nem került volna a „konkurens” lengyelek kegyeibe, amikor az amúgy általa alapított egyetemet róla nevezték el „lengyel időben”. (Amint az egykori Bolyai Egyetem névadójáért nálunk sem lelkesedtek, lelkesednek egyesek. Persze, mindez őket minősíti…)

Egyébként az erdélyi egyetem ősi formáját, a kolozsvári jezsuita kollégiumot szintén Báthory István hozta létre. Ez a felsőfokú létesítmény jóval korábban működött már, mint Bethlen Gábor gyulafehérvári kollégiuma; az erdélyi vallási tolerancia jegyében alakult 1581-ben.


A litván nagyhercegi palota. A szerző felvételei

Báthory István váratlanul korai halála nem engedte kiteljesíteni az életművét. Nem valósulhatott meg azon merész terve, hogy Magyarországot a török alól felszabadítsa, akár orosz szövetségben. Nem került hát a Hősök-tere millenniumi bronzszobrai, a leghíresebb magyar királyok és erdélyi fejedelmek közé, miközben egyik legkivállóbbika a közel félszáz lengyel uralkodónak és a litván nagyhercegeknek. A harmadik évezred elején Báthory István Erdélyben, Lengyelországban és Litvániában egyaránt megbecsülésnek örvend, és jó lenne, ha mások is többre értékelnék. Mi, erdélyi magyarok igazán büszkék lehetünk egyik legjelentősebb fejedelmünk mai országhatárokon inneni és azokon túli tevékenységeire, a jeles közép-kelet-európai államférfi „szűk hazánkon” messze túlmutató munkásságára, megvalósításaira és terveire. És sohasem feledkezzünk meg arról a tényről, hogy Erdélyben, Szilágysomlyón született. 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.

Andrásfalvy Bertalan

Az egyetlen lehetséges út Európa és az emberiség megmentésére, hogy visszafordulunk és megismerjük a néphagyományból, hogyan elégítették ki eleink alapvető szükségleteiket, ezzel évszázadokon át biztosítva fennmaradásukat és gyarapodásukat – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, tanszékalapító egyetemi tanár, a rendszerváltás első művelődési és közoktatási minisztere. A több száz könyvet, tanulmányt és publikációt jegyző Széchenyi- és Príma-díjas tudóssal a túlélés lehetőségéről, így a művészet és a népművészet 21. századi jelentőségéről beszélgettünk.

Andrásfalvy Bertalan: A Trianonhoz vezető útról

A trianoni békediktátum az európai történelem egyik legvitathatóbb határozata és egyenes következménye volt a magyarságról évszázadok folyamán itt kialakult képnek. Ennek a mindenképpen torz képnek a kialakulásáért mi is felelősek vagyunk, de ezen túl is terhel minket a felelősség abban, hogy ezt a magyar nép, társadalom sajátos belső alakulása, a nemzet meghasonlása és végzetes megosztása is lehetővé tette. Ennek részletesebb megismerése, bevallása a mai napig is hiányzik történelmi tudatunkból, történelmünket összefoglaló kötetekből és tankönyveinkből. Asztalos Miklós történész egyik tanulmányában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a 13. században a nagy hatalommal rendelkező főurak „rendi nemzete” nemcsak az ország vezetését sajátította ki magának, hanem a történelmi szemléletet alakító történetírást is. Ettől kezdve szinte máig, több történeti tényt és következményeit ennek a kapzsi hatalmi körnek a szemszögéből ítéltünk meg, illetőleg erőszakkal is töröltünk történetírásunkból. Ezeket a vitatható vagy elhallgatott tényeket sorolom itt fel, és csak utalok néhány, állításaimat igazoló forrásra.

Ábrám Zoltán

A történetírás szerint a legkeletibb csángó falu, a természetes körülmények között létrehozott legkeletibb magyar település neve Csöbörcsök, ritkán használt formában Töbörcsök (románul Cioburciu, oroszul Csobrucsi). Már a név is az egykori magyar jelenlétre utal. Földrajzilag a Dnyeszter folyón túl, a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaságban fekszik. Eredete vitatott, még etelközi maradványmagyarságról is beszélnek a történészek.

A falu, ahol élt és meghalt, ahol a birtokai feküdtek, teljesen elfelejtette őt. Nem zárta szívébe, nem lett belőle legenda. Sírhelyéről sem tudni semmit. De nem emlékszik rá még Háromszék sem, pedig jó kétszáz évvel ezelőtt a vidék leghatalmasabb emberei közé tartozott. A neve csak elvétve bukkan fel egy-egy tanulmányban; azokban is inkább negatív szereplő, olyan hadúr, aki szigorúan, az erőszaktól sem visszariadva, büntet minden ellenszegülést.

Bölöni Farkas Sándor

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár, Nemzeti Színház

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

Bölöni Farkas Sándor

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

kolozsvár polgári házasság

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

szamosújvári vár

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. 

Dr. Mártonfi István

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

makkfalva

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre. 

Nem véletlenül kapta ceremónia­mesteri megbízását Bánffy Miklós! Már középiskolás korában is szinte minden estéjét a színházakban töltötte. 18 éves korában írt színdarabját műkedvelők be is mutatták. Zichy János kultuszmi­niszter nevezte ki a budapesti Opera és a Nemzeti Színház intendánsává. Ezt a tisztet 1918-ig töltötte be. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar szín­padművészet egyik legnagyobb mestere. Díszlet- és kosztümtervei világviszony­latban is elsőrangúnak számítottak!