Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A makfalvi Wesselényi „Kolégyom” története

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre. Mivel nagyon örültem a megjelent kötetnek – amely lényegében egy többévnyi kutatás eredménye –, elhatároztam, hogy bemutatom azoknak, akiket szintén érdekel . A továbbiakban a könyv fejezeteit sorra fogom venni.

Makfalva és oktatástörténete 1833-ig


Felméri Mihály, egy nevezetes tanító

Az első írásos emlék Makfalváról 1507-ből származik, 1567-ben már 22 kapuval jegyzett település volt. Főbb foglalkozás a mezőgazdaság volt, de gyakorolták a kézművességet és a szekerességet is. Lakosai felvették a református hitet. Az 1600-as évektől szerepeltek a tanításra vonatkozó megnevezések is. Az oktatás az egyház felügyelete alatt zajlott, és vizitációk alkalmával ellenőrizték. A 19. század elején 50 fiú és 20 leány járt iskolába. A falu története összekapcsolódott a Dózsa család történetével, amelynek ősei Dálnokról származtak, és egyik águk Makfalván telepedett le. Dósa Elek a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára volt, egy jogtudós, aki Makfalváról származott, és nagy szerepet vállalt a makfalvi Wesselényi Kollégium létrehozásában.

A báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola története

A 18. század végén az osztrák birodalom hangsúlyt fektetett a közoktatás fejlesztésére. A Ratio Educationis és a Norma Regia olyan intézkedéseket tartalmazott, amelyek alapján kötelezővé vált az ingyenes elemi oktatás. A vallási türelem mellett a nemzetiségek anyanyelvi iskolával rendelkezhettek. Az uralkodók ezekkel az intézkedésekkel igyekeztek a birodalmat modernebb fejlődési pályára állítani. A birodalom tartományai között Erdély a legelmaradottabbak közé tartozott. Ezt a lemaradást csak reformok segítségével lehetett csökkenteni. Érdemes megemlítenünk Dósa Elek nevét, aki a reformok híve volt, és az oktatás fejlesztésével akart a népén segíteni. Úgy gondolta, hogy Marosvásárhely, Udvarhely, Székelykeresztúr kollégiumai között szükség lenne egy tanodára, amelyik tovább folytatná a környék ifjúságának nevelését az elemi oktatás után. Ez az iskola lett volna a marosvásárhelyi Református Kollégium partikulája, amely élvezné a kollégium támogatását, a helyét pedig Makfalvára gondolta. Makfalvának ebben az időben négy sokadalmas és hetivásári joga volt, több irányba kötötték össze utak a környező falvakkal. Dósa Elek megbeszéléseket folytatott egyházi vezetőkkel, a makfalvi egyházközséggel is, akik kitörő örömmel fogadták az ötletet, és minden támogatást megígértek.

A javaslat először a parciális zsinathoz került 1833-ban, amely a Fő Konzisztórium elé terjesztette. A javaslatot elfogadták, és biztosokat neveztek ki az iskola ügyének intézésére, élükre pedig gróf Tholdalagi Zsigmond került. Az iskolát 1835. január 19-én sikerült beindítani egy erre a célra bérelt házban, amelynek első tanítója Ráduly Sámuel, a Marosvásárhelyi Református Kollégium végzős diákja volt. Közben a bizottság gyűjtést szervezett az iskola felépítésére. Wesselényi Miklós neve még nem merült fel az iskolaépítés korai szakaszában. 1833-ban megyegyűlést tartottak Marosvásárhelyen. Itt hangzott el az a kijelentés, hogy mivel Wesselényinek nincs birtoka a megyében, nem jogos a felszólalásra. A helyzeten javítani igyekezők Székelyszentistvánon kültelket, Makfalván beltelket írattak a nevére. A gyűlések idején érlelődött meg Wesselényiben, hogy támogatni fogja a makfalvi új tanoda felépítését. A báró pénzzel támogatta az iskola felépítését, és a növendékek támogatására alapítványt hozott létre, amit a fiai is megerősítettek.


Fiatalok a makfalvi Wesselényi-iskola előtt

Az iskola szabályzatát Dósa Elek tanár vállalta magára. Megnevezése Népiskola lett, melynek nyelve teljesen magyar. Dósa az oktatásban az angol mintát követte, ahol az elméleti oktatást a gyakorlatival kötötték össze. A jobb tanulók segítették a tanítót a munkájában. Az elemi oktatásnál magasabb felkészülést biztosítottak. A tantárgyak röviden a következők voltak: vallás, olvasás, számtan, történelem, fizika, természetismeret, gazdasági ismeretek, földrajz. Gyakorlati ismeretek: csemeték ültetése és oltása, kosár és szalmakalap kötése, asztalos- és lakatosismeretek, földek felmérése, játék, testi erő fejlesztése. A szabályzat foglalkozott az anyagi alapok biztosításával, szervezési kérdésekkel. Az iskola a Fő Konzisztórium felügyelete alatt működött. Az új iskola alapkőletétele 1936. október 17-én történt, Wesselényi jelenléte nélkül. Ennek oka az volt, hogy a bárót több rendbeli perrel fenyegették a politikai tevékenysége okán. Felolvasták Wesselényi Miklósnak erre az alkalomra írt levelét. Az ünnepi műsort a Marosvásárhelyi Református Kollégium tanuló ifjúsága szolgáltatta. A korabeli sajtó több rendben tudósított az eseményről úgy, mint Székely Nemzeti Ünnep, de az iskolát Székely Nemzeti Iskola vagy Wesselényi Kollégyom néven is emlegették. Bolyai Farkas, a vásárhelyi kollégium híres tanára verset írt erről az eseményről. Nemsokára az iskola zászlót és harangot kapott. Wesselényi a következő feliratot javasolta az iskola falára: „Adták a székelyek / Wesselényinek hazafiságáért / Szenteli / Hazafiság fejtéséért. / A Székely Nemzetnek / Wesselényi.”

1838-ban az iskola még nem volt befejezve, Wesselényi betegsége miatt kezelésre kényszerült. Ekkor az iskolára egy nagyobb összeget hagyott, 24 000 forintot, továbbá még felkért főurakat, így gróf Buttler Jánost is a támogatásra. Dokumentumok vannak arról, hogy a marosszéki eklézsiák mennyi pénzzel támogatták az iskola építését. Több évi építőmunka után 1840. november elsején a Wesselényi-iskola megnyílt. A tanulni vágyó, szegényebb rendű gyermekek segélyben részesültek. Összesen 600 forintot osztottak szét évente hat, később tizenkét tanuló között. A kimutatások alapján sok környékbeli ifjú felekezeti különbség nélkül látogatta az iskolát. Az új iskolában maradt üres osztály, ezért mindjárt óvodát is indítottak, amelynek első oktatója Kusztos András volt. Tíz évvel az iskola megnyitása után jelentkeztek az iskola előnyei. A falvakon egyre több olyan ember volt, aki értette a község ügyeit, mint telekkönyvszerkesztés, adó- és jövedelemtáblázatok, árvaügyek. Ugyanakkor a gazdászat területén is előrehaladás mutatkozott. Korabeli tudósításokból tudjuk, hogy megalakult a székely ifjúság olvasóegylete és gyümölcsnemesítő iskola. Orbán Balázs a Székelyföld leírásában számol be a Wesselényi-iskola történetéről. 1896-ban 91 tanuló vett részt közvizsgán, ahol dicséretes és szép eredményeket értek el. A tantermek tér- és űrnagyság, világosság és közegészség tekintetében az országos törvények kívánalmainak megfeleltek.


A Wesselényi-iskola Orbán Balázs fotója után

Az I. világháború megviselte a Wesselényi-iskolát. Két tanítóját hadi szolgálatra kötelezték, a karbantartás elmaradt, sok felszerelés, bútor, dokumentáció elveszett, a Wesselényi-alap pénzét csak kis mértékben lehetett kamatoztatni. Az iskola végül a makfalvi egyházközség kezelésébe került – még nem volt a tulajdonjog megállapítva. Bencze Gyula tanító a Kolozsváron megjelenő Véndiákok Lapjában ezeket írta 1927-ben: a Felméri Mihály tanító keze alatt tanultak közül katonatiszti pályára ment 8, egyetemet végzett közjegyző, ügyvéd vagy bíró lett 15, tanító 34, érettségi vizsgával lett tisztviselő 51, gazdatiszt pedig 6. 1933-ban megjelent Makfalván a román tanító abból a célból, hogy román tannyelvű állami iskolát hozzanak létre. Azzal az indokkal, hogy a Wesselényi iskolai alapítvány megszűnt, és az iskola nincs a makfalvi egyházra telekelve – így államosították, és román tagozatot hoztak létre.

Küzdelem hittel, reménységgel és közösségi összefogással

Balogh Ferenc új református lelkész szerint Makfalván erős közösségi élet folyt, dalárda, fúvószenekar, nőszövetség, ifjúsági egyesület, vasárnapi iskola. A régi leányiskolában nem fértek mind el azok, akik magyar nyelven akartak tanulni. Ezért rövid idő alatt új iskolát építettek, a Dombi-iskolát. Ekkor még megengedettek voltak az egyházi iskolák. Mikor bebizonyosodott, hogy így sincs elég hely a magyarul tanulók számára, a helyi értelmiségiek tovább léptek, még egy új iskola felépítésére szánták el magukat a közösség támogatásával. Az új iskola a Gálkerti-iskola nevet kapta, ahol tanítói lakást is biztosítottak. Nehézségek támadtak, mert a román tagozati tanítók tiltakoztak, nehogy elveszítsék a tanulóikat. A minisztérium első menetben elutasította az új iskolát. A makfalviaknak szerencséjük volt Balogh Ferenc tiszteletessel, aki addig talpalt, amíg a minisztériumnál megszerezte az engedélyt. A bécsi döntés után Makfalván magyar közigazgatás lett. A makfaviak beindították a Református Polgári Iskolát 42 növendékkel, amelyik az 1948-as államosításig működött. A Wesselényi-iskola épületébe kórházat rendeztek be.


Az egykori Gálkerti-iskola, ma Wesselényi-iskola

Miután végigolvastam a könyvet, elmondhatom, hogy hálások lehetünk a szerzőknek a felkutatott dokumentumokért, ezeket olvasva ugyanis jobban megérthetjük a felidézett kort. Egy szép történetről van szó, amely mögött kemény harc, küzdelem állt. És említsük meg a székely közösséget, amely Wesselényi Miklós vagy Dósa Elek mellett létfontosságú volt ahhoz, hogy megvalósulhattak a felsorolt iskolák, valamint az egyházakat, amelyek kezdetektől felvállalták az oktatást, máig az iskolák támogatói voltak. A Wesselényi ,,Kolégyom” mélyen beivódott Erdély kulturális emlékezetébe.

 

Könyvészet:

Péterfi György, Péterfi Levente: A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola története, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2019

Péterfi György, Péterfi Levente: A makfalvi oktatás története, Silver Tek Könyvkiadó, 2010

 

Levéltári források:

Marosvásárhelyi Református Gyűjtő levéltár,

Maros Megyei Állami Levéltár,

Kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár,

Kolozs Megyei Állami Levéltár,

Magyar Országos Levéltár,

Országos Szécsényi Könyvtár,

Országos Idegennyelvű Könyvtár,

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár,

Makfalvi Községi Könyvtár,

Makfalvi Református Egyházi Levéltár,

Magyar Nemzeti Levéltár,

Marosvásárhelyi Teleki – Bolyai Könyvtár,

Erdélyi Digitális Adattár

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.

Andrásfalvy Bertalan

Az egyetlen lehetséges út Európa és az emberiség megmentésére, hogy visszafordulunk és megismerjük a néphagyományból, hogyan elégítették ki eleink alapvető szükségleteiket, ezzel évszázadokon át biztosítva fennmaradásukat és gyarapodásukat – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, tanszékalapító egyetemi tanár, a rendszerváltás első művelődési és közoktatási minisztere. A több száz könyvet, tanulmányt és publikációt jegyző Széchenyi- és Príma-díjas tudóssal a túlélés lehetőségéről, így a művészet és a népművészet 21. századi jelentőségéről beszélgettünk.

Andrásfalvy Bertalan: A Trianonhoz vezető útról

A trianoni békediktátum az európai történelem egyik legvitathatóbb határozata és egyenes következménye volt a magyarságról évszázadok folyamán itt kialakult képnek. Ennek a mindenképpen torz képnek a kialakulásáért mi is felelősek vagyunk, de ezen túl is terhel minket a felelősség abban, hogy ezt a magyar nép, társadalom sajátos belső alakulása, a nemzet meghasonlása és végzetes megosztása is lehetővé tette. Ennek részletesebb megismerése, bevallása a mai napig is hiányzik történelmi tudatunkból, történelmünket összefoglaló kötetekből és tankönyveinkből. Asztalos Miklós történész egyik tanulmányában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a 13. században a nagy hatalommal rendelkező főurak „rendi nemzete” nemcsak az ország vezetését sajátította ki magának, hanem a történelmi szemléletet alakító történetírást is. Ettől kezdve szinte máig, több történeti tényt és következményeit ennek a kapzsi hatalmi körnek a szemszögéből ítéltünk meg, illetőleg erőszakkal is töröltünk történetírásunkból. Ezeket a vitatható vagy elhallgatott tényeket sorolom itt fel, és csak utalok néhány, állításaimat igazoló forrásra.

Ábrám Zoltán

A történetírás szerint a legkeletibb csángó falu, a természetes körülmények között létrehozott legkeletibb magyar település neve Csöbörcsök, ritkán használt formában Töbörcsök (románul Cioburciu, oroszul Csobrucsi). Már a név is az egykori magyar jelenlétre utal. Földrajzilag a Dnyeszter folyón túl, a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaságban fekszik. Eredete vitatott, még etelközi maradványmagyarságról is beszélnek a történészek.

A falu, ahol élt és meghalt, ahol a birtokai feküdtek, teljesen elfelejtette őt. Nem zárta szívébe, nem lett belőle legenda. Sírhelyéről sem tudni semmit. De nem emlékszik rá még Háromszék sem, pedig jó kétszáz évvel ezelőtt a vidék leghatalmasabb emberei közé tartozott. A neve csak elvétve bukkan fel egy-egy tanulmányban; azokban is inkább negatív szereplő, olyan hadúr, aki szigorúan, az erőszaktól sem visszariadva, büntet minden ellenszegülést.

Bölöni Farkas Sándor

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár, Nemzeti Színház

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

Bölöni Farkas Sándor

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

kolozsvár polgári házasság

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

szamosújvári vár

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. 

Dr. Mártonfi István

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

Nem véletlenül kapta ceremónia­mesteri megbízását Bánffy Miklós! Már középiskolás korában is szinte minden estéjét a színházakban töltötte. 18 éves korában írt színdarabját műkedvelők be is mutatták. Zichy János kultuszmi­niszter nevezte ki a budapesti Opera és a Nemzeti Színház intendánsává. Ezt a tisztet 1918-ig töltötte be. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar szín­padművészet egyik legnagyobb mestere. Díszlet- és kosztümtervei világviszony­latban is elsőrangúnak számítottak!

Kimaradhatatlan tartozéka a Petőfi-kultusz ünnepségi színhelyeinek a székelykeresztúri Gyárfás-kúria, és a mögötte levő, immár több évtizede elhíresült körtefa, ahol a magyar nemzet nagy költője, Petőfi Sándor töltötte utolsó éjszakáját 1849. július 31-én. Hiteles bizonyíték ugyan nincsen rá, de sokan hiszik, hogy a költő a kúria mögötti körtefa alatt elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét is.