Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A 130 éves EMKE-palota Kolozsváron

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 135 esztendeje, 1885. április 12-én alakult meg Kolozsváron, az Unió utcai Redut épületében, s öt évre rá, 1890 őszén elkezdődött az egyesület bérházának szinte napra egy évig tartó építése. Ennek a rövid időszaknak az áttekintésével próbálkozok. Sajnos az EMKE 1947 előtti levéltára jelenleg a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában feldolgozás alatt van, így egyelőre nem kutatható. Ha eljön az idő, amikor ezek az anyagok – amelyekben a 130 esztendeje elkezdett építkezés adatait is bízvást remélhetjük megtalálni – nyilvánosak lesznek, további adalékokkal is ki lehet egészíteni az alábbiakat.

A megalakulást követő első években az egyesületi székhely felhúzását egy szálloda építésével összekapcsolva akarták finanszírozhatóvá tenni, ám ezt, a Bartha Miklós alelnök vezetésével, a „szálló” fogalma ellen megindított ellenkampány következtében az egyesület végül levette a napirendről.1




Kovácsoltvas rácsbetét a főbejárat kapuzatáról

A következő helyszínként a Főtéri ún. Antos-féle Kislábasház került szóba. A terv szerint a Szentegyház utcát megnyitották volna a Főtér felé, s a benyílás két oldalán épülő bérpaloták egyikébe az egyesület irodája és egyéb hivatalos helyisége kapott volna helyet. Az Egyesület Direktóriuma azonban a javaslatot nem fogadta el, így évekkel később – az EMKE-től 1899. szeptember 30-án felvett 86 400 korona kölcsönnel – a kolozsvári római katolikus egyházközség szerezte meg az épületet2, s a saját szomszédos ingatlanjait is bevonva, Alpár Ignác tervei alapján megépíttette a jelenleg is álló Státus-palotákat3.

Az egyesület megalakulásának ötödik esztendejében került előtérbe Baross Gábor kereskedelmi miniszternek az az ajánlata, amely szerint az állam „igen előnyös bérösszeget hajlandó fizetni”, amennyiben az EMKE egy bérházat emel a Magyar Királyi Államvasutak kolozsvári üzletvezetőségének 1891. október 1-ig, amelyet aztán a MÁV-nak 15 évre bérbe ad. S bár a beruházási és működtetési terv – amelyet Sigmond Dezső országos képviselő készített – nem igazán volt előnyös az egyesület számára4, a választmány örömmel élt a lehetőséggel, s gróf Bánffy Györgytől 18 000 forintért meg is vásárolta a Trencsin téri, 4300,5 m2-es saroktelket.5

A Trencsin tér abban az időben a napjainkban ismerttől eltérő arcát mutatta, bár a térfalát alkotó jelentős épületei közül jó néhány már akkor is állt. A teret kelet felől kijelölő Trencsinvár soron a ’80-as évek végén épültek az erdészeti és a pénzügyi igazgatóságok emeletes intézményépületei, s ennek az oldalnak az északi végében volt a megvásárolt telek. A Magyar utcai oldal is csak részlegesen volt beépítve, a jelenlegi három épületből csak kettő állt: míg a református teológia épületének alapkövét csak 1894-ben helyezték el, a Kelemen Lajos által Szlábi-háznak nevezett 14. számú épületet6 még az 1810-es években emelhették, a szomszédos Plihál-házat pedig az 1880-as évek végén építtette Plihál Ferenc vendéglős.

A tér rendezésére Pákei Lajos még városi főmérnök korában, 1882-ben készített tervjavaslatot, amely az egész teret, a Külső Közép utca és a Külső Magyar utca közötti részt – amelyet hosszirányban, a terv megfogalmazásában újonnan kialakítandó Mátyás király utca és Trencsény utca által határolt volna – beépítette volna 24 lakás számára.7

A Kolozsváron uralkodó kedvezőtlen lakásviszonyok miatt a Magyar Királyi Államvasutak kolozsvári üzletvezetősége 1890-ben még több helyszínre szétosztva működött. Az üzletvezetőség egyik szeptember eleji jelentésének vonatkozó költségkimutatásából kitetszik, hogy az új székházba költözés előtt a bérlemény terület nagyobb részét (csaknem háromnegyedét) a Plihál-ház biztosította, igaz, „közegészségügyi tekintetben orvoslást igényelő” módon, de béreltek helyiségeket a vele szomszédos (özv. br. Bánffy Jánosné, br. Wesselényi Józéfa tulajdonában lévő) Bánffy-házban, a Pénzügyigazgatósági palotában, valamint két másik házban, amelyek a jelentés szerint Berde Béla és Kiss János tulajdonában voltak. Ezek alapján állt össze az üzletvezetőséget és két osztálymérnökséget befogadó leendő épület tervezési programja, amely 71 helyiség, valamint 6 szolgálati lakás (a vasútigazgatóság belső rendelkezései szerint rangsorolt egyik lakás I. rendfokozatú, három lakás IV. rendfokozatú, és még két lakás), tehát összesen további 20 szoba kialakításának kívánalmát fogalmazta meg. Ezt egészítette ki az EMKE további 4 helyiségre vonatkozó igénye.8

Bár az EMKE-jelentésekben utaltak arra, hogy az épület tervét a maga igényeit messzemenően szem előtt tartó bérlő készíttette9, árnyalja a képet a bérleti szerződés 9. §-ának megjegyzése, miszerint „a bérlemény tárgyát képező épület a bérlő m. kir. államvasutak egyetértésével megállapítandó tervek alapján építtetik fel”,10 ami arra utal, hogy a terveket talán mégsem a MÁV-tól kapták, illetve, hogy azok mindössze csak koncepciótervek voltak. Mindenesetre az „erdélyrészi magyar közmüvelődési egyesület és a m. kir. államvasutak igazgatósága” között 1890. szeptember 12-én Kolozsváron (majd 15-én Budapesten) megkötött, és pár hét múlva, szeptember 25-én a kereskedelmi miniszter által is jóváhagyott11 szerződéshez mellékletként öt tervlap is tartozott (az épület kialakítását tekintve ebből négy az egyes szintek alaprajzát jelenthette).12




Az EMKE-palota földszintjének 1:200 léptékű alaprajza

Valószínű ennek tudható be, hogy amikor 1890. szeptember közepén az EMKE meghirdette az építkezés pályázatát, benne az épület tervezésére is ajánlatot kért. Az EMKE igazgató választmánya az építendő palota tervezete és költségvetése iránti javaslat és illetőleg az egységárak szerinti ajánlattételre […] felszólítást intézett Maetz Frigyes, Oriold és Endstrasser, Reményik Károly, Czakó Lajos, Horváth Lajos és Horváth Gyula kolozsvári műépítészekhez. Az ajánlatok sürgős beadására lettek felkérve a nevezett cégek. Az igazgató választmány a beérkezendő ajánlatokhoz képest fog az építés ügyében véglegesen határozni” – adta hírül az Ellenzék az 1890. szeptember 20-i számában.

Az 1890. október 12-én a Kolozsvárt tartott választmányi gyűlésen is bejelentették az „üzletvezetőségi Emke-palota ügyében a direktóriumnak tett sikeres intézkedés”-ét,13 amely szerint a kereskedelmi miniszterrel megkötötték a bérleti szerződést 15 évre. A gyűlésen bemutatták a terveket, s beszámoltak arról, hogy a pályázat és építési szerződés is létrejött. Akkor már ismert volt a kivitelező személye is. A tájékoztató szerint a kivitelezést a legelőnyösebb (átalányösszegű) ajánlattevőnek ítélt Oriold és Endstrasser cég14 nyerte, amely – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – az épület emelését már meg is kezdte. A korabeli jegyzőkönyvből azt is megtudhatjuk, hogy az építkezés szabályszerű felülügyeletére az EMKE – ill. a Direktórium javaslatára a Választmány - a maga részéről felkérte két tagját, Pákei Lajos építészt és Ditrói József mérnököt „kik e hazafias megbízatást örömmel elvállalták”.15

A helyi sajtó nagy figyelemmel kísérte az építkezés elindulását: „az Emke a külmagyar utczai saroktelken egy emeletes palotát építtet. Az építési költségekre vonatkozó ajánlatok tegnapelőtt beadattak, s a felszólított építészek közül legelőnyösebb ajánlatot (118 ezer forinttal) Oriold és Endstrasser építő czég tette. A tervezet szerint az épület külsőleg is díszes és igen szép stílű egy emeletes palota lesz. A palota földszinti részén három szoba és egy elő szobát az Emke foglal el. Egy szoba lesz a főtitkáré, kettő irodai helyiség és egy előszoba. A többi részek és az emelet a vasúti üzletvezetőség részére fognak felhasználtatni. E tekintetben az Emke és a kereskedelmi miniszter között az a megállapodás jött létre, hogy 15 évig az üzletvezetőség részére állandóan bérbe tartja. Az épület jövő évi október hó 1-én vétetik használatba, mely időre az üzletvezetőség a Pihál ház bérletét fel is mondotta.”16

A híradásokból azonban sajnos nem minden esetben követhettük teljes hiteleséggel az építkezés menetét, vagy ha igen, akkor az az építkezés kapkodós tempójára utalt. A nyertes kivitelező személyének közgyűlés előtti bejelentését megelőzően, tíz nappal korábban ugyanis a sajtó már be is számolt arról, hogy a „külmagyarutcza elején építendő Emke palotánál a földmunkák serényen folynak úgy, hogy pár nap múlva már az alapok lerakásához foghatnak. A palota nem csak terjedelmével hanem arányainak szépsége és nemes stiljével is imponálni fog a környezetének s pompásan egészítendi ki azt a képet melyet a pénzügyi és erdészeti paloták alkotnak”17. A bejelentés követő harmadik napon – a kedvező enyhe időjárásnak köszönhetően – már az alapozási munkákon is túl voltak,18 november elején pedig már „a földszinti falazat emelésével foglalkoznak a nagyszámban ott levő munkások. Valószinü, hogy a palota első emeletével is készen lesznek az idén, mert az építés vezetöje amennyire az idő engedni fogja, még a tél elején is dolgoztatni szándékszik.”19




Az EMKE-palota az 1910-es években. Kép: Zempléni Múzeum, Szerencs. ltsz. 0152414

Az EMKE novemberi igazgatóválasztmányi gyűlésén Bartha Miklós alelnök indítványozására a részvevők újabb ismertetést kaptak az üzletvezetőségi bérház ügyében. Sándor József főtitkár a direktóriumi jegyzőkönyvek felolvasása után ezúttal is bemutatta a terveket és a kivitelező költségvetését, és tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a munkálatok gyors előrehaladása következtében, az építés felügyeletét végző Pákei Lajos és Ditrói József ellenjegyzése után, a kivitelezőnek ki is utalták a szerződésben megállapított 17 000 forintot, azonban ennek felét – szintén a szerződés értelmében – a kivitelező javára szolgáló kamatozással, az építkezés befejezéséig óvadékul visszatartották. Ugyanezen az ülésen merült fel telek egy részének a város számára járdaként történő átadása ügye is. A díjtalan átadás fejében az egyesület kérte a várost, hogy a járdát mihamarabb gránit kockakővel burkolja.20

Az építkezés előrehaladását az időjárás ellenkező irányba is befolyásolta. November 21-én Kolozsváron leesett az első hó, ezért az Oriold és Endstrasser kivitelező cég úgy döntött, hogy tavaszig felfüggeszti a munkálatokat. Az erről szóló híradás kitűnő alkalom volt arra, hogy az elkészült munkákat számba lehessen venni: „A Emke üzletvezetőségi bérház építése a ma leesett hóval az építő czég részéről tavaszig abba hagyatott s az egészen elkészült színteren a földszint tavaszig kitünően ki fog száradni. A földszintnek menyezeti travers-vasai is már lerakattak és az összes falak deszkával befedettek. Az első és második emelet tavasszal most már igen gyorsan elkészülend s bő idő marad szeptember 15-ig, az üzletvezetőség beköltözése napjáig, az egész épület kiszáradására és az összes mellékmunkálatok befejezésére. A tél folyamán Pákéi Lajos és Ditrói József alapitó választmányi tagok, mint az egyesület fölkért mérnök szakértői s felügyelő megbízottai kellő gonddal és részletességgel megállapodhatnak az építő czéggel s az Emke ig. választmányával a legapróbb detailok iránt is.”21

S ha az építkezés szünetelt is a téli hónapok alatt, az épület környezetével kapcsolatosan folyt a szervezkedés. A városi hatóság, a tervezett fásítások reményével a Trencsin tér gondozását átadta a Haller Rezső elnöklete alatt tevékenykedő Kolozsvári Szépítő-Egyletnek, de körvonalazódott a belváros – s ezzel az épülő palota – ivóvízzel történő ellátásának terve is azáltal, hogy a főbb utcákat rá akarták kötni a Külmonostor utcai vízvezeték-hálózatra.22 A közvilágításra azonban még várni kellett ebben az időben: az egyre elterjedtebb villamos világítással ellentétben Kolozsváron még légszeszvilágítás volt, bár egyre rosszabb minőségben.23

Amint a híradásból is kiderül, a falak emelkedésével aktuálissá vált a leendő bérleti díjak részletekbe menő tisztázása. Langer Bódog kolozsvári üzletvezető és főfelügyelő 1891 februári jelentéséből kitetszik az is, hogy a dolog sürgős, ugyanis a még érvényben lévő bérleteket április 1-ig fel kell mondani. Langer javaslatát négy alaprajz egészíti ki, amelyek segítségével fontos részleteket is megtudhatunk az épülő bérház tervezett funkcionális elrendezéséről. A tervrajzmásolatokon szereplő 1891 februári hitelesítés jelzi azt is, hogy nem ezek voltak a bérleti szerződés mellékletei, a részletezettségük pedig kivitelezésben játszó szerepüket zárja ki.

„Az épületben 4 hivatalnoki és 3 szolgai lakás fog rendelkezésünkre állani. A szolgai lakások egyikét, mely a pince alaprajzában »a« betűkkel van jelőlve, a portásnak, illetőleg házmesternek ingyen javasoljuk átadni, amely kedvezményért az illető a szokásos házmesteri teendőket ellátni tartozik.

A másik két lakás az alaprajzon »b« és »c« betűkkel jelőlve 2 szolgának természetbeni lakásul lenne átadandó. Ezen két lakás értéke (80+120) 200 frt.

A földszinten lévő és »a« betükkel jelőlt 2 szoba 1 cabinet és konyhából álló lakás (a hozzátartozó kamara a pincze sorban lesz elhelyezve) az V. rangfokozathoz tartozó hivatalnok részére megállapított lakásnak felel meg évi bére tehát 300 frttal volna megállapítandó.

A földszinten lévő »b« jelőlt helyiségek az Emke hivatalos helyiségeiül fognak szolgálni.

Az első emeleten levő »a« betűkkel jelőlt lakás az üzletvezetőnek természetbeni lakásul lenne átadandó. Ezen lakás értéke 800 frt.

A második emeleten levő »a« és »b« betűkkel jelőlt lakások a III. rangfokozatba tartozó hivatalnok részére megállapított lakásnak felel ugyan meg, de tekintve azon körülményt, hol Kolozsvártt – hol vízvezeték nincs, hol a tüzelő anyagnak a pinczéből a második emeletre való felhordás feltételének kikötése mellett cselédet kapni igen nehéz, a lakásnak évi bérét 420 és 380 frttal javasoljuk megállapítani.

Miután azonban a szóban forgó és az államvasutak által bérelt épület összes helyiségeinek, továbbá a hivatalos helyiségek tisztántartása, fűtése és világításának, végre az üzletvezetőség leltárának gondozásával egyik hivatalnokunkat kellene megbíznunk, tisztelettel javasoljuk, hogy ezen hivatalnoknak a fentebb felsorolt és hivatalos teendőin kívül végzendő teljesítményéért a földszinten lévő 300 ft értékü lakás 200 ftért engedtessék át.

A fentebb említetteket is tekintetbe véve, javaslatunk elfogadása esetén tehát az épületben levő lakások házbére 2000 ftot tenne ki.

A 23535/90 sz. a. felterjesztett és 88761/90 sz. a. kelt rendelet szerint kereskedelemügyi m. kir. Minister úr ő Nagyméltósága által jóváhagyott bérleti szerződés szerint a m. kir. államvasutak az Emke épületeért 8690 ft házbért fognak fizetni, ezen öszegből a magán lakások házbére czimén elöirányzott 2000 ftot levonva, a hivatalos helyiségek házbére fejében 6670 ft. lesz fizetendő

Minthogy pedig az államvasutak a jelenleg hivatalos helyiségekért

a Plihál házban 5000 frt

a Bánffy házban 900 frt

a pénzügy ig. Épületben 240 frt

a két oszt. mérn. Irodáért 550 frt

vagyis összesen 6690 frtot

fizetnek, elöbb említett javaslatunk elfogadása esetén sem fog az államvasutakra ujabb teher háramlani. […]”24

A felterjesztést mégsem fogadta osztatlan siker a budapesti központban.25 Elsősorban az üzletvezető a saját maga számára előirányzott lakás méretét kifogásolták, mondván, hogy nem felel meg a szabályzatnak, de a második emeleti lakás bérének a leszállítására tett javaslatot sem tartották elfogadhatónak. A vita ezzel nem is zárult le, Langer üzletvezető márciusban további indokokkal próbálta alátámasztani érvelését, szobánként tárgyalva a bérlendő terület leírását, megvilágítva azokat a részleteket is, amelyek az alaprajzokból nem derültek ki. Az újabb levélhez újabb rajzsorozat is kapcsolódott, ám ezek nem maradtak fenn. A második emeleti bérlemény kapcsolatos érveléséből viszont újabb tájékoztatást kapunk a korabeli kolozsvári bérlakásviszonyokról:




Az EMKE-palota főbejárati – Bocskai/Avram Iancu téri – homlokzata

„A Kolozsvárt levő 3-4 kétemeletes bérházak II-dik emeleten levő lakások bérlői majdnem minden évnegyedben változnak, minek okát a vízvezeték hiányában, továbbá a tüzelő anyagnak a pinczéből a II-dik emeletre való felhordása miatt folyton ismétlődő cselédváltozások kellemetlenségeiben kell keresni.”26

1891 májusára láthatólag kialakult az épület végső területfelosztása. A Budapestre küldött jelentés az egyes szintekre lebontva mutatta az épület funkcionális felosztását az EMKE, a MÁV irodahelyiségek, illetve magánlakásai között27. Eszerint:

– a földszinten: magánlakás 88,34 m2, EMKE hivatala 91,57 m2, hivatalos használatra 817,12 m2; összesen 997,03 m2,

– első emeleten: magánlakás 310,09 m2, hivatalos használatra 688,31 m2; összesen 998,40 m2,

– második emeleten: magánlakás 278,44 m2, hivatalos használatra 773,64 m2; összesen 1052,08 m2,

– pinceszinten összesen 792,90 m2.

A fentiek alapján a négyszintes EMKE palota nettó alapterülete 3748,84 m2.

A főtitkári hivatal számára a földszinten fenntarott nem egészen száz négyzetméteren „egy szoba az irodáé, másik a pénztáré, harmadik a főtitkáré, mint a hivatal alapszabálya szerinti főnökéé. E harmadik szoba elfogadóhely és a kisebb bizottságok gyűlési helye is, úgy mint kezdettől fogva, az egyesület megalakulása óta van. Változás az eddigiektől csak azon anomáliától való eltérésben lesz, hogy a pénztár és könyvvezetés külön szobát kap, ami addig nem volt és az egyesület nagy Wertheim szekrénye a városházáról helyére szállíttatik.”28

Közben természetesen az építkezés is haladt előre. Az egyesület évfordulós igazgató választányi ülésén, április 12-én, arról számoltak be, hogy az „EMKE üzletvezetőségi bérház fedél alá kerülvén, az épület külső díszítésére be kérettek mindazon törvényhatóságok czimerei, melyek területén az EMKE-nek fiók választmánya alakult.”29

Külön intermezzó volt az épület rákapcsolása a városi vízvezetékhálózatra. A városi vízvezeték kibővítésével párhuzamosan a csatornahálózat bővítését is tervezte a város, s a víz bevezetését igénylő telektulajdonost kötelezték arra, hogy a csatornahálózatra is csatlakozzon rá. Mivel a kormány által kiküldött szakértő véleményére váró tanács döntése – miszerint a kiépítést 1892 tavaszán kezdik meg, csak az épület átadását követően, a bérleti jogviszony megkezdése után –, októberben volt várható, az EMKE a költségek egy részét át kívánta hárítani a bérlőjére. Hogy képet alkothassunk a munka mennyiségéről – s egyúttal az épületek akkor szokványos felszereltségéről –, érdemes kiemelni Langer üzletvezető jelentéséből azt a passzust, amelyben kéri „úgy hivatalnokai, mint a magánlakásokat bérlő családtagjainak egészsége és kényelme czéljából, az épületbe emeletenként 3, összesen tehát 9 csapnak megfelelő hálózat” fektetésének engedélyezését, illetve azt, hogy ennek költségei ügyében a tárgyalást az EMKE-vel megkezdhessék.30 A MÁV Igazgatósága azonban elzárkózott az újabb költségektől, s emlékeztetett a bérleti szerződés 6. §-ára, miszerint „az EMKE kötelezi magát […], hogy a városi vízvezetéknek a Trencsin térig kiterjesztése esetén a vízvezeték az épület minden emeletére s különösen a lakásokba azonnal bevezettessék. E berendezések összes költségei egyedül a bérbeadó háztulajdonost terhelik.”

Az ősz kezdetével az átadás-átvétel előbb helyszíni szemlével kezdődött, majd tárgyalásokkal folytatódott. Az EMKE részéről Merza Lajos főpénztáros volt a megbízott, aki már a szeptember 12-i igazgató választmányi gyűlésen beszámolt arról, hogy „az épület az Oriold és Endstrasser czégtől átvétetett s a czég föladatának becsülettel felelt meg. Az egyesületet az építés felügyeletében és ellenőrzésében mindvégig Pákey Lajos és Ditrói József mérnök alapitó tagok képviselték”. A beszámoló kitér arra is, hogy: „Az Emke-palota befejezése alkalmából Ditrói József alapitó tag az egyesület által számára az építés felügyeletéért felajánlott 500 frt tiszteletdijat az egyesületnek visszaajánlotta. Az igazgató-választmány tegnapi ülése jegyzőkönyvi köszönettel fogadta e nemes szivű hazafias áldozatot s kimondta, hogy ez örökös tagsági összeg Ditrói József nevére a korábbi alapítványához csatoltan tőkésittessék.”31

Az önzetlen felajánlást Ditróinak külön is megköszönte az EMKE vezetősége:

„Tekintetes mérnök ur! Igazgató választmányunk f. hó 12-én tartott ülése hazafias örömmel és köszönettel vette tudomásul az egyesület üzletvezetőségi bérháza befejezéséről szóló jelentés kapcsán azt az ügybuzgó és odaadó fáradozást, melyet mint az egyesület fölkért egyik felügyelő és ellenőrző szakértő az építés megkezdésétől annak befejezéséig egyesületünk érdekében kifejteni méltóztatott. Minthogy eddig igen tisztelt mérnök ur az anyagi jutalmazást egyesületünk részéről már előre kizárta, ennek következtében választmányunk határozatiig kimondta, hogy köszönetének jegyzőkönyvi megörökítése mellett az e czimen megszavazott 500 frt tiszteletdijat becses nevére alapítványul írja, illetve korábbi alapítványához csatoltan e czimen fogja szabályaink értelmében elkölthetetlen s csak kamatjaiban felhasználható örök alapítványul tőkésíteni és kezelni. E hivatalos értesítésünk kapcsolatában fogadja igen tisztelt mérnök ur őszinte tiszteletünk és nagyrabecsülésünk ismételt kifejezését, melyért vagyunk Kolozsvártt, 1891. szeptember hó 15-én hazafias szolgája: gróf Bethlen Gábor, elnök, Sándor József, főtitkár.”32




A Magyar/21 decembrie 1989 utcai középrizalit feliratos timpanonja az építés évével

A MÁV kolozsvári üzletvezetősége október 4-én írt felterjesztése egy kicsit árnyalta az átadás körül kialakult helyzetet. A budapesti igazgatóságnak33 küldött jelentésből kiderül, hogy az üzletvezetőség tételes listát állított össze az EMKE-nek a hiányokról és a pótmunkákról, megindokolva azok kiküszöbölési igényének jogosságát, megjelölve az egyes tételek költségeit. Az indoklásban sérelmezte, hogy „azon részletes terv elkészítésére, melynek alapján a költségvetés felállítatott, s melynek alapján a költségszámítás felállíttatott, s melynek alapján az építési szerződés megköttetett, az üzletvezetőség a legcsekélyebb befolyást sem gyakorolta. A mosókonyha helye a terven jelölve nem volt, s így nem is kérhettük, hogy annak használhatósága céljából szükséges szivattyú felállítását […] Az építtető cég által bemutatott eredeti terv, sőt még a f. évi szeptember hó 21-én kelt átiratunkhoz mellékelt kiviteli terv is olyan hiányos, hogy azokon az ajtót az ablaktól, vagy egyszerű faláttörésektől helyenként megkülönböztetni nem lehet, s így nem tudhattuk jön-e a lépcsőházba ajtó vagy sem […].” A hiányok között megemlítette a telket keleti és déli oldalról lezáró téglafal kerítést, egy lépcsőházi ajtót, amit a kivitelező nem épített be, valamint a Meidinger kályhákról hiányzó védőlemezt. Ez utóbbi kimaradását a kivitelezőre hárította. Írt a mellékhelyiségekről is. Tagadta, hogy megállapodásuk szerint az EMKE hivatalos helyiségeihez vécé járna, ugyanis az EMKE nem jelezte annak szükségességét. Az átadáskor felmerült az igény, de a MÁV csak néhány pótmunka költségének átvállalása fejében lett volna hajlandó átadni a kért helyiségeket, ezek viszont nem valósultak meg. Felmerült, hogy esetleg más helyiségeket venne az EMKE át, de ebben nem tudtak megállapodni. Ezzel együtt kiderült, hogy a vécék sem használhatók (nincsenek a vízvezetékre kötve), amely ügyben a felelősség megint a kivitelezőre hárult.

A kérdések egy részéről az üzletvezetőség részvételével 1891. szeptember 30-án tartott EMKE direktórium gyűlésen egyeztek meg. A megállapodás szerint:

– az EMKE bekerítteti az udvart,

– a kapus lakását és a kaput csengővel összeköti,

– a napos utcai és udvari homlokzatok ablakait (összesen 100 db-ot) függönnyel látja el,

– az árnyékszékek ablakait befesti,

– a Meidinger kályhákat felszereli védőlemezzel,

– a szivattyús kutat teljesen felszerelteti,

– a parketta burkolatokat letisztíttatja, a puhafa padozatokat tisztára súroltatja,

– az árnyékszékeket használhatóvá teszi,

– a szemétlerakás ügyében intézkedik.

A lista viszont az üzletvezetőség által támasztott igényeknek csak egy részét fedi. A maradék költségeire, mintegy 1300 forintra – néhány pinceszint helyiség padozata, ajtók, üvegezett kapuk, redőnyök a Trencsin téri homlokzat ablakaira – az üzletvezetőség megkapta Budapestről a jóváhagyást.

Pár hónappal később, a 1891. november 12-ei, kolozsvári választmányi gyűlés jegyzőkönyve már arról számolt be, hogy az egyesület átköltözése a kész épületbe, „az iroda számára fenntartott 3 szobába, okt. 10-11-én történt meg. Átvittük a városházáról, ahol eddig szívességből 7 év óta állott, a nagy ­Wertheim-szekrényt is. Az egyesület pénztári szobája vasfalakkal a betöréstől védőleg készíttetett. Irományaink s egyéb dolgaink egy részét, ahogy lehetett, a pinczében és padláson elhelyeztük. Az átvitt nagy vasszekrénybe helyeztettek el a főbb irományok is. Új helyiségeinkbe többnemű bútor lévén szükséges, azokat részben már beszereztük. Hét évi kölcsönbútorok használata, s a legfontosabb bútor-kellékek nélkülözése után az egyesület szükségeinek megfelelőleg ez az első ilynemű beszerzés, s ez is megtakarított összegeink, t. i. az 1891. évi 700 frtnyi kezelési költség-maradvány s a rendelkezési alap 1891 évi kamatjövedelme maradványára lőn folyósítva. Kellékeinkhez Incze Elek, egyesületünk könyvkötője díjtalanul egy igen díszes vendégkönyvet készített és ajándékozott.”34

Az egykori Trencsin tér és a Külső Magyar utca saroktelkén a MÁV üzletvezetősége kívánságait is figyelembe véve húzták tehát fel az csaknem négyezer négyzetméter összterületű kétemeletes épületet. Az L alakú épület főhomlokzatával a térre nézett. A 2+3+3+3+2 traktusos homlokzat két oldalsó és egy középrizalittal tagolt. Az alagsori rácsbetétes és a földszinti félkörívzáródású ablaknyílások körül a homlokzatképzés vakolatkváderes. Az övpárkány fölött az első emeletre félköríves, a második emeletre pedig téglány­ablakok kerültek díszítésekkel hangsúlyozott vakolatkeretezéssel, kiemelve az emeleti szintek natúr, s a homlokzat színével harmonizáló (feltehetőleg a jelenlegi sötétvöröstől eltérő világos okkersárga) téglaburkolatából. A rizalitokban az emeleteket az övpárkányra helyezett és magas posztamensekre szerkesztett, kétszintes, szintén téglaburkolatú falpillérek kötik össze, a középtengelyben, a háromszögű timpanon alatt, megkettőzött kialakításban. A hatalmas kétszárnyú, és kovácsoltvas betétrácsokkal díszített üvegezett fakapu felett az emeletre íves konzolokon nyugvó esztergált fa(!)babás erkély és ikernyílászárók kerültek. Az első és második emeletek közötti falmezőt, az erkély felett koronás címer (feltehetőleg az EMKE korabeli koronás címere) díszítette, míg az ablakok felett végig az egész homlokzaton az EMKE-fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címerei sorakoztak35. A timpanon palmettás növénydíszei között allegorikus figurákat láthatunk: két ülő fiúalak egy oroszlánfejre támaszkodó hatalmas könyvet tart, benne az alapítás 1885-ös évszámával. A timpanon háromszöge felett horganylemezből domborított volutákkal díszített hatalmas zászlótartó biztosította a szimmetrikus homlokzat tengelyének további kihangsúlyozását.

A Magyar utcai keleti homlokzat 2+8+3+8+2 traktusos kialakítása tökéletesen megegyezik a főhomlokzatéval, annyi eltéréssel, hogy a jóval hosszabb homlokzat tengelyében timpanonjának könyvdísze az építés 1891-es évszámát hordozza, illetve, hogy a bejárat felett elmaradt az emeleti erkély.

A címeres faragványok az épület főhomlokzatán díszlő E.M.K.E. felirattal36, zászlórúddal együtt mára már eltűntek. A rizalitok emeleti mellvédmezője üres, míg a többi címer helyén sima négyzetes vakolatdíszek sorakoznak.37 Az épületszobrász-munkát annak idején az EMKE-tag Klősz József és munkatársa Bertha Mihály, valamint Kristóf István szobrászok készítették. Az 1891. szeptember 12-i EMKE igazgatóválasztmányi gyűlésen az építkezés befejezésének bejelentése mellett megköszönte „az egyesület a palotát ékítő czimerek készítőinek azt a kijelentését, hogy a számukra külön megszavazott elismerési tisztelet dijat az egyesületnek ajánlják, és döntés születik arról, hogy Kristóf István és Bertha Mihály a visszaajánlott 100-100 frttal alapítókká iratnak, Klősz József korábbi 50 frt adománya pedig 100 fr-tos alapitvánnyá egészittetik ki.”38

Az építkezés renoméját mutatja, hogy 1899-ben az egész teret EMKE térré keresztelték. Igaz, ez csak 1914-ig tartott, amikor a tér a Bocskai tér nevet kapta.

A főtitkári hivatal 1900-ban, az EMKE kérésére, a MÁV egyik osztálymérnöksége terhére további 4 helyiséggel egészült ki39 – ennek részleteit ún. Póthatározmányba foglalták –, s ettől kezdve a tér felöli földszint egész bejárattól jobbra eső része az EMKE kezelésébe került, míg a többi továbbra is a MÁV bérleményét képezte. A számítások azonban így sem váltak be. Az évről évre kívánt (s feltehetően a gyors kivitelből adódó hibák igényelte) javítások és átalakítások tovább csökkentették az illetékekkel amúgy is terhelt bérleti jövedelmet.

Az 1902. év végén a MÁV kolozsvári üzletvezetősége arról értesítette a központot, hogy az EMKE, az adó alá kerülő palota évi adóösszegével kívánja az évi bérösszeget emelni. A dolog kimeneteléről azonban nem tudunk meg többet. Az üzletvezetőség többszöri érdeklődésére válaszul, Gr. Béldy Ákos elnök és Sándor József alelnök december 12-én kelt levele csak arról tájékoztatta a MÁV Igazgatótanácsát, hogy „érdemleges válaszunkat a közelebbi választmányi ülések egyikéből” fogják megküldeni.40

Az építés után, feltehetőleg kivitelezési hiba miatt jelentkező hibák egyikéről Jármay kolozsvári üzletvezető 1906. július 16-án kelt jelentéséből kapunk tájékoztatást. Még 1904-ben jelezték az EMKE-nek, hogy második emelet feletti zárófödémében, „az épület északi és nyugati utcai tractusának többi födémrészei is főként a falfekvési helyein előhaladott korhadtságot tapasztaltunk, mely rohamosan szokott terjedni, azonkivül a csapos mennyezet gerendázaton sok helyen fülledés jelei vannak és a fenyő szu is részben nagyon megörölte [a szerkezetet]”. Két év után az EMKE házfelügyelőség csak két szobának a födémét váltotta ki, amivel a probléma természetesen nem lett megoldva, ezért sürgetik a házfelügyelőséget, hogy a nyári időszakot kihasználva a 2 éve húzódó munkát végeztessék el.41

A jelzett probléma orvoslása valóban sürgős volt, hiszen az 1890-ben megkötött bérleti szerződés 1906. szeptember 30-án lejárt, így az a veszély is fennállt, hogy a bérlet megszűnése után azt a MÁV nem újítja meg. Ebben az esetben az épületet csak jelentős átépítések után lehetett volna más célra bérbe adni. A helyzet kilátástalanságáról így írt Sándor József: „…a lejárat előtt tényleg ez az eset állott be, mert bár az eredeti bérletszerződés kilátásba helyezte, hogy a bérlet további 15 évre megújítható: azonban a Máv. egyfelől maga is építeni akart, másfelől nem volt hajlandó az új bérletnél megadni azt a 25.800 K összeget, melyet az egyesület a kolozsvári adózási viszonyokból s a 15 évre visszamenő javíttatási költségek kimutatásából, de a 120 lakrészből álló ingatlan után is, a saját 1700 K évi bérén felül, mint feltétlen szükségest feltüntetett, ha immár nem 5%, hanem csak 4,5% tiszta jövedelmet a kulturális cél javára biztosítani akar. Adómentességért pedig, ismételten rámutatva, hogy az épület jövedelme iskolák fenntartására fordíttatik, hiába folyamodtunk. Ilyképen nem maradt más hátra, mit a sarok »Emke-palotá«-t, amiként az általán neveztetett s melyről a Trencsén-tér is az Emke-tér nevezetet kapta, a kényszer hatása alatt oly árban, mint amilyen a közbeeső hozzáépítésekkel az Emkének került, sok kérés és utánajárás után a Máv-nak eladni. Ez 300.000 K-án 906. okt. 1-re, Kossuth Ferenc keresk. minisztersége alatt végbe is ment, s az Emke is a saját épületéből az újjonnani célszerűbb építtetés reményével és szándékával 5 évi bérbe kiköltözött. A telek értékének legalább is megkétszereződése s az építésnek legkevesebb 50%-al megdrágulása ellenében a Máv becslői részéről az avulás ellenértéke vettetett fel.”42

A bérleti szerződés lejárta után tehát az EMKE arra kényszerült, hogy 1906-ban a vasútnak eladja az épületet. Így vált lehetségessé, hogy már az impériumváltáskor az épület a román állam kezébe kerüljön, s benne ma is az állami vasutak, a CFR tartományi igazgatósága működik.

A történetet talán még két adalékkal színesíthetjük. 1894-ben nyitották meg egy frissen felépült budapesti emeleti bérház földszintjén – a Nemzeti, akkor még Népszínház szomszédságában – az EMKE-kávéházat. A bérlő szintén az EMKE tagja és támogatója volt. Wassermann Jónás komoly pénzt fizetett a névhasználat jogáért még csak nem is kizárólagosan, hiszen EMKE nevű kávéház működött Nagyváradon és Marosvásárhelyen is.43 A kávéházban igen széles újságkínálat állt a látogatók rendelkezésre, a polcokon ott sorakoznak a Pallas Nagylexikon kötetei és emellett gazdag kölcsönkönyvtár is működik.




Homlokzatrészlet. Képek: Gy. Dávid Gyula

Apja 1901-es halálát követően fia, Wassermann Mór vette át a kávéház vezetését, aki az első világháborút követően komoly beruházásokba fogott: cukrászdát hozott létre, bárt rendezett be. 1945-ben a kávéház teljesen kiégett, ősszel azonban újra megnyitotta kapuit. 1956-ban az épületet ismét rommá lőtték, s felújítását követően, ötéves szünet után, 1961-ben nyitott meg újra az EMKE Blaha Lujza téri egykori kávéházra már csak alig emlékeztető kávézó, hogy aztán 1989 után egy ideig sörbár, majd bankfiók üzemeljen benne. 1994-ben az EMKE fémjelezte egykori pesti bérlemény épületével átellenes oldalon felépült egy modern épület, az EMKE-irodaház. S bár a wassermani támogatás száz év elteltével követők nélkül maradt, a frissen újra alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek felajánlották, hogy a név használatáért ellenszolgáltatásként az EMKE által rendezendő erdélyi képzőművészeti tárlatok helyszínéül térítésmentesen rendelkezésre bocsátják a nagy előcsarnokot. Erre azonban már nem került sor.

A másik pedig a kolozsvári történet folytatása. Azt követően, hogy az EMKE kénytelen volt megválni a róla elnevezett téren álló saját ingatlanától, nem sikerült újabb saját épületet emelni, s így 1907 októberétől az EMKE főtitkári hivatala a Református Egyházkerület Magyar utca 1. szám alatti sarokházba, annak utcai szobáiba költözött át. Ott is maradt az egyesület megszüntetéséig.44

Az erdélyi magyar művelődési munkát egybefogó képviseleti szervként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1991. április 20-án alakult újra Brassóban, s azóta is már lassan harminc év telt el. Jelenleg – 1996-tól – a Lázár utcai Szabédi Emlékházban működik, s gondozza egyre szűkebb helykeretek között az egyre növekvő mennyiségű Erdélyi Magyar Közművelődési Hagyatékot.

Jegyzetek

1 Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885–1910, Az EMKE kiadása, 1910. 388.

2 Sándor 1910. 388.

3 Gaal György szerint az épületek bontását a Hauszmann és Társa cég már 1898 áprilisában megkezdte, és még abban az évben, 1898 szeptember 19-én át is adták a hat egybeépített, két-három emeletes bérházat. Gaal György: Kolozsvár. Millenniumi kalauz. Polis könykiadó, 2000. 47.

4 „a befektetendő 140 000 frt tőke után 7% nyers jövedelem biztosíttatik olykép, hogy az EMKE irodája is az épületben helyeztetve el, az összegbe évi 400 frt. bér után 8000 frt tőke betudandó. A bérösszegből az 5%-on felül álló 2% az adómentesség 10 éve alatt tőkésíttetni javasoltatott, egy későbbi adóalap létrehozására.” Sándor 1910. 389.

5 Sándor 1910. 388. Egy 1890. november 30-án kelt jelentésben a kolozsvári üzletvezetőség arról is beszámolt a MÁV Igazgatóságának, hogy „a tulajdonjog a kolozsvári telekjegyzőkönyvben A+1. r. sz. 1156. 1157 helyrajzi szám alatt foglalt s előbb Bánffy György gróf tulajdonát képező telekre az 5985 sz. telekjegyzőkönyvbe való átjegyzéssel az Erdélyi magyar közmüvelődési egyesület javára 18.000 frt. vételár kitüntetése mellett bekebeleztetett, miről a kolozsvár kir. törvényszék mint telekönyvi hatóság idei október 9-én 6438/tkvi szám alatt kelt végzésével értesítette a feleket.” MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 113776/1890

6 Az elnevezéssel kapcsolatosan lásd Gaal György: Magyarok utcája. Erdélyi Tudományos Füzetek 221. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1995. 98

7 Műemléki Dokumentációs Központ, Magyar Építészeti Múzeum – OMF. K 12104

8 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1890. szeptember 8. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 84522/1890

9 A tervező építész személyére a korabeli jelentésekből, jegyzőkönyvekből nem derül fény. A MÁV főépítésze, ebben az időben Pfaff Ferenc egyetemi tanár volt, nem kizárt tehát az sem, hogy az ő nevéhez köthetjük a reneszánsz eklektika jegyében fogant tervezést. A részletes tervek a MÁV archívumában nem lelhetők fel, a tervező beazonosítása tehát még további kutatást igényel.

10 Bérleti szerződés tervezet 1890. szeptember 6. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 84522/1890

11 MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 88761/1890

12 Kolozsvári üzletvezetőség levele, 1891. március 3. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 25500/1891

13 1890. október 12-én Kolozsvárt tartott Választmányi gyűlés jegyzőkönyvéből.

http://documente.bcucluj.ro/web/bibdigit/periodice/emke/PDF/BCUCLUJ_FP_1..., 9. oldal

14 Az 1887-ben Budapesten kiadott Czégek kézikönyve szerint a cég tagjai Horváth Gyula, Oriold József, Endstrasser Benedek, Oriold Antal és Oriold Ádám, építészek. A helyi híradások megemlítik azt is, hogy a cég működéséhez köthetők a Kis-Küküllő megyei (Dicsőszentmárton – Alpár Ignác, 1890), Nagy-Küküllő megyei (Segesvár – Alpár Ignác, 1888) és Hunyad megyei (Déva – Alpár Ignác, 1890) vármegyeházak, valamit az egyazon soron már megépült kolozsvári erdőigazgatósági palota (ma ortodox püspöki palota)

15 1890. október 12-én Kolozsvárt tartott Választmányi gyűlés jegyzőkönyvéből. 9. oldal

16 Ellenzék, 1890. szeptember 27., 220. szám, 885. Lásd még a Kolozsvár 1890. szeptember 27., 220. számát, valamint az Ellenzék 1890. októberi számait: Ellenzék 228. szám, 917; Ellenzék 235. szám, 945.

17 Ellenzék, 1890. október 7., 228. szám, 917.

18 Ellenzék, 1890. október 15., 235. szám, 945.

19 Ellenzék, 1890. november 7., 255. szám, 1023.

20 Ellenzék, 1890. november 13., 260. szám, 1042. Egy korabeli árlejtés hirdetéséből részletes információt nyerünk egy ilyen munka műszaki tartalmáról. „A kőkoczkáknak 15/20 cm. vastagoknak s alsó lapjuknak a felsővel egyenleteseknek kell lenniök. A kövezet alapja 20 cm. kavics és 10 cm. jól ledöngölt homok-rétegből állítandó elő s a kész kövezet 4 cm. vastag jól megnedvesitett homokburkolattal látandó el.” Kolozsvár 1891. január 3., 2. szám

21 Ellenzék, 1890. november 21., 267. szám, 1071.

22 Ellenzék, 1890. december 5., 279. szám, 1119.

23 Ellenzék, 1890. december 29., 296. szám, 1187.

24 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1891. február 6. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 15112/1891

25 Hasonló vitát megelőlegezendő az EMKE nem kívánt saját maga számára magánlakást kialakítani az épületben: „Magánlakás elfogadásának, az esetleges kritika elkerüléséért a főtitkár mindjárt az épület gondolatának első felmerülésekor határozottan ellent mondott. Ez nem is lesz. Sőt az egész főtitkári hivatal aránylag szűkebbre szorul, mint eddig bérben volt.” Ellenzék, 1890. október 15. – 235. szám, 945.

26 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1891. március 13. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 30005/1891

27 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1891. május 2. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 49643/1891

28 Ellenzék, 1890. október 15., 235. szám, 945.

29 Kolozsvár, 1891. április 13., 82. szám

30 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1891. június 19. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 71177/1891

31 Kolozsvár, 1891. szeptember 14., 207. szám

32 Kolozsvár, 1891. szeptember 19., 212. szám

33 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1891. október 4. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 111840/1891

34 1891. november 12-én Kolozsvárt tartott Választmányi gyűlés jegyzőkönyvéből.

http://documente.bcucluj.ro/web/bibdigit/periodice/emke/PDF/BCUCLUJ_FP_1... – 30. oldal

35 Gaal György A 110 éves EMKE (In: EMKE 1885–1995. Szerkesztette: Dávid Gyula és Nagy Pál. Kolozsvár, 1995. 5. oldal); Gaal György: Sándor József, az EMKE alapítója. Művelődés, 2010 július http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=936

36 Sándor József: Visszapillantás az EMKE alakulása és fejlődése történetére. Kolozsvár 1895. 31.

37 Hasonló címerdíszes kialakítás legjelentősebb példája az Országház homlokzata, amelyet építésekor összesen 386 címerrel díszítettek. Az ország címere mellett országrészek és társországok, vármegyék, városok mészkőből kifaragott jelvényei sorakoztak – igaz, nem egy többször megismételve. Az EMKE-palotán összesen 22 kiscímernek és két nagyobbnak van helye; egy esetleges rekonstrukciós igénynél, az EMKE viaszpecsétje mellett ezek a címerek is segíthetnek.

38 Kolozsvár, 1891. szeptember 14., 207. szám. Az „örökös és alapító tagok” több mint 1900 nevet felsorakoztató 1895-ös névjegyzékében mindhárom szobrász 100 forinttal szerepel. De ott találjuk a nevek között Pákei Lajost és feleségét Fangh Antóniát 250 forint adománnyal, valamint gróf Bánffy Györgyöt 500 forintos összeggel. Sándor József: Visszapillantás az EMKE alakulása és fejlődése történetére. Kolozsvár 1895. 68, 87, 98. oldal. Klősz Józsefről lásd: Murádin Jenő: A kőfaragástól a szobrászatig. Klősz József (1843–1922) In. Magyar Műemlékvédelem, XIV. KÖH. 2007. 181–190.

39 Ez ügyben lásd az Üzletvezetőség 1900. 01. 20 – 1901. 05. 19. között kell iratait. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 103606; 175971/1900, ill. 17357; 48689; 84612/1901

40 MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 181652; 205996/1892.

41 Kolozsvári üzletvezetőség jelentése, 1806. július 16. MÁV iratok. MNL-OL Z 1525, 144108/1896.

42 Sándor 1910. 389.

43 Weninger Erzsébet: EMKE – Legendás helyek a fővárosban – 125 éves (lenne) az Emke Kávéház https://montazsmagazin.hu/emke-legendas-helyek-fovarosban-125-eves-lenne-az-emke-kavehaz/

44 A Magyar utca 1. szám alatti iroda egészen az EMKE megszüntetéséig működött. Ennek dátumául Gaal György 1947. július 1-et jelöli meg, amikor az akkori főtitkári tisztet betöltő Kiss Jenő (munkakönyvével igazolhatóan) az Utunkhoz került, szerkesztőnek (Gaal: A 110 éves EMKE 1885–1995. Kolozsvár, 1995. 29. oldal). Valójában a nem állami szerezetek további működését letiltó igazságügyminiszteri rendelet száma 86.311/ 1949., amit pl. az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1950. február 12-i választmányi ülésén vett tudomásul, ekkor nyilvánították ugyanis megszűntnek az EME-t. Az is tény viszont, hogy az EMKE már korábban a Magyar Népi Szövetség által gyakorlatilag bekebelezve működött, átalakult József Attila Közművelődési Egyesületté, majd az 1944 őszén alakult Józsa Béla Athenaeummal összeolvadva, még az említett miniszteri rendelet előtt bekebelezte a Magyar Népi Szövetség Közművelődési Osztálya (Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnökének közlése).

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

széki vérengzés. A széki Bertalan, Juhos-Kiss Sándor

Ki ne ismerné azt a bölcs mondást, miszerint életünk során a legnagyobb élmény az önmagunkkal való találkozás? Bizony elmondhatjuk, hogy egész életünkben semmire sem vágyunk jobban, mint erre! Mert gyakran egy egész élet sem elég ahhoz, hogy megválaszoljuk magunknak a kérdést, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, és amit hoztunk, azzal mit is kezdjünk? Olyan nagy kérdések ezek, amelyek, főleg egy adott életkor után, gyakran álmatlanná tudják tenni az éjszakáinkat. Magam is így vagyok ezzel.

Heizer család, Tihany

Hevesi József bár ízig-vérig kolozsvárinak tartotta magát, szülőhelyéről, Tihanyról sosem feledkezett meg. Nyári szabadságait amikor csak tehette, itt töltötte, majd mikor anyagi helyzete már megengedte, egy emeletes nyaralót is építtetett itt magának a Vissz­hang-domb szomszédságában, amelyet 1896. július 10-én, házasságának 10. évfordulóján szentelt fel Halbik Ciprián Gáspár tihanyi apát – az állami tulajdonba vett épület ma is létezik, óvoda működik benne. 

Kolozsváron a kőfaragásnak régi hagyománya van, az első műhelyeket már az Árpád-korban létrehozták. Jelenlétük és fejlődésük akkor vált még inkább hangsúlyosabbá, amikor Zsigmond király 1405-ben Zágrábban kelt engedélye értelmében megkezdődött a városfalak, a kaputornyok és a bástyák építése. A kolozsvári kőfaragók fontos szerepet töltöttek be a város életében, ugyanis céhük az elsők között már 1525-ben megalakult. Az elkövetkező századokban fontosságuk a városi építkezésekben (templomok, hidak, iskolák, főúri paloták és polgári házak stb.) vállalt szerepükkel tovább erősödött. Kolozsvár mai arculatának megformálása a 18. és a 19. század fordulóján kezdődött, majd a dualizmus korában teljesedett ki. Ebben a folyamatban, a különböző építő szakágak mellett a kőfaragó műhelyekre és mesterekre is fontos szerep hárult. A népes kolozsvári kőfaragó mesterek között az egyik legismertebb dinasztia a Reimann család volt, amelynek tagjai a 19. század első évtizedeitől egészen a 20. század közepéig folytatott tevékenységükkel és máig is létező munkáikkal kitörölhetetlenül beírták nevüket Erdély ipar- és művésztörténetébe.

Mikes Kelemen

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

Mikes Kelemen

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.

Országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Felsőház tagja, gyógyszerész, sportvezető, a magyar olimpiai mozgalom irányítója volt közel fél évszázadon keresztül. Nevét méltatlanul elfeledték, pedig hihetetlen szerepet játszott a magyar olimpiai mozgalomban: neki köszönhető, hogy 1906-tól önálló országként, saját zászlóval és himnusszal indulhattunk az olimpián, továbbá igen fontos szerepet játszott a trianoni békediktátum utáni sportblokád feloldásában, illetve a budapesti rendezésű olimpia harcosa volt közel 40 éven át. A magyar sportélet első igazi szakszerű menedzsere volt, aki 1904 és 1936 között szinte minden olimpián a magyar csapat vezetőjeként vett részt, megteremtve a felkészülés és a kiutazás feltételeit.

Szvacsina Géza polgármesterré választását követően folytatta az elődje által elkezdett köztisztasági infrastruktúra bővítését. Mandátuma alatt Kolozsvár számos félreeső részére is kiterjesztették a víz- és csatornavezetéket. Ugyanakkor a folyamatot egy lassúbb tempóban, a város gazdasági és társadalmi viszonyaihoz mérten kivitelezték.

A gyulafehérvári (innen a művésznevében szereplő Gy betű) születésű gépész­mérnök, Gy. Szabó Béla (1905–1985) 1931-ben költözött Kolozsvárra, ahol az Energia Villamossági Gépgyárban helyezkedett el. A mérnöki foglalkozáshoz képest inkább a rajzolás és a festés iránt vonzódó fiatalember képzőművészeti bemutatkozása a Kós Károly által 1932-ben a Károli Gáspár Irodalmi Társaság égisze alatt rendezett kiállítás alkalmával volt, ekkor hat szénrajzzal és két pasztellel jelentkezett a nyilvánosság előtt. A kiállítást követően Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszésre.

A 18. század eleji székely paraszti tudatvilág mélyén elevenen élt a szabadság kultusza. Az, aki akkor azt mondotta: „a régi székely szabadságnak idején”, az természetesen az 1562 előtti éveket álmodta vissza. 1625-ben a tanúként megidézett István Péter impérfalvi pixidárius ilyen szavakkal szólott a szék színén: „Emlékezem arra, mikor Lengyelországból az ífjú János kerálj fiát az annyával, Izabella királyné aszonnal ez országban behozák – az réghi szabadságra is jól emlékezem”. 

Bár régen is sokat forgattam és olvasgattam, de a mai napig mindig nagy élvezettel és némi meghatottsággal veszem kezembe az Oláh Anna és Zárug Péter Farkas szerkesztésében megjelent Tanár Bolyai Farkas emlékkönyvi levélkéi (CUMANIA, 1996) című kötetet. Ez a könyv azt a nyolcvanhét emléklapi bejegyzést adja közre, amelyeket 1795 és 1799 között az ifjú Bolyai Farkas (1775–1856) a peregrinációs útja során kapott. Gyakran elképzelem, ahogy az élete vége felé közeledő Bolyai újból elővette és elolvasta azokat az intelmeket, amiket ismerősei egykoron neki írtak. Megnézte a szép rajzokat, emlékezetébe idézte a barátait.

A fenti kérdések sokunkat foglalkoztatnak. Elolvastam Kepes András Világkép című könyvét (Libri Kiadó, Budapest, 2016), és találtam néhány támpontot ebben a témában. Elsőnek a fejlődésről írok néhány sorban, amelynek jelenkori képe a globalizációban nyilvánul meg.

Mátyás király páncélban. Marastoni József rajza, 1855. Képek: Wikipédia

Most 500 éve, 1490. április 6-án, Bécsben, két napig tartó gyötrelmes szenve­dés után, agyvérzés következtében meg­halt Mátyás király. Tetemét Fehérváron, a nagy királyok mellé, díszpompával he­lyezték örök nyugalomra.

Márai Sándor

Szigorú morális döntése folytán, bár élete utolsó órájáig elzárta magát természetes anyanyelvi közegétől, az országtól, ahol e nyelvet beszélték, és az ország sem – azazhogy az országot uraló hatalom sem – engedte közel Márait könyvei, írásai révén az olvasókhoz, ez nem szegte kedvét az írónak: megmaradt mindvégig anyanyelvi közegében. Mi több: sajátos nyelvezete, kifejezésformái, nem kis mértékben letisztult gondolkodásmódjából fakadó nyelvi és stiláris tisztasága immáron a magyar irodalom klasszikusai közé emelte.