Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Tanító a Mezőség kapujában: Kádár Márton

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.


Kádár Márton (1894–1953)

Számos nemzet büszkélkedhet híres íróival, költőivel, tudósaival, művészeivel, történelmi hőseivel, politikusaival, akik örök érvényű műveket, tárgyi emlékeket hagytak maguk után, mint például Petőfi, Eminescu, Shakespeare, Kossuth, Bălcescu, Einstein, Newton, Bolyai, Fadrusz, Madách, Brâncuși, akik az emberiség kultúrkincsévé váltak. Ezek a személyiségek az egész emberiséghez tartozó hírességek, akiket ismernek szerte a nagyvilágban, hiszen a világörökség számára alkottak maradandó értékeket. Nagyon sok intézmény, település ragaszkodik e hírességek nevének viseléséhez.

Több okból eredően sokan viszont az ismeretlenségben maradtak, rájuk nem jutott annyi figyelem, és már-már feledésbe merültek. A kisebb, a nagyvilág figyelmétől félrébb eső helységekben élőkről van szó, akik valóban feledésbe merülnek, ha nem „fedezik fel” őket a mai tudók.

Erre a sorsra jutott volna a mezőpaniti születésű Kádár Márton (1894–1953) is, az egykori tanító, iskolaigazgató, tanfelügyelő, a helyi férfidalárda létrehozója is, ha mi nem elevenítenénk fel emlékét. Legalább így tudjanak arról a népnevelőről a Mezőség Kapujában, Mezőpanitban, aki mint hazatért első diplomás kántortanító vállalta a nem könnyű feladatot. Megérdemli, hogy emléket állítsunk annak az embernek, aki a szülőföld szerelmeseként tért vissza az övéihez, a mezőpanitiakhoz, tudást, tudományt terjeszteni, hitet oltani Istenbe és a jövőbe. Visszatért a gyökereihez a hagyományt megtartani, életével példát mutatni, tevékenységével maradandót hagyni maga után, mint tanító, férj és családapa, népnevelő és példás gazdálkodó. A mezőpaniti nép sorából nőtt ki ez a szülőfalujához ragaszkodó, ahhoz hűséges kántortanító, népnevelő. Az oktató-nevelő munka komoly alapjait rakta le a jövő nemzedékei számára. Számos szegény sorsú, de tehetséges gyermeket ösztönzött a tanulásra abban az időben, amikor nehéz volt tanulni, a háború, illetve az anyagi gondok miatt. A falu lakóiba beoltotta a szülőföldhöz ragaszkodást.

 

A szülőfalu

Mezőpanit község a Maros folyó jobb partján terül el. Felszíne változatos, az Erdélyi-Fennsík dombjai elegyednek a Maros folyó völgyének domborzatával. A községet öt település alkotja. A községközpont Mezőpanit, területi elhelyezkedése előnyös, hiszen alig 12 kilométer távolságra fekszik Marosvásárhelytől. Mezőpanittól nem messze fekszik a községet alkotó többi település: Csittszentiván (6 km), Mezőbergenye (6 km), Székelykövesd (5 km), Harcó (2 km).

A község 7230 hektárt magába foglaló közigazgatási területének lakossága 6012 fő, amelyből 3054 férfi és 2958 személy nő. A község 30 kilométeres úthálózatából 9 kilométer aszfaltozott. A község rendelkezik vízvezetékekkel.

Mezőpanit község lakosai egyaránt tevékenykednek az ipar és a mezőgazdaság területén. A településen kevés az ipari jellegű tevékenység, ez főként a községközpontra jellemző. Nagy befektetések nem voltak a községben, a lakosság nagy része pedig a megyeszékhely közelsége miatt Marosvásárhelyen dolgozik.

A falunak már 1332-ben volt temploma, a korabeli források Pambus néven említik, amikoris Johannes nevű papja 4 régi banálist és 2 dénárt fizetett pápai tizedként. Ekkor a falunak már volt temploma. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, amelynek lakói Háromszékről települtek ide. A 16. században lakossága a református hitre tért. Az 1567. évi lajstromban a település 10 kapuval szerepelt.

1954-ben, Mezőpanit területén, pontosabban az Alszegben, Nagy János kútásás közben két rézpénzt talált, amelyek az 1163. január 14-től, 1163. június 19-ig a magyar trónon uralkodó IV. István rézpénze volt. E pénzek a panitiak által kerültek a községbe, akik az ő seregében harcoltak. E leletek arra utalnak, hogy a terület már a középkorban lakott volt.

A község mai lakóinak eredetéről írásos emlék nincs. A hagyomány szerint Háromszékről telepedtek le erre a helyre, amelyet a harcban tanúsított vitézségükért kaptak a székely vitézek.

A községhez tartozó falvak neveit megtaláljuk a feljegyzésekben: 1333- ban Székelykövesd Keowesdh, Harcó Hudzow, Csittszentiván Siván Sanctus Johannes néven, 1442-ben Mezőbergenye Boergenye néven szerepel a forrásokban.

1707-ben a marosvásárhelyi országgyűlésre tartó II. Rákóczi Ferenc áthaladt Mezőpaniton, a hagyomány szerint kíséretével a falu határában megpihent, majd a Szurdokon áthaladva folytatta útját. Ennek emlékére Erdély utolsó fejedelmének Mezőpanit népe szoboravatással állított emléket 2017-ben. Az eseményen részt vett Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László országgyűlési képviselő.

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményei mély nyomot hagytak a község történelmében. Székelykövesden született Kolosy György szabadságharcos, 1848-as honvédszázados, aki szerepet vállalt Gróf Lamberg Ferenc Fülöp császári és királyi altábornagy megölésében. Napjainkban emlékét a budapesti Kolosy tér őrzi. A Kádár Márton Általános Iskola múzeumában megtalálható Nagy György honvéd kardja.

Az első világháború jelentős véráldozatot követelt Mezőpanit népétől. Az áldozatok névsorát a helyi egyházi levéltára és emléktábla őrzi.


A mezőpaniti férfidalárda Kádár Márton idején

Kádár Márton életútja

Kádár Márton 1894. június 19-én született Mezőpanitban, földműves családban. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanító- és kántorképző intézetben folytatta. 1914. június 27-én a kántortanító oklevelet vette át kitűnő eredménnyel.

A fiatal kántortanítót elsodorta az első világháború vihara, ahonnan hadnagyként szerelt le. Az 1914-es mozgósításkor behívták, tiszti rendfokozatot kapott, valószínűleg szakaszparancsnokként került ki a galíciai harctérre. Mivel a panitiak Marosvásárhelyen vonultak be, ezért Kádár Márton is a marosvásárhelyi ezredek valamelyikében szolgálhatott. Ezek közül megemlíthetjük a 82-es cs. és kir. gyalogezredet, a 22-es honvéd gyalogezredet, a 23-as vadászezredet, az 5-ös tábori tüzérezredet, valamint az itt létrehozott népfelkelő alakulatokat. Kádár Márton 1915-ben fogságba esett, és a szibériai krasznojarszki fogolytáborba került. Tudását és tehetségét ott is felhasználva, megszervezte a foglyok dalárdáját. 1924-ben a csodával határos módon szabadult a fogságból, és visszatért szülőfalujába. Gazdag népnevelői és oktatói tevékenysége során igyekezett Mezőpanit községét összefogni a közös célok eléréséért egy olyan időszakban, amikor itt is teret hódított az eluralkodó általános gazdasági, politikai válság és a félelem-, bizonytalanságérzet, amely nem kímélte a falvak népeit sem.

Kádár Márton nemcsak tanított, hanem hitet, reményt is öntött az emberekbe a megmaradásért, a gazdasági és szellemi felemelkedésért.

1931-ben házasságot kötött Ferenczi Jolán tanítónővel. Két gyermekük született: Éva és Tibor. Kádár Márton 1927 és 1948 között Mezőpanitban volt kántortanító, iskolaigazgató, körzeti tanfelügyelő. Az 1948-as államosítás, valamint egészségi állapotának romlása pályafutásának a befejezésére késztette. 59 éves korában, 1953. december 17-én hunyt el, a marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra.

Kádár Márton tanító, mint a falu szülöttje, a nép sokoldalú nevelője, részt vett Mezőpanit gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai életében. Szigorú, következetes, de megértő és meleg lelkű pedagógus volt. Olyan pedagógus, aki a hátrányos helyzetű gyermekekért aggódott, és nemcsak szellemi, hanem anyagi támogatást is adott annak, aki megérdemelte. Mintagazdaságot vezetett, gazdaköri tevékenységet, előadásokat tartott, sőt gazdanapokat szervezett.

Egykori tanítványainak többtucatnyi vallomása hiteles képet nyújt az emberről, a példamutató férjről, az apáról, az oktatóról és a nevelőről, arról az emberről, aki magán- és községi életével, tevékenységével sziklavárat akart építeni, megerősítve az oktató-nevelő munkán keresztül a szülőföld erejébe vetett hitet, beoltva az emberek lelkébe a nemzeti megmaradás tudatát. Említésre méltó Kelemen Hayasi Katalin tanárnő beszélgetése Török Sándor bácsival, amely interjú a tanárnő államvizsga dolgozata témáját képezte. Ebből a beszélgetésből a tanító sok jellemző tulajdonságára találtunk rávilágítást. Sándor bácsi családtagként járt a tanító házához tanulni, hogy szolgaság mellett vizsgázhasson 7. osztály végén.

Alább néhány szemelvényt közlünk a Gál Sikó Edit által Kádár Márton volt tanítványaitól 2003-ban gyűjtött vallomásokból. Gál Sikó Edit dédapja, Kádár Ferenc édestestvére volt a tanítónak.

Életútjának indulásáról: „Kádár Márton apja arra törekedett, hogy a fiait taníttassa. Ritka vót az a család, ahol két tanító is legyen (ti. Kádár Márton és Kádár István).”

„Vót tudás utáni vágy. Azért adta bé fiait taníttatni, me’ tudta, hagy mit jelent egy tanító s egy olyan, amelyik fogja az ekét. A fiait így rendezte, taníttatta kántortanítónak.” (Török Sándor, sz. 1914)

Fogságról: „Az első világháborúból mint a hadnagy szerelt le, s fogoly is vót. Fogságba került fiatalan att is mind úgy megvót neki a tudása, att is dalárdát szerveztek a fogságba.” (Török Sándor, sz. 1914)

Családjáról: „A felesége nem paniti vót, tanító vót az is. Vót egy fia, Tibi és egy leánya, Éva.” (Sikó Piroska, sz. 1931)

„Felesége áldott jó asszony vót.” (Kádár Ilona, sz. 1926)

„Feleségét Jolánka néninek hívták. Szőke asszony volt, s levágva viselte haját. Kedves, csendes volt, szerettük őtet. Első osztályban tanított.” (Sikó Gizella, sz. 1925)

Tevékenységéről a gazdálkodásban: „Szerette a gazdálkodást, meg lehetett nézni a kertjét. A népeknek magyarázatt. Tartott összejöveteleket a Gazdakörnek. Magyarázatt a gazdaságról, hogy mit hogy kell, hagy jobban teremjen a főd. Hozatatt már akkó ekéket, vasekét meg szekeret is. Abba járt, hogy a falu első legyen. Váradi Albert és ő is a Gazdanapot szervezte, versenyfejéseket.” (Marton János, sz. 1929)

„Arra tanított, hogy a faágakat ne törjük le, me’ az úgy fáj a fának, mint az embereknek. Soha nem felejtem e.” (Sikó Endre, sz. 1928)

„Atta fe’ a gazdaságtani leckéket. Ő megállatt az emberekkel beszélgetni a gazdaságról. Olyan két marhája vót, hagy a faluba anná’ külemb tehenek nem vótak.” (Sikó József, sz. 1929)

1924-ben Kádár Márton férfidalárdát alapított. 1927-ben átalakította a földműves legények és ifjú házasemberek négyszólamú dalárdájává. 1931. szeptember 3. és 6. között Marosvásárhelyen rendezett ipari és mezőgazdasági kiállítás alkalmából szervezett hangversenyen a mezőpaniti férfi dalárda 1. helyezést ért el, amit úgy értékeltek ki, mint a ,,fegyelmezettségével és szép éneklésével a legkitűnőbbet nyújtotta”. Ugyanebben az évben országos második díjjal tértek haza Bukarestből.

,,Olyan férfikart alakított össze, hagy Bukarestbe a román nemzeti himnuszt is elénekelték. Itt végezte a munkát testileg, szellemileg, anyagilag. Mindent elkövetett, hogy a falu fejlődjön. Ez vót nekije a célja. A szüreti bált mindig a Dalárda nyitotta meg.” (Török Sándor, sz. 1914)

Mangálián, Jászvásáron tanfolyamok alkalmával elsajátította a román nyelvet, hogy népét minden körülmények között segíthesse. Felvállalta a falu gondját-baját háborús körülmények között is, sőt a lelkész nélkül maradt nyájnak is prédikált. Megtanította a falustársait bízni a munkájuk erejében, sőt versenyszellemet nevelt beléjük az állattenyésztés, a földművelés, a gyümölcstermesztés területén, amely megmutatkozott a szomszédos falvakkal megszervezett gazdanapi, kulturális és sportrendezvényeken is.

Tevékenységéről az iskolában: „Aztat tudtam, hagy a román igazgató e’ment, s akkor került ide igazgatónak. Szerette a faluját, s aztán pirongatta is, hagy nem úgy, me’ így csináljátok. Sokan még haragudtak, hogy mé’ rendelkezik. Élt-halt a falujáért, s aztán mindig jót akart. Aki akart, azt támogatta, hagy menjenek tovább tanulni.” (Kádár Ilona, sz. 1926)

„Minden esetre szigorú vót. Aki nem tanolt addig att tartatta, amíg megtanolt. Nem adott négyest, addig ott ülsz, amíg megtanolsz. Nem engedte, hogy valamelyik tanuló gyenge legyen.” (Magyari József, sz. 1936)

„Ha szüleid nem tanítattak meg, tanított ő. Olyan tudományt, mint Kádár Márton senki se tett.” (Nagy József, sz. 1936)

„Mindenkinek kihegyezte a ceruzáját.” (Újlaki Ágnes, sz. 1924)

„Tanított énekelni, s a verseket is ő osztotta ki. Szigorú vót, de jó lelkű. Engedelmesek vótak a gyermekek is neki. A dalárda 40 férfiból állt, s Kádár Márton vót a karmester.” (Mezei Béla, sz. 1931)

„Az meg is vert, ha nem jól viselkedtél. Mennyi jóra tanítatt minket: becsületre, tisztességre, nemzetiségre is. Az én részemről nem is tudtam elfelejteni, hogy milyen tanításai vótak nekije. Finom tanító vót. Az mikó’ adta fel a házi feladatat, ő megmagyarázta a tartalmát akkor köszent: Egészséget!” (Sikó József, sz. 1929)

 

A hagyományok megélése

Kádár Márton nagyon ragaszkodott szülőfalujának hagyományaihoz, a nemzeti és vallásos ünnepek megtartásához. Nem engedte feledésbe merülni a népszokásokat, a népviseletet, odafigyelt a ruházatra és a hajviseletre. Nagy érdemei közé tarozik a negyventagú férfidalárda megalakítása, amellyel bejárták Marosvásárhelytől Bukarestig a térséget, majd a nagy vegyes énekkar, amelyet Barthos Gábor vett át tőle. Ebből az időszakból származik a mai is féltve őrzött „Fiaim, csak énekeljetek!” felirattal hímzett zászló. Az akkori dalárda hagyományt teremtett a mezőpanitiak körében, mert a ma működő kórus a nagyapákról unokákra szálló éneklés szeretetének köszönhető. A ma 80-as, 90-es éveinkben járó tanítványai a falu apostolának nevezik, akitől csak fegyelmet, rendszeretetet, következetességet, emberi tartást tanultak. A szigorúsága mögött mindig ott volt a szeretet, a megértés és az együvé tartozás. „A magyarságot pártolta, még a ruhája is olyan vót.” (Sikó Piroska, sz. 1931) „A magyar viseletet szerette.” (Magyari József, sz. 1931) ,,Aki szerette a népit, nem lehetett rossz, szerette, hogy tartsuk meg a régi viseletet.” (Sikó Gizella, sz. 1925)

Kádár tanító az a népnevelő volt, aki azt akarta, hogy a falu szellemiekben is gyarapodjon. Előre érezte, hogy ha a falu értelmiségi nélkül marad, ha idegenekre lesz bízva, elbizonytalanodik, az emberek elidegenülnek egymástól, és mindig várják az utasítást, nem bíznak egymásban, ha meg magára marad, akkor nem tudja, hogy mihez kezdjen. Megtanulták tőle, hogy az adott szó az kötelesség, és hogy az embereket munkájuk szerint kell megbecsülni, nem a szép szavuk miatt.

Mezőpanit községe Kádár Márton tanítót az értelmiségiek úttörőjének tekinti, mivel a falu szülöttje, mivel az első visszatért diplomás tanítója, aki igyekezett életével, tevékenységével maradandót alkotni szülőfalujában.

,,Rendes ember vót. Egyenes ember vót. Nem olyan vót, mint egyes tanárak, erre hajlak, arra hajlak.” (Zöld Béla, sz. 1925)

„Azokat szerette, akik harcoltak a kultúráért.” (Sikó Piroska, sz. 1931)

„Sokan lemondták, me’ hirtelen haragudott s hamar békült. Semmi rosszindulat nem vót benne. Jólelkű, áldott népek voltak, a javát akarták minden panitinak.” (Kádár Ilona, sz. 1926)

„Ügyes ember vót, szerettük milyen vót, szerette a rendet, olyan katonás vót. Szerette hazáját, népit. Szerette aztat, hogy az ősi viseletet tartsuk meg. Mondatt még arról is, hagy vigyázzunk legyünk hűségesek a hazához.” (Sikó Gizella, sz. 1925)

Haláláról: „Öt évet élt a városba’, s pont amikó’ meghalt, ott voltam. Agyvérzésben halt meg.” (Kádár Ilona, sz. 1926)

Kádár Mártonnal kapcsolatban több tucat interjú található az iskola könyvtárában. Ezeket az iskola névadása alkalmából gyűjtöttek a 2002/2003-as tanév 7. és 8. osztályos tanulói a nagyszüleiktől, rokonaiktól. Ebből is idézünk néhány részletet:

„Kádár Márton igazgató- tanító és Ferenczi Jolán tanító néni voltak az én keresztszüleim. Erőssen kedves, barátságos emberek voltak. Sokat jártak hozzánk főleg keresztapám, mer’ engedte, hogy így szólítsam. Mindig megbeszélték a falu gazdasági életét, s mit, hogy kéne másképp csinálni, hogy az emberek gyarapaggyanak. Évával és Tibivel sokat fogócskáztunk.” (Bodó Jolán, sz. 1931)

,,Drága Kádár Marci tanító. Mindig székely csizmásan, pedánsan öltözött. Tőlünk is megkövetelte a rendes, tiszta öltözetet. Nagyon szerette faluját, ragaszkodott a hagyományokhoz, sok versenyt, előadást rendezett, szerepeltette a gyerekeket. Panitba’ kékre festették a házakat, de édesanyám megmeszelte rózsaszínre. Azt mondta a tanító úr, hogy kifizetem a festéket, csak meszeljék vissza kéke.” (Izsák Ilona, sz. 1928)

,,Nagyon szigorú tanító vót, a mogyoróvessző mindig a csizmaszárába vót bédugva. Ha kellett, használta, sokszor 50–60 gyermekkel dogazatt. Megkövetelte a leckét, nem engedett haza, amég nem mondtuk fe’. Katonás ember vót. Sok énekre, szerepre tanítatt, de még híres vót a dalárdája, a négyszólamú férfi dalárda vitte a hírit Panitnak. A várasig, a szomszédas falukig gyalag vagy szekerekkel mentünk, Bukarestbe pedig vonattal. Első díjakat, zászlót »Fiaim, csak énekeljetek!« felirattal hoztunk haza. Úgy szerettünk énekeli, hogy soha nem hiányaztunk a próbákról. Még ma is fejés, szántás közbe azakat éneklem.” (Sikó József Miklós, sz. 1929)

2003. május 18-án iskolánk felvette a Kádár Márton Általános Iskola nevet. A névadó ünnepség időpontja nem volt véletlen, hiszen 1945. május 18-án a mezőpaniti szülők, nagyszülők és gyermekek Anyák napját ünnepeltek a Kádár Márton igazgató-tanító irányításával. Képzeljük magunk elé a szigorú, de jóságos székelycsizmás tanítót, amint idézzük néhány gondolatát az akkori köszöntő beszédéből: „...Az édesanyáknak köszönhetjük azt, hogy részesei lehetünk eme csodálatos gyötrelmesen nehéz, de mégis édesen, forrón lüktető életnek (...) Először akkor válik az anyai szív aggodalmassá, amikor iskolába indul gyermeke. Azután következik a serdülőkor, a gyermeki lélek kuszáltsága, bizalmatlansága, zárkózottsága; majd a felnőttkor, az önálló emberré levés, de a gyermek azért mégis az édesanyjáé életének utolsó pillanatáig.”

Évente az iskolanap keretében emléket állítunk egy hétköznapi hősnek, akit a szülőföld iránti hűség éltetett és vezérelt haza a szibériai fogságból.

 

Könyvészet

Konrád Béla: Mezőpanit falumonográfia, Alutus könyvkiadó, Csíkszereda, 1996.

A marosvásárhelyi református egyház levéltári adatai

A mezőpaniti református egyház levéltári adatai

Gál Sikó Edit, Kelemen Hayasi Katalin által szolgáltatott adatok

Deák János, a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola igazgatója által rendelkezésre bocsátott anyagok

http://panit.ro/hu/mezopanit-polgarmesteri-hivatal/

 

Irányító és projektvezető: Ráduly Csongor Attila történelemtanár.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Reményik Sándor

Reményik Sándor ősei egy felvidéki, régi Remenik nemesi családból származnak. A korabeli dobsinai lutheránus egyház anyakönyvi bejegyzései szerint a költő felmenői több nemzedéken keresztül Dobsinán, ebben a felvidéki bányavárosban születtek és élték le életüket. A költő időben legtávolabbi – adatokkal is bizonyítható – felmenőinek tekinthetjük a Dobsinán élő Johannis Remenik nevű szépapját, valamint a férfi Mária nevű (vezetékneve nincs bejegyezve a dobsinai anyakönyvbe) feleségét, akik feltehetően a 17. század fordulóján születhettek.

A középkorban épült Jézus Szíve kápolna Székelyudvarhelyen.

A város – Székely Mózesi fejedelem szülőhelye –, ahogy a leírások említik, Székelyföld történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja. 1301-ben Vduord néven írták le, mivel a kutatók szerint a székelyek megtelepedése előtt királyi udvarhely volt. 1334-ben olvasható az első, ma is használatos névformája Oduorhel formábanii. Jelentőségére utal, hogy épp itt jöttek létre más nagyvárosok után e korai, erdélyi kézműveseket tömörítő egyesületek, s maradtak ránk azoknak az okiratai, amelyekből egyet itt részletesebben bemutatunk.

„A cholerajárvány, mely a múlt 1866. év második felében ezen országot szélesebb vagy szűkebb terjedelemben, nagyobb vagy kisebb veszélyes jellemmel átutazta, a múlt december 28-án egészben megszűnvén, bátorkodik e hű k(irályi) Főkormányszék ezen járvány lefolyásának rövid vázlatát az egész járványról készített összes kimutatás alázatos tiszteletteli ide csatolása mellett a következőkben Császári Királyi Apostoli Felségednek hódoló mély tisztelettel felterjeszteni.”

Az erdélyi emigrációs sajtó létrejötte szorosan kötődik Erdély Trianon utáni történetéhez. A hatalomváltás következtében, a magyar történelemben eddig nem tapasztalt menekültáradat indult el az utódállamokból, elsősorban a területének kétharmadával megrövidített Magyarország, másodsorban pedig a világ számos más országa felé. Az erdélyi menekültek, áttelepültek új hazájuk egy-egy településén létrehozták saját közösségeiket azzal a céllal, hogy egymást támogassák, hogy megőrizzék erdélyi magyar önazonosságukat. Az ilyen erdélyi szerveződések egy része lapszerkesztésre és lapkiadásra is vállalkozott. Az emigrációs sajtó nagy vonalakban az emigráció története is.

Orbán Elek, családi címer

Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre. 

Nagykároly és vidéke

Kétségtelen, hogy a 19. század végén a nagykárolyi nyomdaipar fellendüléséhez pontosan a nagyszámú helyi újság megjelenése szolgáltatott alapot. Az ekkor már több mint száz éve működő Gőnyei József nyomdája még megérte ezt az időszakot, ugyanis az első helyi folyóirat pontosan az ő nyomdájából került ki 1871-ben Népiskolai Lapok címmel. Ezt aztán számos más helyi sajtótermék követte.

Zonda Attila és a Ricercar zenekar

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Mármint, hogy miért szűnt meg a MŰVELŐDÉS – német laptársá val, a Volk und Kulturral egye temben – 1985 decemberében? Be olvadván szolgálati mellékletként a román sajtó egyik méltán alábecsült, ma már neve sincs folyóira tába? Apelláta nélkül, a kiadói szándék szerint végérvényesen?

Az iskolai értesítők keresztmetszetét adják Kalotaszeg kisebb-nagyobb települései művelődési életének. A bánffyhunyadi iskolai értesítőket 1874-ben adták ki. Az iskolát E alakúra építették, amivel Erzsébet királynét (Sziszi) akarták dicsérni. Első igazgatója az iskolának Gagyi Samu volt, aki a felső fiúiskolában állat-, növény-, ásvány-, gazdaságés vegytant, a felső leányiskolában pedig írást és rajzot tanított. Egyébként az iskolának elemi fiú- és leány-, ismétlő fiú- és leány-, valamint gazdasági szakosztállyal megtoldott felső fiúiskolai tagozata volt, melybe beiratkozhattak nemcsak a kisváros gyermekei, hanem a környék magyar és más nemzetiségű kisiskolásai is. 

Megtörtént!

Megtörtént egy korszakalkotó esztendő legvégén, mialatt tisztító viharzás borzolta végig Kelet-Közép-Európát: a történelem szele elsodorta a zsarnokságot Romániában. A diktátor elbukott – és nincs többé! Romokban a fortélyosan megszervezett, örök életűnek tervezett parancsuralmi rendszere.

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről1 szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt.

Kolozsvár, Híd-kapu tornya

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával kedvezőbb lehetőségeket biztosított a történetkutatás és történetírás számára is. Jó példa erre a Magyar Történelmi Társulat megalakulása 1867-ben, amelybe intenzíven bekapcsolódott az erdélyi történetkutatás is.

kovary laszlo

Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.

Gábor Áron sírja

Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre.

Felvincet a frontvonal 1944. szep­tember 8-án érte el, négy napon ke­resztül dúltak a harcok a falu térségé­ben. A szemtanúk mai napig borzadva és könnyes szemmel számolnak be az előttük lepergő tragédiákról, a honvé­dek hősies küzdelméről a többszörös túlerővel szemben, a magyar sebe­sültek kivégzéséről, utolsó szavaikról, a szovjetek fosztogatásairól, a falu la­kosságának szenvedéseiről.