LEHRER HENRIK, Heinrich, brassóbertalani, brassó-bertalani Bertalany (Lehrer) Henrik (1869. máj. 16., Brassó – 1934. jún. 5., Budapest?) – nyugalmazott m. kir. tábornok. Ágostai evangélikus (lutheránus) vallású. Anyanyelve mellett tökéletesen beszélte a magyar nyelvet. Apja, néhai Lehrer János és Bartolomé Rozina fia, ifjabb Lehrer János (1840 körül Brassó – 1896. nov. 10., Sepsiszentgyörgy) cukrász. Anyja Fusz (Fuss) Cecília 1901-ben még életben volt, Szemerján élt. Testvérei, Cecília, Helén és Alfréd Brassóban születtek. A család, feltehetően a könnyebb megélhetés reményében telepedett át az 1870-es évek második felében Brassóból Sepsiszentgyörgyre és elmagyarosodott. Itt még született egy gyermek, János (1884. ápr. 10. – 1885. ápr. 22.), akit reformátusnak kereszteltek, de korán elhalálozott. Fiútestvéréről nincsenek adatok. Húga, Helén 1896-ban férjes asszony, férje Domokos Géza. Nővére, Cecília (1868. febr. 17. – 1901. márc. 9.) tanítónőképzőt végzett, a sepsiszentgyörgyi Magyar Királyi Állami Elemi Iskola tanítónője. A szemerjai református lelkészhez, Böjthe Gézához (1865–1935) ment férjhez, fiatalon meghalt. Nyughelye a szemerjai temetőben van.
Feltehetően 1904 végén, 1905 folyamán nősült. Felesége, szathmári Enyedi Károly (1835 körül – 1907. jan. 24., Szeged) királyi tanácsos, MÁV ügyvezető, szegedi törvényhatósági bizottsági tag és Peer Borbála lánya, Enyedi Irén (?–?). Gyermekeik dr. Bertalay (Lehrer) Lóránt és dr. Bertalany (Lehrer) Ernő. Az utóbbi halálakor kiadott gyászjelentő alapján arra lehet következtetni, hogy 1960 körül hunyt el, ekkor bátyja már halott, anyja azonban még életben volt.
Gyermekkora Sepsiszentgyörgyhöz kötötte. Itt járt elemi iskolába, majd 1880-tól algimnáziumba, a Székely-Mikó Tanodába, amely 1882-ben felvette a Református Székely Mikó Kollégium nevet, ahol 1884 nyarán végzett. 1884–1888 között nagyon jó általánossal a nagyszebeni hadapródiskola tanulója. Közben 1886. május 17-én mint egyévi önkéntest szolgálatra a császári és királyi 82. gyalogezredhez sorozták be. Ezrede kötelékben előbb gyalogos közlegény, 1887. július 26-tól címzetes tizedes, augusztus 18-tól címzetes őrmester, 1888. augusztus 18-tól hadapród, október 16-tól hadapródőrmester.
Miután végzett, a 82-esek kötelékében szolgált tovább, hol 1889. március elsejével hadapród tiszthelyettessé léptették elő. 1889 végén ugyanezzel a rendfokozattal a császári királyi 86. gyalogezredhez helyezték át, ahol 1890. január 10-én hadnaggyá léptették elő. Századszolgálatot Podromanija, Rogatica helységekben, Szarajevóban és Szabadkán teljesített. Egy rövidebb ideig Budapesten hadnagy, 1891. szeptember 26-tól Szabadkán ezrede hadkiegészítési kerületének másodtisztje, a következő évben az említett beosztása mellett a csapatszállítmány parancsnoka. 1893-ban hadkiegészítési kerületi első tiszt lett, március 5-től a hónap végéig, majd április 12–30 között, 1894-ben március 7-től április 19-ig, 1895-ben március 3-tól április 4-ig a hadkiegészítési kerület hatáskörében a „mozgó sorozóbizottság” tagja.
Ezredében hatásköre meghagyásával 1895. november elsejével főhadnaggyá léptették elő. Időközben 1894–95-ben, majd 1899 folyamán elvégezte Szabadkán a honvéd lovas iskolát. 1899. szeptember 1-től az október 25-ig tartó nyolchetes póttartalékos kiképzés oktatója, parancsnoka, október 3. november 27. között ezredénél egy tartalékos szakasznál parancsnok.
1900-ban június 20-ig a 4-es számú tiszti iskolában tanult Budapesten, majd ezredénél egy rövid ideig, október 3-tól november 11-ig a póttartalékos állománynál gyalogszázad-parancsnok. 1901-től rövidebb időszakokra (1901. január 12-ig) a 2., (1901. febr. 9-től március 23-ig) a 4., (1901. május 9-től október 10-ig) a 3., (1901. október 14-től november 20-ig) és az 1. század parancsnoka. 1902-ben május 1-től 20-ig a 4 század ideiglenes/közbenső parancsnoka, július 18-tól augusztus 25-ig a 2. század, szeptember 20-tól november 11-ig a 3. század, közben pedig október 1-től november 11-ig a póttartalékos század századparancsnoka is. 1903. június 1-jével az ezrede 3. százada parancsnokának nevezték ki. Ugyanebben az évben november elsején II. osztályú századossá léptették elő. A 3. század parancsnoka 1906. november 19-ig maradt, mikortól a pótzászlóalj keretéhez (káder) beosztott százados egészen 1907. április 27-ig, mikortól újból hadkiegészítési kerületi első tiszt. Ebben a beosztásában kapta meg november 1-jén az első osztályú századosi előreléptetését.
Az első világháború előestéjén, 1914 elején őrnagyi rendfokozattal ugyancsak a 86. császári és királyi 86. gyalogezredben szolgált Szabadkán. 1914. augusztus 5-én a mozgósítás befejezésekor ezredén kívüli beosztásban a 19/II. népfelkelő zászlóalj parancsnoka volt.
A világháború kezdetén a szerb hadszíntérre vezényelték. 1916-ban a Sabác melletti második átkelésnél súlyos fejsebet kapott. Feltehetően megsebesülésének és szolgálata érdemeinek elismeréseként terjesztette fel 1916-ban a belügyminiszter és kérte a minisztertanács jóváhagyását, hogy az ekkor már alezredes Lehrer Henrik valamint utódai brassó-bertalani előnévvel magyar nemességet nyerjenek. (A háború utáni évektől nemcsak az előnevet, hanem a Bertalany családnevet is használta, gyermekei elhagyva a Lehrer családnevet, csak a Bertalany családnevet viselték).
Felépülése után 1918 májusától alezredesi rendfokozattal a császári és királyi 66. gyalogezredhez helyezték át zászlóaljparancsnoknak. A 40 hónapi frontszolgálata alatt zászlóaljparancsnokból végül ezredparancsnok lett. Küzdött az orosz, majd a román hadszíntéren is. Az összeomláskor ezredesként tette le a fegyvert (A Tolnamegyei Újság híradásában 1919 novemberében még ezredes). Tábornokká nyugdíjazásakor léptették elő (1925-ben már tábornok). Mikor a volt 86. gyalogezred bajtársi köre az ezred és annak hősi halottai emlékére a magyar határ közelében, Tompán a község plébániatemplomának külső falán domborműves emléktáblát helyezett el, annak ünnepélyes leleplezésén 1928. október 24-én részt vett és emlékbeszédet tartott. Ekkor már a királyi tanácsos címet is viselte. Élete vége felé Budapesten a Rákóczi út 24. szám alatti Kreuzer-bérházban lakott. Feltehetően itt is hunyt el.
Tiszti személyi lapja szerint nagyon jó tornász, vívó, úszó és rajzoló volt, ugyanakkor jól zongorázott. Fiatal korában szépirodalommal is foglalkozott. Elbeszéléseit, novelláit Lengyel Henrik néven a dél-magyarországi lapokban, többek között a Bácskai Hírlapban közölte. Magda eljegyzése című négy felvonásos színművét 1901. december 4-én a szabadkai színház mutatta be.
Kitüntetései: Ferenc József-rend lovagkeresztje, második és harmadikosztályú Katonai Érdemkereszt (Signum Laudis) hadiékítménnyel és kardokkal, Magyar Háborús Emlékérem, Osztrák Háborús Emlékérem (Österreichischen Weltkriegs Erinnerungsmedaille 1915–1918), 20 éves Katonai Szolgálati Jel, Jubileumi Emlékérem (Jubiläums-Medaille für die bewaffnete Macht).
Bácskai Hírlap V. évf. (1901. dec. 4.) 189. szám; 66-os Tábori Újság II. évf. (1918. máj. 10, okt. 1.) 5, 13. szám; Tolnamegyei Újság I. évf. (1919. nov. 1.) 8. szám; A volt magy. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak, a 19./IV. (fiumei), a 309. honvéd gyalogezred, a 19. népfelkelő ezred, a 19/IV. népfelkelőzászlóalj és a 19/VII. népfelkelőzászlóalj története, összeállította és a vázlatokat rajzolta Légrády Elek százados, Pécs, 1938. 393, 440, 473.; Worobijowkai Gaksch József ezredes és belibergi Midics Szilárd ezredes: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882–1918, Szeged, 1940. 33, 64, 68, 341, 388, 389, 398, 400.;
http://www.subiblioteka.rs; http://epa.oszk.hu/02600/02645/00015/pdf/EPA02645_66_tabori_ujsag_1918_13.pdf; http://epa.oszk.hu/02600/02645/00008/pdf/EPA02645_66_tabori_ujsag_1918_05.pdf; https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnamegyeiUjsag_1919/?query=Lehrer&pg=33&layout=s; Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1944 - 59250 - Adatlap ... http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/59250; http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tompa/pages/010_itt_mar_tompaiak_laknak.htm; http://urbface.com/budapest/a-kauser-berhaz; http://mandadb.hu/common/file-servlet/document/334642/default/doc_url/magyar_irok_elete_es_munkai_XVIII_kot.pdf; https://plus.google.com/photos/117031238649816437234/album/5919667793806162369/5919667794984073730; https://gallery.hungaricana.hu/en/SzerencsKepeslap/61462/?img=0; Gyászjelentések - Kezdőoldal https://dspace.oszk.hu/handle/123456789/663648; Az ezredtörténetek alapján katonahoseink.hu/hhh/; Itt már tompaiak laknak - Sulinet www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek.../010_itt_mar_tompaiak_laknak.htm (dr. Szakály Sándor történész, egyetemi tanár, dr. Balla Tibor hadtörténész közbenjárásával, ugyanakkor Derzsi Júlia tudományos kutató szíves segítségével)
 Kiss András írása jó olvasmány, ezt nagyon sok összetevője biztosítja. Mint például a semmilyen árnyalást, szerzői önépítést nem tűrő őszinteség. Minden bekezdéséből, oldaláról bizonyítható, megkínlódott krónikás gondolatiság, s ezt a szükségképpen véges létezést a magyar és az erdélyi történelem személyes meghatározottságában éli és rögzíti, szorgosan, részletesen. Mert különbözhetnek a családi és társadalmi mikrokörnyezetek, de egyeznek a történelmi makrotérben. |
 Felvetődik a kérdés, hogy egy roppant gazdag, vagyonos és híres család tagjáról, esetünkben Bocskay Kláráról lehet-e még valami újat írni. Arról a személyről, aki Erdély egyik legelőkelőbb családjából származott, mégpedig olyanból, amely vajdákat, fejedelmet adott a középkori országrészünknek, és neveik, tevékenységük mind a mai napig a magyar történelemtanításunk része. Hiszen tagjaik életét, sikerekeit és kudarcaikat már több tucatnyi történelemkutató, genealógus, irodalmár részletesen kinyomozta, földolgozta és közzétette. Átolvasva az 1586-ban kelt végrendeletet, rájött e sorok írója, hogy igen, még mindig lehet róla új – igaz, csak apró – emlékeket írni. |
 Zsigmond a nevezetes Haller családnak azon tagjai közé tartozott, akik nem viseltek semmilyen jelentős politikai-társadalmi, katonai rangot, nem tettek szert hírnévre. Rövid életéhez nem köthető egyetlen híres – akár pozitív, akár negatív – esemény sem. Talán ezért is feledkezett meg a személyéről még a család is, amikor adatokat küldtek a nemesi családfákat összeállító genealógusoknak. |
 Általános és helytálló a genealógusok ama megfigyelése, hogy ha egy nemesi család férfiágon, azaz magtalanul kihal, akkor a története is előbb-utóbb a homályba vész, a múltja szinte feledésbe merül. (...) Így van ez az erdélyi Sükösd családdal is. Tagjai a maguk korában híres emberek voltak, nagy birtokokkal rendelkeztek, más ismert, jelentős családokkal kerültek házassági kapcsolatba, fejedelmeket és királyokat szolgáltak hűségesen; mégis elfeledte őket az utókor, pedig a Sükösd családról sokan írtak és megemlékeztek, és amit sikerült velük kapcsolatban kikutatni, azt közzétették. |
 Gyönyörű, verőfényes nyári reggelre ébredt 1944. június 2-án Kolozsvár lakossága. (...) Ezt a viszonylagos csendet azonban kilenc óra körül a légi veszélyt jelző szirénák sikító hangja zavarta meg. Rövid idő múlva félelmetes morajlás, zúgás hallatszott, és a tiszta, kék égbolton amerikai katonai repülőgépek jelentek meg, mint valami „acélmadarak”. Mire az emberek közül sokan ráeszméltek arra, hogy mi fog következni, már elszabadult a pokol. Hullani kezdtek a bombák a városra, és szinte mindent megsemmisítettek, ami az útjukba került. |
 Az első világháború idején a magyar katonák élelmezése is korszerűbbé vált. Megjelentek a tartósan eltartható élelmiszerek (konzervek, kétszersültek), főzőládákat, mozgókonyhákat és modern tábori sütödéket rendszeresítettek. A katona napi élelemadagja 2 db. kávékonzervből (92 g), 44 dkg marhahúsból, 14 dkg rizsből, kásából, darából, hüvelyesből, pohánkából vagy szárított tésztából, 70 dkg kenyérből, fél liter borból és 36 g dohányból állt. |
 Néha, amikor nagyon közelről látjuk a halált, ha megsiratunk valakit, aki elmúlt, s akit szívükben hordozunk, akkor megértjük azt a végtelen szerelmet, amellyel a ma művészete csüng az életen. Mikor – akár aranyszárnyakon elénk gurul fehér vagy fekete, élet vagy halál és látjuk, hogy mindnyájan rokonai vagyunk a nagy ismeretlennek, akkor az élet és a hús jogát legjobban tagadó is remegve és kacagva tapogatja végig a testét. Örülve, hogy ő van, ő megmaradt, ő magához szoríthatja, akit szeret, mert ő maga a fény, a világosság, a szerelem, a mindenség, az élet. |
 A székelykeresztúri múzeumnak van egy csodálatos képeslapgyűjteménye. Ezek közt művészlapok, üdvözlőlapok, más települések képeslapjai is megtalálhatók, de a helytörténet kutatójának a gyűjtemény legértékesebb részét a székelykeresztúri képeslapok jelentik. Mintegy 80 db. képeslapot számlál a keresztúri gyűjtemény, és ehhez még hozzászámolok néhány olyant, amelyek Keresztúr vonzáskörzetéhez tartozó falvakról készültek. |
 Juhos Mihály 1925. július 26-án született Kolozs megyében, Szék községben. Négy elemi osztályt járt, ez után az iskolából kimaradt, és Kolozsváron szolgalegényként dolgozott. 1943-ban visszatért szülőfalujába, és 1944 őszéig aktívan részt vett a helyi leventemozgalomban. 1944. szeptember 28-án önkéntesként jelentkezett a magyar hadseregbe. 1945 áprilisától 1948 júliusáig orosz fogságban volt. 1949-től 1951-ig két évig román katonaként szolgált, majd egy év kényszermunkára vitték. 1953-tól különböző helyeken dolgozott: a széki tanácsnál volt gazdasági felelős, a helyi szövetkezetnél anyagbeszerző, majd a marosvásárhelyi cukorgyár alkalmazásában termény-, azaz cukorrépabegyűjtő. Ezért a székiektől a „répás” ragadványnevet kapta (Répás Minya). Később egy kolozsvári építőtelepre szegődött el kubikosként, onnan ment nyugdíjba. Két gyermeke van, egy fia és egy lánya. Unokákkal is megáldotta a sors. Békés, szelíd öregség után 2019-ben hunyt el. Az alábbi elbeszélést eredeti szóbeli és írásos vallomások, valamint riportbeszélgetések alapján a széki tévé szerkesztőjeként foglaltam írásba. Mihály bácsi majdnem szó szerint, páratlan szókinccsel mesélte el az emlékeit. Alább közölt írásos vallomását, valamint a 2005-ben készített videofelvételt továbbra is kegyelettel őrzöm. |
 Erdély több mint száz éves történelmét fogja át néhai Levey Ferenc élete. Hűen tükrözi mindazt, amit a magyarság átélt ebben az időszakban. Erdély több mint száz éves történelmét fogja át néhai Levey Ferenc élete. Hűen tükrözi mindazt, amit a magyarság átélt ebben az időszakban. Levey Ferenc szűk két esztendővel az impériumváltás előtt, 1917. január 14-én született Besztercén, a Levey család harmadik gyermekeként. A román impérium alatt ún. premilitar, azaz katonai előkészítő kiképzésen vett részt, majd hegyivadászként szolgált a román katonaságnál. Megélte Észak-Erdély, beleértve szülővárosa, Beszterce visszacsatolását Magyarországhoz, ezt követően magyar határvadászként teljesített szolgálatot, amikor szovjet hadifogságba esett. |
 Mivel Tasnádon a vállalkozókedvben nem volt hiány, a 19. század végén és a 20. század elején végül négy újság is napvilágot látott. A siker kulcsa pedig a helyi, aránylag kis számú értelmiség kreatív erejében keresendő. Bár az első három lap élettartalma kérészéletűnek bizonyult, a negyedik több mint egy évtizedig látta el megfelelő híranyaggal a városiasodás útjára lépett Tasnádot. Ezek hasábjain olyan családneveket találunk, mint Nóti, Bíró, Keresztessy, no és Ady, amelyek időközben messze túlszárnyalták az Alföld és dombvidék találkozásánál épült kisváros határát. |
 Úgy gondolok vissza a múltra, mintha csak ma történt volna. Az első világháború második felében születtem, az elejétől kezdve életem, ifjúságom, tanulmányaim, munkám, katonaságom tele volt érdekes történetekkel, esetekkel. Voltam katonai előkészítőn (premilitar), román hegyi vadász, magyar határvadász és orosz hadifogoly. Hosszú életem során – 94 és fél éves vagyok – bejártam sok helységet, sokféle emberrel találkoztam, mint katona és hadifogoly, jó és rossz emlékeim maradtak. Ezt próbálom kissé rendbe szedni, egybe foglalni, és a mai fiatalság tudomására hozni. |
 A család kezdetben Békés megyében élt és volt birtokos. A 16. századig az egyes okiratok alapján nem sikerült folyamatos családfát összeállítani, de nevekkel, évszámokkal és birtokhelyekkel igazolható a jelenlétük. Ezek közül említünk néhányat a Hungaricana dokumentumai közül. |
 A nevezetes zilahi eseményt elsőként 1853-ban ismertette egy újságcikk egy kolozsvári napilapban. Ennek a cikknek az adatait vette át Felházy Károly, aki 1867-ben egy pesti folyóiratban emlékezik meg a svéd uralkodó zilahi tartózkodásáról. Szilágyi Ferenc vitte tovább a téma kutatását, amelyet egy kötetben meg is jelentetett. Ez a munka döntő módon befolyásolta a hagyomány további alakulását. Hogy kinél is szállt meg az uralkodó, az információk teljesen ellentmondóak. |
 Csupán véletlen lehet, hogy az 1533-ban magyarként bejegyzett első diák épp erdélyi származású volt: Johannes Georgy Honterus4, azaz Honter János György, aki Brassóban született. Előtte már volt Bécs, majd Krakkó diákja is. A második beiratkozott Brenner Márton Besztercéről jött az intézménybe orvostanhallgatónak. A negyedik sorszámú Bogner(us) Péter szintén brassói származású volt. |
 |
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás