Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Erdély, 1916. Magyar és román naplótöredékek

Az első világháború 1916. évi erdővidéki és udvarhelyszéki, valamint fogarasi eseményeibe nyújtanak betekintést Balázs Béla baróti ezermester, illetve Iacob Popa fogarasi görög katolikus érseki helynök feljegyzéseinek alább olvasható részletei.

Iacob Popa 1872. december 11-én született Tövisen (Alsó-Fehér, ma Fehér megye). Balázsfalván végezte teológiai tanulmányait, majd Budapesten jogból is diplomázott. 1904. augusztus 27. és 1910. november 9. között konzisztóriumi főjegyzőként, majd 1912. december 17-ig érseki titkárként, illetve az érseki hivatal igazgatójaként dolgozott. Ekkor fogarasi érseki helynökké nevezték ki, e tisztséget 1920. március 23-ig töltötte be. 1920. november 28-ig volt a balázsfalvi konzisztórium tanácsadója, valamint a fiúbentlakás rektora. 1923. március 29-ig iskolai kanonok, majd 1924. március 17-ig kántor is volt. 1933. március 4-én általános érseki helynökké nevezték ki, a tisztséget 1934. december 10-én bekövetkezett haláláig töltötte be.




Borgótiha. Elektrotrén, benzin-elektromos szerelvények állomása az I. világháborúban
(Kép: Fortepan)

Balázs Béla székely kisbirtokos gazdálkodó, baróti postatiszt, ezermester 1884. szeptember 15-én született Baróton. 1904-ben Kolozsváron szerezte meg a postatiszti szakképesítést. A március 10. és 12. között megtartott vizsgákon „a távírda és távbeszélő szolgálat ismereteiből” jeles, majd ugyanabban az esztendőben, október 20-án „a postakezelési szolgálat ismereteiből” jó minősítést ért el, így „a posta, távírda és távbeszélő szolgálatra képesítettnek” nyilvánították. Eleinte szakmájában dolgozott, majd fényképészként munkálkodott tovább, üveglap-negatív gyűjteményének-hagyatékának sajnos, nyoma veszett. Balázs Béla roppant fogékony volt, és nagy érdeklődést tanúsított a műszaki dolgok iránt, ő rakta össze az 1920-as években Barót első rádiókészülékét, korabeli megfogalmazás szerint a hétlámpás „mindenvevőt”.

Az Állami Levéltárak Kolozsvári Szolgálata iratanyagában (Arhivele Naționale Serviciul Județean Cluj) 282. számú fond (fond personal Iacob Popa), 536. számú leltár, 925/1916. számú csomó jelzés alatt őrzött feljegyzéseiben Iacob Popa a Fogarasban és közvetlen környékén augusztus 2. és október 6. között lezajlott eseményeket rögzítette. Magántulajdonban levő naplójában Balázs Béla a román csapatok erdélyi hadjáratának 1916. augusztus 28. és október 26. közötti erdővidéki, Homoród-menti és székelyudvarhelyi egyes eseményeit, illetve a székelyudvarhelyi katonai kiképzés, a seregbe való bevonulás számára fontos részleteit jegyezte fel. Balázs Béla magyar, Iacob Popa román szemszögből látja az eseményeket, feljegyzéseik félreérthetetlen közös vonala viszont az, hogy mindketten megmutatják a háború igazi arcát és nemzetiségi, vallási hovatartozástól, illetve a hadakozás majdani végkimenetelétől függetlenül mindenkire egyformán káros, sőt pusztító hatását. Iacob Popa román nyelvű feljegyzéseit magam fordítottam magyarra. A kihagyott részeket […]-lel jelöltem, a szükséges kiegészítéseket []-be tettem.

Iacob Popa feljegyzései (részletek)

„[…] 1916. VIII. 2., szerda. Szent Illés napja. Megemlékezés a háború második évének évfordulóján: […] Hozzuk helyre az életünket, imádkozzunk az elesettekért, a sebesültekért és a lövészárkokban harcolókért. Kérjük Szent Illés közbenjárását a harcok csillapodásáért és a háború befejezéséért. […]

[1]916. VIII. 27., vasárnap. […] éjszaka kitört a háború Romániával. Reggel az egész Fogaras olyan volt, mint egy megbolydult hangyaboly. Sokan csomagolnak és útra készülnek. A csendőrség minden lovas kocsit lefoglalt. A fogarasi szakaszon nem közlekednek a civil vonatok. Posta nincs, újságok nem jönnek. VIII. 18-án este 9 órakor a köztisztviselők parancsot kaptak a felsőbb szervektől, hogy készüljenek, és még az éjszaka folyamán menjenek át Segesvárra, ennek megfelelően el is mentek. Ugyanazon az éjszakán nagyon sok magyar és zsidó szekerekre pakolt, és elmentek Galacra, valamint Segesvárra. Este háromnegyed 11 óra körül az alispán levélben értesített, hogy az állami tulajdonú javakat csomagoljuk össze, és küldjük Segesvárra. Azonnal átmentem dr. Andreiu Micu vármegyei jegyző úrhoz, az egyház vezetőtanácsi tagjához, aki sietősen éppen útra készült. Abban maradtunk, hogy nincs féltenivalónk, hiszen nem rendelkezünk állami tulajdonú javakkal. Felajánlottam neki, hogy hagyja nálam lakása kulcsait, hadd ne maradjon a ház Isten számában.




Fogaras vára (Kép: Fortepan / Gyöngyi adományozó)

[1916.] VIII. 29. Micu úr csak ma délben utazott el, mivel az éjszaka nem talált szekeret. Ma a város nagyon kihalt és nagyon csendes. Akármelyik utcán jársz, egyedül vagy. Látszik, hogy a hivatalosságokkal együtt az idegenek – a nem románok – is mind elmentek az elmúlt éjszaka. Reggel három rendben is erre járt lóháton egy-egy gyalogos katona [román felderítők – B. L.]. Rongyosak és mocskosak voltak, az egyik mezítláb jött. Szóba sem álltak velem, kérdésemre, hogy honnan jönnek, egyikük hűvösen válaszolt: „Messziről”.

A városban egyetlen csendőr, rendőr, vagy hivatalos személy sincs, egyedül Ancsán anyakönyvvezető-helyettes maradt itthon.

A katonai műveletek állásáról semmit sem tudunk. Rebesgetik, hogy a románok ma Ótohánban jártak. Nincs lap, nem kapunk híreket, kínos ez a helyzet…

Minden bolt bezárt, a piac teljesen kihalt. A háborúba vonult férfiak asszonyai semmiféle segítségek nem kapnak az államtól, éhen fognak halni…

VIII. 30. Délelőtt a városházán gyűlés volt, amelyen megválasztották az ideiglenes városvezetést dr. Nicolae Șerban vojlai képviselő elnöklete alatt. Tagjai a civil gárda (polgári őrség), amelynek feladata a közbiztonság és a rend felügyelete, valamint a lakosság élelmezése. Tíz óra körül rövid időre a városba érkezett Nagysárosról a főispán, hogy néhány tennivalót elintézzen. Vele együtt szekéren visszatértek a korábban eltávozott [magyar] csendőrök. A környező falvakból toborzott parasztok segítségével összecsomagolták az előző nap itt hagyott holmikat, és tíz óra felé 17 szekéren elmentek Nagysáros felé. Amint mondják, a városban maradt 13 [csendőr]. Semmi hiteleset nem tudunk a háborúról és a világról. […]

[1]916. VIII. 31. Reggel fél hétkor Hobincu asszony keresett fel, és elsírta, hogy mi lesz öreg és vak édesanyjával. […] Azzal nyugtattam meg, hogy Fogaras térségében remélhetőleg nem lesz semmilyen ütközet, ez esetben tehát nincs okunk aggódni. De ha mégis bekövetkezne az ütközet, azt előre fogjuk tudni, tehát a pincékbe menekíthetjük a javakat, az emberek pedig elegendő élelemmel felpakolva a hegyekbe fognak menekülni, amíg a harc elcsitul. […] Ma intézkedtek arról, hogy a szegények fejenként két-két véka búzát és szalonnát kapjanak a fogarasi kincstári boltokból. Segesvárról ma megérkezett a fogarasi közkórház gondnokának unokahúga, aki arról beszélt, hogy a románok minden vonalon előrenyomulnak, s hogy a hatóságok már eldöntötték Erdély kiürítését; így a 17 és 55 év közötti férfiakat és a szarvasmarha-állományt a Maros jobb partjára kell átirányítani. Ezt Fogarason is kihirdették, de többnyire csak formaságból, ugyanis már senki sem hiszi, hogy minderre maradt volna idő. Mindenesetre sokan készülődnek, csomagolnak és elmennek. […]

[1]916. IX. 3. […] Fogaras nagyon kihalt. Az utcák üresek és némák. A hosszú és széles folyosókra hasonlító kihalt utcákon sétálva hatalmába kerít a félelem. A falvakról sem jár be senki piacolni. Néhány bolt nyitva tart. A Segesvárra menekültek közül ma hazatért két szász (Krempels és Roth). Tulajdonképpen nem is jutottak el Segesvárig, mert út közben nem bírták a sok nehézséget, inkább hazatértek. Rémisztő dolgokat mesélnek a menekültek szenvedéseiről, a beteg és út közben elhunyt, a kukoricásokban szanaszét heverő szászokról. A Fogarasban maradt férfiak hatos csoportokban egymást váltva este nyolctól reggel négyig járőröznek.

[1]916. IX. 4. Hétfő. Ma pénzért árultak élelmiszert a kincstári, valamint a hadsereg számára rekvirált készletből. Az eladást holnap folytatják. A Galacon [Fogaras melletti település, mára összenőtt a várossal – B. L.] állomásozó csendőrök mindenféle áruért jöttek. Kinyitották számukra a Thierfeld boltját, ahonnan mindenfélékkel megrakodtak. Taglicht Samu fogarasi ügyvéd is köztük volt, mint csendőr. Dr. Șerban arra járt, és azt kérte, hogy a rekvirált áruról készítsenek jegyzéket. Ebből nézeteltérés keletkezett, mivel dr. Taglicht hallani sem akart a jegyzékről, sőt, dr. Șerban fejéhez vágta, hogy: „Maga csak hallgasson, mert a brigádnál amúgy is rosszul áll a szénája, és le lesz tartóztatva”. Délután négy órakor gyűlésünk volt a városházán. Dr. Șerban tájékoztatta a szenátust [a város tanácsát – B. L.] a Taglich-al előállt vitáról, valamint arról, amit Taglich a fejéhez vágott. Kijelentette, hogy amennyiben nem kap elégtételt a sérelemért, elhagyja Fogarast, és felmegy Budapestre. A szenátus tagjai egyöntetűen helyeselték az elnök úr kezdeményezését, sőt, a teljes ideiglenes testület nevében elégtételt kértek. Mielőtt még a szenátus ülése megkezdődött volna, három fegyveres csendőr azzal a paranccsal lépett be a városházára, hogy Șerban urat azonnal a galaci kapitány elé kell kísérni. Șerban úrnak eleget kellett tennie az elébe tett írásos nyílt parancsnak, mi pedig megrökönyödve vártuk, hogy mi lesz. Körülbelül egy óra múlva Șerban úr két csendőr kíséretében visszajött, és közölte velünk, hogy a százados úr túszként tartja fogva, nehogy Fogarasban kémkedés vagy forrongás üsse fel a fejét. Miután közölte a jelenlevőkkel a gyűlés tárgysorozatát, valamint a legsürgősebb teendőket, a két csendőr kíséretében Șerban úr visszament Galacra. Ezt követően megtartottuk a gyűlést, amelyen egyebek mellett elhatároztuk, hogy holnap délelőtt tíz órakor a szenátus tagjai menjenek át Galacra, és a százados előtt testületileg vállaljanak kezességet, hogy Fogarasban nem lesz semmiféle kémkedés, sem forradalom, s hogy éppen a rend és a közbiztonság érdekében engedje vissza közénk Șerban urat. […]

[1]916. IX. 5. Kedd. […] A tegnapi határozat értelmében tíz órakor a szenátus közel tíz tagja a városházáról a Galacon tartózkodó csendőrszázadoshoz vonult dr. Șerban ügyében. A hídnál azonban egy csendőr szakaszvezető közölte, hogy nem mehetünk át. Ilyen körülmények között az ideiglenes szenátus alelnöke és jegyzője által aláírt levelet küldtünk át. […] A dr. Șerban úr ügyében küldött levelünket egy Rozsondai nevű fogarasi úriember vitte át Galacra Szikorszki csendőr századoshoz. Azt a választ kaptuk, hogy holnap a százados négytagú küldöttséget fogad, amelynek tagjai Kovács János, az ideiglenes szenátus alelnöke, Balla Károly református lelkipásztor, P. Gábor ferencrendi szerzetes, fogarasi helynök, valamint e sorok írója, Iacob Popa görög katolikus érseki helynök. Rozsondai nem a századossal, hanem dr. Taglich Samuval beszélt, aki egyféle segédtisztje a századosnak. Tőle hallottam, hogy a százados úgy tudja: dr. Șerban meg akarja kaparintani a hatalmat, hogy amikor majd a román sereg bevonul, őt nevezzék ki az Olt-vidék [Értelemszerűen Fogaras megye – B. L.] prefektusává…

[1]916. IX. 6. Szerda. Korán a városházára mentem, ahonnan a küldöttségünk Galacra sietett. Csónakokkal mentünk át az Olton, tíz órakor már a községházán voltunk, ahol Szikorszki százados fogadott a munkatársai, vagyis négy csendőr társaságában. […] a százados erélyesen közölte, hogy dr. Șerbant nem fogja kiadni, hanem éppen azért, mert utóbbi népszerű, közkedvelt és határozott ember, túszként fogja tartani, amennyiben pedig Fogarasban bármi zavargás vagy kémkedés történne, Șerbant agyonlöveti, helyette pedig más túszt fog ejteni (ezzel e sorok írójára utalt). […] A küldöttségnek nem volt más választása, mint tudomásul vennie mindezeket. […] A fogarasi lelkészek közül eddig elmenekült Nicolae Borzea ortodox esperes, Schuster szász, valamint Árkosi unitárius lelkész. Ma sem kaptunk hírlapokat. […]




Fogaras várának belső udvara
(Kép: Fortepan / Gyöngyi adományozó)

1916. IX. 12. Kedd. […] Mától kijárási tilalom lépett életbe a városban. A marhagulyát behajtották a legelőről. A város valamennyi bejáratánál katonai őrség áll. A Galacról érkezett huszároknak 800 patkót és több ezer patkószeget hoztak. Mi, az ideiglenes szenátus tagjai naponta kétszer megyünk fel a városházára. A mostani elnök, Kovács János [Valószínű, hogy a korábbi alelnök vette át a túszul ejtett korábbi elnök, dr. Șerban tisztségét – B. L.], valamint a jegyző, dr. Liviu Pandrea állandóan a városházán vannak. […]

[1]916. IX. 15. Péntek. Emlékezetes nap: ma vonult be Fogarasba a román hadsereg. […] Alighogy megreggeliztem, értem jöttek, hogy a város képviseletében jelentkezzünk az ezredes úr előtt. Kovács elnök úrral, valamint az ideiglenes szenátus néhány tagjával eleget tettünk a felszólításnak. A városháza előtt hosszú sorokban vonultak a román ágyúk az Olt hídja felé. Közöltem az ezredes úrral, hogy a hatóságok itt hagytak bennünket, így ideiglenes vezetést alakítottunk, és miután a város valamennyi lakójának a jóindulatáról biztosítottam, kértem őt, hogy pártatlanul és szelíden bánjon az emberekkel. Válaszában az ezredes azt mondta, hogy a román hadsereget egyetlen nemzetiséggel szemben sem a rosszindulat vezérli. Mint mondta, most nem foglalkozhat a város dolgaival, maradjunk tehát a város élén, és újabb rendelkezésekig lássuk el feladatainkat. […]

1916. IX. 16. Szombat. […] Grigorie Simionescu hadosztályparancsnok Fogarasban a főispáni székházban rendezte be főhadiszállását. A Kálbor feletti hegyeken egész nap dúl a harc. A heves ágyúzás miatt mindnyájan idegesek vagyunk. […] Ma a hadosztály katonái összefogdosták az idegeneket, akiket Fogarasban internáltak, hogy majd kivizsgálják és elítéljék őket. Az ideiglenes városi tanács alelnöke, Kovács János is az internáltak között van. Az internáltakat a városházán gyűjtötték össze, majd átkísérték a főispáni székházba, onnan pedig a törvényszékre, ahol Voinescu őrnagy-jegyző berendezte irodáját. Az őrnagy azt mondja, hogy kizárólag románokból álló új városi tanácsot fogunk alakítani, és a rendőrparancsnok is román lesz. Állítsunk össze egy névsort, amelyet majd a tábornok úr elé terjesztünk. A névsort elkészítettük, polgármester: dr. Liviu Pandrea, rendőrparancsnok: dr. Victor Pralea, pénztáros: Ioan Dejenar, aztán következik a városi tanács, amelynek én, Iacob Popa püspöki helynök is tagja vagyok. Ma javában folytatódott az elmenekült emberek házainak a kirablása, a városbeliek és a környező falvakbeliek mindent elvisznek, amire a kezüket rátehetik. Katonai járőrök utasítást kaptak, hogy a városban cirkálva akadályozzák meg a rablást, de ez sem járt sikerrel, különösen a félreeső utcákban. Az emberek mindent elvisznek: ruhát, bútort, tükröket, festményeket, edényeket, dísztárgyat, mindent, ami a kezükbe kerül, olyasmit is, aminek semmi hasznát nem veszik. […]

[1916.] IX. 17. Vasárnap. […] Reggel nyolc órától népes gyűlésünk volt a városházán. Előterjesztettük és véglegesítettük a városi tanács névsorát, amelyet Voinescu őrnagy-jegyző révén juttattunk el a hadosztályparancsnok tábornok úrhoz. Délután 2 óra 20 perckor a tábornok úr a városházára jött, ahol mindnyájan jelen voltunk. Lelkesítő beszédében a tábornok úr rámutatott, hogy a román hadsereg azzal a rendíthetetlen szándékával vonult be ide, hogy megvalósítsa a román nemzet politikai egyesítését. Mint mondta, nagy és nehéz vállalkozás ez, amelynek érdekében mindnyájunknak a lehető legnagyobb áldozatot is vállalnunk kell. Őfelsége I. Ferdinánd, Románia királya nevében birtokba veszi és a román hadsereg uralma alá helyezi Fogaras városát. Ezt minden lakosnak tudomásul kell vennie, és mindennapi teendőjét újra kell kezdenie; senki ne merészeljen bármiféle szolgálatot tenni az ellenségnek, és senki semmilyen módon ne akadályozza a román hadsereg tevékenységét, különben az elkövetőkre mindenféle ítélet nélkül halál vár. Szintén I. Ferdinánd király Őfelsége nevében kinevezi a város új tisztviselőit és a tanács tagjait a beterjesztett névsor alapján, meghagyva, hogy küldetésünket szorgalommal és odaadással végezzük. […]

Iacob Popa helynök, a jelenlevők, valamint a Fogarasban most tartózkodó lakosok nevében megköszöni a tábornok úrnak, amiért a város új hatóságai beiktatásán jelenlétével megtisztelt. Elmondja, hogy a román hadsereg dicsőséges előrenyomulását a román nép évszázados, legszebb és legmerészebb álmainak a megvalósulásának tekintjük. Következésképpen a bennünket most hatalmukba kerítő érzések közepette mindannyiunk nevében fogadalmat és ígéretet tesz, hogy mindent elkövetnek és minden kérésnek eleget tesznek ahhoz, hogy a román hadsereg céljait előremozdítsák. Különösképpen abbéli szándékának ad hangot, hogy előmozdítja és segíti a hadosztályparancsnok tábornok úr által vezetett sereg tevékenységét ahhoz, hogy Isten segítségével és egy kicsi szerencsével minél inkább hozzájáruljon a dicsőséges román hadsereg teljes sikeréhez. […]

[1]916. IX. 19. Kedd. Reggel 8 óra körül két ágyúdörrenést hallottam. A falusiak rablása alábbhagyott, egyrészt, mert már nincs, amit elvigyenek, másrészt, mert a katonai őrséget is megerősítették. A kifosztott házak ijesztő látványt nyújtanak. […] Nincs azokban semmi más, csak rongyok, mindenféle haszontalan apróságok, egyszóval koszos és undorító rendetlenség. Leszakított, sarkukból kifordított kapuk, feltört ajtók, bezúzott ablakok. A katonák is segítették és támogatták a rablást és a rongálást. Ketten-hárman még most is be-bemennek egy-egy házba, és vizsgálat címén mindent átkutatnak, feldúlnak, és a szobák közepére dobálnak. Ételt, italt és pénzt keresnek. […]

[1916.] IX. 20. Szerda. A fogarasi görög katolikus iskolára, valamint több házra, illetve ablakokba kitűztük a román trikolórt. […]

Délután dr. Pertiánál voltam, dr. Pandrea pedig a Stoffék fürdőjénél, és arra panaszkodott, hogy ott nagy a rendetlenség. Egyszerre 60 tiszt és közlegény fürdik, de senki semmit nem fizet, ráadásul minden apróságot megrongálnak, és sok szemetet hagynak maguk után. A fürdő előtti méhkaptárokat mind ellopták. Jelentés készül a tisztiorvosi szolgálathoz, hogy intézkedjenek, és hozzák helyre a dolgokat. […]




Harcálláspont (tiszti fedezék) Csobányos közelében
(Kép: Fortepan / Ebner adományozó)

[1]916. IX. 23. Szombat. Amennyire nyugodtak és vidámak voltunk tegnap, éppen olyan izgatottan és aggodalmasan kezdtük a mai napot. Hajnali 4 óra körül nagyon sok katonai szekér rohant Mundra felé, úgy tetszett, mintha menekülnének. Bizonyos időközönként ugyanabban az irányban vágtatott el egy-egy lovas katona. Az volt az érzésem, hogy a román hadsereg visszakozik. […]

[1916.] IX. 30. Szombat. […] A városháza előtti téren szekerek, lőszerkocsik és gépfegyverek elképzelhetetlen összevisszaságban tolongtak. A négy-hat ló vontatta szekerek száza jött-ment a szélrózsa minden irányában. Annyi szekér és fegyver járkált ma a városban, hogy annyi talán a Fogaras vára körüli mindenkori harcokban összesen sem volt soha. […]

Hétfő, [1]916. X. 2. Este hat óra volt. Mihelyt hazaértem, sebtében összecsomagoltam ezt-azt. A templomi kegytárgyakat, javakat Gheorghe Pop galaci gondnokra, a lelkészi lakást pedig Maria Cernea és Maria Langa asszonyokra bíztam. […] Este nyolc óra körül a IV. hadtest egészségügyi menetoszlopa vonult el a lelkészi lakás előtt. Perția doktor beszalad: „Készen állsz, reverendissime?”. „Készen, doktor úr.” Hirtelen összerakott csomagommal felkapaszkodtunk a menetoszlop legutolsó szekerére, ahol Racoviceanu ezredes úr barátságosan fogadott. […]

Balázs Béla feljegyzései (részletek)

Menekülés

1916. augusztus 28-án reggel rendes napi munkához fogtam, és elkezdtem a cséplést. Javában folyt [a munka] Incze Mózesnél Baróton. Délelőtt 11 óráig javában folyt a cséplésünk, mikor a munkáshiány miatt a szalma meggyűlt, és az eltakarítása végett a gépet megállítottam. ½12 óra felé szalad egy gyerek, hogy menekülni, mert jön az oláh. [A] szalmahordás azonnal megszűnt, és megkezdődött a fejveszett menekülés hazafelé. Gyermek- és asszonysírás töltötte be az utcát, udvarokat, házakat. […] A község jegyzője kapta a menekülésre való utasítást, ki mint egy őrült szaladt a családjához, és fellármázva a községet azonnali meneküléshez.

A lakosság teljesen ki volt zavarva az eszéből, mert senki menekülő a megye keleti részéből át nem vonult a községen, nem tudta mitévő legyen.




1917 (Kép: Fortepan / Ebner adományozó)

Délután 3 óra körül Sándorral lekarikáztam Ágostonfalvára megnézni, mi megy ott végbe. [A vasúti] állomáson biztosan inkább meg lehet tudni, mi van az ország határa felé. Ott tudtuk meg, hogy tényleg baj van, mert a vonatok egymást érték a menekülők szállításával. Ezek Brassóból és a körülötte levő helységekből menekültek. Katonák, kik szabadságon voltak, gyermekek, asszonyok, férfiak egyaránt sírtak, jajgattak. A megállott vonatokról vízér[t], élelemért rimánkodtak és szaladgáltak az utasok.

Egy óra hosszat néztem ezt a rémes menekülést, s elgondoltam, hogy tán mi is erre a sorsra jutunk. Hazamentem Barótra, 4 óra lehetett, s már szekerek megrakodva az utcán álltak indulásra készen.

Anyósomnál teljes volt a fejetlenség, csirkék ölés[év]e[l], gabonakenyér fölpakolásával voltak elfoglalva. Lebeszélésre fogtam őket, hogy várjanak, mert még kétségesnek nem mondható a helyzetünk, és ha tényleg mégis menekülni kell, akkor még mindég ráérnek. Nem értem el vele semmit, olaj volt a tűzre.

A piactéren álldogált az úri nép, meg Dánér előtt fejetlenkedtek. 5 óra körül láttam legelőbb [a] Debitzky családot fölpakolva elindulni. Debitzky sírással üldögélt a feleségével a saroglyában, elébb a fiatalasszony gyerekek[k]el ágynemű közé süllyedve. Tovább Takó kereskedő búcsúzott sírva szüleitől. Lőrincz, meg a többi kereskedők. […] a szegényebb osztály, [a] cigányok gyalog, batyuval a hátukon, kezükbe[n] gyerekekkel és gyerekhadkísérettel meneteltek Olasztelek, Vargyas felé. Csak Vargyas volt a célpontjuk, mert úgy lett kiadva, hogy ki odáig elér, ott megvárhassa a háború végét. Sőt, az úri osztály is csak oda sietett, és szállásolta el magát. Oda menekült Dánér, Incze Gyula, Zathureczky és egyáltalán az iparosság, [a] gazdák egy része. […]

Én otthon maradtam, lesve a fejleményeket, hogy mit tegyek. Barót nagy része átment Vargyasra, Oklándra. Rengeteg szekér érkezett megrakva, ami csak ráfért, síró, jajveszékelő asszonyok, gyerekek, szekerek után szarvas[marhák], meg más barmok kötve. Fejős marhák, aminek tán legtöbb hasznát veszik a gyerekes menekülők. [A] Hajnali órákban kezdődött meg a szekerek végtelen sora. […]

[Augusztus] 30-án hajnali 2 óra körül érkeztünk Oklánd végére, ott volt sok menekülő szekerekkel, pihenőben. Mi is lefeküdtünk oda, aludtunk, és megfagyva ébredtünk fel. […] 7 óra felé hirdették ki az Udvarhely megye kiürítését. Ez általános fejetlenséget idézett elő a menekülők között. […] Székelydályára mentünk át, hova 11–12 órakor érkeztünk meg, és beálltunk egy udvarba, hol a fehérnépek ebédet főztek, és ebédeltünk. 3 órakor befogtunk, továbbmentünk, folytonos hágó–lejtő megmászásával érkeztünk el Jásfalvára, hol 9 óra felé megálltunk az út egyik oldalán. Kifogtunk, falatoztunk és lefeküdtem. Az asszonyok szállást kerestek, s oda mentek hálni. […]




Magyarós tető Csíkszentmárton közelében
(Kép: Fortepan / Ebner adományozó)

Szept.[ember] […] A kenyérínség beállt, egymást rabolják a menekültek. Az állatokat az állam nem veszi át, a vonat nem közlekedik, s így Békés megyébe kell gyalog és marhával eljutni. Ez teljesen összetörte a menekülés minden lehetőségét, és csak azt hajtották, vissza, vissza, hisz mindegy a pusztulás, de inkább otthon, mint idegenben. […]

[Szeptember] 4-én. Reggel kávéztunk, újra csomagoltunk. Takóné hazajutott, ez bosszantotta az egész társaságot, s újra megszállta, hogy haza, haza. Jött éppen az olaszteleki megyebíró gyalog, és újságolta, hogy át lehet jutni az oklándi tetőn. Na, erre újra rohant az egész társaság visszafelé. Én Sándorral jelentkezni indultam Udvarhelyre, mert a csendőrség hajtotta a férfilakosságot a jelentkezésre. Elbúcsúztunk ismét, keserves volt a napom. Az vigasztalt csupán, hogy hazaérnek, az Isten megőrizi, mégsem hányódnak. […] Veszett vágtatással hajtottunk Oklánd felé, 5 óra körül érkeztünk meg [Homoród]Sz[en]tpálra. […]

[Szeptember] 6-án. Reggel ki lett hirdetve, hogy minden menekülő hagyja el a községet, és menjen, amerre tetszik. Tehát újra egy határozott parancs. Én meghagytam családomnak, hogy feltétlen előre, és meneküljön. Fogadjanak lószekerest, és menjenek, Rózsika, Anna, Sándorék Udvarhelyre, és az állomáson várják az induló vonatot, és menjenek vele. Anyósom, Juliska és testvére pedig, mivel nem akarnak előremenekülni, maradjanak a szekérrel, és a hadviselés [állása, az arcvonal mozgása – B. L.] szerint előre vagy hátra húzódjanak. Bár jobb volna, ha eladnák a marhát és [a] szekeret, s ők is életük megmentésére törekednének. 8 óra felé már csendőrök jártak a menekülők továbbhajtására, és [hogy] a községben levő marhák elhajtatását előkészítsék. […] Elég keserves volt a búcsúzásom Rózsikáimtól, s vajon lesz-e még örömünk, találkozunk-e. Elég búval haladtam Udvarhely felé, zsákkal a hátamon, szüleim sorsa aggasztott [a] legjobban. […] Így elgondolkozva, búsulva haladtam előre. Családom sorsa már nem aggasztott úgy, mert ha szót fogadnak, ők biztonságba fognak kerülni. Lassan és fáradtan haladtam előre, és értem 12 órakor be Udvarhelyre. Jelentkeztem a csendőrségen, [a]honnan a honvédség körletébe küldtek jelentkezni. […]

[Szeptember] 18. Hétfő. […] Ma jött híre, hogy Barót már román kézen van. Igen rossz benyomással van rám, nézve öreg szüleim, [hogy] vajon mi van velük és mi lesz. Családomról sem hallok semmi hírt, [hogy] hol vannak. […] Mi lesz szegényekkel nálam nélkül? Oh, Istenem, segíts nekük, hogy bírják elviselni ezt a csapást, ne essenek el a szenvedések súlya alatt. Hányszor kérem a mindenható Istent, hogy segítse meg s tartsa meg őket. Oh, Istenem, ne is hagyd el őket, s ne hagyj el engem se, segíts ki ebből a szenvedésből, hogy legyek segítségeddel újra gyámolítójuk szüleimnek és családomnak. […] Add [a] végét, Nagy Isten, tovább ne gyilkolják egymást a népek! […]

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Reményik Sándor

Reményik Sándor ősei egy felvidéki, régi Remenik nemesi családból származnak. A korabeli dobsinai lutheránus egyház anyakönyvi bejegyzései szerint a költő felmenői több nemzedéken keresztül Dobsinán, ebben a felvidéki bányavárosban születtek és élték le életüket. A költő időben legtávolabbi – adatokkal is bizonyítható – felmenőinek tekinthetjük a Dobsinán élő Johannis Remenik nevű szépapját, valamint a férfi Mária nevű (vezetékneve nincs bejegyezve a dobsinai anyakönyvbe) feleségét, akik feltehetően a 17. század fordulóján születhettek.

A középkorban épült Jézus Szíve kápolna Székelyudvarhelyen.

A város – Székely Mózesi fejedelem szülőhelye –, ahogy a leírások említik, Székelyföld történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja. 1301-ben Vduord néven írták le, mivel a kutatók szerint a székelyek megtelepedése előtt királyi udvarhely volt. 1334-ben olvasható az első, ma is használatos névformája Oduorhel formábanii. Jelentőségére utal, hogy épp itt jöttek létre más nagyvárosok után e korai, erdélyi kézműveseket tömörítő egyesületek, s maradtak ránk azoknak az okiratai, amelyekből egyet itt részletesebben bemutatunk.

„A cholerajárvány, mely a múlt 1866. év második felében ezen országot szélesebb vagy szűkebb terjedelemben, nagyobb vagy kisebb veszélyes jellemmel átutazta, a múlt december 28-án egészben megszűnvén, bátorkodik e hű k(irályi) Főkormányszék ezen járvány lefolyásának rövid vázlatát az egész járványról készített összes kimutatás alázatos tiszteletteli ide csatolása mellett a következőkben Császári Királyi Apostoli Felségednek hódoló mély tisztelettel felterjeszteni.”

Az erdélyi emigrációs sajtó létrejötte szorosan kötődik Erdély Trianon utáni történetéhez. A hatalomváltás következtében, a magyar történelemben eddig nem tapasztalt menekültáradat indult el az utódállamokból, elsősorban a területének kétharmadával megrövidített Magyarország, másodsorban pedig a világ számos más országa felé. Az erdélyi menekültek, áttelepültek új hazájuk egy-egy településén létrehozták saját közösségeiket azzal a céllal, hogy egymást támogassák, hogy megőrizzék erdélyi magyar önazonosságukat. Az ilyen erdélyi szerveződések egy része lapszerkesztésre és lapkiadásra is vállalkozott. Az emigrációs sajtó nagy vonalakban az emigráció története is.

Orbán Elek, családi címer

Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre. 

Nagykároly és vidéke

Kétségtelen, hogy a 19. század végén a nagykárolyi nyomdaipar fellendüléséhez pontosan a nagyszámú helyi újság megjelenése szolgáltatott alapot. Az ekkor már több mint száz éve működő Gőnyei József nyomdája még megérte ezt az időszakot, ugyanis az első helyi folyóirat pontosan az ő nyomdájából került ki 1871-ben Népiskolai Lapok címmel. Ezt aztán számos más helyi sajtótermék követte.

Zonda Attila és a Ricercar zenekar

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Mármint, hogy miért szűnt meg a MŰVELŐDÉS – német laptársá val, a Volk und Kulturral egye temben – 1985 decemberében? Be olvadván szolgálati mellékletként a román sajtó egyik méltán alábecsült, ma már neve sincs folyóira tába? Apelláta nélkül, a kiadói szándék szerint végérvényesen?

Az iskolai értesítők keresztmetszetét adják Kalotaszeg kisebb-nagyobb települései művelődési életének. A bánffyhunyadi iskolai értesítőket 1874-ben adták ki. Az iskolát E alakúra építették, amivel Erzsébet királynét (Sziszi) akarták dicsérni. Első igazgatója az iskolának Gagyi Samu volt, aki a felső fiúiskolában állat-, növény-, ásvány-, gazdaságés vegytant, a felső leányiskolában pedig írást és rajzot tanított. Egyébként az iskolának elemi fiú- és leány-, ismétlő fiú- és leány-, valamint gazdasági szakosztállyal megtoldott felső fiúiskolai tagozata volt, melybe beiratkozhattak nemcsak a kisváros gyermekei, hanem a környék magyar és más nemzetiségű kisiskolásai is. 

Megtörtént!

Megtörtént egy korszakalkotó esztendő legvégén, mialatt tisztító viharzás borzolta végig Kelet-Közép-Európát: a történelem szele elsodorta a zsarnokságot Romániában. A diktátor elbukott – és nincs többé! Romokban a fortélyosan megszervezett, örök életűnek tervezett parancsuralmi rendszere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről1 szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt.

Kolozsvár, Híd-kapu tornya

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával kedvezőbb lehetőségeket biztosított a történetkutatás és történetírás számára is. Jó példa erre a Magyar Történelmi Társulat megalakulása 1867-ben, amelybe intenzíven bekapcsolódott az erdélyi történetkutatás is.

kovary laszlo

Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.

Gábor Áron sírja

Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre.