Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Emlék-lapok

Megtörtént!

Megtörtént egy korszakalkotó esztendő legvégén, mialatt tisztító viharzás borzolta végig Kelet-Közép-Európát: a történelem szele elsodorta a zsarnokságot Romániában. A diktátor elbukott – és nincs többé! Romokban a fortélyosan megszervezett, örök életűnek tervezett parancsuralmi rendszere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről1 szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt.

Kolozsvár, Híd-kapu tornya

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával kedvezőbb lehetőségeket biztosított a történetkutatás és történetírás számára is. Jó példa erre a Magyar Történelmi Társulat megalakulása 1867-ben, amelybe intenzíven bekapcsolódott az erdélyi történetkutatás is.

kovary laszlo

Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.

Gábor Áron sírja

Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre.

Felvincet a frontvonal 1944. szep­tember 8-án érte el, négy napon ke­resztül dúltak a harcok a falu térségé­ben. A szemtanúk mai napig borzadva és könnyes szemmel számolnak be az előttük lepergő tragédiákról, a honvé­dek hősies küzdelméről a többszörös túlerővel szemben, a magyar sebe­sültek kivégzéséről, utolsó szavaikról, a szovjetek fosztogatásairól, a falu la­kosságának szenvedéseiről.

Pár évvel ezelőtt egy délelőtt megkere­sett munkahelyemen egy öregasszony, Bács Anna, akire gyermekkoromból még Anuska néniként emlékszem. Bözödúj­faluból való volt, miképpen apai ágról a mi családunk is. Ugyan rég láttam, elmondása szerint gyermekeivel Székelykeresztúr és Ma­gyarország között éli életét. Azt mond­ta, nyomja lelkét valami igen régi és különös gyermekkori emlék, élmény, és azt szeretné velem megosztani, ha türelmem van hozzá. De – tette hozzá csillogó szemekkel – azt én szó szerint jegyezzem le. Ki ne hagyjak semmit, ez nagyon fontos – mondta.

Kötő József

Minden kisebbség helyzetébe képes volt beleképzelni, beleélni magát. Nem tudom hogyan, de nála mindig érez­tük: az övéiért harcolt foggal-köröm­mel, ám sosem a mindent nekünk elv alapján, sosem a mások kárára csele­kedett. Ezért hívtuk mindig szeretettel beszélgetésre, előadásra, tanácskozni, zsűrizni. S jött örömmel együttműkö­dési szerződést kötni, előadást tartani, beülni a színjátszó fesztivál zsűrijébe. Megértő társ volt még az alapítványi bizottságok késhegyre menő vitáiban is.

A 17. századi Magyarország fennmaradt zenei forrásai különleges értéket kép­viselnek. Ennek oka egyrészt az, hogy kevés van belőlük, másrészt pedig rend­kívül sokrétű a tartalmuk, amely bősé­ges kutatási anyagot kínál úgy a tánc-, egyházi és világi zene nyugat-európai kapcsolatainak vizsgálatához, valamint mint a helyi zenei emlékek felderítésé­hez és feldolgozásához. Vajon megtör­tént-e már ezeknek a felbecsülhetetlen értékű anyagoknak a rendszerezése, méltó helyük kijelölése az európai ze­netörténetben? Azt kell mondanunk, hogy nem. 

Oldalak

Feliratkozás Emlék-lapok csatornájára