Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Egy műemlék újjáélesztése. A bonchidai Kastély Napok példája

Az egykoron Erdély Versailles-aként ismert bonchidai Bánffy-kastély az ország egyik legjelentősebb kastély-együttese, amely az 1990-es évek végére teljesen romos állapotba került. A kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány megalakulása óta figyelemmel kísérte a kastély sorsát, és célként tűzte ki annak megmentését. Értelemszerűen vezeti tehát az alapítvány a helyreállítási munkálatokat, amelyek főként a kastélyban működő nemzetközi épített örökség-helyreállító szakképzés során zajlanak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a helyreállítás önmagában nem szavatolja a kastély megmentését az eljövendő nemzedékek számára, hanem az is kell, hogy belakjuk, élettel töltsük be tereit.


A Bonchidai Bánffy-kastély. Vetési László felvétele

Az első felújított épületek átadása után – az Institute of Historic Building Conservation-nal közösen – 2002-ben szervezte meg az alapítvány az első Bonchidai Kastély Napokat. A kétnapos rendezvény – amely 2015 nyarán már a 14. alkalommal esedékes – jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a bonchidai Bánffy-kastélyt elsősorban a Kárpát-medencei, de a nemzetközi kulturális és turisztikai élet vérkeringéséhez csatoljuk, hiszen olyan kulturális programsorozatot javasoltunk és tesszük ezt ma is, amely által a történelmi környezet értékére és jelentőségére csodálkozhatnak rá a helyi résztvevők, illetve a hazai és külföldi látogatók. A rendezvényre évente visszatérő érdeklődők nyomon követhetik a helyreállítás folyamatát, a tető alá kerülő és így az enyészettől megmentett épületeket, miközben tartalmasan feledkezhetnek bele a kastély napok forgatagába. Ez szavatolja a program jelentőségét is, hiszen a sikeres és tartós helyreállítás, a kastély újjáélesztése, revitalizációja csupán társadalmi támogatással lehetséges.

A hazai és az európai pályázatok nyújtottak anyagi keretet a műemlék ilyen típusú hasznosításához, de azok a partnerségek is, amelyeket a helyi önkormányzattal, magánvállalkozókkal, műemlékpártolókkal alakítottunk ki az idők során. Társszervezőként a kezdetekben Palocsay Kisó Kata és Hatházi András, majd az Erdélyi Kézműves Céh, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, a Téka és a Portéka egyesületek, a későbbiekben pedig a Romániai Magyar Cserkészszövetség volt segítségünkre.

Nagyfokú változatosság jellemezte már a rendezvény első kiadásait is, hiszen a helyi közösség igényeit is figyelemmel kísérő szervezők alkalmat biztosítottak a régió kulturális szereplőinek a megmutatkozásra. Így léphettek színpadra több ízben a bonchidai román, magyar és roma néptánc-együttesek, népzenészek, iskolás gyermekek. De hasonló megfontolásból alakult úgy, hogy a kolozsvári Klezmer-zenekar, a Mazel Tov is többször vendégünk lehetett. A régió sajátosságát kiaknázandó, az etnikai sokszínűségre való odafigyelés a kétnyelvű kommunikációban is megnyilvánult, ennél fogva szélesebb közönséget tudtunk és tudunk megszólítani.


Hencida és Bonchida násztánca

A kulturális rétegzettség más szempontból is sajátos vonása a kastély napoknak. A népi alkotók, kézművesek kirakodóvására mellett állandó színfoltja a rendezvénynek a kolozsvári Ernst Galéria segítségével megvalósuló régiségvásár, a könyvkiadók és -kereskedők jóvoltából létrejött könyvvásár. A lacikonyhák és a sörsátrak mellett pár évben gasztronómiai kiállítás és verseny is fűszerezte a programot. A vidékről vagy a közeli városokból (Szamosújvár, Dés, Kolozsvár, Erdély más városai) érkező közönség számára a párhuzamos programpontok mellett színvonalas műsort biztosítottunk a kastély főépülete előtt felállított színpadon (ez eleinte házilag, deszkákból készült, napjainkban immár szakszerű színpadtechnika áll a fellépők rendelkezésére). Mondhatni, évről-évre alkalom nyílik arra, hogy minden művészeti ág képviseltesse magát rangos előadók és értékes alkotások által. Így a közönség láthatott már opera- és színházi előadást hivatásos és műkedvelő társulatok játékában, műemlékvédelemmel, Bánffy Miklóssal kapcsolatos kiállításokat, fiatal alkotók munkáival ismerkedhetett (design-szakos hallgatókéval, fotósokéval stb.), részt vehetett a Polis könyvkiadó újabb és újabb Bánffy-köteteinek bemutatóján (itt külön köszönettel tartozunk Dávid Gyulának, akinek szívügye a polihisztor kastélytulajdonos életművének kiadása, értelmezése és népszerűsítése). A Művelődés folyóirat és volt főszerkesztője, Szabó Zsolt által kezdeményezett kiállítások szintén visszatérő vendégei voltak a rendezvénynek, és a lap érdeklődésének köszönhető jelen írás lehetősége is. A kolozsvári British Council és az Institut Français kulturális központok főként a filmvetítések megszervezésében vállaltak szerepet. Ami a zenei kínálatot illeti, az említett népzenei programpontok mellett megszólalhatott a klasszikus zene is a kolozsvári zenelíceum diákjai, illetve Márkos Albert és meghívottai tolmácsolásában. Ugyanakkor több ízben is vendégül láttuk a Fűszál együttest és a csíkszeredai Role zenekart, akik megzenésített verseket játszanak. Igyekeztünk évente meghívni egy nagyobb vagy híresebb könnyűzenekart mind a román, mind a magyar közönség igényét figyelembe véve. Legjelentősebb ebből a szempontból a 2012. évi rendezvénysorozat volt, amelyen az Iris rock-együttes frontembere Bonchidán, a Bánffy-kastély színpadán zenélt utoljára a zenekarral, tízezres nagyságrendű közönség előtt.


A DeMartin Lajos vezette sztánai lovasok

Míg az első évtizedben elsősorban a közönség, főként a helyi, a bonchidai közösség és Kolozsvár vonzáskörzetének megszólítása, a rendezvény népszerűsítése, a látogatók vonzása volt a célunk, a mára országos és nemzetközi ismeretségnek örvendő fesztivál saját nevet kapott (Barock), és a korábbi kastély napok tapasztalatait összegezve úgy gondoltuk, hogy nagyobb figyelmet érdemel az a közösség, aki évről évre ellátogat a rendezvényre. Ezért lazítottuk fel a programot, és ezért fektetünk nagyobb hangsúlyt az aktív részvételre, a minőségi időtöltésre, hiszen nagyon ritka az olyan esemény a régióban, amely egy hétvégét, két teljes napot felölelve családok számára is kínál szórakozási lehetőséget oly módon, hogy tartalmas programokkal tölti be a történelmi környezetet.

A nagyszínpad csak a délutáni órákban népesül be, addig a párhuzamos tevékenységeké a tér. Kipróbálható a kőfaragás, a sztánai lovasok elmaradhatatlan meghívottai a nyitóünnepségnek; kihagyhatatlanok a magyar és a román nyelvű bábelőadások; a cserkészek változatos tevékenységeket szerveznek gyermekeknek és fiataloknak; az egykori istállóépület kellemes hangulatával megfelelő környezetet biztosít a filmkedvelők számára; a közösségi térként helyreállított kápolna a komolyzenei koncertek, kiállítások tere; az udvar újabban a helyi őstermelők kirakodóvásárának a helyszíne.

Olyan értelemben is kihagyhatatlan eseménnyé vált a Bonchidai Kastély Napok, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon elszalasztott programpontok némelyikét akár Bonchidán is megtekintheti a közönség.


Klasszikus zenei koncert az egykori kápolnában

A helyi néphagyomány felhasználásának szimbolikus megnyilatkozása volt a Palocsay Kisó Kata által készített óriásbábok, Hencida és Bonchida házasságkötő tánca, ami a kastély napok állandó műsorszámává vált és az utóbbi időkben a Könczei Csongor által vezetett Bogáncs néptánc-együttes közreműködésével volt látható. Figyeltünk arra, hogy a helyi közösség cselekvően kapcsolódjék be a rendezvénybe, ingyenes belépést biztosítva számukra.

A térhasználat is fontos kérdés volt a kezdetektől fogva, hiszen vigyáztunk arra, hogy az amúgy is színes programkínálat, a népesebb közönséget vonzó rendezvény ne veszítse el hangulatát, az impozáns kastély-együttes ne rejtse el szépségét a látogatók elől. Ezt hangsúlyozták a magyar és a román nyelvű vezetett séták is, amikor az érdeklődőknek alkalmuk nyílt hiteles információkat szerezni a kastély történetéről, építészeti és kulturális értékeiről, a Bánffy család bonchidai jelenlétéről.

Míg a nagyvárosi rendezvények rétegprogramot kínálnak, addig vidéken, jelesül Bonchidán a kastély napoknak összművészeti és általános művelődési fesztiválnak kell lennie, kiszolgálva a különböző igényeket. A családias, minőségi kulturális szórakozást nyújtó hétvége megszervezése a célunk, megtartva soknemzedékes közönségünket. Immár nem a kastély napok az egyetlen kulturális esemény Bonchidán, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) is egész hétvégés programsorozattal van már jelen a kastély életében, és meg kell említenünk még az Electric Castle fesztivált, amely a rendezvény négy napja mindenikén több ezer fiatal zenerajongót hozott a kastélyhoz.


Kíváncsi tekintetek. Képek: Transylvania Trust Alapítvány

A rendezvény támogatói az évek során az Európai Unió Kultúra-keretprogramja, a magyarországi és a romániai Nemzeti Kulturális Alap, a Szülőföld, majd a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a Bonchidai önkormányzat, a Kolozs Megyei Tanács voltak.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás